Máglyahalál

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Husz János máglyahalála (Konstanz, 1415. július 6.)
Giordano Bruno máglyahalála (Róma, 1600. február 17.)

Máglyahalál esetén az elítéltet egy rakás tűzifára állított faoszlophoz kötözték, amelyet meggyújtottak. Alkalmazása a középkori inkvizíció túlkapásaiból a legismertebb. Az áldozatot gyakran a füst vagy az élve elégés előtt a hóhér fojtotta meg. Alkalmazásával az újkorban felhagytak.

Talán a ma már nem alkalmazottak közül a legismertebb kivégzési mód, amely azonban még középkori mércével mérve is kirívóan szadista büntetésnek számított. Általában akkor alkalmazták, ha az elkövetett cselekmény a korabeli vallási-erkölcsi normákat (is) sértette. Nemcsak közönséges bűnözőket, hanem sok elmebeteget is, mint boszorkányt, máglyán égettek el. Ugyanígy végezték az egyház ellenfelei (lásd inkvizíció), eretneknek bélyegzett személyek, köztük sok híres gondolkodó is.

Először 1197-ben, aragóniai II. Péter törvénykönyvében szerepelt, hogy az eretnekeket tűzhalállal kell büntetni, majd III. Ince 1199-ben kijelentette, hogy az eretnekség felségsértéssel azonos, ezért máglyahalált érdemel, akire rábizonyítják. Ezt a rendelkezést a negyedik lateráni zsinat kanonizálta, majd II. Frigyes német-római császár birodalmi törvénnyé emelte.[1]

Máglyahalált halt híres emberek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Galéria[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Lásd még[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Gergely, Jenő. A pápaság története. Kossuth Kiadó, 94. o (1999). ISBN 963 09 4105 8