Trinitárius rend
| Trinitárius rend | |
 | |
| Rövidítés | OSsT |
| Egyéb nevek | Ordo Sanctissimae Trinitatis redemptionis captivorum |
| Alapító | Mathai János, Valois Félix |
| Alapítva | 1194 |
| A Trinitárius rend weboldala | |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Trinitárius rend témájú médiaállományokat. | |
A trinitárius rend (latinul: Ordo Sanctissimae Trinitatis et captivorum) a 12. század végén három fogadalomra alapított katolikus szerzetesrend. A szó a Szentháromságról elnevezettet jelent. Köznapi nevén fogolykiváltó szerzetesrend.
Története[szerkesztés]
Mathai Szent Jánosnak, ahogy 1183. vagy 1194. december 28-án az első szentmiséjét tartotta Párizsban, látomása volt, amelyben a trónon ülő Krisztus egy fekete és egy fehér bőrű foglyot bízott rá. Ennek hatására remeteséget vállalva elutazott a Párizstól északkeletre lévő Cerfroid-ba, ahol remetékkel élt együtt, de itt találkozott Valois Félixszel is. Velük alapította meg a szerzetesrendet.
Történetesen ifjúkori ismeretségben állt a már megválasztott III. Ince pápával, aki 1198. december 17-én elfogadta az addigra elkészült szerzetesrendi szabályzatot. Ennek három lényeges eleme van:
- a Szentháromság különleges tisztelete;
- a szerzetesi rend szigorú betartása;
- a pogány fogságban raboskodó keresztények kiváltása akár a szerzetes élete feláldozásával.
1201-ben a keresztes hadjáratok helyszínére küldtek két redemptort, akik nagy sikerrel végezték munkájukat: 186 foglyot tudtak kiváltani.[1] Evangéliumi helyekre, Krisztus tanácsára hivatkozva, miszerint ne vigyenek magukkal se botot, se sarut, így tanúsítsák szegénységüket és alázatosságukat,[2] a 16. század szerzetesrendi reformjainak eredményeként 1599-ben Spanyolországban megalapították a sarutlan trinitáriusok ágát.
Működése[szerkesztés]
A befolyt összegeket igyekeztek elharmadolni. Egyharmadot a fogolykiváltásra, két részt a szerzetes közösség fenntartására és helyiek segítségére fordítottak. A rendtartomány élén a commissarius generalis állt, akit hatévenként választottak meg. A konventet a miniszter vezette és tizenkét páterből állították fel.
Életmódjuk[szerkesztés]
Szívesen telepedtek le halban bővelkedő településeken, mert étrendjük fő eleme a hal volt a hússal szemben. A városokban igyekeztek félreeső, inkább szegényes környéken megtelepedni. Éjjel három órakor keltek, imával és szent iratok olvasásával kezdték a napot. A szerzetesek fehér ruhát kaptak, lóra nem ülhettek, inkább szamarat használtak. Ezért Franciaországban szamaras testvéreknek nevezték őket.[3] A spanyol ág saru nélkül járt.
Magyarországon[szerkesztés]
1602-ben néhány francia szerzetes redemptiót (kiváltást) vezetett Esztergomban. Magyarországon 1695-ben kezdte meg hivatalos működését a rend, 1783-ban II. József magyar király rendeletben oszlatta fel őket, és vagyonukat nem szakrális célra rendelte. Főként I. Lipót és a Zichy család pártfogolta, támogatta a trinitáriusokat.
Magyar alapítású templomok[szerkesztés]
Jegyzetek[szerkesztés]
- ↑ „Sarutlan trinitárius rend”, Szerzetesség a koraújkori Magyarországon. [2018. május 21-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2018. május 19.) (amerikai angol nyelvű)
- ↑ „Sarutlan szerzetesek”, Szerzetesség a koraújkori Magyarországon (Hozzáférés: 2018. május 20.) (amerikai angol nyelvű)
- ↑ trinitáriusok – Magyar Katolikus Lexikon. lexikon.katolikus.hu. (Hozzáférés: 2018. május 19.)
- ↑ trinitarius. obuda-szent3sag.hu. [2018. május 21-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. május 20.)
- ↑ „Múlt és jelen - Trinitárius templom”, Minden, ami Eger. [2018. május 21-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2018. május 20.)
További információk[szerkesztés]
- Fallenbüchl Ferenc: A rabváltó trinitárius szerzetesek Magyarországon; Stephaneum Ny., Budapest, 1940 (A Szent István Akadémia történelmi-, jog- és társadalomtudományi osztályának felolvasásai)
