Luther Márton
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.
| Martin Luther | |
 |
|
| Martin Luther, id. Lucas Cranach festménye, 1529 | |
| Adatok | |
| Tisztség: | teológus, professzor, reformátor |
| Született: | 1483. november 10., Eisleben |
| Elhunyt: | 1546. február 18., Eisleben |
| Felekezet: | evangélikus |
| Munkaterület: | Németország |
| Munkásság: | A Biblia német nyelvre való fordítása A reformáció elindítása |
Martin Luther (magyarosan: Luther Márton, németül eredetileg Martin Luder) (Eisleben, 1483. november 10. – Eisleben, 1546. február 18.) a protestáns reformáció szellemi atyja, lelkész, reformátor. Ágoston-rendi szerzetesként lett teológus és professzor, és a wittenbergi egyetem biblikus tanára. A szükséges reformokat sokáig az egységes egyház keretében szerette volna elérni. Nyelvi és írói adottságai és karizmatikus személyisége széles visszhangot váltottak ki, ami véget vetett a katolicizmus középkori európai egyeduralmának. Az általa lefordított Luther-Biblia a német nyelvterületen ma is az egyik legfontosabb bibliafordítás.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Élete
[szerkesztés] Ifjúkora és tanulmányai
Luther szülei Hans Luder bányász, majd tanácsos és felesége Margarethe, szül. Lindemann voltak.[1] Luther kilenc gyermek közül nyolcadikként született. A következő Márton-napon (1483. november 11-én) keresztelték a szent nevére.[2] A szomszédos Mansfeldben nőtt fel, ahol az apja kohóműmesterként egy rézbányában szerény vagyonra tett szert. Luther az akkoriban szokásos szigorú, de szeretetteli apai nevelésben részesült;[1][2] az angol nyelvű katolikus enciklopédia ezt a szigorúságot kegyetlenségnek minősíti.[3]
1488 és 1497 között a mansfeldi városi iskola tanulója volt és utána egy évig a magdeburgi dómiskolát látogatta, ahol a közös élet testvérei, a későközépkori újjászületési mozgalom hívei tanítottak.[1] 1498-ban a szülei az eisenachi ferencesekhez küldték, ahol zenei-költői nevelésben részesült. Jó énekes hírében állt.
Az 1501 és 1505 közötti években Luther Thüringiában az Erfurti Egyetemen tanult és elnyerte a „Magister Artium“ címet a bölcsészeti karon.[3] A tantárgyak között volt a latin nyelv és nyelvtan, retorika, logika, fizika és metafizika,[2] illetve a zene, matematika, geometria és csillagászat.[4] Alaposan megismerte Arisztotelész tanításait, amelyek Aquinói Tamás óta uralták a középkori skolasztikát, amelyeket azonban Erfurtban a nominalizmus szempontjából bíráltak.
Apai kívánságra Luther a jogi tanulmányokba kezdett.[2][3] 1505 nyarán hazaúton Stotternheim mellett nagy vihar lepte meg, és halálfélelmében a bányászok védőszentjéhez könyörgött: „Szent Anna, segíts! Ha élni hagysz, szerzetes leszek.“[3][5] Ezen ígéret után apja akarata ellenére július 17-én belépett az erfurti ágostonrendi remeték soraiba.[1][3] Ott a rend előírásait olyan példaszerű szigorral követte, hogy már 1507-ben pappá szentelték.[3][6]
A mindennapi vezeklés ellenére Luther nagy lelki válságot élt át[1][2][3] A válság oka Luther saját bevallása szerint - aminek a legtöbb forrást hitelt ad - az utolsó ítélettől való félelem, illetve a saját üdvözülésében való kételkedés volt;[2][7][8] az angol nyelvű katolikus enciklopédia ezzel szemben azt állítja, hogy a válság inkább pszichopatológiai, semmmint teológiai jellegű volt.[3] Gyóntatóatyja, Johann von Staupitz, a kongregáció főnöke, a hittudomány tanulmányozását ajánlotta és áthelyeztette őt 1508-ban Wittenberg-be.[1][2][9] Az ottani kolostori iskolában ismerte meg William Ockham teológiáját, ami az isteni szabadságot és az emberi szabad akaratot hirdette, valamint az egyházatyákat, elsősorban Szent Ágostont tanulmányozta. Egy évre rá baccalareus biblicus (a biblia professzora) lett, beszélte az ógörögöt és a hébert, és az erkölcsfilozófia mellett bibliai tantárgyakat oktatott.[1][2][10]
Luther 1510-ben a rend megbízásából Rómába utazott, egyes források szerint Staupitz tervezett szervezési reformjainak támogatására,[2][7][11] más források szerint az utazás célja nem ismert.[1][3] Meggyónt és hason csúszott fel a Laterán „szent lépcsőin“, hogy bűnbocsánatot szerezzen magának és rokonainak.[2][7] Ekkor még nem vonta kétségbe a katolikus gyakorlatot, de már felháborította a komolytalanság és az erkölcsi hanyatlás, amivel Rómában találkozott.[2]
1511-ben Staupitz visszahívta őt Wittenbergbe, ahol 1512. októberében a teológia doktora lett.[1][7] A következő években rengeteget dolgozott: az egyetemen tartott teológiai előadások mellett a wittenbergi kolostor területi vikáriusaként tizenegy kolostort kellett felügyelnie, de prédikált a városi plébániatemplomban is.[3][12] Ebben az időben fokozatosan elszakadt a hagyományos exegézistől és a Szentírást nyelvtani és történelmi megfontolásokkal értelmezte, a szavak köznapi jelentéséből kiindulva.[2] Noha még elkötelezett volt a katolikus egyház felé, Luther már eljutott azokra a következtetésekre, amelyek később az egyházzal való szakítást eredményezték.[1]
[szerkesztés] A reformáció kezdete
A Luther-kutatás vitatott kérdése, hogy mikor fogalmazta Luther első ízben a sola gratia (kizárólag kegyelemből) elvét. Luther saját maga egy visszaemlékezésében ezt a fordulatot váratlan megvilágosodásként írja le, amely a wittenbergi kolostorban érte.[7][13] Miközben a rómaiakhoz írt levél első részének 17. versén elmélkedett, hirtelen felismerte, amit sok éven át hasztalanul keresett:
| „ | Most kezdtem megérteni, hogy ennek az igének: az evangéliumban Isten igazsága jelentetik ki, az az értelme, hogy ti. ez az igazság elfogadott (passiv) igazság, mellyel minket a kegyelmes Isten igazzá tesz a hit által, amint megíratott: "Az igaz ember hitből él".[7] | ” |
Ez a bibliai ige vezetett Luther új írásértelmezéséhez: Isten örök igazságossága tisztán kegyelmi ajándék, amelyet az ember a Jézus Krisztusba vetett hit által kap meg. Ezt az ajándékot semmilyen egyéni teljesítménnyel nem lehet kikényszeríteni. Ettől fogva kritikusan szemlélte az egyházat, amely úgy tüntette fel magát, mint aki Isten kegyelmét közvetíti az emberek felé.[1]
Az angol nyelvű katolikus enciklopédia ezt a felismerést úgy tekinti, hogy a „feszült és neurotikus fizikai állapotban” levő Luther, aki egyensúlytalan lelkivilágából adódóan először túl nagy jelentőséget tulajdonított saját erőfeszítéseinek a megigazulás irányában, teljesen átbillent az ellenkező oldalra.[3]
1516-7-ben Albert mainzi püspök búcsúcédulák segítségével próbálta összegyűjteni a szükséges forrásokat a római Szent Péter-bazilika újjáépítéséhez, illetve saját adósságai kifizetéséhez.[2][3][7][14] 1517. október 31-én Luther levelet írt Albert püspöknek, amelyben tiltakozott a búcsúcédulák árusítása ellen.[15] A levélhez csatolta a búcsúcédulák erejéről és hatékonyságáról szóló vitairatát, amely később a 95 tétel néven vált ismertté. Luthernek ekkor még nem állt szándékában szakítani a római katolikus egyházzal.[1][7] Philipp Melanchthon 1546-ban kelt írása szerint Luther ugyanezen a napon kiszegezte a 95 tétel másolatát a wittenbergi vártemplom kapujára; ezt az eseményt tekintik a reformáció kezdetének és ezt ünneplik minden évben október 31-én, a reformáció napján.[2]
A 95 tételt hamarosan latinról németre fordították, kinyomtatták és széles körben elterjedt. Két hét alatt Luther tételei ismertté váltak Németországban[7],[1] és rövid időn belül egész Európában.[7]
Albert püspök megvizsgáltatta a mainzi egyetemmel a tételeket és értesítette róluk X. Leó pápát is.[3][16] A pápa először nem tartotta fontosnak a vitairatot, és Luthert részeg németnek nevezte, aki meg fogja gondolni magát.[2] 1518-ban azonban már bizottságot állított fel a tanult Silvester Mazzolini (más néven Prierias) vezetésével, hogy vizsgálják meg Luther állításait. Prierias arra a következtetésre jutott, hogy Luther tudatlan, istenkáromló eretnek, és egy latin nyelvű dialógust írt a tételek ellen.[2] Vitába szállt Lutherrel Johann Eck is; Luther mindegyiküknek külön válaszolt, de a legkimerítőbb válaszát ebben a tárgyban az 1518-ban írt Resolutiones disputationum de indulgentiarum virtute című írása tartalmazza.[1] A vitának az lett az eredménye, hogy a pápa Rómába idézte Luthert, az eretnekek fölött ítélkező pápai bíróság elé[1][7] III. (Bölcs) Frigyes szász választófejedelem közbelépésére azonban a meghallgatást áthelyezték Augsburgba, ahol a birodalmi gyűlésen Cajetan de Vio bíboros is jelen volt.[1] A meghallgatáson a bíboros felszólította Luthert, hogy vonja vissza tanait, de érdemi vitába nem bocsátkozott vele[2][7] Luther még ekkor is a „rosszul értesített pápától a jól értesítendő pápához” fordult igaza védelmében, azonban a következő évben egy lipcsei hitvitában már közvetlenül a pápai joghatóságot is vitatta.[1][17]
Luther egyre tovább ment azon az úton, hogy a Biblia alapján szembefordult a katolikus egyház egyes tanításaival. Megerősödött benne az a vélemény, hogy a pápai trónon az antikrisztus ül; erre vonatkozó gondolatait „A német nemzet keresztyén nemességéhez” című 1520-as írásában tette közzé.[7] 1520. június 15-én a pápa az Exsurge Domine pápai bullával kiközösítette Luthert az egyházból, elítélte a tételeit, elrendelte könyveinek megsemmísítését és hatvan napot hagyott Luthernek a tételek visszavonására.[3]
[szerkesztés] Száműzetése
[szerkesztés] Visszatérése Wittenbergbe és házassága
[szerkesztés] Utolsó évei
"Ich bin schwach, ich kann nicht mehr." vagyis "Gyenge vagyok, nem bírom tovább!".
Ezek voltak Luther Márton utolsó szavai.
Luther utolsó éveit különböző betegségek nehezítették. Ezenkívül erősen megviselte Magdaléna nevű leánya halála 1542-ben.Az utolsó években Luther vallási türelme egyre fogyott. A zsidók ellen féktelen kirohanásai voltak. Pedig ő írta korábban a "Hogy Jézus Krisztus is zsidónak született" című művét, amelyben Jézus zsidó mivoltát emelte ki. Egy keletről érkezett beszámolóban arról hallott, hogy Morvaországban a zsidók saját hitükre téríthetik a jóakaratú polgárokat. Luther teljesen felháborodott ezen, és megírta "A zsidókról és hazugságaikról" című könyvét 1543-ban. A kúria elleni harcai Luthert elfárasztják. Élete vége felé egyre élesebb szavakkal támadja a pápaságot, amely nem hajlandó észrevenni hibáit. Luther teljesen lemond róluk, amikor 1545-ben, egy évvel a halála előtt megírja "Az Ördög alapította római pápaság ellen" című munkáját. Ebben a munkájában a pápát már Antikrisztusnak bélyegzi.Tanárságát a wittenbergi Egyetemen szinte élete végéig folytatta, az utolsó előadását az alábbi szavakkal fejezte be: "Ich bin schwach, ich kann nicht mehr.", vagyis "Gyenge vagyok, nem bírom tovább!"
[szerkesztés] Munkássága
[szerkesztés] Teológiája
- Ingyen kegyelem és jó cselekedetek: Luther alapvetően eltért a római katolikus tanításoktól az isteni kegyelem és a jó cselekedetek kérdésében. Az ő teológiája szerint a kegyelem és a hit Istentől kapott ajándék; a jó cselekedetekkel nem lehet érdemeket szerezni Isten színe előtt. A keresztény ember azonban mégis jót cselekszik, nem azért, hogy ezzel valamit elérjen, hanem szeretetből.[10][18]
- Az egyház: Az igazi egyház a hívők Krisztusban való közössége, nem a látható intézmény és hierarchia a fontos. Az egyház nem tévedhetetlen, az egyetlen tévedhetetlen igazság Istenben van. A római katolikus felfogással szemben, amely különbséget tesz a felszentelt papok és a gyülekezet között, Luther szerint a keresztség által minden keresztény felszentelődik és joga van igét hirdetni; ugyanakkor a gyülekezet felelős azért, hogy arra alkalmas embereket válasszon tisztségviselőnek.[3][19]
- Egyház és állam: Isten kétféle módon uralkodik a világban az emberek által, ezért az emberek is kétfélék: van aki Isten birodalmához és van aki a világhoz tartozik. Az egyik birodalomban a lélek uralkodik és Krisztus uralma alá vezeti a keresztényeket, a másikban a világi hatalom féken tartja a rossz embereket. A két uralmat nem szabad összekeverni. A világi halatom határát az ApCsel 5,29 húzza meg: „Istennek kell inkább engedelmeskednünk, mint az embereknek”.[20]
- Úrvacsora: A reformátorok általában azt hangsúlyozták, hogy a sákramentum nem foglalja magába a kegyelmet, a kegyelemben csak a hit által lehet részesülni.[21] Ezen túlmenően azonban lényeges különbségek is felmerültek a reformáció különböző ágai között: Míg Luther szerint Krisztus valóságosan jelen van, amikor az ige elhangzik (Realpräsenz), Zwingli álláspontja az volt, hogy az úrvacsora csak emlékezés Krisztus áldozatára, abban Krisztus testileg nincs jelen. Ez a véleménykülönbség volt a fő oka annak, hogy a lutheránus és helvét reformáció külön irányzatként folytatódtak.[22]
[szerkesztés] Társadalmi szerepe
[szerkesztés] Egyénisége
[szerkesztés] Hatása és emlékezete
[szerkesztés] Művei
- An den christlichen Adel deutscher Nation, Wittenberg, 1520
- Von der Freiheit eines Christenmenschen, Wittenberg, 1520
- De captivitate Babylonica ecclesiae, Wittenberg, 1520
- Deutsche Messe und Ordnung des Gottesdiensts, Wittenberg, 1525
- Catechismus minor, Wittenberg, 1529
- Artikel der evangelischen Lehre, Wittenberg, 1537
- Von den Juden und Ihren Lügen (A zsidók és hazugságaik), Wittenberg, 1543
- Tischreden, Wittenberg, 1566
[szerkesztés] Magyar nyelven megjelent művei
- Jer, örvendjünk keresztyének! Luther írásaiból mindennapi áhitatra, Luther Kiadó, 1995, ISBN 963-7470-31-X
- Előszók a Szentírás könyveihez, Magyarországi Luther Szövetség, 1995, ISBN 963-8434-04-X
- Mi az Evangélium? A keresztények és Mózes, Magyarországi Luther Szövetség, 1995, ISBN 963-8434-05-8
- Luther Márton négy hitvallása, Luther Kiadó, 1996, ISBN 963-7470-37-9
- Hogyan szemléljük Krisztus szent szenvedését? Így imádkozzál!, Magyarországi Luther Szövetség, 1997, ISBN 963-8434-10-4
- Heidelbergi disputáció, Magyarországi Luther Szövetség, 1999, ISBN 963-8434-12-0
- A római pápaságról. Egyházreformáló iratok, Aeternitas Irodalmi Műhely, 2004, ISBN 963-212-475-8
- Az egyház babiloni fogságáról szóló könyvecske, Aeternitas Irodalmi Műhely, 2005, ISBN 963-86740-0-8
- A szolgai akarat 1525, Magyarországi Luther Szövetség , 2006, ISBN 963-8434-16-3
[szerkesztés] Jegyzetek
- ^ a b c d e f g h i j k l m n o p q Schaff, Philip. New Schaff-Herzog Encyclopedia on Religious Knowledge (angol nyelven). Baker Book House (1952). Hozzáférés ideje: 2009. március 7.
- ^ a b c d e f g h i j k l m n o p q Schaff, Philip. History of the Christian Church (angol nyelven). Oak Harbor: WA: Logos Research Systems, Inc. (1997). Hozzáférés ideje: 2009. február 7.
- ^ a b c d e f g h i j k l m n o
- ^ Tomlin, Graham. Luther és kora. Budapest: Scolar Kiadó, 14. o. ISBN 963-9193-96-8, ISSN 1589-7281 (2003)
- ^ Tomlin, G. i.m. 19. oldal
- ^ Tomlin, G. i.m. 25. oldal
- ^ a b c d e f g h i j k l m Virág, Jenő dr.. Dr. Luther Márton önmagáról. Ordass Lajos Baráti Kör. ISBN 963 00 1491 2 (1991). Hozzáférés ideje: 2009. március 7.
- ^ Tomlin, G. i.m. 23. oldal
- ^ Tomlin, G. i.m. 28. oldal
- ^ a b Horváth Pál. Keresztény teológusok és bölcselők lexikona. Hozzáférés ideje: 2009. március 7.
- ^ Tomlin, G. i.m. 30. oldal
- ^ Tomlin, G. i.m. 55-56. oldal
- ^ Jos Colijn. Egyetemes egyháztörténet. Iránytű Alapítvány, 129. o. ISBN 963 9055 08 5 (2001)
- ^ Tomlin, G. i.m. 66-67. oldal
- ^ Tomlin, G. i.m. 71. oldal
- ^ Tomlin, G. i.m. 74. oldal
- ^ Colijns, J. i.m. 131. oldal
- ^ Colijn, Jos i.m. 140-141. oldal
- ^ Colijn, Jos i.m. 141-143. oldal
- ^ Colijn, Jos i.m. 143-145. oldal
- ^ Luther így írt Az egyház babiloni fogságáról szóló könyvecske című vitairatában: „Mert maga a szentség evése nem elevenít meg, hiszen sokan méltatlanul esznek.”
- ^ Colijn, Jos i.m. 151-152. oldal
[szerkesztés] Források
- Colijn, Jos. Egyetemes egyháztörténet. Iránytű Alapítvány, 126-145. és 151-152. o. ISBN 963 9055 08 5 (2001)
- Horváth Pál. Keresztény teológusok és bölcselők lexikona. Hozzáférés ideje: 2009. március 7.
- Schaff, Philip. History of the Christian Church (angol nyelven). Oak Harbor: WA: Logos Research Systems, Inc. (1997). Hozzáférés ideje: 2009. március 7.
- Schaff, Philip. New Schaff-Herzog Encyclopedia on Religious Knowledge (angol nyelven). Baker Book House (1952). Hozzáférés ideje: 2009. március 7.
- Tomlin, Graham. Luther és kora. Budapest: Scolar Kiadó. ISBN 963-9193-96-8, ISSN 1589-7281 (2003)
- Virág, Jenő dr.. Dr. Luther Márton önmagáról. Ordass Lajos Baráti Kör. ISBN 963 00 1491 2 (1991). Hozzáférés ideje: 2009. március 7.
[szerkesztés] Külső hivatkozások
- Luther életrajza – church.lutheran.hu
- The Cambridge Companion to Martin Luther PDF (angolul)
- Martin Luther – Eine Bibliographie (németül)
