Pallosjog

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Névváltozatok: szabad ispánság
la: jus gladii, de: Blutbann
Rövidítések

A pallosjog független bírói hatalom volt. Eredetileg a vármegyék birtokolták, majd egyes földesurak kiváltságként kapták, később a szabad királyi városok is. A földesúri hatóság a régi magyar jogban a főpapokat, egyházi testületeket (káptalanokat) és az előkelő nemeseket illette meg uradalmaik szolganépe felett.

Eredete a földesúri mentességet (immunitas, exemptio) biztosító kiváltságokra megy vissza, melyeket az Árpád-házi királyok adományoztak egyházi, majd világi előkelőknek, akinek uradalmaiban a királyi és vármegyei hatóságok bírói cselekményeket nem végezhettek. A pallosjoggal rendelkezőnek joga volt büntetőügyekben ítéletet mondani és a bűntettet halálbüntetéssel is megtorolni, mely a nemeseknél lefejezést, a nem nemeseknél akasztást jelentett.

Besztercebánya pallosjogának jelvénye (XVIII. század). A városháza elé rakták ki a kivégzések idején annak jeleként, hogy a város rendelkezik pallosjoggal.

A legsúlyosabb bűntettek, lopás, rablás, gyilkosság, gyújtogatás esetén a 13. századig a király nevében eljáró ispán, később a vármegyei törvényszék hozhatott halálos ítéletet. A földesurak és a városok ezt csak akkor tehették meg, ha kiváltságlevél formájában pallosjogot, más néven „szabad ispánságot” kaptak az uralkodótól és a birtokukon történt a bűncselekmény vagy ott fogták el a tettest. A „liber comes” csak a királynak, illetve a királyi bíráskodás fórumainak tartozott felelősséggel.

A földesúr a joghatóságot maga vagy tisztjei által gyakorolta, vagy a jobbágyközségeit feljogosította az igazságszolgáltatás gyakorlására saját maguk által választott bírák útján. Ezek azonban súlyosabb bűnügyekben nem ítélkezhettek. Az Anjou-korban már a nemesi szabadsággal járó általános kedvezmény volt a földesúri hatóság, de halálos ítéletet a földesúr csak akkor hozhatott, ha a király pallosjogot adományozott részére, amit például a szabad és örökös grófok kaptak. A földesúri bíróságot úriszéknek hívták és tőle a megyei törvényszékhez lehetett fellebbezni. Az úriszéket eltörlő 1848: IX. tc., a törvény előtti egyenlőség jegyében, a földesúri hatóságot és vele a pallosjogot is megszüntette.

A földesurak pallosjogát akasztófa jelezte a birtok határán; a szabad királyi városok pallosjogát különféle hóhérjelképekkel ellátott jelvények jelezték, mint pallost tartó kéz, pallossal ellátott címerpajzs. A hóhérpallost a bíróválasztás után a megválasztott előtt vitték az ünnepi menetben.

A középkori Németországban, különösen Vesztfáliában a feme-bíróságok (de: Veme, Fehme, Freigerichte, heimliche Gerichte, Stuhlgerichte) olyan intézmények voltak, melyek a császártól nyert pallosjog (de: Blutbann) alapján intzékedhettek főbenjáró bűncselekmények esetén. A rendes bíróságok nem győzték ellátni a feladatukat, ezért a polgárok zárt testületekbe tömörülve ítélkeztek büntetőügyekben. Tagjaikat beavatottaknak (Wissender, Scitus, Vemenotus, echter Freischöffe) nevezték, egymást titkos jelszavakről, jelekről ismerték fel. Az üléshely neve a Freistuhl, rendszerint egy halom vagy mindenki által könnyen elérhető nyilvános hely volt. A beavatottak szigorú titoktartásra voltak kötelezve, melynek megsértését kötél általi halállal büntették.