Pálos rend

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Pálos rend (Szent Pál első remete szerzeteseinek rendje)
Diego Velazquez-Remete Szent Antal és Remete Szent Pál.jpg
Diego Velázquez: Remete Szent Antal és Remete Szent Pál

Alapító Boldog Özséb esztergomi kanonok
Alapítva 1250


""Et tu Hungaria, mi dulcis patria, cum Paulinis crescis, et cum itidem decrescis."

– Pázmány Péter

„Ha tudni akarod az ország soros állapotját, tekints Remete Szent Pál rendjére.”

– Pázmány Péter

„Ha számukat fogyni látod, tudd meg, hogy az országnak is rosszul áll szénája, de ha őket növekedni látod, tudnod kell, hogy az ország is felemelkedőben van.”

– Pázmány Péter

A pálos rend az egyetlen magyar alapítású férfi szerzetes remete rend (Hivatalos neve: Szent Pál első remete szerzeteseinek rendje; latinul: Ordo Fratrum Sancti Pauli Primi Eremitae, OFSPPE; lengyelül: Zakon Świętego Pawła Pierwszego Pustelnika). A rendet Boldog Özséb esztergomi kanonok alapította, amikor 1250-ben egyesítette a Patacs-hegyi és a pilisi remetéket. A rend központja jelenleg a lengyelországi Częstochowában, a Jasna Góra-i kolostorban van, a magyar tartomány székhelye pedig Pécsett. Magyar pálos közösségek vannak Budapesten (a Magyarok Nagyasszonya sziklatemplomban), Márianosztrán és Petőfiszálláson.

Elnevezése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Nevük kezdetben keresztúri remete barátok vagy ágostonos barátok volt. 1309-ben lett Szent Pál Első Remete rendje, a 17. századtól Első Remete Szent Pál Szerzetesei, 1883-tól pedig a jelenlegi nevük: Szent Pál Első Remete Szerzeteseinek Rendje. Németül 1750 után Pauliner-eknek nevezték őket. 1883 óta találkozunk a pálosok megnevezéssel.

Címere[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Pálos Rend címere, középen Holló, a csőrében egész cipót tart

A pálosok címere ovális pajzs kék mezejében, zöld talajon álló természetes színű pálmafa, melyhez két oldalról egy-egy természetes színű, sörényes hímoroszlán ágaskodva támaszkodik. A fa tetején nyitott szárnyú, fekete holló, csőrében egy darab kenyér.

A címer elemei Remete Szent Pál életrajzából valók, amit Szent Jeromos írt. A címer elemeinek elrendezése az évszázadok folyamán változott. Pálmafa: ez táplálta és látta el ruházattal Remete Szent Pált. Holló: csőrében egész cipót tart, így gondoskodott a Mennyei Atya a szent remetéről. Szentírási párhuzama az 1Kir 17,2-6-ban található. Oroszlánok: az életrajz tanúsága szerint Remete Szent Pál sírját két oroszlán ásta ki. Ezt egy középkori himnusz így örökítette meg:

Bámulj világ, mert halandó

ilyet nem láttál soha,
amilyen Pál temetése
volt s különös gyásztora:
sírját oroszlánok ásták,
amiben majd lent pihen,
szentjein keresztül Isten
századoknak így izen.

– Deciana terret multum; Gyéressy Ágoston fordítása

A pálosok jelmondata: „Duplicavit annonam” (‘megkettőzte a járandóságot’ utalás arra, hogy a Remete Szent Pált kenyérrel tápláló holló kétszeres adag kenyeret hozott, mert a vendég Remete Szent Antal is ott volt).

Története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Boldog Özséb a rend alapítója
Orosz Franciscum (Ferenc): SYNOPSIS ANNALIUM EREMICOENOBITICORUM FF. EREMITARUM ORDINISS PAULI PRIMI EREMITAE. (A Pálos rend egyetemes története)
A pálos rend központja: a Jasna Góra-i kolostor

A rend alapítása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A remeték jelenléte Magyarországon a kereszténységgel egyidős. Egyenként vagy kisebb csoportokban leginkább domb- és hegyvidéken, forrás közelében telepedtek le, formális alapítás nélkül, de a földesúr tudtával. A remetetelepek a megyés püspökök joghatósága alá tartoztak.

Legkorábbi emlékeink a mecseki remetékről maradtak fönn. Bertalan pécsi megyés püspök 1225 körül a Patacs és Ürög közötti Jakab-hegyen Szent Jakab apostol tiszteletére kolostort emelt a remetéknek, és bőven ellátta azt birtokokkal. Rövid szabályzatot is adott nekik. A Pilis-hegység remetéinek 1250 körül Boldog Özséb esztergomi kanonok lett a vezetője. Hat remetével együtt a Pilis nyugati lábánál, a mai Pilisszántó és Kesztölc között fekvő Klastrompuszta helyén fölépítette a Sancta Crux (Szent Kereszt vagy Keresztúr) nevű monostort. Példájukat másutt is követték Magyarországon, de úgy látszik a 14. század elejéig nem volt egységes nevük és szervezetük. Keresztúrról, ahol káptalanjaikat tartották, az oklevelekben keresztúri remetebarátoknak, máskor ágostonos barátoknak nevezték őket.

A rend keletkezését csak a Vitae fratrumból ismerjük. Özséb és a veszprémi egyházmegyéből több perjel és remete IV. Orbán pápához fordult, hogy engedélyezze részükre az ágostonos regulát. 1263-ban a pápa megbízta Pál veszprémi püspököt, hogy ha a remeték anyagi ellátását biztosnak találja, engedélyezze számukra a regula követését. Pál püspök csekélynek ítélte a rend vagyonát, így a pápától nyert felhatalmazás alapján ő maga adott szabályokat a közösség számára, és elrendelte, hogy csak a meglevő és megnevezett 7 remeteségben lakhatnak az általa adott szabályok szerint. A pécsi és az egri egyházmegye remeteségeit föltehetően csak fokozatosan tudták egységbe tömöríteni a keresztúri barátok. 1290 körül már Erdélyben és Horvátországban is állnak pálos kolostorok. 1291-ben kérték szabályaik megerősítését Benedek veszprémi püspöktől és Lodomér esztergomi érsektől. Lodomér a szabályokat kibővítette, és 1297-ben András egri püspök is átírta és megerősítette.

1308-ban, egy december 13-án kelt okmányban Gentilis bíboros, V. Kelemen pápa követe engedélyezte számukra, hogy Hippói Szent Ágoston regulája szerint szervezzék meg életüket, ám ekkor még keresztúri barátoknak nevezte őket. Egy 1309-ben kelt levelében káptalan tartását és konstitúciók alkotását is engedélyezte a rendnek.

A pálosok 1309-től a néhány évvel korábban alapított, a Buda fölötti Szent Pál-hegyen (Hárs-hegy) fekvő szentlőrinci monostorban tartották évi káptalanjukat, és ez lett a generális perjelek székhelye, azaz a rend főkolostora is. XXII. János pápa 1327-ben a korábban ferences László kalocsai érseket kérte, hogy tájékoztassa a pálosok életkörülményeiről. Az érsek jelentését csak rövid összefoglalás őrizte meg a Vitae fratrumban, ami szerint Magyarországon ekkor kb. 30 monostoruk volt, s azok 12–20 szerzetest tudtak megfelelően eltartani. Ezeken kívül hegyek és erdők magányában, különösen az ország határai felé számtalan remete élt magányosan vagy kis csoportokban.

1328-ban kapták meg az első pápai kiváltságlevelet Károly Róbert kérésére. Ebben XXII. János pápa engedélyezte Hippói Szent Ágoston reguláját, generális perjel választását a káptalanon, fölmentette a remetéket a tized fizetése és a zsinatokon való kötelező részvétel alól. 1341-ben engedélyezte a pápa az addigi szürkekámzsa helyett a fehér színű habitus viselését, hogy megkülönböztessék magukat a kóborló remetéktől. 1340-ben Nicolaus Teutonicus generális perjel tárgyalása nyomán 4 német remeteház csatlakozott a rendhez, amit később több is követett. VI. Kelemen pápa 1352-ben megengedte, hogy a monostoraikhoz tartozó familiárisokat, világiakat gyóntathassák.

Magyarországi és európai elterjedése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1341 és 1347 között martonyi nemesek (Thekus fiai) megépítik Martonyiban a Háromhegyi pálos kolostort és I. (Nagy) Lajos több monostort is alapított, köztük a legnevezetesebb Márianosztra. Lajos kérésére XI. Gergely pápa a rend tagjait és monostorait 1377-ben kivette a megyés püspökök joghatósága alól és közvetlenül a Szentszék alá rendelte. 1381-ben a király megszerezte Velencétől a rend patrónusának Remete Szent Pálnak ereklyéit, és azt a szentlőrinci monostorban helyezték el. A király ekkor társ-védőszentként Remete Szent Pál oltalmába ajánlotta Magyarországot. A következő évtizedekben sokan zarándokoltak ide. 1382-ben valószínűleg Nagy Lajos indítására László oppelni herceg, aki 1367 és 1372 között nádor volt, alapította az első lengyel pálos monostort Częstochowa mellett a Jasna Górán (Fényes-hegy), mely a częstochowai Fekete Madonna képe által a lengyelek nemzeti szentélye lett. Tizenhat pálos szerzetes indult el Nosztráról Lengyelországba, hogy átvegyék a kegyhely gondozását. 1384-ben Gerényben (Kárpátalja) épül meg a pálosok kolostora.

A 14–15. században a horvát tengerparton és Isztriában is létesültek monostoraik; Ausztriában pedig 1414-ben Rannában, 1476-ban Bécsújhelyen. 1404-től a pálosok Rómában is megtelepedtek, tizenkét magyar szerzetes volt a kolostor első lakója. Itt 1454-ben a Monte Celión a Santo Stefano Rotondo-templomot kapták meg a pápától. 1470 körül a Dráva és Száva közötti országrésszel együtt 58 monostor állt már Magyarországon, és 1526-ig ehhez még 12 járult, részben átvételek más rendektől, részben új alapítások. Ezeken kívül 1470 előttről 17 rövidebb életű, megszűnt remeteségről is tudunk.

I. (Hunyadi) Mátyás király 1475-ben, tekintettel a rend erősödésére, IV. Szixtusz pápától kérte, hogy a Szent Márk-templom bíborosát nevezze ki a pálos rend protektorává és advocatusává, hogy a római kúriában a rend érdekeit képviselje. A premontreiek zsámbéki és csúti monostorát, valamint Pilismarót közelében Fehéregyházat a pálosoknak adta. 1483-ban alakult a vázsonyi (Nagyvázsony) monostor. Később II. Ulászló alapításával a pálosok a visegrádi és szentjobbi bencés monostorokat kapták meg, ez utóbbi az utolsó magyar királyi pálos kolostor. 1524-ben még folyamatban volt egy pálos klastrom alapítása. Gergellaki Buzlay Miklós fiai, Farkas és István, valamint nagybátyjuk, Buzlay Mózes özvegye, Podmanini Anna a Fejér vármegyei Tét birtokon (talán a Velencei-tó környékén) terveztek a remetéknek monostort állítani.

Szervezetük, egyházi, kulturális és irodalmi életük[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az évi generális káptalant a monostorok perjelei és adiscretusok (egy-egy vagy több monostor közös kiküldöttei) pünkösdkor tartották. Ekkor a generális perjel és a házak perjelei jelképesen lemondtak tisztségükről, de rendszerint újra megválasztották vagy megerősítették őket. 1439-ig a generális perjelek tisztségének időtartama változó volt. IV. Jenő pápa 1439. április 11-én előírta, hogy minden szökőévben, tehát 4 évenként mást válasszanak generálisnak. Újraválasztani valakit csak 4 év elmúltával lehetett. 1576-ig érvényesült ez a választási rend. A generális perjel nevezte ki helyettesét, a vikárius generálist, és a titkári feladatot ellátó sociusát, továbbá a monostorok perjeleit. 1310-ben Újhelyt, 1358-ban Jenőn, 1373-ban Diósgyőrött említettek először a források vikáriust. A vikáriusok 2 vagy több monostor élén állottak, és a káptalanon ők voltak a definitorok, a határozatok előkészítői. 1470 körül készült az egyetlen forrás, a Pázmány Péter által fölhasznált és megörökített monostor-katalógus, amelyből a vikariátusok beosztását ismerjük. Eszerint 20 monostor Szentlőrinc, Nosztra, Diósgyőr, Gombaszeg, Lád, Újhely, Ungvár, Bereg, Kápolna, Szentmihályköve, Szentlászló (Baranya vármegye), Told, Szentpéter, Garic, Remete (Zágráb vármegye), Csáktornya, Gvozd, Örményes, Jenő és Csatka perjelei voltak egyúttal vikáriusok is. 1471-ben a generális perjel a pápához fordult, és 10 nagyobb hazai monostor Szentpál (Buda mellett = Szentlőrinc), Diósgyőr, Újhely, Kápolna, Szentmihályköve (Erdély), Örményes, Csáktornya, Garic, Remete és Lepoglava részére búcsú engedélyezését kérte. Lepoglava kivételével mindegyik vikáriusi székhely volt.

A 14. századtól a 16. század elejéig a ferencesek mellett a pálosok voltak a legkedveltebb szerzetesek Magyarországon. Csak kisebb birtokaik voltak. Malmot és szőlőt igyekeztek szerezni, halastavakat létesítettek, hogy a legszükségesebb ételt és italt biztosítsák. A 16. század közepéig a rend megőrizte remete jellegét, monostoraikat lakott helyektől távol építették. Templomaik szerények voltak, torony, kereszthajó és oldalhajók nélkül. A szentély rendszerint a nyolcszög 3 oldalával zárult. A konventépület többnyire a templom északi oldalához csatlakozott. 1600-ig saját misszálét használtak, amit 1490 körül Bázelban, 1514-ben és 1537-ben Velencében, és saját breviáriumot, amit 1488 körül Bázelban, 1537-ben és 1540-ben Velencében nyomtattak ki, azután áttértek az egységes római mise- és zsolozsmáskönyvre.

Napjaikat imádság, olvasás, elmélkedés és kétkezi munka töltötte ki. Nem törekedtek magasabb tanulmányokra és lelkipásztori feladatokra.

1456-ban megjelent az első magyar nyelvű, teljes Biblia, amely a pálos Báthory László munkája volt. Az ő nevét viseli a Báthory-barlang, a Hárs-hegyen. 1507-ben jelent meg Hadnagy Bálint életrajza Remete Szent Pálról. 1520 körül jelent meg Gyöngyösi Gergely atya rendtörténete, ami magyar fordításban több kiadásban is hozzáférhető.

Magyarországi hanyatlás a török uralom alatt[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1526 nyárutóján a mohácsi csatát követően a Budára vonuló törökök 11 pálos monostort kifosztottak és fölégettek, 25 szerzetest megöltek, többet megsebesítettek. A török inváziókor a pálos szerzetesek (Szent László, a lovagkirály volt példaképük) is szembeszálltak az ellenséggel Visegrádnál, hogy a Szent Koronát megőrizzék. Szeptember 7-től 10 napon át fosztogatták és pusztították a rend központját, a szentlőrinci monostort, végül fölégették értékes könyvtárával együtt, ahonnan elhurcoltak minden kódexet, és a magyar Biblia is eltűnt. Remete Szent Pál ereklyéjét Trencsén (Trenčín) várába menekítették, ahol egy tűzvész során végképp eggyé vált a magyar földdel. A pálos kincstárt Felsőelefántra (Horné Lefantovce), majd a horvátországi Lepoglavara vitték.

Mohács után lépett a történelem színpadára Fráter György, a pálosok fejedelme, Erdély megszervezője. Halála után szomorú, másfél évszázados űr költözött a Magyar Királyság területére. A Magyar Pálos Rend első keresztre feszítését fejlődése csúcspontján érte meg; akkor, amikor Európa országaiban Portugáliától Oroszországig, Egyiptomban, és még Palesztinában is már csaknem kétszáz kolostora volt. Magyarországon viszont a kettős király-választás belharcai, majd 1541-től a török terjeszkedés és a reformáció következtében néhány évtized alatt rohamosan elnéptelenedtek a pálos kolostorok. A menekülők egy része Rómába utazott, ahol földet kaptak II Gyula pápatól és letelepedhettek Celsanoban. A pilisi rendházból magukkal vitt "fekete madonna" kép, a város templomának oltárára helyezték. Mindezeket - a menekülést, a fára akasztott kegykép előtt imádkozókat és az ikon oltárra emelését - a Chiesa di Santa Maria in Celsano templom oldalfalainak freskóin is megörökítették[1]. Házaik egy részét, főként északkeleten a hatalmaskodó és fosztogató főurak miatt kellett elhagyniuk. 1570-ben II. Károly osztrák főherceg a generális perjel kérésére utasította az ország lakóit, hogy a pálos perjelektől semmit sem szabad a generális hozzájárulása nélkül zálogba venni, mert elkótyavetyélik a rend vagyonát. Életfolytonosságát csupán Máriavölgy (Thall) és a horvát Lepoglava monostora tudta megőrizni, továbbá rövidebb megszakításokkal Elefánt, Csáktornya és a Zágráb melletti Remete. Máriavölgy lett a rend új központja, a generális perjel székhelye. Onnan indítottak szívós küzdelmet egykori birtokaik visszaszerzésére.

Magyar újjáépítés és európai megerősödés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A 17. század első felében visszatelepültek 4 korábbi helyükre, Wondorfra, Sátoraljaújhelyre, Ládra, Terebesre. 1638-ban Pápán alapították egyik legjelentősebb házukat. 1652-ben Nagyszombatban zálog ellenében házat szereztek, hogy növendékeik az egyetemen teológiát tanulhassanak. 1686 után hamarosan letelepedtek Pesten és Pécsett. Később még 4 elpusztult régi monostorukat (Nosztra, Nagyjenő/Tüskevár, Diósgyőr, Család) sikerült helyreállítani, 8 új helyen kisebb rezidenciájuk létesült. 1700 körül Erdélyben is újabb kolostorok épülnek. Az 1648-ban alapított nagyszombati Központi Papnevelő Intézet építői és első lakói is pálosok voltak. A 17. századtól kezdve egyre nagyobb részt vállaltak a paphiánnyal küzdő Magyarország lelkipásztori feladataiban. Így pl. Széchenyi Pál, későbbi püspök, majd kalocsai érsek, és ennek a missziós munkának lett vértanúja Csepellényi György. Pápán és Sátoraljaújhelyt, majd a jezsuiták föloszlatása (1773) után Szakolcán, Szatmárnémetiben, Ungváron és Székesfehérvárt gimnáziumokban is tanítottak. Több híres pálos költő a magyarországi irodalmi életben is részt vett: Ányos Pál István, Virág Benedek, Verseghy Ferenc. A magyar politikai életben pl. Esterházy Imre, későbbi püspök, hercegprímás vett részt, aki Mária Teréziát koronázta meg.

A pesti rendházuk (a mai Egyetemi Templom) alapkövét 1715. május 14-én Bakay generális tette le (déli kerti szárny). Ekkor kapták a częstochowai kegykép rézlemezre festett másolatát. 1720. május 22-én kápolnát kezdtek építeni Jézus öt Szent Sebe tiszteletére, amit 1721. január 1-jén áldott meg a prior. Május 3-án megalapították a Jézus Öt Szent Sebe Társulatot. 1722-én Mayr Ágoston prior alatt fejezték be a déli szárnyat, a földszinten az ebédlőt, és az emeleten lévő cellákat. 1725-ben épült fel teljesen, és 1786-ig a rendi központtá lett.

XIV. Kelemen pápa 1770-ben Esterházy László Pál generális perjel kérésére a pálosokat a monasztikus rendek közé sorolta, hivatkozva IX. Bonifác pápa 1401. évi privilégiumára, amely a karthauziak összes kiváltságában részesítette őket.

A lengyel monostorok már a középkorban külön rendtartományt képeztek. 1643-ban a lengyel provincia 11 régi és 2 új monostort számlált 200 szerzetessel, a svábországi 5-öt 22, Isztria és a horvát tengerpart 7-et ugyancsak 22 szerzetessel. Ausztriában 2 házuk állott szintén 22 fővel. A 4 horvát monostor között Lepoglava volt a legjelentősebb, 1643-ban 24 szerzetes lakta, a többi 3-at összesen 16. A Dráván inneni Magyarországon 6 házban 41 szerzetes élt, ebből 14 Máriavölgyben, 15 Elefánton. 1643-ban Rómában kinyomtatták a pálos rend új konstitúcióját, de a tengeri úton a példányok nagyrészt odavesztek, s ezért 1646-ban Bécsben újra kellett nyomni. Ez időtől tűnt föl a rend magyar megjelölése Első Remete Szent Pál Szerzeti. A 18. század első felétől németül Pauliner a nevük, míg a pálosok elnevezéssel csak 1883 óta találkozunk.

1700-ban a magyar rendtartománytól különvált a horvát–osztrák provincia, amely 1710-ben kettévált, és a horvátok központja Lepoglava lett. 1721-ben a magyar rendtartományt hivatalosan 5 konvent, 12 rezidencia és a római ház képezte, és 161 rendtagot számlált. A lengyel provincia létszáma ugyanakkor 250, a rajnai–sváb tartományé 35, az isztriaié 48, a horváté 123, az osztráké 80 tag. 69 helyen 697 szerzetest számlált a rend. 1726-ban Rómában kinyomtatták, 1727-ben pedig bevezették az új rendi szabályokat.

A felvilágosodás kora[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A pálos rend „nettó” vagyona a 18. században több mint 4,5 millió rénus forint volt. A pálos gazdaságok jó működéséhez ugyanis hozzájárult financiális rátermettségük és szociális érzékenységük is; például másoknál alacsonyabb kamatra adtak pénzt, sőt, a szegények és rászorultak kamatmentes kölcsönt is kaphattak. A pálosoknak iskoláik voltak, filozófiájuk Arisztotelész és Aquinói Szent Tamás tanaira épült; és nem utolsósorban a rendet mindenkor jellemző erősen magyar szellemiségre: ez volt a pálos lelkület, avagy a „pálos szellem”.

A felvilágosodás hatása alatt álló II. József császár nem látta „hasznosnak” tevékenységüket, így 1786. február 7-én Magyarországon és az örökös tartományokban kihirdette a rend eltörlését, birtokainak konfiskálását. A rendházak száma 381 volt. A feloszlatás idején a rend könyvtáraiban több mint tízezer kötet maradt gazdátlanul.

Pálos Könyvtár - 2012

1790 körül Esterházy László Pál, pálos szerzetesből lett pécsi püspök, nehezen békélt meg a szerzetesrendek feloszlatásával. Felújította már meglévő Püspökszentlászlón lévő templomát, és egy püspöki nyaralónak álcázott kolostort is építtetett, hogy a szerzetesi életformát titkon továbbvihessék. Ottani remetékről még a 19. században is tudtak a szentlászlóiak.

1819-ben Porosz-Lengyelországban, 1864-ben Orosz-Lengyországban záratták be a rendházaikat. Ezután csak a częstochowai és a krakkói monostor maradt életben.

Újabb feltámadás, majd kommunista elnyomás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1864-ben Scitovszky János bíboros szerette volna hazatelepíteni a rendet, és be is hozatott néhány szerzetest Lengyelországból, akik Esztergom közelében kaptak házat. Azonban a hercegprímás halála után a lengyel elöljáróság feloszlatta az új szerveződést, és lakóinak 1867-ben vissza kellett térniük Krakkóba.

1919 után Lengyelországban ismét erőre kapott a rend, 1931-ben új konstitúció lépett életbe. Több sikertelen kísérlet után lengyel pálosok segítségével 1934-ben Budán birtokba vehették a Gellért-hegyi Sziklatemplomot, 1935-ben Pécsett, 1940-ben Petőfiszálláson (Pálosszentkút) alapítottak a pálosok ismét házakat Magyarországon.

1950-ben – amikor elrendelték az összes szerzetesrend feloszlatását - az új magyar rendtartománynak 21 pappá szentelt és kb. 20 segítő testvér tagja volt. 1951. húsvéthétfőjén az ÁVH betört a Sziklatemplomba, és begyűjtötte a pálosokat. Amit lehetett magukkal vittek, beolvasztották, a többit összetörték. A barlang bejáratát két méter vastag betonfallal torlaszolták el és zárták le. Ugyanazon év augusztusában akasztották fel a Kisfogházban Vezér Ferenc atyát. 1958-ban pedig Kováts Ferenc atyát az ún. „ávósok”[2] úgy összeverték, hogy végül belehalt sebeibe.[3]

1979-ben Lengyelországban 9 monostor és 3 rezidencia, Rómában 1, az USA-ban (Doylestown, Kittaning) és Svédországban (Stockholm, Nyköping) 2–2, Jugoszláviában 1 szerzetesház tartozott a rendhez 226 szerzetessel, közöttük 122 pappal. 1987-ben Josef Platek generális perjel bevezette a legújabb konstitúciót.

A rend mai helyzete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1989-ben - a hazai rendszerváltás után - ismét újjáalakulhatott a magyar pálos rend, és ismét napvilágra került a Sziklatemplom. A központ Pécs lett, növendékképzésre is szolgáló rendházzal, és visszakapták márianosztrai, valamint petőfiszállási házukat is. 2008-ban a magyar pálos rendnek 22 tagja volt.

Külföldi pálosok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Összesen 54 házban kb. 400 szerzetes.

1991-ben Budapest lett a Nemzetközi Pálos Szimpózium helyszíne, ennek előadásai a Varia Paulina sorozat keretében jelentek meg. Ezt követte Gyöngyösi Gergely könyvének új kiadása, majd Fráter György életrajzának megjelentetése.

Pálos-kopt vonatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1996-ban Vörös Győző, magyar egyiptológus thébai ásatásai során rábukkant egy sziklabarlangra, ahol olyan Pantokrátor Krisztus-ábrázolást fedeztek fel, amilyen a Szent Koronán is van; az eredeti falfestmény kopt keresztények műve a 4. századból. Ennek újabb másolatát a Gellért-hegyi thébai kápolnában helyezték el. Így kapcsolódott össze immár harmadszor Théba, Remete Szent Pál, illetve a magyarok és a Pálos Rend.

2000-ben Pilisszántón, a Millennium évében – ami egybeesett a Magyar Pálos Rend megalapításának 750. évfordulójával –, a régi temető földjéből kifordult egy kő, az ún. Keresztes Kő, melynek nem zárható ki a kopt keresztény eredete sem.

Az új évezredben Makovecz Imre építész a kopt pápa személyes megbízásából Egyiptomban, egy másfélezer éves kolostor maradványai fölé tervezett egy új templomot, a mai kor szerzetesei számára.

Thébai sziklakápolna - graffiti a Gellért-hegy lábánál

Pálos helyek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Pálos kolostor romjai, Nagyvázsony
Pálos kolostor romjai, Esztergom-Pilisszentlélek
Pálos kolostor romjai, Salföld
Pálos templom romjai, Martonyi

Működő pálos helyek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Volt pálos templomok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Csak romjaikban létező kolostorok vagy templomok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Idézetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Pázmány Péter: "Et tu Hungaria, mi dulcis patria, cum Paulinis crescis, et cum itidem decrescis." (Te is Magyarország, édes hazám, a pálosokkal fogsz növekedni, és ugyanazokkal fogsz hanyatlani.)

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Magyar katolikus lexikon
  • Kisbán Emil: A magyar pálos-rend története. 1-2. köt. Budapest, 1940.
  • Documenta artis Paulinorum. 1–3. köt. Összeáll. Gyéressy Béla – Hervay Ferenc. Budapest, 1975–78.
  • Török József: A magyar pálos rend liturgiájának forrásai, kialakulása és főbb sajátosságai (1225–1600). Budapest, 1976. (disszertáció)
  • Mályusz emlékkönyv. Budapest, 1984. 159. o.
  • Varia Paulina. Pálos rendtörténeti tanulmányok I. (Szerk. Sarbak Gábor). Csorna, 1994.
  • Török József - Legeza László - Szacsvay Péter: Pálosok. Budapest, 1996.
  • Gyéressy Ágoston: Boldog Özséb élete

További irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Gregorius Gyöngyösi: Vitae Fratrum Eremitarum Ordinis Sancti Pauli primi eremitae. Ed. Franciscus L. Hervay. Budapest, 1988.
  • Császár Elemér: Ányos Pál (1756-1784) (Budapest, Magyar Történelmi Társulat, 1912)
  • Csizmadia Zoltán: A budapesti Sziklatemplom története, Pálos Rend, pdf letöltés.
  • Juhász József: A pálos szindróma. In: Országépítő (2002/2.sz.) 8–12. oldal
  • Lissák György: Az aranykígyó (1998, Fráter György Alapítvány)
  • Szántai Lajos: A két Hollós. Mátyás király és a Pálos Rend (2001. Sáros és Fiai)
  • Dr Tóth Judit: A pálos rend megtöretése www.szentozseb.hu

Hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Sárközy Péter: Róma mindannyiunk közös hazája. Magyar emlékek Rómában, magyarok emlékei Rómáról. 2010 Romanika kiadó 219 oldal
  2. Az ÁVH addigra már rég megszűnt, embereit felszívták más szervezetek
  3. Dr. Szántó Konrád OFM.: A meggyilkolt katolikus papok kálváriája. Mécse Kiadó, 1991.

Lásd még[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]