Keleti katolikus egyházak

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
A máriapócsi „Könnyező Szűzanya”

A keleti katolikus egyházak a keleti keresztény egyházak egyik csoportja. Más néven unitus, uniátus vagy uniata egyházak, a római pápával, mint Szent Péter utódával teljes egységben lévő önálló (latin szóval sui iuris, azaz „sajátjogú”) keleti keresztény részegyházak. A nyugati (latin rítusú) részegyháztól elsősorban a liturgikus életük (és az arra épülő lelkiségük, teológiájuk, egyházjoguk) különbözteti meg őket. Hagyományosan Kelet-Európában, a Közel-Keleten, Észak-Afrikában és Indiában találhatóak, de manapság már a Föld számos más pontján is vannak ilyen közösségek, amelyek általában a helyi latin rítusú hierarchia alá rendelődnek.

Történelem[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A korai keresztény egyház az apostoli hagyományt megőrizve, de a helyi viszonyokhoz igazítva különböző lelkiségi, teológiai, liturgikus közösségeket alakított ki, amelyek a 4. századra egy-egy patriarchális szék köré csoportosultak. A katolikus egyház ez alapján osztható két nagy csoportra, a nyugati (latin) katolikus részegyházra és a keleti katolikus egyházakra. Ez utóbbiak többsége a korábbi egyházszakadások során létrejött keleti – elsősorban ortodox és ókeleti – egyházak kis részének a nyugati egyházzal való egyesülése, uniója (latin nyelven unio) révén jött létre. Innét a sokszor használt uniátus, unitus, uniata elnevezések.

A római pápa a keresztény egységet csak a saját egyházfősége alatt tudta elképzelni. A tervezett egység első lépése a firenzei unió megkötése volt Róma (IV. Jenő pápa) és Konstantinápoly (VIII. János császár) között. A zsinat résztvevői elfogadták, hogy Róma püspöke, a pápa lesz az egész keresztény egyház feje. Az egyezményhez csatlakozott az orosz egyház, az örmény egyház egy része, a koptok, a szír jakobiták és nesztoriánusok kisebb csoportjai stb. (1439). Az egység azonban röviddel a zsinat bezárása után felbomlott, az egyesülés további lépéseit megakadályozta az oszmán-török hódítás. A zsinati határozatot aláíró keletiek közül többen Rómába emigráltak, köztük volt Ióannész Bésszarion, akinek jelentős szerepe volt a görög kéziratok megmentésében, Bizáncot elfoglalták a törökök (1453), az orosz és a keleti egyházak szakítottak Rómával, már csak azért is, mert közéjük állt, földrajzi értelemben, az Oszmán birodalom.

A pápaság most már nem adta fel terjeszkedő törekvéseit. Eszközei a szerzetesrendi missziók voltak, ferencesek, domonkosok. Elsőnek III. Gyula pápa (1549–1555) küldte a ferences rendet a Közel-Keletre, Moszulba. A térítő missziók arra törekedtek, hogy a keleti keresztény egyházak egyik vagy másik kisebbségi csoportjának megnyerésével, szakadár csoportok lehasításával kiterjesszék Róma befolyását. Működésük nyomán több szakadás is bekövetkezett a nesztoriánus és jakobita egyházakban. A hagyománybeli különbségek felszámolása többnyire csak oly módon sikerült, hogy mindkét részről puszta félreértésekként kezelték őket: a dogmatikai ellentmondásokat liturgikus változatoknak, a latin és a görög vagy szír nyelvi formulák tartalmi ellentmondásait nagyvonalúan fordítási eltéréseknek minősítették. A lényeg a Róma püspökének helyzetét meghatározó tan és a római szertartások átvétele volt.

Rítus (szertartásrend)[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A keleti katolikus részegyházaknál öt nagy rítuscsaládot különböztethetünk meg. Ezek mindegyike a jeruzsálemi ősegyház rítusából fejlődött ki.

A kereszténység korai szakaszától egyes szociokulturális centrumok köré szerveződött. Az ezekben kikristályosodó és innen kisugárzó egyházi hagyománytípusokat öt nagy csoportra oszthatjuk. Ezek az alexandriai, antióchiai, káld, konstantinápolyi és örmény rítus. Az egyháztörténet során e tradíciókörök – az örmény kivételével – további alcsoportokra ágaztak szét. Ez utóbbi, a helyi adottságokhoz illeszkedő szerveződési egységeket, részegyház-csoportosulásokat az idők során különböző elnevezésekkel illették. A katolikus szóhasználat az utóbbi időkig a jogi értelemben vett rítus vagy alrítus kifejezést alkalmazta rájuk. A korábban rítusoknak titulált közösségeket ma már a keleti katolikus törvénykönyv is egyházaknak (ecclesia sui iuris) nevezi. Így a rítus szó ma már nem jelöli magukat a keleti közösségeket mint olyanokat, hanem csak azok rituális jellegzetességeit.

Jelenlegi rítusok:

  • az alexandriai rítushoz tartozik: a kopt és az etióp egyház
  • az antióchiai rítushoz a szír (vagy nyugati szír), a maronita, a malankár egyház
  • a káld rítushoz a hasonló nevű káld egyház, melyet hagyományosan keleti szír egyháznak is neveztek, valamint a malabár egyház
  • a konstantinápolyi rítus leágazásaiként ma mintegy tucatnyi egyházat tartunk számon, így a melkita, az ukrán, a rutén, a román, a szlovák, a magyar, az italo-albán, az albán, az orosz, a fehérorosz, a görög, a macedón és a bolgár egyházat
  • az örmény rítusból egyedül az örmény egyház alakult ki

Liturgia[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A keleti nagy rítusoknak vannak liturgiái (a bizáncinak több is), és ezeknek országok, illetve „nemzeti” egyházmegyék szerinti alváltozatai is. Tulajdonképpen minden keleti katolikus részegyháznak önálló liturgia-alváltozata van.

  • Alexandriai rítus
    • Szent Márk evangélista és apostol liturgiája (kopt)
  • Antióchiai rítus
    • Ifj. Szent Jakab apostol jeruzsálemi liturgiája (nyugati szír változat)
  • Babilóni rítus
    • Szent Tamás apostol liturgiája (keleti szír)
  • Örmény rítus
    • Világosító Szent Gergely "az örmények apostola" liturgiája (óörmény)
  • Bizánci rítus
    • Ifj. Szent Jakab apostol jeruzsálemi liturgiája (bizánci változat)
    • Nagy Szent Vazul liturgiája (a Jakab-liturgiából)
    • Aranyszájú Szent János liturgiája (a Vazul-liturgiából)
    • Dialógus Szent Gergely pápa (Nagy Szent Gergely) liturgiája (az előreszentelt adományok liturgiája)

Részegyházak[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Rítus szerinti csoportosítás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Adminisztratív jogállás szerinti csoportosítás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Megkülönböztetjük a pátriárkai, a nagyérseki, a metropolitai illetve az egyéb sajátjogú keleti katolikus egyházakat.

Pátriárkai egyházak:

Nagyérseki egyházak:

Metropolitai egyházak:

Egyéb sajátjogú egyházak:

Hittételei, erkölcstana[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Lásd: Katolikus egyház

Lásd még[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]