Neurózis

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A neurózis szorongással járó funkcionális mentális zavar.

Mivel a neurózist nem kísérik hallucinációk, illetve téveszmék, nem esik kívül a társadalmilag elfogadott viselkedési normákon. A pszichoneurózisban (neurotikus zavarban) szenvedő betegeket neurotikus személyiségnek nevezzük.

Maga a kifejezés a görög neuron- (ideg) és a toldalékszó –osis (betegség vagy abnormális állapot) együtteséből ered.

A neurózis viselkedési tünetei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Fóbiás cselekvések
  • Impulzív és megrögzött cselekvések
  • Letargia
  • Kognitív problémák
  • Megszállottság, fantáziálás

A neurózis interperszonális tünetei

  • Társfüggés
  • Agresszivitás
  • Skizoid izoláció
  • Szocio-kulturális illetlen viselkedés formájában

A neurózisnak főbb formái: szorongásos neurózis, pirománia, kényszercselekvések, hisztéria és fóbiák sora.

A neurózist kiváltó okok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Mint betegség, a neurózis szorongás, tudattalan konfliktusok és egyéb mentális problémák fizikális és pszichés megjelenésének együttese, mely bizonyos esetekben fizikai tünetekkel is járhat (pl. hisztéria). A pszichoanalitikus megközelítés szerint a neurózis az ego személyiségrész védekezési mechanizmusának következménye.

A neurózis története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A betegséget elsőként egy skót orvos, William Cullen jegyezte fel 1769-ben mint "érzelmi és motivációs zavar"-t, melyet az idegrendszerre gyakorolt hatás okoz. Ez számára többféle idegrendszeri zavart és tünetet jelentett, melyekről úgy vélte, hogy nem magyarázhatóak pusztán fiziológiai tünetekkel. A kifejezés pontos, ma is használt definícióját mintegy száz évvel később végül Carl Jung és Sigmund Freud alkotta meg, melyet jelenleg is használ a kortárs pszichológiai és pszichiátriai szakirodalom.[1]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]