Szerzetesrend

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
A veszprémi angolkisasszonyok temploma és iskolája
A magyar alapítású Pálos rend központja: a Jasna Góra-i kolostor

Szerzetesrenden vagy renden az egyházuk által jóváhagyott szabályok, regulák szerint élő és általában közös fedél alatt, kolostorban (rendházban, monostorban, zárdában) lakó szerzetesek (barátok), illetve szerzetesnők (apácák vagy nővérek) közösségét értjük. Szinte minden vallásban kialakult ez az istentiszteleti életforma.

Keresztény szerzetesrendek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A keresztény szerzetesrendeket sok szempont szerint lehet csoportosítani. Mindenekelőtt meg kell őket különböztetni a kereszténység főbb ágai alapján. Eszerint a katolikus szerzetesrendek a legjelentősebbek. Csak itt alakultak ki nagy, nemzetközileg is elterjedt, egységes szabályokra és irányításra épülő szerzetesrendek (például: bencések, ferencesek, piaristák stb.). Ráadásul a katolicizmuson belül alakultak ki egyedül olyan szerzetesi társulatok, amelyek nem csak a világtól elvonultan imádják Istent, hanem a társadalomban is dolgoznak.

A keresztény szerzetesség alapjai már a Kr.u. II. század hajnalán megjelentek. Az első ismert, Istennek szentelt életű aszkétákat, akik regula és fennhatóság nélkül éltek, Szent Jeromos remnuothoknak, Cassianus szarabaitoknak nevezte.[1] Ők voltak az első ókeresztény szerzetesek, akikről – noha megnevezés nélkül – már Tamás evangéliuma is beszámol. A mai keresztény szerzetesség alapjai a 4. század elejéről, körülbelül 332-től erednek. A Remete Szent Antal, Szent Pakhomiosz, valamint Cassianus által szervezett, a mai szerzetesrendektől igen eltérő remetekolóniákból fejlődtek ki ekkor az első szervezett rendek, méghozzá Egyiptomban. A keleti ortodox egyházak szerzetesi rendszerének atyjaként Nagy Szent Vazult tisztelik, míg a nyugati világ rendjei Nursiai Szent Benedek fellépésétől eredeztetik magukat. Hamar kialakult a szerzetesek világképe. Az általánosan, társadalmilag is elfogadott istentisztelet mellett a rendek tagjai szigorúbb életvitelt fogadtak. A nyugalomban töltött évek az egyén tökéletesedését szolgálták. A keresztény rendek sokat fejlődtek az 1. évezredben. Többek között a rendek széles körében elfogadottá vált a három fogadalom betartása: tisztaság, engedelmesség és szegénység. Csuhájuk kötelén erre három csomó emlékezteti a szerzeteseket. Ezeken felül a kolostorok saját szabályzatot alkottak, amelyet szintén be kellett tartaniuk a tagoknak.

A szerzetesi rendek jogi viszonya sokáig rendezetlen volt, és csak lassan alakult ki a monasztikus (zárt kolostori) önigazgatási rendszer. A 6-7. századtól egyre gyakoribbá, az első ezredfordulóra általánossá vált, hogy pappá szentelték a szerzeteseket. Az új évezred kezdetétől a világi papokkal ellentétben a szerzetesek társadalmi szerepe rendkívül megnőtt.

A világi papság egybeforrt az ekkor kialakuló uralkodói-hűbéri struktúrával, vezetőik a püspökök kinevezése az uralkodótól függött, felszentelésük rítusa is azonos volt. Gyakran örökölték vagy vásárolták e címet, arisztokratákat, vazallusokat iktattak püspöki tisztségbe, akiknek életmódja jobban hasonlított a lovagokéhoz, a hűbérurakhoz, mint az egyházi személyhez[1]. Hasonló életmódot folytatott a püspöki székhelyek papsága, a "klerikusok"[2]. A vidéki papság elöljárója ugyan a püspök volt, a templomok többsége és az eklézsiát életben tartó bírtok azonban a terület urának (kegyúr) adománya volt, ami erős egzisztenciális függést okozott. A püspökök feletti hűbérúri hatalom nem különbözött a hűbérurak, lovagok feletti uralomtól, a királyi adományok, birtokok fokozták a világi hatalomtól való függőséget, csökkentve a központi egyházi hatalmat. A pápák ezért a rendek fontos támogatói lettek. Így egyre több rend közvetlenül a pápa irányítása alá került[3], az adott egyházmegye püspökének nem volt hatalma a rend felett.

A szerzetesek életmódja és élettere egyaránt közelített a vidéki, az egyszerű emberekéhez, akikkel így kapcsolatuk, egyben befolyásuk egyre nagyobb volt. Nem véletlen az általánosan használt magyar nevük: barát[4].Társadalmi megbecsülésüket növelte, hogy a kolostorok egyre inkább a kultúra, az oktatás, a művészetek, az irodalom és könyvművészet, az építészet fejlődésének központjaivá váltak. Szerepüket erősítette, hogy a kora középkori erőszak, fosztogatások, éhínség, járványok között a hívő számára nehéz volt példás élettel üdvözülni, járhatóbb út volt az irgalom megváltása, megvásárlása. Erre kiváló hely volt a béke szigeteként működő, szentek ereklyéit őrző, temetkezési szent helyként is szolgáló kolostor.

Az ebben a korban egyházi reformkísérletnek tekinthető szerzetesi életforma kiterjesztésétől várták a klérus megújulását. Chrodegangus Metz püspöke 754-ben a püspöki székhelyek és bazilikák papjai számára a szerzetesi szabályokhoz hasonló magatartási előírást vezetett be. Ez a regula közösségi életmódot írt elő, a vagyon egyházi közösségnek történő átengedését (ám ellentétben a szerzetesekkel, életre szóló haszonélvezettel). Az e szabályozás alá eső papi tisztségviselők neve: canonicus, azaz kanonok. Néhány kanonok felmentést kapott a közös lakás, hálóhely használata alól, mely jogot I. Jámbor Lajos frank császár Aachenben 816-ban kiadott újabb szabályozása általánossá tett. Ennek eredményeként számos egyházi székhely-városban különálló, rendszerint díszes papi városrész, utca jött létre.[5]

A katolikus egyház szerzetesrendjei.[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Szeretet Misszionáriusai Rend apácái
Searchtool right.svg Rövidítések jegyzéke: Szerzetesrendek nevének rövidítései

A keleti és nyugati rendek közötti eltérések a nagy egyházszakadás után váltak egyre jelentősebbé. Az egyházszakadás után a katolikus szerzetesrendek különböző szabályokat, célokat dolgoztak ki saját maguk számára. Ezek azonban gyakran fennakadtak a Vatikán szűrőjén, ugyanis a pápák minden szerzetesrend szabályzatát és annak lényegi változtatását külön engedélyhez kötötték. Az egyház így védekezett az eretnek irányzatok kolostori terjedése ellen. A kora középkortól kezdve egészen a reformáció időszakáig virágoztak a kolostorok, amelyek gyakran az állam, a társadalom hiányzó gondoskodását pótolták. Ezért a vallási tartalom mellett sok ágra bomlott a szerzetesi mozgalom. Voltak akik a szegényeket segítették, kialakultak a tanítórendek, a betegápolók (ispotályosok). vagy a lovagrendek, akik a hitetlenek elleni harcot, a Szentföld visszavételét tekintették céljuknak.

A jelenlegi katolikus egyházjog szerint mind klerikus (pappá szentelt), mind világi hívő tagja lehet valamely megszentelt élet intézményének vagy apostoli élet társaságának.[6] A megszentelt élet olyan állandó életállapot, amelyhez az evangéliumi tanácsok (tisztaság, szegénység, engedelmesség) esküvel történő vállalása tartozik, és általában közösségben egy regula (szabályzat) szerint élnek. Megkülönböztethető szemlélődő (monasztikus) vagy aktív (betegápoló, tanító, missziós) életforma, valamint a férfi (szerzetesek, barátok) vagy női (apácák, nővérek) tagok. A megszentelt élet intézményei közé tartoznak a szerzetesrendek, ezen belül a szabályozott kanonokok (például premontreiek, ágostonosok), a monasztikusok (például karthauziak, pálosok), a kolduló rendek (például ferencesek, domonkosok), a szabályozott papok (kamilliánusok, jezsuiták), és ide tartoznak a papi vagy laikus kongregációk (például szaléziak, ill. iskolatestvérek), valamint világi intézmények (munkáspapok, Schönstatt-nővérek) is.[7]
Az apostoli élet társaságai nem tesznek fogadalmat az evangéliumi tanácsokra, céljuk a közösségi élet. Tagjaik lehetnek férfiak, vagy nők, papok és világiak. Célkitűzésük lehet missziós (például Fehér Atyák), de sok egyéb is (szulpiciánusok, lazaristák, vincések).

Harmadrendek és oblátusok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A harmadrendiek (terciáriusok, terciárák) világi hívők, akik egy szerzetesrend szellemében és felsőbb irányítása alatt, a rend harmadik szabályzata szerint élnek apostoli életet, és a keresztény tökéletességre törekszenek.[8] Ilyen például a ferences vagy domonkos harmadrend, a világi karmeliták, stb. Élhetnek a szerzetes közösségen belül, vagy azon kívül is. A harmadrendiek a szó szoros értelmében nem tagjai a szerzetesrendnek, hanem csak társulnak hozzá, és a krisztushívők társulásainak egy sajátos formáját valósítják meg.[9] Az evangéliumi tanácsokra szerzetesi fogadalmat nem tesznek, de nyilvános fogadalommal kötelezik el magukat arra, hogy az evangélium szerint élnek.[10]
Az oblátusok, illetve obláták olyan laikusok vagy klerikusok, akik világi életet élnek és nem tesznek örök fogadalmat sem, de egyénileg kapcsolódnak például egy kolostorhoz vagy egy szerzetesrend imaközösségéhez. Egy hivatalos magánfogadalmat tesznek (egy évre, de lehet egy életre is), amelyben kötelezik magukat az előírt imádságokra, és/vagy arra, hogy egyéni körülményeik között (otthonaikban) valósítják meg a szerzetesrendhez kötődő életvitelt (pl. Bencés Obláció, Ciszterci Obláció).[11]

Közös vonás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A katolikus egyház szerzetesrendjeinek közös vonása az evangéliumi tanácsok vállalása, a szegénység, tisztaság és az engedelmesség fogadalma által. Főleg az újabb alapítású rendek különleges hivatásukhoz még további fogadalmat is tesznek, például az ifjúság nevelésére, a szegények felkarolására, az evangélium hirdetésére a pogányok között stb. A szerzetesi fogadalmak lényege, hogy a szerzetesek (katolikus hitük szerint) szabaddá váljanak Isten és embertársaik szolgálatára.

A férfi szerzetesek többségét pappá szentelik. A pap szerzetesek neve előtt általában P. jelzést (pater) használnak. A többiek neve előtt általában a Fr. rövidítés (frater, testvér) áll.

Fogadalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A szerzetesrendek és kongregációk döntő többségében hármas fogadalmat tesznek a testvérek/nővérek:

  • Tisztaság (szüzesség)
  • Szegénység (saját személyes vagyon hiánya)
  • Engedelmesség (Istennel szemben, feljebbvalókkal szemben és az egyházzal szemben)

Ezek mellett néhány rendben - az obszerváns (szemlélődő) rendek némelyikében - létezik hallgatási fogadalom is. Ilyen rend például a trappisták, a karthauziak és a kamalduiak rendje. A fogadalom nem jelenti a teljes némaság vállalását, de ezek a rendek szigorúan szabályozzák, hogy mikor és kihez szabad beszélni.

Tanulási folyamat[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Mielőtt egy szerzetest felszentelnének (azaz végleges fogadalmat tenne), előbb át kell esnie egy rövidebb-hosszabb tanulási, beavatási szakaszon. A legtöbb rend esetében a következő lépcsőfokok léteznek:

Ezek időtartama rendenként változhat (a jelöltidő általában 1-2 év, a noviciátus 2-3 év az esetek többségében). Bizonyos rendek esetében az utolsó (végleges) lépcsőnek is létezik egy "előszobája". Ezekben a rendekben a végleges szerzetesi fogadalom előtt még egy ideiglenes fogadalom is létezik, mely szintén változó időtartamú (pl. az irgalmas apácák a jelöltidő és a noviciátus után háromszor egy év ideiglenes fogadalmat tesznek, de a szatmári irgalmasok már csak egy hat éves ideiglenes fogadalmat, máshol ez 3, 4 vagy 5 év is lehet).

Hierarchia[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A rend egészének a vezetője a rendfőnök vagy generális. A szerzetesi rend országonként vagy régiókként rendtartományokba van szervezve, amelyeket a tartományfőnökség vezeti. A tartományfőnökség - és így a rendtartomány - élén egy tartományfőnök áll.

A rendtartomány rendházakat, kolostorokat, plébániákat és különböző intézményeket működtethet. A legrangosabb intézmény az apátság, amelynek élén az apát áll. Egyéb tisztségek: prépost, perjel (prior).

Ortodox szerzetesek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Amint azt már fentebb is említettük, a keleti ortodox kereszténységben a szerzetesség némiképpen eltér a nyugati, katolikus világ kolostoraitól. A lényegi alapok megmaradtak ugyan, de az ortodox kolostorokban a vallásos áhítat a legfontosabb eleme maradt a szerzetesi életnek, a társadalomban végzett munka nem került előtérbe. A keleti kereszténységben ezenkívül nem alakultak ki olyan nagy, több kolostorból álló rendek, mint nyugaton. Mégis az ortodox szerzeteseknek nagyobb jelentőségük van a nép vallási életében, mint a katolikus világban. Mind a mai napig él az a hagyomány, amely szerint a laikus embereknek a szerzetesek életéről kell példát venniük; a szerzetesek pedig az angyalokat tekintik példaképüknek. Tulajdonképpen a keleti rendek ezáltal tanítanak, tehát a hétköznapi embernek példát mutatnak. Rendkívül szigorú életmódjukban első helyen áll Isten imádata. Magukat lelki harcosoknak tartják, akik a világért és az emberek üdvösségéért imádkoznak nap mint nap.

A szerzetesi közösség tagjai komolyan veszik a külvilágtól való elvonulást, és gyakran csak saját családjukkal tartják a kapcsolatot. Jellemző az ortodox szerzetesi ruha is, amelyet csak felszentelt szerzetesek viselhetnek, a novíciusoknak (újonnan csatlakozóknak) ez tiltott. Ez a ruha a fekete reverendából, vagy isorasszából és a fátyolos fejfedőből, a szkúfiából áll. Ezek mindegyike fekete, amely azt jelképezi, hogy a külvilág számára ők már meghaltak. A szerzetesi rangokat is szigorúan veszik. A novíciusokat a rend apátja hívhatja meg a szerzetesek közé, és ekkor kapnak tonzúrát is, illetve fekete csuhát. Külön szerzetesi iskolájuk, teológiájuk van, amely magasan képzett.

Az egyetlen ortodox szerzetesrend, a több nyugatihoz hasonlóan elterjedt szabályzatú és célú bazilita rendje: vagyis Szent Baszileiosz követői. A bazilitáknak ugyanakkor van egy nyugati ága is. A legnevezetesebb ortodox kolostorok közé tartozik az Athosz-hegy Görögországban, az Alaverdi kolostor Grúziában, a Kirillo-Belozserszkij monostor Oroszországban.

Ősi keleti keresztény egyházak[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A szorosan vett ortodox egyházakon kívül az ősi keleti keleti egyházakban is jelen vannak a szerzetesrendek. Ezekre eredetileg főként az ortodox típusú berendezkedés volt a jellemző, ami ma már sok esetben keveredik a nyugati világ normáival is. Főleg az örmény egyházban terjedt el a maroniták és baziliták rendje, de több más keleti ország kolostoraiban is megtalálhatók ezen szerzetesrendek követői.

Egyéb keresztény szerzetesközösségek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Buddhista szerzetesek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Buddhista szerzetesek Tibetben

A buddhizmus szerzetesi közösségei sokkal mélyebb gyökerekkel rendelkeznek, mint keresztény társaik. Az első rendeket maga Gautama Sziddhártha alapította kb. 2500 évvel ezelőtt. Ezt a szerzetesi közösséget szanghának nevezik, amelyet Buddha azért alapított meg, hogy az megőrizze és terjessze tanításait. A szerzetesek, vagy ahogy vallásukban nevezik őket, a bhikkhuk szigorú rend szerint élnek. Életük 227 szabályát Pátimokkhának nevezik, és az írott buddhista "kánonjog"ban, a Tripitakában van lefektetve. A nőket (bhikkhuni) 311 szabály köti. A legtöbb buddhista szerzetesrend tagjai naponta kétszer esznek, reggel és délben, majd a következő nap reggelig koplalnak, és csak folyadékot fogyasztanak.[12] Mindennapjaikat meditálással, kántálással, énekléssel, képtanulmányozással és takarítással töltik. Feladatuk, hogy utat mutassanak az embereknek a megfelelő élethez. Gyakran tanítják a laikusokat, és megbeszélik gondjaikat. Ezért cserébe ajándékokat, élelmet kapnak. A rend tagjainak tilos a nemi érintkezés és a házasság is. A novíciusokat itt samanerának nevezik. Egy év próbaidő után léphet be a közösségbe, vagy akkor, amikor már elmúlt 20 éves.

Valószínűleg sokkal ismertebb buddhista szerzetesrend a shaolinok rendje. Nevük a Fiatal Erdő Templomát jelenti. Ezt a rendet Kínában alapította a legendás Bodhidharma, aki egy buddhista iskola tanítványaként vonult el a világtól. A lélek egyensúlyát a test edzésével próbálta elérni. Az így kialakult harcművészet világhírűvé tette ezt a rendet. Az ókorban a shaolin kolostorok elterjedtek Koreában és Japánban is.

A kínai megszállás előtt az egyik legnagyobb szerzetesi közösség Tibetben élt. Az ország férfiúinak több mint fele élt kolostorban. De a kommunista diktatúra megszüntette a virágzó rendeket, amelyek csak napjainkban térnek újra magukhoz, bár igen lassan.

Az Iszlám szerzetesei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A moszlim szerzeteseket derviseknek nevezik. A dervisek között kizárólag férfiak kaphatnak helyet. A szerzetesi közösségek elsőre nagyon hasonlítanak a keresztény rendek felépítéséhez. A derviskolostorokban azonban merőben másképpen közelítik meg Isten (Allah) tiszteletét. Az iszlám vallásnak a szufista részeihez tartoznak a szerzetesrendek. A tanoknak ezen része foglalkozik a lélek egyensúlyával, az istennel való kapcsolattal, és nem az iszlám hitének fizikai kérdéseivel (mint például a dzsihád).

A dervisrendek a századok folyamán több szektára bomlottak fel, amelyek jó része mára már megszűnt. Mindegyik szektának megegyezik a célja, miszerint Allah társaságát szeretnék megtalálni és a Korán szerint élni. Ennek eléréséhez eltérő szabályokat, módszereket dolgoztak ki. Vannak olyan szekták, amelyek a munkában látják céljaik megvalósulását, vannak akik tánc révén (hosszú ideig tartó forgással) esnek extázisba, de van olyan rend is, amely önsanyargatással akarja elérni Isten közelségét.

A legfontosabb szufista szerzetesrendek:

Azímia Badavijjah Bektashi Chishti Halveti
Dzserrahi Kibrujeh Murabitun Mevlevi Nakshbandi
Noori Kadiri Rifáj Szafavijeh Szanuszijja
Szarvari Kadiri Shadhili Szuhravardijja Tidzsani Jeszevi Zahedijeh

Hindu szerzetesek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Egy szádhu Kalkuttában

A hinduizmus világában is megtalálhatóak az európai értelemben vett szerzetesrendek, bár azok szabályai jelentősen eltérhetnek egymástól. A hindu szerzeteseket sadhusnak nevezik, és sokáig csak férfiak viselhették ezt a címet. Csak napjainkban lehetnek nők is tagjai egyes hindu szerzetesrendeknek. Hagyományos öltözékük miatt könnyen fel lehet őket ismerni, hiszen csak egy egyszerű sáfrány színű ruhát, a dhótit viselik. Ezen kívül a különböző irányzatok különféle arc és test festéssel (tilaka) különböztetik meg magukat, melyet általában egy szent folyó (pl a Jamuna vagy Gangesz) iszapjából festik magukra.

Ugyan a rendek különböző szabályokat követnek, mégis vannak olyan törvények, amelyek egy sadhus életét körülhatárolják. A szerzetesrendek minden személyes tulajdont tiltanak, amely alól csak egy tál, egy bögre, két garnitúra ruha és orvosi segédeszközök (mint például szemüveg) képezhetnek kivételt. Ezen kívül egy hindu szerzetesnek tilos bármilyen kapcsolatot teremteni nővel, akárcsak rá gondolni vagy pusztán a jelenlétében lenni. Nem szabad élvezetből enniük, és pénzt vagy bármilyen értékkel bíró eszközt tartaniuk vagy akár érinteniük. A rendek ebben a vallásban is a teljes elvonultságot tartják a legfontosabbnak, tehát a szerzeteseknek a személyes világi kapcsolataikat is meg kell szüntetniük.

A hinduizmus két legismertebb szerzetesrendje a vaisnava és a saiva rend. Az előbbi Visnu isten tiszteletére épül, és tagjainak kopaszra borotválják a fejét, egy kis foltot kivéve a fej hátsó részén. A második rend Siva istent tiszteli, és követőinek tiltja a haj és az arcszőrzet levágását.

Rendek a világ más részeiről[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Szerzetes- és lovagrendek Magyarországon[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Férfi szerzetesrendek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Női szerzetesrendek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Angolkisasszonyok Boldogságos Szűz Mária Intézete
  • Annunciáta Nővérek, Gyümölcsoltó Boldogasszony Szolgálói
  • Assisi Szent Ferenc Leányai
  • Ágostonrendi Apácák
  • Bencés Apácák
  • Betlehemi Kis Nővérek
  • Caritas Szociális Nővérek
  • Cenaculum Nővérek
  • Ciszterci Apácák:
    • Boldogasszony Háza monostor
    • Regina Mundi monostor
  • Domonkos Apácák
  • Árpád-házi Szent Margitról nevezett Szent Domonkos-Rendi Nővérek Kongregációja
  • Egyházközségi Nővérek Társasága
  • Esztergomi Boldog Özséb Engesztelő Nővérei
  • Ferences Mária Misszionárius Nővérek Társasága
  • Irgalmasok, Páli Szent Vince Szeretetleányai
  • Isteni Megváltóról nevezett Nővérek
  • Isteni Szeretet Leányai
  • Isteni Üdvözítő Nővérei, Salvator Nővérek
  • Jézus Isteni Szívéről nevezett Kármelita Nővérek
  • Jézus Kistestvérei:
    • Szent Szív Kistestvérei
    • Evangéliumi József Kistestvérei
    • Názáreti Kistestvérek
    • Jesus-Caritas Közösség
    • Jézus Szíve Kistestvérei
  • Jézus Szíve Társaság (Népleányok)
  • Jó Pásztor Szeretetéről nevezett Miasszonyunk Nővérek
  • Kamalduli Apácák
  • Kapucinus Apácák
  • Kármelitta Apácák
  • Karthauzi Apácák
  • Keresztes Nővérek, Szent Keresztről nevezett Irgalmas Nővérek
  • Klarisszák:
    • Klarissza Apácák
    • Klarissza Remete Nővérek
  • Kláver Szent Péterről nevezett Missziós Nővérek
  • Krisztus Király Nővérek Társulata
  • Krisztus Királyról nevezett Népművelő Testvérek Társasága
  • Legszentebb Farkascintia Leányai
  • Magyarok Nagyasszonya Társaság
  • Mária Reparatrix Társaság, Örökimádó Nővérek
  • Miasszonyunk Női Kanonokrend, Ágostonos Kanonisszák
  • Miasszonyunkról nevezett Szegény Iskolanővérek
  • Miasszonyunkról nevezett Kalocsai Iskolanővérek
  • Miasszonyunkról nevezett Bácskai Nővérek
  • Nagy Szent Bazil-Rendi Nővérek (Bazilita Nővérek)
  • Notre Dame de Sion Nővérek
  • Orvos-Missziós Nővérek
  • Passzionista Apácák
  • Premontrei Női Kanonokrend, Boldogasszony Leányai
  • Redemptorista Apácák
  • Segítőnővérek
  • Segítő Szűz Mária Leányai, Don Bosco Nővérek
  • Szatmári Irgalmas Nővérek
  • Szegények Kis Nővérei (Petites Soeurs des Pauvres; PSdP) –– Rákospalota, Istvántelek [13][14][15]
  • Szegénygondozó Nővérek
  • Szent Benedek Leányainak Kedvenc Társasága
  • Szent Erzsébet Nővérek
  • Szent Ferenc Kis Nővérei
  • Szent Németh Fanni Lélekszolgálói
  • Szent Orsolya-rend Orsolyiták
  • Szentségi Jézus Szolgálói
  • Szent Szív Társaság (Sacre Cœur)
  • Szeretet Misszionáriusai
  • Szervita Nővérek, Szűz Mária Szolgálóleányai
  • Szociális Missziótársulat
  • Szoviális Testvérek Társasága
  • Szűz Mária Engesztelő Leányai
  • Szűz Mária Látogatásáról nevezett Rend, Vizitáció
  • Szűz Mária Társasága
  • Trappista (Reformált Ciszterci) Apácák
  • Unum Testvérek

Lovagrendek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Képgaléria[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. "Aquitania papsága ügyesebben szállt lóhátra, avatottabban bánt a fegyverekkel és az íjjal, mint ahogy a keresztény szertartásokat celebrálta." - írja egy korabeli szerző. Id.: G. Duby
  2. L. klérus.
  3. A Clunyi apátság már 910-ben.
  4. A szó eredete a szláv brat. Latin megfelelője: Frater, azaz testvér.
  5. Szép példája ennek Eger kanonok-sora
  6. Ezeket a köznyelv általában szerzetesrendeknek mondja, de az egyházjog több különbséget is tesz közöttük,
  7. Annuario Pontificio (1998). Libreria Editrice Vatican, Città del Vaticano, 1998.
  8. CIC 303. p.
  9. Erdő Péter: 1441. p.
  10. Kézikönyv a Ferences Világi Rend életéhez. Agapé Kiadó, Szeged, 1992. ISBN 963-8112-00-X
  11. Johanna Lanczkowski: Szerzetesség kislexikona
  12. http://fasting.ygoy.com/significance-of-fasting-among-buddhists/
  13. Újpesti Helytörténeti Értesítő 2003. szeptember ( http://www.ujpest.hu/helytortenet/2003_X_3_06-09.oldal.pdf )
  14. Új Ember, 2006/2. sz: Stephaneum Aggok Menhelye ( http://ujember.katolikus.hu/Archivum/2006.01.08/0402.html )
  15. Magyar katolikus lexikon XII (Seq-Szentl) kötet, 686-687. old. [Szent István Társulat, Bpest, 2007.]