Nikaia–konstantinápolyi hitvallás

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A nikaia–konstantinápolyi hitvallás, Nikaia régies latinos közvetítéssel magyarosodott alakját használva gyakran előfordul nicea–konstantinápolyi hitvallás, illetve röviden niceai hitvallás formában is (latinul: Symbolum Nicaeno-Constantinopolitanum) a kereszténység egyik legfontosabb és legismertebb hitvallása, melyet szinte minden keresztény felekezet és közösség elfogad, és gyakran hangzik el istentiszteleteiken (a római katolikus egyház szentmiséin minden egyes alkalommal, a homília/prédikáció után). Sokszor – némiképp pontatlanul – nikaiai hitvallásnak is nevezik. Szövegezése és egyetemes elfogadása a kereszténység első két egyetemes zsinata a 325-ben tartott első nikaiai zsinathoz és a 381-ben tartott első konstantinápolyi zsinathoz kötődik. Háromosztatú hitvallás, tehát három hitágazatban vallja meg a Szentháromság három személyébe vetett hitet. Szerkezetében és szóhasználatában is hasonlít az apostoli hitvalláshoz, viszont jóval hosszabb nála.

Antonio Vivaldi: Credo in unum Deum
Antonio Vivaldi: Et Incarnatus
Antonio Vivaldi: Crucifixus

A szöveg[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Görög szöveg[1] Latin szöveg Ökumenikus fordítás Katolikus fordítás

Πιστεύομεν εἰς ἕνα Θεόν,
Πατέρα, Παντοκράτορα,
ποιητὴν οὐρανοῦ καὶ γῆς,
ὁρατῶν τε πάντων
καὶ ἀοράτων.

Καὶ εἰς ἕνα Κύριον
Ἰησοῦν Χριστόν,
τὸν Υἱὸν τοῦ Θεοῦ τὸν μονογενῆ,
τὸν ἐκ τοῦ Πατρὸς γεννηθέντα
πρὸ πάντων τῶν αἰώνων·
-
φῶς ἐκ φωτός,
Θεὸν ἀληθινὸν
ἐκ Θεοῦ ἀληθινοῦ,
γεννηθέντα οὐ ποιηθέντα,
ὁμοούσιον τῷ Πατρί,
δι' οὗ τὰ πάντα ἐγένετο.
Τoν δι' ἡμᾶς τοὺς ἀνθρώπους
καὶ διὰ τὴν ἡμετέραν σωτηρίαν
κατελθόντα ἐκ τῶν οὐρανῶν
καὶ σαρκωθέντα
ἐκ Πνεύματος Ἁγίου
καὶ Μαρίας τῆς Παρθένου
καὶ ἐνανθρωπήσαντα.
Σταυρωθέντα τε ὑπὲρ ἡμῶν
ἐπὶ Ποντίου Πιλάτου,
καὶ παθόντα
καὶ ταφέντα.
Καὶ ἀναστάντα τῇ τρίτῃ ἡμέρα
κατὰ τὰς Γραφάς.
Καὶ ἀνελθόντα εἰς τοὺς οὐρανοὺς
καὶ καθεζόμενον
ἐκ δεξιῶν τοῦ Πατρός.
Καὶ πάλιν ἐρχόμενον
μετὰ δόξης
κρῖναι ζῶντας καὶ νεκρούς,
οὗ τῆς βασιλείας οὐκ ἔσται τέλος.

Καὶ εἰς τὸ Πνεῦμα τὸ Ἅγιον,
τὸ κύριον, τὸ ζωοποιόν,
τὸ ἐκ τοῦ Πατρὸς
-
ἐκπορευόμενον,
τὸ σὺν Πατρὶ καὶ Υἱῷ
συμπροσκυνούμενον
καὶ συνδοξαζόμενον,
τὸ λαλῆσαν διὰ τῶν προφητῶν.

Εἰς μίαν, Ἁγίαν,
Καθολικὴν καὶ Ἀποστολικὴν
Ἐκκλησίαν.
Ὁμολογῶ ἓν βάπτισμα
εἰς ἄφεσιν ἁμαρτιῶν.
Προσδοκῶ
ἀνάστασιν νεκρῶν.
Καὶ ζωὴν τοῦ μέλλοντος αἰῶνος.
Ἀμήν.

Credo in unum Deum,
Patrem omnipotentem,
factorem cæli et terræ,
visibilium omnium
et invisibilium.

Et in unum Dominum
Iesum Christum,
Filium Dei unigenitum,
et ex Patre natum
ante omnia sæcula.
Deum de Deo,
Lumen de Lumine,
Deum verum
de Deo vero,
genitum non factum,
consubstantialem Patri;
per quem omnia facta sunt.
Qui propter nos homines
et propter nostram salutem
descendit de cælis.
Et incarnatus est
de Spiritu Sancto
ex Maria Virgine,
et homo factus est.
Crucifixus etiam pro nobis
sub Pontio Pilato,
passus et
sepultus est,
et resurrexit tertia die,
secundum Scripturas,
et ascendit in cælum,
sedet
ad dexteram Patris.
Et iterum venturus est
cum gloria,
iudicare vivos et mortuos,
cuius regni non erit finis.

Et in Spiritum Sanctum,
Dominum et vivificantem,
qui ex Patre
(Filioque)
procedit.
Qui cum Patre et Filio
simul adoratur
et conglorificatur:
qui locutus est per prophetas.

Et unam, sanctam,
catholicam et apostolicam
Ecclesiam.
Confiteor unum baptisma
in remissionem peccatorum.
Et expecto
resurrectionem mortuorum,
et vitam venturi sæculi.
Amen.

Hiszek[2] az egy Istenben,
mindenható Atyában,
mennynek és földnek,
minden láthatónak és
láthatatlannak teremtőjében.

Hiszek az egy Úrban,
Jézus Krisztusban,
Isten egyszülött Fiában,
aki az Atyától született
minden idő előtt,
Isten az Istentől,
világosság a világosságtól,
valóságos Isten
a valóságos Istentől;
született és nem teremtetett,
az Atyával egylényegű,
és általa lett minden.
Érettünk, emberekért
és üdvösségünkért
leszállt a mennyből.
Megtestesült
a Szentlélektől
és Szűz Máriától,
és emberré lett.
Keresztre feszítették értünk
Poncius Pilátus alatt,
kínhalált szenvedett,
és eltemették,
harmadnapon feltámadt
az Írások szerint,
fölment a mennybe,
ott ül
az Atya jobbján,
újra eljön
dicsőségében
ítélni élőket és holtakat,
és uralmának nem lesz vége.

Hiszek a Szentlélekben,
Urunkban és éltetőnkben,
aki az Atyától
(és a Fiútól)[3]
származik,
akit az Atyával és Fiúval
együtt imádunk
és dicsőítünk,
és aki szólt a próféták által.

Hiszem az egy, szent,
egyetemes és apostoli
egyházat.
Vallom az egy keresztséget
a bűnök bocsánatára.
Várom
a holtak föltámadását
és az eljövendő örök életet.
Ámen.

Hiszek az egy Istenben,
mindenható Atyában,
mennynek és földnek,
minden láthatónak és
láthatatlannak Teremtőjében.

Hiszek az egy Úrban:
Jézus Krisztusban,
Isten egyszülött Fiában,
aki az Atyától született
az idő kezdete előtt.
Isten az Istentől,
Világosság a Világosságtól,
valóságos Isten
a valóságos Istentől.
Született, de nem teremtmény:
az Atyával egylényegű,
és minden általa lett.
Értünk, emberekért,
a mi üdvösségünkért
leszállott a mennyből.
Megtestesült
a Szentlélek erejéből
Szűz Máriától,
és emberré lett.
Poncius Pilátus alatt értünk
keresztre feszítették,
kínhalált szenvedett,
és eltemették.
Harmadnapra föltámadott
az Írások szerint,
fölment a mennybe,
ott ül
az Atyának jobbján,
de újra eljön
dicsőségben,
ítélni élőket és holtakat,
és országának nem lesz vége.

Hiszek a Szentlélekben,
Urunkban és éltetőnkben,
aki az Atyától
és a Fiútól
származik.
Akit épp úgy imádunk
és dicsőítünk,
mint az Atyát és a Fiút.
Ő szólt a próféták szavával.

Hiszek az egy, szent,
katolikus és apostoli
Anyaszentegyházban,
vallom az egy keresztséget
a bűnök bocsánatára,
várom
a holtak föltámadását
és az eljövendő örök életet.
Ámen.

Az ortodox egyházak által gyakran használt magyar fordítás (a másik két magyar fordítással szemben a görög szöveget veszi alapul):

„Hiszek egy Istenben, mindenható Atyában, mennynek és földnek, minden látható és láthatatlan dolgoknak Teremtőjében;

és az egy Úr Jézus Krisztusban, Istennek egyszülött Fiában, aki az Atyától minden időknek előtte született; a Világosságtól való Világosságban, igaz Istentől való igaz Istenben, aki született és nem teremtetett, aki egylényegű az Atyával, és aki által mindenek lettek; aki miérettünk, emberekért és a mi üdvösségünkért leszállt a mennyekből és megtestesült a Szent Lélektől és Szűz Máriától és emberré lett; aki keresztre feszíttetett miérettünk Poncius Pilátus idejében, és szenvedett és eltemettetett, és feltámadott a harmadik napon az Írások szerint; és felment a mennyekbe és ül az Atyának jobbján; és újból eljő dicsőséggel, ítélni élőket és holtakat, és az Ő Országának nem lesz vége;

és a Szent Lélekben, Úrban és Éltetőben, aki az Atyától ered, akit az Atyával és Fiúval együtt imádunk és dicsőítünk, aki a próféták által szólott. Hiszek egy, szent, egyetemes és apostoli Egyházban. Egy keresztséget vallok a bűnök bocsánatára. Várom a holtak feltámadását és az eljövendő örök életet. Ámin.”[4]

A hitvallás leghosszabb és egyben legfontosabb része a második hitágazat, amelyben sok kifejezés újra és újra hangsúlyozza Jézus Krisztus istenségét, ezek szövik át a megváltás történeti elbeszélését. Emellett hangsúlyos a hitvallásban a Szentlélek istensége – a harmadik hitágazatban. A szöveg nagyrészt bibliai fordulatokból épül fel, a legfontosabb kivétel a második hitágazatban szereplő ὁμοούσιον (egylényegű) kifejezés, amely a filozófiai nyelv egy fontos fogalmát emelte be a hitvallásba, és ezzel hozzájárult a keresztény hit filozófiai interpretációjának folyamatához. Ez a kifejezés egyben a hitvallás sarokpontjának is tekinthető, az ariánus-viták jelszavává vált.

A Nikaia–konstantinápolyi hitvallás kimondta Jézus Krisztus egylényegűségét az Atyával. Ez a szó görögül homouszion. Arius azonban betoldott egy iótát az u elé, így lett homoiuszion, ez pedig azt jelenti: „hasonló lényegű”. A zsinat Ariust és követőit, mint eretnekeket, kizárta az egyházból.

Nem az szeret, ki a testnek hizelg,

De aki a lelket vezérli vissza,

Ha kell, kard élén vagy lángon keresztül

Ahhoz, ki mondá: Nem békét, de harcot

Hozok a földre. - E gonosz hitűek

A szentháromság rejtélyes tanában

A homoiusiont hirdetik,

Mig az egyház a homousiont Alapítá meg a hit cikkeül.

Madách Imre: Az ember tragédiája - Hetedik szín, (Konstantinápolyban)

Története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ókeresztény ikon.
Középen Nagy Konstantin császár. aki a "Symbolum Nicaeno-Constantinopolitanum", az első nikaiai zsinaton elfogadott keresztény Nikaia–konstantinápolyi hitvallás közösen elfogadott szövegének részletét tartja az egyházatyákkal

A 325-ben Nikaiaban tartott első egyetemes zsinat egy régi keresztelési hitvallást ariánus-ellenes tételekkel egészített ki, hangsúlyozva Jézus Krisztus istenségét. Így született meg a nikaiai hitvallás, melynek első két hitágazata nagyrészt azonos volt a későbbi Nikaia-konstantinápolyi hitvallással, de a harmadik hitágazat csak ennyiből állt: „…és a Szentlélekben.” Ezt követően az ariánus tanítás elítélése következett.

A 381-ben tartott I. konstantinápolyi zsinat kiegészítette a nikaiai hitvallást – elsősorban a harmadik hitágazatot – és nem tette a hitvallás részévé az ariánusok tanításának elítéléséről szóló záró tételeket. (De a második hitágazat antiariánus élű kifejezései természetesen megmaradtak.) Ez a zsinat fogadta el a hitvallás ma is használt szövegét.

A Nikaia-konstantinápolyi hitvallást a keresztény egyházak istentiszteleteiken és hitük megfogalmazásakor széles körben használják. A katolikus miséken általában ez a hitvallás hangzik el. A magyarországi protestáns egyházakban viszont ritkábban használják, mint az Apostoli hitvallást.

A két hitvallás nagyfokú hasonlósága ellenére érdekes különbség, hogy az Apostoli hitvallással szemben a nikaiai hitvallás a maga nagyobb terjedelme ellenére sem tartalmazza a sírban fekvő Jézus poklokra való alászállásáról és a szentek közösségéről szóló sorokat.

A „Filioque”-vita[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A hitvallás latin nyelvű szövegébe a Szentlélek eredetével kapcsolatban először a toledói zsinat toldotta be 589-ben az eredeti, elismert szövegbe a Filioque szót, amely szerint a Szentlélek „az Atyától és a Fiútól származik”. Ennek célja feltételezhetően Krisztus istenségének és az Atyával való egységének fokozottabb hangsúlyozása volt, ellensúlyozandó az arianizmusnak a vizigótok közötti erős hatását.[5] A betoldást 767-től kezdve a frank egyház is elfogadta. Nagy Károly 809-ben az aacheni zsinattal elfogadtatta a betoldás használatának lehetőségét. Rómában 1014-től mondják ezzel a betoldással a hitvallást. A keleti (ortodox) egyházak viszont sohasem fogadták el a Filioque-betoldást, és gyakran tiltakoztak nyugati használata ellen. Az ekörüli polémia (a joghatósági viták és a liturgiai különbségek mellett) nagyban hozzájárult a keleti és a nyugati egyház eltávolodásához, majd az 1054-es nagy egyházszakadáshoz (szkizma). A szövegbeli különbség ma is fennáll, a nyugati kereszténység (beleértve a protestantizmust is) a betoldással együtt fogadja el a Nikaia-konstantinápolyi hitvallást. Viszont a keleti rítusú keresztények részvételével tartott ökumenikus istentiszteleteken általában kihagyják a Filioque-kitételt.

Lásd még[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Evangélikus istentisztelet. Liturgikus könyv. Luther Kiadó, Budapest, 2007. ISBN 978-963-9571-69-3
  • Heussi, Karl: Az egyháztörténet kézikönyve. Fordította: Magyar István. Osiris Kiadó - Teológiai Irodalmi Egyesület, Budapest, 2000. ISBN 963-379-686-5
  • Konkordia könyv. Az evangélikus egyház hitvallási iratai. I. kötet. Evangélikus Egyetemes Sajtóosztály, Budapest, 1957.
  • Nagy Hozsanna! Teljes kottás ima- és énekeskönyv. Magyar Kórus, Budapest, 2002.

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Piszteuomen eisz hena Theon, Patera, Pantokratora, poiétén uranu kai gész, horatón te pantón kai aoratón. Kai eisz hena Kürion Iészun Khriszton, ton hüion tu Theu ton monogené, ton ek tu Patrosz gennéthenta pro pantón tón aiónón. Phósz ek phótosz, Theon aléthinon ek Theu aléthinu, gennéthenta u poiéthenta, homouszion tó Patri, di’ hu ta panta egeneto. Ton di’ hémasz tusz anthrópusz kai dia tén hémeteran szótérian katelthonta ek tón uranón kai szarkóthenta ek Pneumatosz Hagiu kai Mariasz tész Parthenu kai enanthrópészanta. Sztauróthenta te hüper hémón epi Pontiu Pilatu kai pathonta kai taphenta. Kai anastanta té trité hémera kata tasz Graphasz. Kai aanelthonta eisz tousz uranusz kai katedzomenu ek dexión tu Patrosz. Kai palin erkhomenon meta doxész krinai dzóntasz kai nekrusz, u tész baszileiasz ouk esztai telosz. Kai eisz to Pneuma to Hagion, to Kürion, to dzóopoion, to ek tu Patrosz ekporeuomenon, to szün Patri kai Hüió szümproszkünumenon kai szündoxadzomenon, to lalészan dia tón prophétón. Eisz mian, Hagian, Katholikén kai Aposztolikén Ekklészian. Homologó en baptiszma eisz apheszin hamartión. Proszdokó anasztaszan nekrón. Kai dzóén tu mellontosz aiónosz. Amén.
  2. A görög szöveg többes szám első személyben fogalmaz. A latin változat egyes számot használ. (Hiszünk - Hiszek) Ennek az az oka, hogy ezt a hitvallást a nyugati egyházban gyakran keresztelési hitvallásként használták, míg a görög egyházban általában az egész gyülekezet mondta.
  3. Azokon az ökumenikus istentiszteleteken, amelyeken az ortodox vagy a görög katolikus egyházak tagjai is részt vesznek, ez a rész („És a Fiútól”) kimarad.
  4. a fordítás A Moszkvai Ortodox Pátriarchátus Magyarországi Egyházmegyéjének a honlapján
  5. Dr. Berki Feriz közlése