Egzegézis
Az egzegézis szó (gyakran latinosan: exegézis) a görög ἐξηγεῖσθαι (kivezetés, kifejtés, megvilágítás, értelmezés) szóból származik. Vallásos szakkifejezés, jelentése: szövegmagyarázat, szentírás-magyarázat. Szűkebb értelemben az egzegézis teológiai tudományág: a Biblia elemző és értelmező magyarázatának tudománya. Feladata a bibliai szöveg megértése, jelentésének tisztázása és összefüggéseinek feltárása. Az egzegézis tudományában jártas tudós az egzegéta.
Tartalomjegyzék |
Az egzegézis lépései [szerkesztés]
A szöveg teológiai tartalmának feltárása több lépésben történik. Ezek bármelyikének kihagyása hibás, de legalábbis csonka eredményre vezet.
Szövegkritika [szerkesztés]
Első lépésként meg kell vizsgálni a rendelkezésünkre álló szöveg eredetiségét. Több szövegváltozat esetén rekonstruálni kell azt a szöveget, amely vélhetőleg leginkább megegyezik az eredetivel.
Irodalomkritika [szerkesztés]
Meg kell állapítani a szerző, valamint a szöveg későbbi átdolgozóinak kilétét. Ki kell mutatni a szöveg egységét, ill. összetettségét; ez utóbbi esetben föl kell tárni a rétegeket.
Nyelvi analízis [szerkesztés]
Meg kell határozni a szöveg nyelvi jelentését, szerkezetét, célját és horizontját.
Forma- és műfajkritika [szerkesztés]
Be kell azonosítani a szöveg műfaját, és azt az élethelyzetet (’Sitz im Leben’), amelyben keletkezett.
Motívum- és tradíciókritika [szerkesztés]
Föl kell kutatni azon motívumokat, témákat és hagyományokat, amelyek a vizsgált szövegben konkrét megformálást nyertek.
Hagyománykritika [szerkesztés]
Meg kell határozni a szövegbe beépült hagyományokat.
Kompozíció- és redakciókritika [szerkesztés]
Meg kell vizsgálni, hogy a szöveg különböző rétegei milyen módon nőttek össze, ill. miként szerkesztették őket egybe.
Idő [szerkesztés]
Ki kell mutatni, hogy mikor keletkezett a szöveg.
Részletes és átfogó értelmezés [szerkesztés]
Meg kell fogalmazni a szöveg „üzenetét” önmagában, ill. tágabb összefüggésben.
Teológiai kritika [szerkesztés]
Meg kell határozni, majd a rendszeres teológiai (dogmatika) reflexióval fel kell dolgozni a szövegben rejlő anyagot.
Források [szerkesztés]
- Beinert, Wolfgang: A katolikus dogmatika lexikona, Budapest, Vigilia, 2004. ISBN 963796469X

