Államvédelmi Hatóság

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Államvédelmi Hatóság
Budapest-Terror Museum.jpg
Az egykori ÁVH-székház a budapesti Andrássy út 60. alatt, ma a Terror Háza Múzeumnak ad otthont

Alapítva 1948 (első elődje 1945-ben)
Megszűnt 1956
Székhely 1062 Budapest, Andrássy út 60.

Az Államvédelmi Hatóság (ÁVH) a magyarországi kommunista pártállami diktatúra részben titkosan tevékenykedő államvédelmi szervezete volt 1948 és 1956 között. Feladata hivatalosan a rendszer ellenfeleinek üldözése, a rendszer és vezetőinek védelme volt. A ténylegesen Rákosi Mátyás pártfőtitkár által mozgatott szervezet[j 1] az állampárton (Magyar Dolgozók Pártja, MDP) belüli hatalmi küzdelmek részese, a politikai leszámolások fő eszköze és végrehajtója is volt.

Az ÁVH egyik legfontosabb elődszervezete az állami rendőrség, illetve a Belügyminisztérium szervezeti egységeként működő Politikai Rendészeti Osztály (PRO, 1945–1946), majd Államvédelmi Osztály (ÁVO, 1946–1948) volt. Működése során egyre szélesebb feladat- és hatásköröket kapott, ezzel összefüggésben magába olvasztott több korábban önálló állami szervet, illetve más szervezetek egyes egységeit is. Az ÁVH formálisan kezdetben a Belügyminisztérium, majd közvetlenül a Minisztertanács alárendeltségébe tartozott, ténylegesen azonban mindvégig az MDP legszűkebb vezetése, főképp Rákosi Mátyás főtitkár határozta meg a tevékenységét.

Létrejötte[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A PRO[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az új állambiztonsági szervezet kialakítása 1945 első napjaiban, egyszerre két vonalon kezdődött meg. Tömpe András Erdei Ferenc belügyminiszter megbízására, Debrecenben kezdte szervezni az Államrendőrség Politikai Rendészeti Osztályát, csoportja január végén érkezett Budapestre. Ugyanakkor (február 2-án) az MKP Politikai Bizottságának utasítására, Péter Gábor vezetésével, a Budapesti Rendőr-főkapitányság keretén belül, mintegy 60 fővel jött létre a Politikai Rendészeti Osztály.[j 2] Péter első helyettese a szovjet Állambiztonsági Népbiztosság magyar származású ezredese, Kovács János lett.[j 3] A rövid ideig két, párhuzamosan működő szerv között kialakult rivalizálást a kommunista vezetők átszervezésekkel próbálták oldani; az Államrendőrség Politikai Rendészeti Osztálya néven működő szervezetet feloszlatták, Tömpe András pedig megkapta a Vidéki Főkapitányság Politikai Rendészeti Osztályának irányítását. Az egységes, központi állambiztonsági szerv végül a Budapesti Főkapitányság Politikai Rendészeti Osztályából alakult ki. A PRO már a kormányzat Budapestre költözése előtt az Andrássy út 60. szám alatt rendezte be székhelyét, melyet korábban Szálasi Ferenc a Hűség Házának nevezett el.

Az épületben, és a nyilaskeresztes párt benne lévő irodáiban politikai rendőrség (PRO) már birtokba vette a hungarista pártok tagjainak nyilvántartását. A Belügyminisztérium Dokumentációs Osztálya (az Állambiztonsági Operatív Nyilvántartó sok-sok névváltoztatáson átesett jogutóda és a Történeti Hivatal jogelődje) 1990. május 25-ei dátummal ellátott leltára szerint 51.200 nyilaskeresztes belépési nyilatkozat, 4.297 (magyar) "SS" belépési nyilatkozat és 4400 Volksbund belépési nyilatkozat áll, vagy állhatna a tudományos kutatás rendelkezésére. E közel 60 ezer radikális jobboldali párttal rokonszenvező, militarista és a német etnikai kisebbséghez tartozó, de a magyar náci politikai többséghez igazodó személy számottevő része 1945-ben a kisnyilasokkal együtt belépett a kommunista pártba.[j 4]

A kommunista párt a szovjet megszállást megelőző időszakban csak néhány száz főből állt. A második világháború éveiben sokszor csak tucatnyi aktivistára számíthattak.[j 5]

Amikor a Vörös Hadsereg nyomában megindult a Magyar Kommunista Párt szervezése, döntő fontosságúvá vált a párt taglétszámának növelése. Miután a Magyar Kommunista Párt tagjai a háború befejezésének első pillanatától hozzájutottak a nyilasok tagnyilvántartásához, beléptek a kommunista pártba olyanok, akiken „kisebb vagy nagyobb mértékben fogott az ellenforradalom és a fasizmus fertőző mételye” – ismerte el Rákosi Mátyás.[j 6]

A PRO-t szándékosan úgy alakították ki, hogy abban a zsidó származású magyarok legyenek többségben, hogy a Horthy-korszakból és a nyilasuralomból átigazolni kívánó magyarokat hatékonyabban szűrhessék ki a korábban általuk üldözöttek révén, illetve megjelenésüknek elejét vehessék.[j 7][j 8]

Az alakuló magyar állambiztonság nem szovjet mintára jött létre; Péter Gábor a szervezet kialakításánál a Horthy-korszak politikai rendőrsége, illetve a VKF-2 több volt tisztje (esetenként elítélt háborús bűnösök) segítségére támaszkodott.[j 9] A szovjet államvédelmi szervek hivatalosan is részt vettek az alakuló magyar politikai rendőrség munkájában; a GPU és a magyar szervek közti összekötői feladatot – tanácsosi beosztásban – egy Orlov nevű tiszt látta el.[j 10]

A német hadsereg kiűzése utáni kaotikus viszonyok közepette az első egységes állambiztonsági szervezet határozott tervek szerint indult meg a döntőnek látszó pontok elfoglalására. Első feladataik egyikének tekintették a volt kormány- és rendvédelmi szervek irattárainak megszerzését. Már ekkor kiértékelő osztályokat, kartotékrendszereket terveztek. A kommunista párt a belügyminisztérium feletti uralom megszerzésével és a gyorsan duzzadó szervezet rejtett finanszírozásával teremtette meg a politikai rendőrség gyors kifejlődésének hátterét. Hogy a „reakció ellen harcoló szervezet” burjánzása minél kevésbé szúrjon szemet a polgári pártoknak, költségvetésen kívüli pénzforrásokat nyitottak, vagyis – a köztörvényes bűnözés mezsgyéjét gyakran átlépve – zsarolással csapoltak meg vállalatokat és magánszemélyeket (ld. működése c. fej.); e törvénytelen gazdasági tevékenységet utódszervezetei is folytatták.

A PRO a politikai jellegű ügyek mindössze 40%-át derítette fel konkrét nyomozati munkával, az esetek többsége feljelentések, besúgások révén jutott a tudomásukra.[j 11][j 12]

Az ÁVO[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az 1946 októberében kiadott, 533.900/1946. BM. sz. rendelet önállósította a budapesti politikai rendőrséget a Magyar Államrendőrség Államvédelmi Osztálya (ÁVO) néven. A rendelet értelmében a belügyminiszter hatáskörébe került az új állambiztonsági szerv irányítása, felügyelete és ellenőrzése. A Péter Gábor irányította egységes, központi szervezetbe beolvasztották a Vidéki Főkapitányság Politikai Rendészeti Osztályát.

Az 1946 decemberi 535.059/1946. BM sz. rendelet szabályozta az Államvédelmi Osztály szervezetét, feladatát és ügykörét. Az ÁVO feladatkörébe tartozott

  • a demokratikus államrend és közbiztonság védelméről szóló 1946. évi VII. tc-be ütköző cselekmények nyomozása és feljelentése,
  • a népbíráskodásról szóló és az 1945. évi VII. tc-be iktatott bűncselekmények nyomozása és feljelentése,
  • egyesületek keletkezésének és működésének figyelemmel kísérése,
  • politikai vonatkozású röpiratok szerzőinek és terjesztőinek nyomozása és bejelentése,
  • bejelentett és tudomásul vett gyűlések lefolyásának megfigyelése,
  • államrendészeti vonatkozású bel- és külföldi adatok gyűjtése és nyilvántartása,
  • javaslattétel az illetékes rendőrhatóság vezetője számára az állambiztonság vagy közbiztonság szempontjából káros személyek kitiltására, internálására,
  • titkos rádióállomások felderítése,
  • eljárni mindazokban az államrendészeti ügyekben, melyek nem voltak fenntartva a Budapesti Főkapitányság, illetve a kapitányság vezetője részére.

Az ÁVO-n ezeket a feladatokat 16 alosztály látta el. Ekkor kezdtek kiépülni az államvédelmi osztályok a vármegye-székhelyeken működő kapitányságokon és az egyes nagyobb forgalmú kapitányságokon. Habár az ÁVO rendeletileg előírt feladatköre elsősorban a demokratikus államrend védelméről szóló 1946. évi VII. tc-be ütköző, valamint a háborús és népellenes bűncselekmények felderítése, továbbá az államrendészeti vonatkozású bel- és külföldi adatok gyűjtése és nyilvántartása volt, a szerv működésének kezdete óta adatokat gyűjtött a koalíciós pártok vezető politikusaira, lehallgatta a kommunisták politikai ellenfeleinek telefonját stb.

Az ÁVO szervezeti egységei (1946–1949)
Alosztály Feladat
I. hírszerzés és elhárítás a politikai pártokkal, illegális szervezetekkel szemben
II.
  • külföldi hírszerzés és elhárítás
  • a magyar emigráció figyelése
III. egyházakkal szembeni hírszerzés és elhárítás
VII.
  • üzemi szabotázs elhárítása
  • hírszerzés az egyházi szervezetekben és társadalmi egyesületekben
VIII. nyílt nyomozások lefolytatása az ÁVO népügyészség mellett működő kirendeltségével együtt
IX.
  • technikai eszközök biztosítása
  • levél-, távirat-, telefon-ellenőrzés
  • rádiófelderítés és elhárítás
  • fényképezés, rejtjelezés, helyszínelés
X. nyilvántartás
XII. levélellenőrzés
XIII. környezettanulmányok készítése, figyelés.

Az ÁVH[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kádár János belügyminiszterré történt kinevezését követően, a 288.009/1948. BM. sz. rendelet értelmében, 1948. szeptember 10-i hatállyal, a szerv önállósodásának újabb fontos lépéseként a Belügyminisztérium Államvédelmi Hatósága (ÁVH) néven, kiszélesített hatáskörrel a BM közvetlen alárendeltségébe került. Az ÁVH ezáltal az Államrendőrségtől anyagilag is függetlenné vált. Ekkor kerültek hatáskörébe az Államrendőrség határrendészeti, folyamrendészeti és légi közlekedési rendészeti hatóságai, a Külföldieket Ellenőrző Országos Központi Hatóság (KEOKH), az útlevelek kiállításának joga is. Az útlevélkiadás jelentős anyagi forrásokhoz juttatta a szervezetet.

A 288.010/1948. BM. sz. rendelet kiadásával tovább szélesedett az új állambiztonsági szerv hatásköre. Ennek alapján az ÁVH vezetője már elsőfokú hatósági jogkört gyakorolhatott az állam érdekei szempontjából aggályosnak tartott személyek kitiltásának, rendőrhatósági felügyelet és őrizet alá helyezésének elrendelésében. A 288.276/1948. BM. számú, két hónappal később kiadott rendelet értelmében már ezen ügyek felülvizsgálati eljárásait is a BM ÁVH végezte.

A Belügyminisztérium épülete Budapesten 1950-ben (ma Képviselői irodaház)
Az ÁVH szervezeti egységei (1949–1950)
Ügyosztály Feladat
„A”
  • szervezés
  • határ-, folyam- és légi-rendészet
  • Főorvosi Hivatal működtetése
„B”
  • belföldi ügyek
  • külföldi elhárítás
  • határon túli hírszerzés
  • megfigyelés, operatív akciók
  • KEOKH
  • Központi Operatív Nyilvántartó működtetése
„C”
  • nyílt nyomozati feladatok
  • államrendészet
  • nyilvántartás
  • útlevél alosztály
„D”
  • üzemi ügyek
  • tömeghálózati feladatok
  • technikai részleg
  • információs részleg
  • vidéki ügyek
„E”
  • biztonsági ügyek
  • őrségi és karhatalmi ügyek
„F”
  • Ellátó Hivatal működtetése
  • gazdasági és műszaki ügyek, épületkezelés

A Belügyminisztériumtól szervezetileg is függetlenített, közvetlenül a minisztertanácsnak alárendelt Államvédelmi Hatóságot az 1949. december 28-án kiadott, 4353/1949. MT. sz. rendelet hozta létre. Az 1950-től működő, új szervezetbe olvadt be a Honvédelmi Minisztérium Katonapolitikai Osztálya (Katpol) és a Honvéd Határőrség. (A katonai hírszerzés kivált a katonai elhárító szolgálatból és a honvéd vezérkari főnök közvetlen irányítása alá került.) Ezután egyenruhájuk alapján kétféle belügyi karhatalmi alakulatot különböztettek meg: az ún. „kék ávó” tartozott a hírhedt államvédelemhez, míg az ún. „zöld ávó” a sorozott állományú határőrséget jelentette.

Az átszervezések után az ÁVH a következő szervezeti keretek között működött:

Az ÁVH szervezeti egységei (1950–1953)
Főosztály Feladat
I. Főosztály (hálózati)
  • a belső reakció elhárítása
  • kémelhárítás
  • szabotázselhárítás
  • hírszerzés (1951-től önálló Főosztály lett)
  • útlevél-ügyintézés
  • külföldiek ellenőrzése
II. Főosztály (katonai elhárítás)
  • katonai kémelhárítás
  • a Néphadsereg, Határőrség, Belső Karhatalom, Rendőrség személyi állományának védelme
  • ellenséges agitáció és propaganda elleni tevékenység
  • a Néphadseregből politikai okok miatt elbocsátott tisztek operatív ellenőrzése
  • a hazaárulók és a katonaszökevények elleni fellépés
III. Főosztály (operatív technika)
  • figyelés és környezettanulmány készítése
  • levélellenőrzés
  • telefon- és rádiólehallgatás
  • rádiófelderítés
  • operatív technikai és nyilvántartási feladatok
IV. Főosztály (határőrség, belső karhatalom)
  • határőrizeti és karhatalmi feladatok
V. Főosztály (személyzeti)
  • személyzeti feladatok
  • tanintézetek irányítása
VI. Főosztály (jogi, börtönügyi)
  • vizsgálati feladatok
  • az ÁVH-hoz tartozó büntetőintézetek, munkatáborok, internálótáborok vezetése
  • hálózati operatív munka az elítéltek, letartóztatottak és internáltak között
VII. Főosztály (gazdasági)
  • gazdasági, pénzügyi ellátó tevékenység
  • építésügy
  • gépjárművek kezelése
  • egészségügyi feladatok
VIII. Főosztály (határon túli hírszerzés) – 1951-től
  • hírszerzés angol-amerikai területen
  • hírszerzés nyugat-európai területen
  • hírszerzés jugoszláv területen
  • hírszerzés az emigráció körében
  • magyar külképviseletekkel foglalkozó elhárítás
Vizsgálati Osztály
Környezettanulmányozó, figyelő Osztály
Operatív Nyilvántartó
Levélellenőrzés
Titkárság
Párt- és Kormányőrség
Futáralosztály
Információs Osztály
Vidéki Osztály

1951-ben a megyerendszerhez igazították az ÁVH vidéki szervezetét. Megszüntették a korábbi nyolc vidéki Államvédelmi Osztályt, egyúttal létrehozták a budapesti és a 19 megyei osztályt. Ugyanebben az évben más belső, szervezeti módosításokat is eszközöltek: az önálló hírszerzésé lett a VIII. Főosztály, az operatív főosztályból kivált és önálló osztállyá alakult az operatív technikai részleg, és létrejött egy önálló ellenőrzési osztály is. 1952-ben, IX. Főosztály néven új részleget hoztak létre a belső karhatalom csapatainak irányítására.

Az 1953. júniusi KV ülés nyomán ismét jelentős változás következett be az állambiztonsági szervek szervezetében. Ezt követően a BM állambiztonsági szervei a következő keretek között működtek:

Az ÁVH szervezeti egységei (1953-1956)
Osztály Feladat
I. kémelhárítás
II. hírszerzés
III. katonai elhárítás
IV. belső reakció elhárítása
V. ipari szabotázs elhárítása
VI. mezőgazdasági elhárítás
VII. közlekedési és híradás-elhárítás
VIII. környezettanulmány, figyelés
IX. operatív technika, rádióelhárítás
X. operatív nyilvántartás
XI. államtitok védelme
XII. levélellenőrzés
XIII. kormányőrség
XV. rejtjelközpont (1955-től önálló osztályként működött)

1953 és 1956 között a hadsereg létszámcsökkentésével párhuzamosan, folyamatosan csökkent a III. Osztály létszáma. 1953-ban még 1052 fő dolgozott az osztályon, ez a létszám 1956-ra 534 főre csökkent.[j 13]

Az ÁVH totális ellenőrzést biztosítani kívánó szervezete szigorúan hierarchikus rendbe szervezett, alárendelt egységeivel és kiterjedt ügynökhálózatával az ország egész területét „lefedte”. Besúgóhálózata 1953-ra 40 000 emberből állt, a Nyilvántartási Osztályon 1 280 000 állampolgárról vezettek kartotékot 1953-ig. (A továbbiakról lásd a Megszüntetése szakaszt.)

Működése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Adatok az államvédelemről
Időpont 1945. február 1945 vége 1948 1948. szeptember 1949. szeptember 1953
A szervezet neve PRO PRO ÁVH ÁVH ÁVH ÁVH
Létszáma 98 500 1839 2500 8760 5000
További személyzet 15 000 fős határőrség
7000 fős karhatalom
Összesen 28 000 30000

Két év alatt az eredetileg kis létszámú, szedett-vedett, belső rivalizálástól gyötört Politikai Rendészeti Osztály a kommunista párt félelmetes terrorszervezetévé alakult át. Olyan önálló hatalommal bíró intézménnyé, amelytől joggal tarthatott a párt vezetőinek egy része is. Az ÁVH titkosszolgálati módszerekkel szerzett információkra alapozódó tevékenysége már 19461947 folyamán kiterjedt a kommunista pártra is.

A szervezet közvetlen irányítását és felügyeletét Rákosi Mátyás, illetve a pártvezetés legszűkebb köréhez tartozók látták el, noha létrehozásakor az MDP KV Titkárságának ülésén „státusát” még úgy határozták meg, hogy az „ÁVH egy speciális szerv, a KV szerve”.

Az ÁVH 1948-tól végezte – szovjet példát követve és a szovjet tanácsadók hathatós támogatása közepette – a különböző koncepciós perek megszervezését és megrendezését. 1950-től kezdte kiépíteni az ÁVH az internáló táborok új rendjét, átvette az ország börtöneit, intézte a kitelepítést, őrizte a határokat és kifejlesztette a társadalom minden életmegnyilvánulását ellenőrizni igyekvő működési rendjét, a kommunista párt totális diktatúráját.

Az ÁVH működése igen költséges volt, s a háború okozta károk és a gazdasági voluntarista diktatúra dilettantizmusa miatt előállt hiánygazdaság a működés fedezetét igen bizonytalanná tette (csak az ún. "konspiratív célú lakások" fenntartása is tetemes összegeket emésztett fel). A belügyminisztérium működtetésére adott költségvetési támogatás – melynek az ÁVH jelentékeny részét kapta – semmiképp nem volt elegendő a szervezet fenntartásához. Ezért tagjai (sokszor saját zsebre is) különféle gazdasági melléktevékenységekbe fogtak, mint például a zsarolás. A kivándorolni szándékozó nagytőkéseknek például útlevelet állítottak ki, cserébe viszont lefoglalták ingó értékeiket (festmény, bútor, technikai eszközök). Ezek az összegek Szücs Ernő (Péter Gábor helyettese) páncélszekrényébe kerültek, míg a házkutatások során kizsarolt hasonló javak felett Csapó Andor őrnagy (a gazdasági ügyek vezetője) rendelkezett. Az így befolyt összegeknek azon része, melyről az ÁVH precíz elszámolást vezetett, névértékben 13 millió 160 ezer forintra rúgott. Az ÁVH mellesleg pénzmosással is foglalkozott, az utóbbi tevékenysége során megforgatott összegeket (amely csak egyetlen esetben vélhetően több mint kétmilliárd, a Stasitól érkezett nyugatnémet márkára rúgott) azonban kevésbé precízen tartotta nyilván, s így azoknak némely esetben (már amennyiben valóban léteztek) nyoma veszett. Az ilyen összegek sokszor magánvagyonná konvertálódtak: a Princz Gyula vezette ÁVH-brigád, amely Szücs ezredest agyonverte, annak páncélszekrényében több millió forint értékű ékszert és készpénzt (egy része valuta) talált.[j 14]

Bár az ÁVH nyíltan hirdette a „fasiszták elleni harcot,” az emberei között valójában sok néhai nyilas is működött, akiket 1945-ben szerveztek be, részben elfogott személyekből, részben a párt szétesése után onnan átszivárgott tagokból és emberekből.

Sok ÁVH-s vett részt az 1956-os forradalom leverésében. (Lásd a Megszüntetése szakaszt.)

Néhány további részlet[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Két ÁVH-s börtön volt Budapesten
  • Az ÁVH négy internálótábort vezetett (Recsk, Kazincbarcika, Kistarcsa, Tiszalök).
  • Az I. kerület Attila út 59–61. volt az 1953-ban épült ún. ÁVH-s lakóház, ahol a szervezet alkalmazottai nyertek elhelyezést.
  • Az ÁVH 1951 és 1953 között közel megkétszerezte korábbi kiadásait, s összesen legalább 3,2 milliárd forintot használt fel. (Ebben az időben Magyarországon a középfizetés havi 800 forint volt.)

Kínzások és kegyetlenkedések[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az ÁVH hírhedt volt kegyetlenségéről és különösen durva módszereiről. Az ÁVH-sok a kihallgatások során a legembertelenebb fizikai, lelki kényszert alkalmazták minden letartóztatottal szemben. Általános volt a vég nélküli kifárasztás, verés, gúzsbakötés, összerugdosás, földre teperve talpalás, sóval etetés utáni WC-ből itatás, éheztetés, az őrizetesek fejére rögzített csöpögtető berendezéssel való sanyargatás, éjjel-nappal bilincsben tartás, alvásmegvonás. Az egyik legszörnyűbb dolog volt a Rákosi utasítására a papok kihallgatása céljára használt árammal telített feszület, melyet az őrizetbe vett papokkal megcsókoltattak. Az ÁVH-s pincebörtönökben esetenként kikapcsolták az elektromos szellőzést.

A közgondolkodásba ekkor került a „csengőfrász” fogalma (az ÁVH emberei többnyire éjszaka csöngettek be, majd rontottak a kiszemelt lakásába), a ház előtt többnyire fekete Pobjeda autó várakozott az áldozatra.

Amikor 1953-ban megkezdődött az ÁVH-vezetők elleni fellépés, sokan közülük inkább öngyilkosságot követtek el, tudván azt, hogy mire számíthatnak volt kollégáiktól.

Hírhedt államvédelmi tisztek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

       

Megszüntetése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az ÁVH megszüntetése a desztalinizáció egyik legfontosabb feladata volt a mindenkori kommunista reformereknek. Az ÁVH elleni első fellépés azonban még az állambiztonsági, illetve pártvezetésen belüli hatalmi harc eredménye volt. 1953. január-február folyamán Péter Gábor és társai egy szovjet mintára készülő cionista per gyanúsítottjaiként kerültek letartóztatásba. A vádpontok között éppúgy megtalálható volt a társadalmi tulajdon elleni bűntett, sikkasztás, a külföldre szökés elősegítése, mint az államtitok megsértése, a szolgálati hatalommal való visszaélés, de a népellenes bűntett is. A Sztálin 1953. március 5-i halála után a szovjet kommunista párton belül hatalmi harc tört ki. Ennek eredményeként Magyarországon Nagy Imre lett az új miniszterelnök, akinek kormánya elkezdte a korábbi évek elnyomó politikájának felszámolását.[j 15] Mindeközben Rákosi igyekezett az új moszkvai irányvonalhoz alkalmazkodva hatalmát megőrizni. Amikor Beriját a Szovjetunióban letartóztatták és bebörtönözték, Rákosi számára lehetőség adódott, hogy a törvénytelenségekért a fő felelősséget Péter Gáborra, a „magyar Berijára” és ÁVH-s beosztottjaira hárítsa.[j 16] Rákosi személyes felelősségre vonása helyett – szovjet nyomásra – csak a párt általában vett felelősségét emlegették a nyilatkozatokban, amiért elmulasztotta jobban ellenőrizni az ÁVH-t.

A Péter Gábor és társai ügyében folyó vizsgálat 1953 végére lezárult, és decemberben megszületett az elsőfokú, majd 1954. január 15-én a másodfokú, jogerős ítélet is. Az ítélet, bár még számos koncepciós elemet tartalmazott, elsősorban az ÁVH-sok törvénytelen perekben és a törvénytelen módszerek bevezetésében, illetve végrehajtásában játszott szerepét hangsúlyozta.

Az ÁVH Belügyminisztériumba való beolvasztása és ennek következményei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Szovjet ösztönzésre a minisztertanács 1953. július 17-i ülésén előírta az ÁVH mint önálló szerv megszüntetését és a BM-mel történő összevonását.A határozatot Gerő Ernő mint miniszterelnök-helyettesi mivolta mellett egyben belügyminiszter (1953. július 4.- 1954. június 6.). hajtatta végre. Az Államvédelmi hatóság a Belügyminisztérium szervezeti rendjébe, a megyei államvédelmi osztályok a megyei rendőrkapitányságok alárendeltségébe kerültek. A Belügyminisztérium látta el ezután az államvédelmi, határőrizeti, karhatalmi, rendőri, büntetés-végrehajtási, légoltalmi és tűzoltósági feladatokat.[j 17]

A határozat nem került nyilvánosságra, titokban tartása pedig még az államapparátuson belül is félreértéseket okozott. A zavarhoz feltehetően hozzájárult, hogy bár az ÁVH szervezeti önállóságát formálisan valóban felszámolták, az államvédelmi rendfokozatok mindvégig használatban maradtak, s az államvédelmi osztályok különállása az egységes Belügyminisztériumon belül is szembetűnő volt. Az 1954-ben kinevezett Piros László miniszteri működése a BM-et igazi ÁVH-minisztériummá tette.[j 18] 1956 nyarára azonban a belügyi ÁVH-sok között egyre nagyobb lett a nyugtalanság. Újult erővel jelentkeztek a nép rendszerellenes megnyilvánulásai, amelyeket korábban keményen megtoroltak, de most a reformok és a párt belső viszályai miatt nem léphettek fel ellenük. A Belügyminisztérium keretein beül is egyre inkább eltűnt a különbség a rendőrség és az ÁVH között.

Piros László belügyminiszterként az SZKP XX. kongresszusa után a magyar politikai és hatalmi harcban, mint a Belügyminisztériumba integrált Államvédelmi Hatóság vezetője is, „igazodni próbált” hol Rákosihoz, hol pedig Nagy Imréhez. Ingadozása az irányítása alá rendelt erőszakszervezetek szétzüllését segítette elő.[j 19]

Megkezdődtek az iratmegsemmisítések, az 1956. október 19-i miniszteri parancs szerint: „A rendőrségen belül az elhárítást azonnali hatállyal megszüntetem. Az elhárító tisztek jelentéseit (környezettanulmányait) meg kell semmisíteni.Az elhárító tisztek jelenlegi hálózatát haladéktalanul le kell építeni.Az elhárítás megszüntetésének tényét a rendőrség valamennyi beosztottjával közölni kell. Piros László belügyminiszter.”[j 20]

A forradalom alatt[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A forradalom alatt a Hatóság testületileg szétesett, egyes tagjai „illegalitásba vonultak”, mások a karhatalomban vállaltak szerepet, vagy a szovjet csapatokhoz csatlakozva vettek részt a forradalom leverésében, résztvevőinek felkutatásában és őrizetbe vételében.

1956. október 25-én a Parlament előtt lövöldözés tört ki: a Földművelésügyi Minisztérium Alkotmány utcai sarkán a tetőről gépfegyvertűz alá vették a téren barátkozó magyar polgárokat és szovjet kiskatonákat. A Kossuth Lajos teret megtöltő szovjet tankok más célpontot hirtelen nem találván, nehézgéppuskáikkal lőni kezdték a menekülő tömeget. A provokációért, tömegvérengzésért egy – az FM padlásáról tüzelő – ÁVH-s különítmény volt a felelős (parancsnoka, egy tervezőiroda későbbi középvezető-munkatársa még 1981-ben is dicsekedett ezzel), ezért az Elnöki Tanács még aznap este rendeletileg feloszlatta a BM alá rendelt Államvédelmi Hatóságot. Az ÁVH-s sorkatonákat azonban nem szerelték le, hanem rendőr-egyenruhába bújtatták őket (az 1956-os forradalom során ezért volt általános ellenszenv és gyanú a rendőrség iránt). Nagy Imre 1956. október 28-án rádióbeszédében bejelentette a Rákosi-rendszer és az ÁVH felszámolását, és ígéretet tett a demokratikus rendőrség megszervezésére, noha három évvel korábban de jure éppen az ő miniszterelnöksége idején szűnt meg az ÁVH önálló működése. Ezalatt Kádár János újabb provokációt szervezett a Köztársaság téri pártházban elszállásolt szombathelyi ÁVH-s sorkatonák és parancsnokaik segítségével: minden ok nélkül kilövöldöztek a térre, a vizsgálatra érkező nemzetőröket lefegyverezték, stb., ami az október 30-i pártház-ostromhoz és ÁVH-s sorkatonák kivégzéséhez, a Life magazin képriportjával pedig a Forradalom beszennyezéséhez vezetett.

Az államvédelmi szervek újraszervezése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1956. november 4-e után a szovjetek hathatós támogatásával titokban megindult az államvédelem újjászervezése is. Ehhez a párt és a kormány egyes vezetői részéről is támogatást kaptak, Kádárék azonban nyíltan nem vállalhatták fel ezt a népszerűtlen feladatot, ráadásul egy új ÁVH potenciális veszélyt jelenthetett Kádár számára. A Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány nevében Münnich Ferenc miniszterelnök-helyettes, a fegyveres erők főparancsnoka 1956. november 7-i rendeletében megtiltotta az államvédelmi szervek újjászervezését, és a tilalom ellenére addig felállított államvédelmi szervek haladéktalan felszámolására adott utasítást. A karhatalomban emellett változatlanul tovább tevékenykedtek a volt ÁVH-sok. Ezért 1956 decemberében hivatalosan minden ÁVH-alkalmazottat elbocsátottak és felülvizsgálat alá vetettek, amelynek az volt a célja, hogy kiderítsék, az illető részese volt-e az elkövetett törvénytelenségeknek (hamis vallomások kikényszerítése, eljárások indítása és kezdeményezése koholt vádak alapján, törvénytelen fogva tartás, bántalmazás, internálás, kitiltás kezdeményezése, hivatali hatalommal való visszaélés stb.). A felülvizsgáló bizottságok „látszat munkát végezhettek” mivel csaknem a teljes korábbi ÁVH-s állományt igazolták és alkalmazták.

Az MSZMP Politikai Bizottsága 1961-ben újra napirendre tűzte az ÁVH-sok felelősségre vonásának kérdését, 1962 augusztusában elfogadott határozata végre nevén nevezte a fő felelősöket, és ország-világ elé tárta az egykori Államvédelmi Hatóság által elkövetett szörnyűségeket. Azonban nemcsak bírósági felelősségre vonásra nem került sor, de a teljes igazság feltárása is elmaradt. Így például el kellett hallgatni Kádár János Rajk-perben játszott kétes szerepét és a szovjet tanácsadók tevékenységét is.

Az állambiztonsági rendőrség – igaz, hogy csak látszólag – a diktatúrával együtt bukott el 1956 októberében.A forradalom leverése után a Kádár János nevéhez fűződő restauráció időszakában az Államvédelmi Hatóságot reaktiválták.Az újjászerveződött kommunista párt vezetése határozta meg, hogy a politikai rendőrség tagjait hová állítsák az új szervezetben.Fontos szerepet kapta a forradalom utáni megtorlásban s ez fontos szerep megmaradt egészen a kommunista rendszer második összeomlásáig.[j 21]

1963-tól az állambiztonsági szervek már a belügyminisztérium részeként működtek.

Idézetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • „Az ÁVH a párt ökle” (Rákosi Mátyás, 1949)
  • „A horthysta rendőrség a kommunisták kihallgatását azzal kezdte, hogy agyba-főbe verte őket és mi most kesztyűs kézzel bánunk az ellenséggel, ez teljességgel helytelen. A verés az Államvédelmi Hatóságnál szükséges eszköz, és élni kell vele…” (Rákosi Mátyás)
  • „Ne csak őrizd, gyűlöld!” (ÁVO-jelmondat)

Irodalmi feldolgozás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. "A közel tíz év alatt, amíg az államvédelmi szerveknél dolgoztam, soha nem tapasztaltam, hogy ez állami szerv lenne. Ez a szerv, bármilyen nevet viselt is, a pártnak és azon belül a párt szűkebb vezetésének, s még azon belül is személyesen Rákosi Mátyásnak volt egy különleges erőszakszerve az államapparátuson, majd a párton belül, helyesebben azon felül."Kozák Gyula: Farkas Vladimir: "Beleszülettem a munkásmozgalomba". Az 1956-os Magyar Forradalom Történetének Dokumentációs és Kutatóintézete Közalapítvány, 2004. (Hozzáférés: 2009. október 24.)
  2. "1945. január 18-án, azon a napon, amikor az új demokratikus rendőrség létrehozásáról döntöttek, kapott megbízást az MKP Politikai Bizottságától Péter Gábor a politikai rendőrség megszervezésére, amely hivatalosan a budapesti főkapitányság Politikai Rendészeti Osztálya néven 1945. február 2-án alakult meg."Molnár János (2003.). „A gazdasági rendőrség megalakulásának körülményei” (2-3), Kiadó: Sic Itur ad Astra. Hozzáférés ideje: 2009. október 15.  
  3. Péter Gábor helyettese Kovács János lett, aki a szovjet Állambiztonsági Népbiztosság magyar származású ezredese volt.Palasik Márta (1999.). „"Üstökön ragadni a reakciót" / Az államrendőrség és a politikai rendőrség kezdetei” (11), Kiadó: Beszélő. Hozzáférés ideje: 2009. október 14.  
  4. Kenedi János: K. belügyi iratfelmérő jelentése a Kastélyból, Magvető Kiadó, Budapest, 2000, 26–41. o.
  5. Iratok az igazságszolgáltatás történetéhez. 1. kötet 454, majd 461-478. oldal. Közgazdasági és Jogi Kiadó 1992. Kádár János vallomása a perújítási perében 1954.
  6. dr.Schmidt Mária történész összefoglalója a Terror Háza II. emeletén lévő állandó kiállításon
  7. A PRO-t (Politikai Rendészeti Osztály, az ÁVO elődje) tudatosan úgy hozták létre, hogy abban a zsidók legyenek többségben. A kommunista hatalom a korábban üldözöttek révén kívánta meggátolni a Horthy-korszakból átigazolni kívánó figurák megjelenését.Kozák Gyula (2003.). „Az identitás nélkül ember” (Évkönyv XI.), 95–110. o, Kiadó: 1956-os Intézet. Hozzáférés ideje: 2009. október 14.  
  8. "Az, hogy a BM-ben a zsidó származásúak végig felülreprezentáltak voltak, megtévesztő, mert a belső elhárításnál arányuk már 1953 után is jelentősen csökkent. A III/III vezetői és beosztottai tipikusan falusi „népi káderek” voltak, sokszor kisebbségi érzésekkel, míg a zsidó származásúak nyelvtudásuknak és iskoláiknak köszönhetően a nagyobb karriert jelentő hírszerzésnél és kémelhárításnál szolgáltak inkább."Poós Zoltán: A szó veszélyes fegyver. KultúrPart, 2008. április 30. (Hozzáférés: 2009. október 15.)
  9. "Péter Gábor szervezeti kérdésekben nagyon sokat tanult attól a Petőfi-kutató, kommunistaszimpatizáns csendőr századostól, aki neki és Kádárnak testőre volt az illegalitás ideje alatt. Ő Dienes-Dénes András, aki egy ideig a politikai rendőrségen dolgozott. Korábban gazdasági és szervezési vonalon dolgozó csendőrtiszt volt. Később őt is letartóztatták, teljesen ártatlanul. Mindenki azt mondta, hogy ő kiváló szervező volt, jól értett a különböző szabályozásokhoz, és Péter vakon megbízott benne. Szerintem teljes joggal. A másik, ezt Décsi Gyulától [az ÁVH alezredese, majd az igazságügy-miniszter helyettese - a szerk.] tudom, hogy Péter több, a horthysta politikai rendőrséghez, csendőrnyomozó szervezethez és a VKF-2-höz tartozó vezetőt használt fel szervezési feladatok végrehajtására. Közülük többen elítélt, esetenként halálra ítélt háborús bűnösök voltak, például Wayand Tibor, Hajnácskőy ezredes, de akár Ujszászy István is, akit Péter "felhasznált", utóbb, legnagyobb sajnálatára, kénytelen volt átadni a Katonapolitikai Osztálynak. A szervek élére persze több esetben a szovjet titkosszolgálatok megbízottai kerültek. Pálffy Györgyöt például még Debrecenben beszervezte a szovjet katonai elhárítás, a Szmers. Első helyettese, Gát Zoltán horthysta felderítőtiszt volt, Jugoszlávia ellen dolgozott, és a háború alatt jugoszláv területen átment a szovjet hadsereghez. A szovjetek beszervezték, és ők tették meg ezredesi rangban a Katpolon [a VKF-2 jogutóda - a szerk.] belül a hírszerzés vezetőjének."Rainer M. János (2000. július 14.). „Szovjet diktatúra magyar mintára – interjú Farkas Vladimirral” (XLIV/28.), Kiadó: Élet és Irodalom.  
  10. A szovjet állambiztonsági szervek szinte a kezdetektől bekapcsolódtak a fővárosban a rendőrség munkájába. … "Az Andrássy út 60. szám alatti politikai nyomozó testületek mellett van beosztva egy Orlov nevű civil ruhás GPU-tiszt, aki tanácsosi címmel szerepel. Orlov tanácsos a GPU és a magyar politikai nyomozó szervek között az összekötő." Ez a kapcsolat a későbbiekben állandósult, egyre szorosabbá vált, és intézményesült.Palasik Márta (1999.). „"Üstökön ragadni a reakciót" / Az államrendőrség és a politikai rendőrség kezdetei” (11), Kiadó: Beszélő. Hozzáférés ideje: 2009. október 14.  
  11. „… a politikai rendészeti ügyek anyagának 60%-át a társadalom közreműködése (feljelentések, besúgások) és 40%-át saját kezdeményezés (nyomozás) útján kapja meg.” – Péter Gábor tájékoztatója a Budapesti Főkapitányság Politikai Rendészeti Osztályáról. 1945. február 20. PIL 274. f. 11/10. ő. e.
  12. Figyelemre érdemes, hogy a jelentés szerint az osztály a politikai rendészeti ügyek 60 százalékát a társadalom közreműködése (feljelentések, besúgások) útján tárta fel, és csak 40 százalékát saját nyomozásuk eredményeképp.Palasik Márta (1999.). „"Üstökön ragadni a reakciót" / Az államrendőrség és a politikai rendőrség kezdetei” (11), Kiadó: Beszélő. Hozzáférés ideje: 2009. október 14.  
  13. "A katonai elhárítás a Belügyminisztérium III. főosztálya keretében folytatta a tevékenységét. Bár szervezetében jelentősebb változás nem következett be, a hadsereg létszámcsökkentésével párhuzamosan érzékelhető volt a főosztály létszámának folyamatos csökkentése. Míg 1953-ban még ezerötvenkét fős volt a létszám, addig 1956-ban már csak ötszázharmincnégyen dolgoztak a főosztályon."Hírszerzés története. (Hozzáférés: 2009. október 21.)
  14. Amikor Rákosi és Péter Gábor parancsára a Princz Gyula vezette tiszti verőcsoport agyonverte Szűcs ezredest és öccsét, az ezredes páncélszekrényéből sok millió forint értékű ékszer, valuta és készpénz került elő.Tamáska Péter: Tiszti kezek. Magyar Nemzet, 2006. január 21. (Hozzáférés: 2009. október 14.)
  15. "… az MDP KV 1953. június 27–28-i ülését követően a párt már túl volt egy fontos határozat meghozatalán. „A párt politikai irányvonalában és gyakorlati munkájában elkövetett hibákról, s az ezek kijavításával kapcsolatos feladatokról” szóló dokumentum megállapította, hogy „helytelen módon vezette a párt, és személyesen Rákosi elvtárs az Államvédelmi Hatóságot, helytelen volt, hogy Rákosi elvtárs közvetlenül utasításokat adott az Államvédelmi Hatóságnak arra, hogy hogyan nyomozzon, kit tartóztasson le, utasítást adott letartóztattak fizikai bántalmazására, amit a törvény megtilt. Emellett Rákosi elvtárs utasításai több esetben helytelenek voltak és megnehezítették az igazság felderítését.” Ez a Rákosi személyes felelősségét egyértelműen megfogalmazó határozat csak több mint három évtized múltán került nyilvánosságra, s Rákosinak az ülésen elhangzott beismerő szavait is csak 1962 augusztusában tették közzé."Zinner Tibor (1986.). „Az 1962. évi párthatározatról”. História (056). Hozzáférés ideje: 2009. október 25.  
  16. "Berija bukásával, 1953. július 10-én azonban e határozat új értelmezési lehetőséget is nyert, főleg azt követően, hogy a Szovjetunióban a Konyev marsall vezette bíróság ítélete alapján Beriját és hat társát kivégezték. Rákosi ekkor megkezdhette a felelősség áthárításának politikáját. A „Péter Gábor és társai” ügy számos elítéltjének állítása szerint – miként ezt több korabeli vezető politikus is megerősíti – az országgyűlés 1956. augusztusi ülésszakán a legfőbb ügyész által a nyilvánosság előtt először ismertetett, Péter Gáborékat elmarasztaló ítélet bevezetője Rákositól származik."Zinner Tibor (1986.). „Az 1962. évi párthatározatról”. História (056). Hozzáférés ideje: 2009. október 25.  
  17. Állambiztonsági Történeti Tár. A Belügyminisztérium Kollégiumának ülései 1953-1956. Történeti Hivatal Budapest, 2001. 24. oldal.
  18. Állambiztonsági Történeti Tár. A Belügyminisztérium Kollégiumának ülései 1953-1956. Történeti Hivatal Budapest, 2001. 26. oldal
  19. Állambiztonsági történeti tár. A Belügyminisztérium kollégiumának ülései. 1953-1956. I. kötet. Történeti Hivatal kiadása, Budapest 2001. 18. oldal.
  20. Állambiztonsági Történeti Tár. A Belügyminisztérium kollégiumának ülései 1953-1956 Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának kiadása. 2006. év. 3/2. kötet 895 oldal
  21. Állambiztonsági Történeti Tár. A Belügyminisztérium kollégiumának ülései. 1953-1956. Történeti Hivatal kiadása Budapest, 2001. I. kötet 19. oldal.

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]