Saivizmus

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A saivizmus, sivizmus vagy Siva-kultusz (Szanszkrit nyelven: शैव पंथ, ISO: śaiva paṁtha, magyar átírásban:saiva pamtha) a hinduizmus egy ága, amely elsődleges és legfőbb istennek Sivát, vagy annak egy megtestesülési formáját vagy szimbólumát (például a lingamot) tartja. Hívői a saivák. Elsősorban India déli tartományaiban vált uralkodó vallási áramlattá. Már a Mahábhárata is tartalmaz saiva betéteket. Legfontosabb forrása a Svétásvatara-upanisad, amely már teológiai-filozófiai oldalról megalapozza a későbbi tanokat. A sivizmus és a visnuizmus (Visnu-kultusz, hívői a vaisnavák) közötti különbség elsősorban a szertartások kivitelezésében van, amelyekkel kapcsolatban a sivizmusban a Siva-puránák nyújtanak útmutatást. A vaisnavákkal ellentétben a saivák még ma is áldozatokat mutatnak be,[1] illetve nagyobb mértékben hajlamosak az aszkétizmusra.[2]

A saiva aszkéták gyakran hamuval borítják testüket, csomóban álló, bozontos hajzattal, homlokukra festett, három vízszintes csíkkal jelennek meg, kezükben háromágú szigonyt tartanak. Az általános társadalmi normákkal szembeni megvetésüket a legkülönfélébb önsanyargató praktikákkal, gyakorlatokkal bizonyítják.

Kialakulása és fejlődése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A saivizmus vélhetően az indus--völgyi civilizáció árják előtti korszakában fejlődhetett ki, amelyről az ásatásokból előkerült jógi testhelyzetben ülő istenszobrok tanúskodnak. Ezekről a szobrokról a kutatók úgy vélik, hogy Siva elődjét ábrázolják, mint az állatok és az aszkézis urát. A saiva teológia azonban végső formájában csak a 4-9. században alakult ki, a jóga, a beavatások, rituálék és mantrák, illetve a templomépítéssel foglalkozó sásztrák (például a silpa-sásztra) leírását tartalmazó Saiva-ágamák formájában.

A saivizmus egész Indiában elterjedt, de a déli területeken, különösen Madrász környékén jellemző irányzata a hinduizmusnak.

Az első ezredforduló után megjelentek a különböző saiva irányzatok is:

  • Pásupaták: aszketikus, a társadalmat elutasító magatartást mutató irányzat, elsősorban Gudzsarátban gyakori.
  • Kápálikák: hamvasztóhelyek közelében élő, koponyákat gyűjtő, szándékosan a vallási és társadalmi törvényekkel szembenálló szekta
  • Kálámukhák: a pásupatákkal szövetséges aszkétikus szekta
  • Lingájatok: Siva nem antropomorf alakját, a lingamot tisztelő szekta
  • Trika vagy (kasmíri saivizmus): Siva, sakti (energia) és az egyén (anu) hármas egységét hirdető irányzat, különösen Kasmirban jellemző
  • Saiva sziddhánta (Siva végső igazsága) : A bhaktizmussal rokon irányzat, amely a legfőbb isten, Siva imádatát (különösen a tamil bhakti-költők, vagy prédikátorok a nájanmárok fellépése után) költői műveken keresztül dicsőíti. Elsősorban a tamil nyelvterületen elterjedt
  • Szmárta, azaz ortodox saivák, akik Manu törvényei és a kalpa-szútrákban lefektetett elvek szerint élnek, a hindu dharma (általános világtörvény) által, a hívő egyes életszakaszaira érvényes követelmények szerint.
  • Nátha, vagy kánphata-jógik, a pásupata saivizmus tantrikus hagyományait a hatha-jógával vegyítő irányzatot követő hívők

Saiva bölcseleti iskolák[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A századok folyamán meglehetősen kidolgozott teológiai rendszerek alakultak ki a saivizmus iskoláin belül.

Pásupata-szútra[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A legrégebbi tanítás a pásupata-szútra, amelyet a hagyomány szerint Lakulin, Siva egy avatárája adott át híveinek, a következő fejezetekből áll:

  • Kötöttség (pása) – Az ember az illúzió, a becstelenség, tudatlanság és a ragaszkodás foglya
  • A felszabadító Úr (Siva), aki megfelelő eszközök segítségével (aszkétizmus, jóga, mantrák segítségével a felszabadulás útjára vezet
  • Eszközök a felszabaduláshoz – szertartások (vidhi)és mantrák
  • Szertartások kivitelezése
  • A végső megszabadulás (mukti)

Saiva szidhánta[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Saiva szidhánta, melynek rendszerbe foglalt tanításai Mejkanda: Sivadnyánabodha c. művében olvashatók. A műben három alapelv egyetemlegességéről értekezik (az Úr Siva, a megkötözött személy, a kötelék). A megszabadulást a megszerzett tudás (vidja) útján, különböző szertartásokon (krija) keresztül, vezekléssel (jóga) és erényes élettel (csarja) lehet elérni. A Saiva szidhánta nem ismeri el Siva avatáráit, mivel ő az egyetemleges, örökké létező és mindenben jelenlévő „létező tudatosság”, aki nem része a születés – létezés – halál körforgásának (szanszára), tehát keletkezéstől mentes. Egyetlen képviselője lehet, az általa földre küldött guru (mester), aki átadja az ő bölcsességét, és hozzásegít a megszabaduláshoz. Siva feladatai a Saiva szidhánta szerint a kegyelem gyakorlása, megtévesztés, pusztítás, a létezés folytonosságának biztosítása, a létezés megindítása.

A kötöttségnek három kiváltó oka lehet: a karma, amely cselekedeteink által újabb és újabb létezéshez vezet a mája, a fejlődés és hanyatlás kozmikus folyamata és az anava, az énközpontúság.

A megszabadulás a sivatva azaz a sivaság, amikor az egyén eggyé válik Sivával, cselekedetei maguk az Úr cselekedetei, és az ember már túl van minden jón és rosszon.

Kasmíri saivizmus[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az iskola szerint Siva, a sakti, és az ő egyesülésük lelkünkben tükröződik, a tükörkép felismeréséhez vezető út végén elérhető a megszabadulás. Az emberben élő Siva-természet előtérbe kerülése egyfajta rabszolgaságot eredményez, az élet célja ennek a rabszolgaságnak az elérése, hiszen ezzel az őstermészethez jutunk vissza, az anyagi világtól mentes létezéshez.

Vírasaivizmus[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A vírasaivizmus, azaz hősies Siva-hit a 12. századi vallási reformer, Baszava nevéhez kötődik, aki a saivizmust aktív térítő mozgalommá fejlesztette. Jelenleg Kannada nyelvterületen alkotnak jelentős vallási csoportot. A hívők lingamot viselnek a nyakukban, a kasztok közötti különbségeket nem veszik figyelembe, halottaikat az általánosan elterjedt hamvasztással ellentétben temetik.

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Klaus K. Klostermaier Bevezetés a hinduizmusba, i. m. 94. old.
  2. Görföl Világvallások, i. m. 783. old.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Klaus K. Klostermaier: Bevezetés a hinduizmusba. Budapest: Akkord. 2001. ISBN 9637803866  
  • Görföl Tibor: Világvallások. Budapest: Akadémiai. 2009. ISBN 9789630587082  
  • Vanamali Gunturu: Hinduizmus. (hely nélkül): Bioenergetic Kft. 2005. ISBN 9639569771  

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Saivizmus. Terebess Ázsia Lexikon. (Hozzáférés: 2012. október 9.)

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]