Árpád-ház

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Az Árpád-ház (Turul-dinasztia)[1] a honfoglaló magyar törzsszövetség vezéréről elnevezett dinasztia. Árpád leszármazottainak uralkodása idején került sor a magyar királyság megalapítására. A honfoglalást követően, körülbelül 900-tól Árpád eltűnik a forrásokból, a Kárpát-medence valós hatalmi viszonyai, a kialakuló fejedelemségek kiterjedése és jelentősége ismeretlenek. A honfoglalástól Gézáig terjedő időszak források hiányában gyakorlatilag teljesen ismeretlen. Árpád utódai közül Géza által vezetett fejedelemség emelkedett ki a többi közül, amelyet a Géza-kori Tiszavidéki terjeszkedés mutat a Géza-féle német felszerelésű hadsereg tagjainak normann-kardos temetkezéseivel.

Valószínűleg jelentősebb hatalmi központ volt még Somogyban, ahol egy másik Árpád-ág uralkodott. Ennek a családnak két utolsó tagja, Tar Szerénd és Koppány. Koppány és a többi fejedelem (Ajtony, Gyula) legyőzésével István biztosította az Árpád-ház uralmát a Kárpát-medencében, amelyet 1301-ig István nagybátyjának, Mihálynak leszármazottai kormányoztak.

Az uralkodóházak közül az Árpád-ház adta a legtöbb katolikus szentet, valamint egyedüli dinasztiaként, – a pápai privilégiummal szemben – az Árpád-házi királyoknak kinevezési jogköre volt az egyházi tisztségek terén.

Az évszázadok során - a kiterjedt házassági kapcsolatokkal rendelkező dinasztia - az Árpádok vére szinte valamennyi későbbi nagy európai dinasztia uralkodóiban is csörgedezett (Valois, Habsburg, Bourbon, Anjou, Jagello) úgy ahogyan a magyar arisztokrácia (Garayak, Cilleiek) tagjaiban is.

A 9721301 közötti időszakot a dinasztiáról Árpád-kornak nevezzük.

Az elnevezés eredete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az Árpád-házi királyok családi zászlaja

A ma Árpád dinasztiájába sorolt uralkodók soha nem nevezték magukat Árpád-házból valónak. Ha fel is merült a régmúlt ősökre való hivatkozás igénye, nem Árpádot tekintették dinasztiájuk névadó ősének. Árpád kori királyaink nem, vagy csak nagyon ritkán adták fiaiknak az Árpád vagy Álmos nevet, pedig a korban a névadásnak fontos szimbolikus jelentősége volt. Mindössze egy Árpád nevű herceget ismerünk (II. Géza fiát) és Álmos nevű herceg is csak kettő volt (I. Géza és Vak Béla fia) közülük is a második csaknem biztosan nem Álmos fejedelem utáni tiszteletből kapta nevét. Kézai Simon krónikájában a dinasztiát, mint Turul nemzetséget nevezte meg (de genere Turul). Azonban máshol nem lelhető fel ez az elnevezés, így valószínűleg a krónikaíró az uralkodó és a nemesség közötti viszony megváltozását, új értelmezését kívánta ezzel alátámasztani. Az uralkodóház középkori megnevezése jellemzően a szent királyok nemzetsége volt.

Az Árpád-ház elnevezés újkori, a dinasztiákban gondolkodó történetírásunk terméke. A magyar történelemkutatók a 18. század közepén ismerkedtek meg két a korra vonatkozó forrással, Bíborbanszületett Konstantin A birodalom kormányzása (első ismertetője Kéri Borgia Ferenc) és Anonymus A magyarok története című művével (Bél Mátyás). Konstantin császár szerint Árpád volt a magyarok első fejedelme, Anonymus szerint Álmos. A kor jelentős kutatója, Pray György Konstantin császár állítását tartotta elfogadhatónak. 1770-ben Pálma Károly Ferenc Pray Györgyre támaszkodva alkotta meg az Árpád-ház és az Árpád-kor fogalmakat. Az elnevezésből máig tartó gyakorlatot Katona István teremtett, aki ugyan Álmost tekintette időben első fejedelemnek, de az Árpád-ház elnevezést használta, mert – az ő megfogalmazásában – „Árpádnak a hatalma kiterjedtebb és erősebb volt, mint az apáé, Álmosé”.

A dinasztia mitikus eredete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Álmos és a másik hat vezér (Képes krónika)
Feszty Árpád: Árpád vezér című festménye

A Képes krónikában fennmaradt szövegváltozat Álmos eredetéről:

Latinul:

„Anno ab incarnatione Domini sexcentesimo LXX-o VII-o, a morte vero Atyle regis Hungarorum anno centesimo quarto, tempore Constantini imperatoris tertii et Zacharie pape, sicut scribitur in chronica Romanorum, Hungari de Scytia secundo egressi sunt hoc modo, quod Eleud filius Vgeg ex filia Eunodbilia in Scytia genuit filium, qui nominatur Almus ab eventu, quia mater eius in sompno innotuerat avis quasi in forma austuris veniens, dum esset gravida, et quod de utero eius egrederentur torrens ac in terra non sua multiplicaretur. Ideoque factum fuit, quod de lumbis eius gloriosi reges propagarentur. Quia vero sompnium in lingua nostra dicitur alm, et illius ortus per sompnium fuit prenosticatus, ideo ipse vocatus est Almus qui fuit Eleud, qui fuit Vgeg, qui fuit Ed, qui fuit Chaba, qui fuit Ethele […]”

Magyarul:

„Az Úr megtestesülésének 677. esztendejében, Attilának, a magyarok királyának a halálát követő 104. évben, III. Konstantin császár és Zakariás pápa idején, amint az meg van írva a rómaiak krónikájában, a magyarok másodszor is kijöttek Szkítiából az alábbi módon. Eleud, Ugek fia Szkítiában Eunodbilia leánytól egy fiút nemzett, kit Álmosnak neveztek el arról az eseményről, hogy anyjának álomban úgy tűnt, egy madár, héja formájában jőve, őt teherbe ejtette, és hogy méhéből egy sebes patak indult meg, de nem a saját földjén sokasodott meg. Ezért történt, hogy ágyékából dicső királyok származnak. Mivel pedig a sompniumot nyelvünkön alm-nak mondják, és hogy maga a születés álom által volt előre bejelentve, ezért hívták őt magát Álmosnak, ki volt Eleud, ki volt Ugek, ki volt Ed, ki volt Csaba, ki volt Etele […] fia.” [2]

[3][4]

Trónöröklési rend[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A kor felfogásának megfelelően az Árpád-házi uralkodók születésük révén formáltak jogot a koronára. Azonban míg a vezérek esetében a család különböző ágai között öröklődött a fejedelmi méltóság, a királyok idejében már nem volt egyértelmű az öröklési rend: az elsőszülött fiú (primogenitúra), vagy a legidősebb férfi családtag (szeniorátus) jogszokása alapján öröklődjön a hatalom. A gyakorlatban mindkét elv érvényesült, s az ebből fakadó konfliktusok – nem ritkán testvérháborúk – végigkísérték az Árpád-ház uralkodásának háromszáz évét.

Uralkodók[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

III. András magyar király IV. (Kun) László V. István magyar király IV. Béla magyar király II. András magyar király III. László magyar király Imre magyar király III. Béla magyar király III. István magyar király II. Géza magyar király II. Béla magyar király II. István magyar király Kálmán magyar király I. László magyar király I. Géza magyar király Salamon magyar király I. Béla magyar király I. András magyar király Péter magyar király Aba Sámuel magyar király Péter magyar király I. István magyar király I. István magyar király Géza nagyfejedelem Taksony nagyfejedelem Falicsi nagyfejedelem Zolta Árpád magyar nagyfejedelem Álmos vezér

Fejedelmek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Árpád fejedelem

Árpád (845 k. – 907. július eleje) a honfoglalás idején – melynek során a magyarok Etelközből a Kárpát-medencébe települtek – a magyar törzsszövetség nagyfejedelme volt.[5][6] Tőle származnak az Árpád-ház uralkodói, akik halálát követően négy évszázadon át uralkodtak Magyarországon.

  • Géza fejedelem

A megvalósítás részleteiben erősen eltérőek voltak a vélemények. Géza, az Árpád-család egyik leszármazottja 972-ben került a fejedelmi trónra. Felesége a második legtekintélyesebb kárpát-medencei fejedelem, az erdélyi Gyula lánya, Sarolt lett. Sarolt apja és udvara már keresztény volt, a Bizánci Birodalom mellett élve a keleti egyház keblébe tért.

Bizáncban a gyula után csak második számú törzsfő lehetett volna és a keleti egyháznak a világi hatalommal való összefonódása miatt a bizánci bábáskodás elfogadása azzal a veszéllyel fenyegetett, hogy a birodalom előbb-utóbb magába olvasztja a fiatal magyar fejedelemséget. Géza nyugat felé fordult, mivel földrajzilag is a frissen megalakult Német-római Birodalom lehetett a legnagyobb fenyegetés számára: követeket küldött a német-római császárhoz, feloldandó az elődei harcos politikája okozta ellenséges hangulatot, illetve a német támadás veszélyét és tőle kért hittérítőket.

Géza hozatta be az első nyugati keresztény papokat és építtetett először templomokat. Az új vallás felvételét pusztán történelmi szükségszerűségnek tekintette, azonban fiát, Vajkot részben papok nevelték és részére apja egy bajor hercegnő, Gizella személyében hozott feleséget.

Királyok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Szent István király hadiruhában (Képes krónika)
  • I. (Szent) István

Vajknak, aki megkeresztelésekor az István nevet kapta, a fejedelmi trónra való igénye az egyenes ági trónöröklés meghonosítását jelentette, ami a régi hagyományokkal való szakítás egyik jele volt. Még koronázása előtt leverte egyik rokona, Koppány lázadását, aki saját magának követelte a trónt és sokak támogatását élvezte, akik a régi, pogány szokásokat vagy a bizánci kereszténységet részesítették volna előnyben. (Az ősi szokásokat nem volt könnyű visszaszorítani, a 11. század során több pogánylázadás jelezte ezek erejét. A legnagyobbak 1046-ban és 1061-ben voltak.)

A fejedelmet (valószínűleg) 1000 karácsonyán vagy 1001. január 1-jén koronázták királlyá, és jogot nyert arra, hogy Magyarországon püspökségeket, érsekségeket alapítson. Tíz egyházmegyét hozott létre: Esztergom, Kalocsa, Bihar, Csanád, Eger, Vác, Veszprém, Pécs, Győr és Gyulafehérvár székhellyel, ezek közül az esztergomi és a kalocsai főegyházmegyei rangot kapott. Elrendelte, hogy minden 10 falu templomot építsen.

István kisajátította a lázadók birtokait, megszervezte a vármegyerendszert és a várispánságokat, stabil pénzt veretett, meghonosította az oklevélkiadást, német mintára törvénykönyvet íratott, melynek rendelkezéseit szigorúan betartatta, és mindent megtett, hogy az ország szokásai egyre jobban hasonlítsanak a nyugati keresztény királyságokéra.

A megerősödött birodalmat fiára, Imrére kívánta hagyni, ő azonban 1031-ben, még apja életében elhunyt. Ezért unokaöccsét, Orseolo Pétert nevezte meg utódaként. Ebbe bele nem nyugvó rokonát, Vazult megvakíttatta és fiaival (Endrével, Bélával és Leventével) száműzte az országból.

  • Péter és Aba Sámuel

István 1038-ban meghalt és a Magyarországon 1026 óta tartózkodó Péter került a trónra. Támogatottsága hamar lecsökkent és 1041-ben a nádor, Aba Sámuel vette át tőle a királyi címet. Az elűzött király a német-római császárhoz menekült és az ő segítségével – akinek hamarosan hűségesküt tett –, a ménfői csata után 1044-ben ismét ő lett Magyarország királya. Az országos elégedetlenség azonban tovább nőtt és 1046-ra lázadás robbant ki. Ennek lett áldozata a csanádi püspök, Gellért is. A lázadó Vata és társai visszahívták az országba az elűzött Vazul fiait, akiktől a régi rend (mindenekelőtt a szabad parasztság helyzetének) visszaállítását remélték.

  • I. András

Csalódniuk kellett, az új uralkodó, I. András (Endre) – miután a lázadás erejét igénybe vette – első dolga annak leverése volt. Öccsét, Bélát hercegként az ország egy részének urává tette, Nyitra központtal. Az így kialakult dukátus (hercegség) intézményét később Könyves Kálmán szüntette meg. A király és a herceg hadai sikeresen szálltak szembe III. Henrik német-római császár hadaival is, megakadályozva annak az ország ügyeibe való beavatkozását és megőrizve függetlenségét.

  • I. Béla és Salamon

Amikor Endrének később megszületett fia, Salamon, a király a trónöröklés tervezett rendjét felborítva a herceggel szemben részére szerette volna biztosítani a trónt. Ez kemény összecsapásokhoz vezetett a két párt között, már Endre halála előtt is; előbb Béla (1060-1063) majd Salamon (1063-1074) jutott trónra. Erre a korra esik a második nagy pogánylázadás, amelyet Vata fia János vezetett.

  • I. Géza

Bár Béla halála után fiai, Géza, László és Lampert elfogadták Salamont uralkodónak, de 1074-ben, a mogyoródi csata után átvették az uralmat, Gézát téve meg királynak. Rövid, 3 éves uralkodása után I. (Szent) László került trónra. Salamon még egy darabig küzdött a hatalomért, majd 1080-ban behódolt. Egy újabb lázadása után (1085-ben apósa, Kuten kun király megtámadta Magyarországot, azonban kénytelen volt elmenekülni. 1087 táján halt meg.

  • I. (Szent) László

László kedvező időpontban került hatalomra, mert IV. Henrik német-római császár épp VII. Gergely pápával harcolt, így nem volt ideje és energiája a magyarokra. Bár László a pápa mellé állt, nem ismerte el a Szentszék hűbérúri státuszát. Rugalmas külpolitikát folytatva később megegyezett a császárral.

1091-ben meghódította és birodalmához csatolta Horvátországot, bár közben a Bizánc támogatásával Magyarországot ismét megtámadó kunokat is le kellett győznie.

Szigorította I. István törvényeit, különösen a lopást büntette keményen: 10 dénár feletti érték eltulajdonítása halálbüntetést vont maga után. Megerősítette az egyház helyzetét, megtiltva a pogány áldozásokat és kötelezővé téve a templomba járást, büntetést írva elő a törvény megszegőinek. 1083-ban szentté avattatta I. Istvánt, Gellért püspököt és Imre herceget.

  • Könyves Kálmán

Szent László utódára, Kálmánra erős államot hagyott. Az eredetileg papnak készülő király enyhített elődje törvényein és megpróbálta megállítani a királyi birtokok csökkenését. Törvényben mondta ki a fiúági örökösödést és hogy azon családok birtokai, ahol nincs fiúutód, sem fiútestvér, visszaszállnak a királyra (tehát nem oszthatóak fel a rokonok között). A kereszteseket átengedte ugyan az országon, de a fegyelmezetlen csapatokat fegyverrel verte szét. Megalapította a nyitrai püspökséget és a pápához közeledve elismerte a nyugati keresztény egyház reformtörekvéseit (papi nőtelenség, invesztitúra jog, egyházi házasság). Befejezte Horvátország és Dalmácia meghódítását.

  • II. István

Mivel öccse, Álmos herceg veszélyt jelentett az ő és utódai trónjára, Kálmán megvakíttatta. Bár Kálmánt fia, II. István követte, de ő sikertelen háborúkba bonyolódott és nem alapított családot. 1131-es halálakor, fia nem lévén, Álmos fiát, Bélát jelölte meg utódjául.

  • II. (Vak) Béla és II. Géza

Bár gyermekként apjával együtt Bélát is megvakították, felesége, Ilona királyné segítségével sikeresen irányította az országot. A királyné döntő befolyást gyakorolt a kormányzásban és fontos szerepe volt a férjét megvakíttató főurak lemészárlásában is. A király sikeresen verte vissza a trónkövetelő Borisz támadását is, aki Könyves Kálmán második házasságából származott, de apja nem ismerte el törvényes fiának. Borisz még II. Géza idején is kísérletezett a korona megszerzésével és néhány főúr támogatását is sikerült megszereznie.

  • III. István

Géza halála után először fia, III. István került trónra, de nagybátyjai személyében ellenkirályok próbálták átvenni a hatalmat. Előbb II. László majd IV. István kezébe került az irányítás, mielőtt 1163-ban III. István ismét vissza nem kapta jogos örökségét. Ez a bizánci beavatkozás kora, miután Géza testvérei I. Mánuel bizánci császár támogatásával lettek királyok. Annak a bizánci reménynek, hogy Magyarország a birodalom hűbérbirtoka lesz végül épp a Mánuel udvarában nevelkedett és rövid ideig utódának tekintett III. Béla vetett véget.

  • III. Béla

Bélát Lukács esztergomi érsek nem volt hajlandó megkoronázni, ezért (a pápa engedélyével) a kalocsai érsek kente fel. Az ellene lázadó főurakat és trónjára pályázó öccsét leverte. Gézának utóbb engedélyezte, hogy 1189-ben az átvonuló keresztesekkel együtt elhagyja az országot. Összeíratta királyi birtokainak jövedelmeit. Ez a dokumentum arra utal, hogy a Magyar Királyság akkoriban jelentős gazdasági szereplőnek tekinthető Európában. A bizánci törekvések ellensúlyozására fejlesztette a nyugati, főleg a francia–magyar kapcsolatokat; második felesége, Margit Fülöp Ágost francia király testvére volt. 1188-ban elfoglalta Halicsot, bár hamarosan kénytelen volt feladni, de Szerbiát huzamosabb időre sikerült átvennie Bizánctól. Fia, Imre 1202-ben fel is veszi a „Szerbia királya” címet.

Béla eszközölte ki I. László szentté avatását és sokat tett a kultúra fejlesztéséért is. Ebből a korból származik az első egybefüggő magyar nyelvű írott emlék, a Halotti beszéd és valószínűleg Anonymus Gesta Hungaroruma is. Halálakor épp keresztes háborúba készült, fogadalma teljesítését kisebb fiára, Andrásra bízta.

  • II. András

III. Béla halála után nagybirtokosok további erősödésnek indultak, részben az Imre és András közötti trónharcok miatt. Mire II. András trónra került, az sokkal gyengébbnek bizonyult, mint apja idején. Híveit további adományokkal próbálta meg magához láncolni, így gyorsan csökkenni kezdtek a várbirtokok. Ez a folyamat a királyi hatalom gazdasági alapjait kezdte ki: a nemességtől ugyanis közvetlen adókat nem lehetett beszedni a katonai kötelezettségeken túl. Az Árpád-házi királyok ezért a gazdaságra kedvezőtlen inflációs adóból pótolták csökkenő jövedelmeiket (kamara haszna).

A főurak mégsem voltak elégedettek, mert úgy érezték, hogy a király feleségével, Meráni Gertrúddal érkezett németeket előnyben részesítik velük szemben. Így egy csoportjuk Péter ispán vezetésével (és Bánk bán részvételével) összeesküvést szőtt és 1213-ban meggyilkolták a királynét. A királyi hatalom gyengülését mutatja, hogy csak a gyilkosokat sikerült felelősségre vonnia, de az összeesküvők nagy része büntetlenül vagy enyhébb büntetéssel úszta meg a lázadást.

1221-ben a király megkísérli visszavenni birtokadományainak egy részét, amivel újra elégedetlenséget szított. Mivel az eladósodó államban növekvő adók miatt a köznép is zúgolódott, a főurak egy része a népmozgalmat kihasználva 1222-ben rákényszeríttette a királyt az Aranybulla kibocsátására. Legtöbb cikkelye a szerviensek jogait erősítette meg, de a királyi hatalom korlátozása, mely szerint a rendelkezések be nem tartása esetén a nemesek ellenállhatnak neki és utódaink kifejezetten jól jött a nagybirtokosoknak, csak úgy, mint birtokaik adómentessége.

András megpróbálta visszavenni hatalmát, ami 1231-ben a bulla második kiadásához vezetett. Itt azonban az ellenállási záradékot az esztergomi érsek kiátkozási joga váltotta fel. Ez és kiváltságaik megerősítése erősítette az egyház hatalmát.

IV. Béla menekülése a tatárok elől (Képes krónika)
  • IV. Béla

András fia, IV. Béla szintén kísérletet tett a királyi hatalom megerősítésére és a királyi adományok visszavételére. Anyja büntetés nélkül maradt gyilkosait is jószágvesztésre ítélte. Ezzel maga ellen hangolta a főurakat. Az sem tette népszerűvé, hogy befogadta a mongolok elől menekülő, Kötöny fejedelem vezette kunokat. 1241-ben a százezer fős mongol sereg betörésével megkezdődött a tatárjárás. A sértődött főurak nagyrészt távol maradtak a küzdelemtől, így a muhi csata a király súlyos vereségével végződött. Béla nehezen menekült el a csatatérről, és a dalmáciai Trau városában talált menedéket, amelyet mongol üldözői nem tudtak elfoglalni. A pusztítás hatalmas volt, egész megyék néptelenedtek el. A mongol seregeknek csak a kőből készült várak, erődítmények tudtak ellenállni. 1242 elején meghalt Ögödej nagykán és az utódlásban érdekelt Batu kán - a mongol sereg élén - kivonult az országból és hazatért.

Béla tartott a mongolok visszatérésétől és belátta, hogy szüksége van a nagybirtokosokra, ezért ismét elkezdett birtokokat adományozni, rendszerint azzal a feltétellel, hogy kővárat építenek a területre. Ekkor költöztette át a királyi székhelyet a mai Budára. Visszahívta a kunokat is, fiát, Istvánt a kun fejedelmi családból származó Erzsébettel házasította össze. Leányait a csernigovi, halicsi és lengyel hercegekhez adta férjhez, hogy szövetségeseket szerezzen egy hasonló támadás ellen. Hódításokkal is kísérletezett, de II. Ottokár cseh királlyal való harcaiban sikertelen volt, végül le kellett mondania az osztrák területekről és békekötés után egyik unokáját adta hozzá feleségül, hogy ne kelljen tartania a további támadásoktól.

Telepeseket hívott külföldről, szabadokat megillető jogokat, szabad költözést, bíróválasztást és kisebb adóterheket ígérve nekik. Ezek erősítették a nagybirtokokat is, így Béla a regálé jövedelmekből próbálta meg pótolni a hiányt és támogatta a városok fejlődését.

Az ország keleti felét a trónörökös István, Szlavóniát másik fia, Béla kormányzása alá helyezte. A hercegek – különösen István – szerettek volna még nagyobb hatalmat szerezni és a trónörökös a király ellen vezette seregeit. 1265-ben Isaszeg-nél le is győzte apja hadait, aki kénytelen volt vele kibékülni.

1267-ben született az a törvény, amely a királyi szervienseket már nemeseknek tekinti és évenkénti, küldöttekből álló országgyűlés megtartását engedélyezte számukra.

  • IV. (Kun) László

A hatalmi harcok annyira megerősítették a nagybirtokosokat, hogy Béla utódainak már nem volt igazán ereje arra, hogy szembeszálljanak velük. V. Istvánnak még arra sem volt ereje, hogy a gyermekkorú László fiát elrabló Gutkeled Joakim bánt megbüntesse.

A királyság gyengesége ellenére az ország elég erős maradt ahhoz, hogy a mongolok újabb, 1285-ös támadását visszaverje. IV. László az ismét az országra támadó cseh Ottokárt is képes volt legyőzni az 1278-as második morvamezei csatában, ahol Habsburg Rudolf segítségével diadalmaskodott.

László kun testőrséget szervezett maga köré, jobban bízott bennük, mint a magyarokban. Végül épp ők gyilkolták meg, bár a felbujtók feltehetően magyar főurak (bárók) voltak. Ekkorra már hatalmas területek kerültek ki teljesen a király ellenőrzése alól. Olyan bárók, mint Csák Máté, Aba Amádé vagy Borsa Kopasz saját külpolitikával, szövetségi rendszerrel rendelkeztek.

  • III. András

Mivel László örökös nélkül halt meg, elindult oldalági utódjának keresése. II. András halála után született, ezért nem törvényesnek tartott Utószülött Istvánnak volt egy fia. Mivel rajta kívül csak leányági örökösök voltak, végül elfogadták a Velencében nevelkedett III. András trónigényét. Uralkodásának nagy részében idejét a főúri csoportokkal való harc kötötte le. 1301. január 14-i halála egyben az Árpád-ház kihalását is jelentette.

Leszármazási ág[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A táblázat az Árpád-házi uralkodók – fejedelmek és királyok – leszármazási ágát mutatja.

A lapon csak azokat tüntettük fel, akik valamilyen vezető tisztséget töltöttek be, azaz fejedelmek (vezérek) vagy királyok voltak. Ha valaki nem uralkodott, de feltüntetése az öröklési rend megértése szempontjából nélkülözhetetlennek bizonyult, a nevét dőlt betűvel írtuk.

A nevek mellett az uralkodás ideje olvasható, a születési és halálozási időpontokat lásd az uralkodóról szóló szócikkben.

  • római számok: fejedelmek, tisztségük betöltésének sorrendjében
  • arab számok: királyok, uralkodásuk sorrendjében
                                         .
                                         .
                                       Ügyek
                                         │
                                       Álmos magyar fejedelem
                                         │
                       ┌─────────────────┴────────────┐
                (I) Árpád 895-907                 Szabolcs
                       │
                       │
          ┌────────────┴───────────┬────────────────┬───────────────┬───────────────┐
        Jutas                  (II) Solt          Üllő           Tarhos          Levente
          │                     907 - ?
          │                        │
          │                        │
  (III) Fajsz/Felicsi         (IV) Taksony
      948 körül               948 után -972
     rövid ideig                   │
                                   │
                       ┌───────────┴────────────────────────────────────────┐
                 (V) Géza 972-997                                         Mihály
                       │                                                    │
                       │                                                    │
        ┌──────────────┴─────┬───────────────┐                              │
 Vajk / I. (Szt.) István   leány           leány - - oo - - Aba Sámuel    Vazul
   (V) 997-1000         Orseolo Ottó         :             (3) 1041-1044    │
   (1) 1000-1038             │               :                              │
        │                    │          Aba Sámuel    (Aba Sámuel István    │
 Szt. Imre herceg       Orseolo Péter  (3) 1041-1044  unokaöccse vagy       │
                        (2) 1038-1041                 sógora lehetett,      │
                        (4) 1044-1046                 egyikre sincs         │
                                                      megdönthetetlen       │
                                                      bizonyíték)           │
                                                                            │
                                            ┌───────────────────────────────┤
                                            │                               │
                                       (5) I. András                   (6) I. Béla
                                        1046-1060                       1060-1063
                                            │                               │
                                            │                               │
                                            │                  ┌────────────┴────────┐
                                       (7) Salamon        (8) I. Géza      (9) I. (Szt.) László
                                        1063-1074          1074-1077             1077-1095
                                                               │
                                                               │
                                    ┌──────────────────────────┤
                        (10) (Könyves) Kálmán            Álmos herceg
                                1095-1116                      │
                                    │                          │
                                    │                          │
                             (11) II. István           (12) II. (Vak) Béla
                                1116-1131                  1131-1141
                                                               │
                    ┌─────────────────────┬────────────────────┤
                    │                     │                    │
             (13) II. Géza         (15) II. László      (16) IV. István
                1141-1162             1162-1163            1163-1164
                    │                ellenkirály          ellenkirály
                    │
        ┌───────────┴──────────┐
(14) III. István        (17) III. Béla
    1162-1172              1172-1196
                               │
                               │
                   ┌───────────┴──────────┐
              (18) Imre             (20) II. András
              1196-1204                1205-1235
                   │                      │
                   │                      │
                   │                    ┌─┴──────────────────────┐
            (19) III. László      (21) IV. Béla                István
               1204-1205            1235-1270                    │
                                        │                        │
                                        │                        │
                                 (22) V. István                  │
                                    1270-1272                    │
                                        │                        │
                                        │                        │
                               (23) IV. (Kun) László      (24) III. András
                                    1272-1290                1290-1301

Magyar királynék az Árpád-korban[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A bizonytalan adatokat (?) jelzi.

Király Királyné Házasságkötés ideje Királyné származása
I. (Szent) István Gizella 995 II. (Civakodó) Henrik bajor herceg leánya. (Liudolf-ház)
Orseolo Péter Judit (?) 1038 előtt ismeretlen (Schweinfurti Judit, Albert osztrák herceg nővére?)
Aba Sámuel Sarolta (?) (?) Géza nagyfejedelem leánya (?) (Árpád-ház)
I. (Endre) András Anasztázia 1037 (?) Bölcs Jaroszláv kijevi nagyfejedelem leánya. (Rurik-ház)
I. Béla Richeza (Rixa) lengyel hercegnő 1032 (?) II. Mieszko Lambert lengyel fejedelem leánya (Piast-ház)
Salamon Judit (Jutta) 1063 III. Henrik német-római császár leánya (Száli–Frank-ház)
I. Géza Zsófia 1065 (?) Arnulf belga-limburgi herceg lánya
Szünadéné (Synnadené) 1074 Theodul bizánci előkelő leánya (patríciuslány)
I. (Szent) László ismeretlen (?) ismeretlen
Adelheid 1078 Sváb Rudolf német ellenkirály leánya (Száli-Frank-ház)
Könyves Kálmán Felícia 1097 Roger szicíliai normann gróf leánya
Eufémia 1112 II. Vlagyimir Monomah kijevi nagyfejedelem leánya (Rurik-ház)
II. István ismeretlen nevű nő (?) Capuai Robert normann herceg leánya
II. (Vak) Béla Ilona 1128 I. Uroš szerb nagyzsupán leánya (Nemanja-ház)
II. Géza Fruzsina (Eufroszina) 1146 I. (Nagy) Msztyiszlav kijevi nagyfejedelem leánya (Rurik-ház)
III. István Ágnes 1166 II. (Jasomirgott) Henrik leánya. (Babenberg-ház)
II. László ellenkirály ismeretlen (?) ismeretlen
IV. István ellenkirály Mária (?) I. Manuél bizánci császár unokahúga Komnénosz-ház
III. Béla Anna (Ágnes) 1168 Châtillon Rajnald antiochiai fejedelem leánya
Margit 1186 VII. Lajos francia király leánya. (Capet-ház)
Imre Konstancia 1198 II. Alfonz aragóniai király leánya
II. (Endre) András Gertrúd 1200 (?) Meráni hercegnő
Jolán 1215 Courtenay-Auxerre-i I Péter konstantinápolyi latin császár leánya
Beatrix 1234 I. Aldobrandino anconai őrgróf leánya
IV. Béla Mária 1220 Laszkarisz Teodor nikaiai császár leánya Laszkarida-ház
V. István Erzsébet 1254 Szejhán kun fejedelem leánya
IV. (Kun) László Izabella (Erzsébet) 1277 (?) I. Károly nápoly-szicíliai király leánya (Anjou-ház)
III. (Endre) András Fenenna 1290 (?) Ziemomysl kujáviai fejedelem leánya
Ágnes 1297 I. Albert német király leánya (Habsburg-ház)

Lásd még[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Dümmerth, i. m. 87. old.
  2. Képes Krónika [fordította: Geréb László, Dümmerth Dezső]
  3. Ghesaurus - Tanulmányok Szentmártoni Szabó Géza hatvanadik születésnapjára
  4. Szabados György: Új szempont a turulmonda értelmezéséhez
  5. Bíborbanszületett Konstantin szerint megasz arkhón
  6. Csorba Csaba. Árpád népe, Tudomány – Egyetem, Kulturtrade Kiadó. Budapest, 1997. ISBN 963 9069 20 5 

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Pusztaszeri László: Az élő Árpádok (Változó Világ 17., Budapest, 1997)
  • Magyarország története I-II. (Gondolat Könyvkiadó, 1971.)
  • Magyarország Vereckétől napjainkig I-V. (Franklin-Társulat)
  • Magyarok a Kárpát-medencében (História Könyvek, 1988) ISBN 963-272-204-3
  • Draskóczy István: A magyar nép története 1526-ig (IKVA Kiadó, 1990) ISBN 963-7760-13-X
  • Magyar életrajzi lexikon (Akadémiai, 1967) ISBN 963-05-3265-4
  • Dümmerth Dezső: Az Árpádok nyomában, Panoráma könyvek, 1977. ISBN 963245224x

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]