Barnabiták

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A barnabiták a pálos rendhez tartozó kanonokok kongregációja, kik nevüket Szent Barnabás ama templomától nyerték, melyet a rend megalakulásakor nyert. Ez a XVI. században történt, midőn a milánói hercegségben folytonos volt a háború V. Károly és I. Ferenc között, minek következtében az erkölcsök meglazultak, a német katonák magukkal hozták és terjesztették az új vallást és ezzel együtt a szentségek elhanyagolását. Ily körülmények közt néhány egyházi férfiú, név szerint Zaccarda Antal Mária, Ferrari Bertalan és Morigia Jakab Antal kongregációt alapítottak, melynek célja volt az isten igéjének hirdetése, és a szentségek gyakori kiosztása által az istentisztelet megkedveltetésére működni és a valódi keresztény életet felébreszteni. VII. Kelemen pápa szívesen megerősítette a jámbor férfiaktól kidolgozott alapszabályokat, melyek értelmében az új rend tagjai a rendes három szerzetesi fogadalmon kívül negyediket is tesznek le arra, hogy rendjükön kívül álló magasabb egyházi méltóságokra nem törekszenek s ilyeneket a pápa egyenes parancsa nélkül el sem fogadnak. (1533 febr. 18.) Az igy megalakult rend gyorsan virágzásnak indult; 1535-ben III. Pál pápa már fölszabadítja a milánói püspök fennhatósága alól, hova VII. Kelemen rendelte s egyenesen a szentszék elé tartozónak nyilvánítja. Úgy ő (1549), mint III. Gyula pápa is újból megerősíti szabályaikat

Forrás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]