Ereklye

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Az ereklye latin eredetű szó (hátrahagyott dolgok, maradvány),[1] eredetileg fontos történelmi eseményekkel, egyes személyekkel (főleg szentekkel) valamilyen kapcsolatban lévő földi maradványokat, tárgyakat jelentett. Átvitt értelemben mások által nagy tiszteletben álló, valamely eszmét megtestesítő tárgyakat is értünk e fogalom alatt (pl.: Kossuth-bankó Jókai idejében). Ilyen értelemben a magyar államiság nemzeti ereklyéje a Szent Korona.

A Pallas nagy lexikonában[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ereklye szorosabb értelemben a szentek teste, testrészei, csontjai; tágabb értelemben mindazon tárgyak, melyekkel a szentek bizonyos viszonyban voltak (ruháik, a kínzó eszközök stb.).

Ereklyetisztelet[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az ereklyetiszteletnek két forrása van: az egyik általánosan emberi, amely úgyszólván minden népnél feltalálható, melynél fogva elhunyt jeleseink, szeretteink maradványait és hagyatékát tisztelettel és kegyelettel környezzük.

Az ereklyetisztelet másik forrása speciális keresztény eszme, azon hit, hogy a szentek Isten boldogságában vannak, a mi cselekedeteinkről és így irántuk való kegyeletünkről tudomást vesznek, értünk Istennél közbenjárók lehetnek, rajtunk segíthetnek. És így az ereklyetisztelet általános emberi szempontból tekintve, egészen természetes (Deák-, Kossuth-, szabadságharc-ereklyék), vallási szempontból tekintve teljesen jogos és üdvös, mert éppen a vallási szempont emeli föl az ereklyetiszteletet azon magaslatra, melytől a bálványozó kultusznak még árnyéka is távol marad. A vallásos ereklyetisztelet magánál az ereklyénél nem áll meg és nem állhat meg; az ereklyetisztelet által (relatív tisztelet) a hívő mindig magát a szentet tiszteli, kit Isten trónjánál hisz s kivel hite szerint belső lelki összeköttetésben van (a szentek egyessége által). Ezért mondotta ki dogma gyanánt a trienti zsinat (Sess. XXV. De invoc. et ven. sanctorum), hogy a szentek ereklyéinek tisztelete helyes és üdvös dolog. Az ereklyetiszteletet joggal mondhatjuk egykorúnak a kereszténységgel. A katakombák síremlékei, a vértanúk holttetemei fölött emelt oltárok bizonyítják, hogy már a kereszténység első századaiban vallásos kultusz tárgyát képezték a szentek ereklyéi.

Az ereklyetisztelet történeti fejlődésében a következő mozzanatok érdemelnek figyelmet. A keresztények kegyelete legelőször arra irányult, hogy a vértanúk összes testrészei egy sírba helyeztessenek el. A keleti egyházban már a 4. században szokásba jött az egyes csontokat, levágott tagokat, az edénybe gyűjtött vért külön ereklyetartókba tenni, a templomokban külön is elhelyezni, sőt egyes személyeknek is adományozni. A nyugati egyházban e szokás a 6. század végéig szigorúan tiltva volt, a templomokban az oltárok alatt a szenteknek egész, csonkítatlan tetemei nyugodtak; egyes személyek pedig csak a szentek sírjáról vittek magukkal egy-egy követ, a szentek koporsójához vagy tetemeihez érintett tárgyakat. Lassanként a nyugati egyházban is szokássá vált a szentek csontjainak szétszedése, hogy így a folyton szaporodó templomok ereklyéket kapjanak. Mert ősrégi szokás szerint oltárt csak vértanúk (az 5. század elejétől kezdve egyéb szentek) tetemei fölött emeltek. Ma is egyházi szabály, hogy minden oltárban legalább 2 szentnek (kik közül az egyik vértanú) ereklyéi legyenek elhelyezve. Amint megkezdődött a szentek csontjainak szétszedése, kezdetét vette azoknak egyes személyeknek való adományozása is. Hogy ily módon könnyen visszaélések is keletkezhettek, egész természetes. Az egyház ezen visszaélések megakadályozása végett különböző óvó-intézkedéseket tett. Az 1215-ben tartott lateráni zsinat határozata szerint a pápa engedélye nélkül új ereklyék nyilvános tisztelet tárgyaivá nem tehetők. A trienti zsinat határozata szerint az egyes egyházmegyékben a megyés püspök engedélye nélkül semmi ereklye sem lehet nyilvános tisztelet tárgya. Rómában 1689-ben egy külön kongregáció alapíttatott (S. Congregatio Indulgentiarum et S. Reliquiarum), melynek egyik főfeladata az ereklyék hitelességét megállapítani s az egész világ templomai számára ereklyéket szétküldeni. Kiközösítés büntetés terhe alatt tiltva van a római katakombákból engedély nélkül bármily csekély ereklye elvitele."

Jézus ereklyéi[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

És ímé, egy asszony, a ki tizenkét év óta vérfolyásban szenved vala, hozzájárulván hátulról, illeté az ő ruhájának szegélyét. Mert ezt mondja vala magában: Ha csak ruháját illetem is, meggyógyulok. Jézus pedig megfordulván és reá tekintvén, monda: Bízzál leányom; a te hited megtartott téged. És meggyógyult az asszony abban az órában.
– Mt 9,20-22


Számos olyan ereklye van, amelyet Jézussal kapcsolnak össze. Ezek közül a leghíresebbek talán a torinói lepel, amelyet a benne hívők a Jézus testét borító halotti lepelnek tartanak, és a Szent Grál, egy serleg, amit Jézus keresztre feszítésekor vérének felfogására használtak. Az ismertebb ereklyék:

  • A Szent Kereszt darabjai és egy ortodox kolostorban őrzött Vádcímtábla (titulus crucis) az INRI felirattal
  • A Keresztrefeszítés Köve, mely 1804-ben, Konstantinápolyba való szállítása során a tengerbe veszett.
  • A Lombardiai Öntöttvas Korona és Konstantín Zablája melyeket a keresztre feszítéshez használt szögekből készítettek
  • A Szent Fityma,[2] Jézus körülmetélésekor levágott előbőr (január 1. – az Úr körülmetélésének az ünnepe)
  • A Végzet Dárdája, amivel Jézus oldalát szúrta át a római katona Jn 19,34 szerint
  • A Tövis Korona melyet a gúnyolódó katonák helyeztek Jézus fejére keresztre feszítése előtt
  • A Szent Kehely,[forrás?] melyet Jézus az utolsó vacsorán használt
  • A Veronika Kendője, mellyel Jézus homlokát törölte le, mikor Jézus a keresztet vitte
  • Jézus Varratmentes Palástja, amit a trieri Szent Péter-dómban tartanak[3]
  • Jézus Levelei, melyekben udvariasan elutasította Edessza királyának, Abgárnak a meghívását
  • A Nem Kézzel Készült Ikon, amit Jézus Edessza királyának, Abgárnak küldött leprásságának gyógyítására
  • A Szent Köldökzsinór, Szent Könnyek, Szent Tejfog.

Jézus csontjai hiányoznak az állítólagos ereklyék sorából, mivel a Biblia szerint Jézus testben támadt fel és negyven nappal később testileg emeltetett fel a mennyekbe.

Mindig sokan kételkedtek az ereklyék valódiságában. Erasmus például ironikusan megjegyezte, hogy ha az Igaz Kereszt szilánkjait összegyűjtenénk, akkor láthatnánk, hogy Jézus keresztfája tulajdonképpen egy egész erdőség volt.

2002-ben napvilágra került egy csontokat tartalmazó urna, a következő felirattal: „Ya`aqov bar Yosef akhui Yeshua`”, azaz „Jószef fia Jakab, Jézus testvére”.[4] Az urna az Izraeli Régiségi Hivatal által 2003. június 18-án kiadott okmány szerint egy jól sikerült hamisítvány. Oded Golant vádolták a hamisítással. Az ügy még nincs lezárva.

Irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Szimonidesz Lajos: Jézus és Mária ereklyéi I-II., Szerzői magánkiadás, Budapest, 1933

Hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

2. Van nyoma a feltámadásnak- Tárgyi bizonyítékok: leletek és viták

Szentek ereklyéi[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]