Dél-afrikai Köztársaság

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Dél-afrikai Köztársaság
Republiek van Suid-Afrika (afrikaans)
Republic of South Africa (angol)
Riphabliki yeSewula Afrika (ndebele)
IRiphabliki yaseMzantsi Afrika (xhosza)
IRiphabliki yaseNingizimu Afrika (zulu)
Rephaboliki ya Afrika-Borwa (észak-szotó)
Rephaboliki ya Afrika Borwa (dél-szotó)
Rephaboliki ya Aforika Borwa (cvána)
IRiphabhulikhi yeNingizimu Afrika (szvázi)
Riphabuliki ya Afurika Tshipembe (venda)
Riphabliki ra Afrika Dzonga (conga)
Dél-afrikai Köztársaság zászlaja
Dél-afrikai Köztársaság zászlaja
Nemzeti mottó: Diverse People Unite
Nemzeti himnusz: Nkosi Sikelel' iAfrika
LocationSouthAfrica.svg

Fővárosa Fokváros (törvényhozás)
Pretoria (közigazgatási)
Bloemfontein (bírói)
d. sz. 29°, k. h. 24°
Államforma szövetségi köztársaság
Vezetők
Államfő Jacob Zuma
Hivatalos nyelv angol, afrikaans (búr), 9 bantu nyelv
független 1961. május 31.

Tagság ENSZ, Afrikai Unió, Nemzetközösség, IMF
Népesség
Népszámlálás szerint 54 002 000 fő (2014)[1]
51 770 560 fő (2011)
Rangsorban 25
Becsült 52 981 991 fő (2013. július)
Rangsorban 25
Népsűrűség 36 fő/km²
GDP 2005
Összes 532 011 millió USD (21)
Egy főre jutó 4 698 USD
HDI (2007) 0,683 (129) – közepes
Földrajzi adatok
Terület 1 219 912 km²
Rangsorban 24
Víz 1%%
Időzóna SAST (UTC+2)
Egyéb adatok
Pénznem Rand (ZAR)
Nemzetközi gépkocsijel ZA
Hívószám 27
Internet TLD .za

térkép szerkesztése

A Dél-afrikai Köztársaság az afrikai kontinens déli szegletében található. Északon Botswana és Zimbabwe, északnyugaton Namíbia, északkeleten Mozambik határolják, nyugaton az Atlanti-óceán, keleten az Indiai-óceán mossa partjait. Két önálló királyság található az ország területén belül: Lesotho és Szváziföld. Afrika egyik legfejlettebb állama.

Földrajz[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Dél-afrikai Köztársaság domborzati térképe
Swartberg az ország déli részén

Domborzat[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Partvonala majdnem 3000 km hosszú és rendkívül szabályos, csak a déli szakasza tagolt, ahol az Agulhas (Tű)-fok, a kontinens legdélebbi pontja található a Jóreménység-fokától kb. 150 km-re délkeletre. A tengerparti sáv általában keskeny, a partvonal természetes kikötőkben szegény, a domborzat a szárazföld belseje felé meredeken emelkedik. Felszíne két alapvető területi egységre osztható:

  • belső fennsík, ami átlagosan 1000-1400 méterrel van a tengerszint felett;
  • a fennsík és a partvonal között húzódó terület.

A felföldből, melynek csapadékvizeit nyugat felé az Orange, kelet felé pedig a Limpopo folyó vezeti el, és amely északnak a Kalahári-medence felé fokozatosan süllyed, magányos hegykúpok és hosszan elnyúló hegyvonulatok emelkednek ki. A felföld keleti szegélyén húzódik a Drakensberge, ennek több csúcsa (köztük a 3446 méteres Injasuti, az ország legmagasabb pontja) meghaladja a 3000 métert. Ettől nyugatra, Fokföld tartomány déli részén két medencét kereteznek a hegyek: a Drakensberge és annak fokföldi előhegyei (Swartberge, Langeberg) között terül el a Great Karroo, illetve a Little Karroo. A felföldtől távolabb a magányos Tábla-hegy homokkő tömege emelkedik ki a Fokföldi-síkságból; lábánál a Tábla-öbölben fekszik Fokváros.

Vízrajz[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Rafting az Orange folyón

Az ország leghosszabb folyója az Orange (vagy Oranje). Teljes hossza 2092 km, vízgyűjtő területe 1 020 000 km². A Drakensberge (Sárkány)-hegységben a 3299 m magas Mont aux Sour csúcs környékén ered, majd Lesotho területén áthaladva folyik nyugati irányban. Namíbia és a Dél-Afrikai Köztársaság között határfolyót képez, s az Alexander-öbölnél éri el az Atlanti-óceánt. Legjelentősebb jobb oldali mellékfolyója a Vaal, míg a bal oldaliak közül a Brak méltó említésre. Az Orange közepes vízhozama a torkolatnál 800 m³/s. Az állam másik nagy folyója a Limpopo, ami Crocodil folyó néven a Witwatersrand-hegységben ered. Bal oldali mellékfolyójával, a Maricóval történő egyesülése után változik a folyó neve Limpopóra. 460 km hosszan a Dél-Afrikai Köztársaság és Botswana, illetve Zimbabwe határfolyója. Az Indiai-óceánt Mozambikon keresztül éri el. A Limpopo jobb oldali mellékfolyói a torkolat felé haladva: a Mogol, a Palala, a Mogalakwena és a Sand. Az ország egyéb folyói közül az Atlanti-óceánba ömlik a Buffels és az Olifants. Az Indiai-óceán a végcélja a következő folyóknak kelet felé haladva: Breede, Gourits, Groote, Sondags, Great Fish, Great Kei, Umzibwubu, Mkamanzi, Umgeni, Tugela.

Víztározók: a Vaal-folyón a Vaal-víztározó és a Bloemhofi-víztározó; az Olifants-folyón Transvaal-tartományban a Loskop-víztározó; az Oranje-folyón a Hendrik Verwoerd-víztározó. Itt található a világ második legmagasabb vízesése, a 948 méter magas Tugela-vízesés. Jelentős vízesése még az Orange-folyón az Augrabies-vízesés.[2]

Éghajlat[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az ország a mérsékelten meleg szubtrópusi övezetben fekszik; a nyugati part előtt a hideg Benguela-áramlat, a déli, valamint a keleti partok előtt a meleg Agulhas-, illetve Mozambiki-áramlat azonban jelentős hatással van a hőmérsékletre és a csapadék mennyiségére. Ennek következtében Fokvárosban 12 °C, Durbanban 18 °C, a tengerparttól távolabbi Johannesburgban pedig 10 °C az átlagos téli, júniusi hőmérséklet; a nyári (januári) átlaghőmérséklet nyugaton 21 °C, a keleti tengerparton és a felföldön 25 °C. A felföldön jelentős a napi és az évi hőmérséklet-ingadozás (a fagyos napok száma elérheti az évi 150-et). A csapadék nyáron hullik, kivétel a Fokföld, melynek éghajlata mediterrán jellegű. Az évi csapadék mennyisége keletről nyugatra csökken. A délkeleti peremhegységben több mint 2000 mm, míg Bushmanlanden alig 50 mm; a felföld keleti részén 500–800 mm, a nyugati aszályos vidékeken és a két esőárnyékos Karroo-medencében 100–250 mm. A belső területeken gyakoriak az aszályok.

Élővilág, természetvédelem[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Állatvilága rendkívül gazdag: oroszlán, fehér és fekete orrszarvú, elefánt, kafferbivaly, leopárd, zebra és hiéna, valamint víziló kószál szabadon. Nagyon változatos a madárvilág is. Sok helyütt vannak mérges kígyók (puffogó vipera, zöld- és fekete mamba), skorpiók. A természetes ellenségeik visszaszorulása miatt újra elszaporodtak a vándorsáskák, melyek óriási károkat okoznak a növényzetben.

Királyprotea, az ország nemzeti virága
Searchtool right.svg Lásd még: Kategória:A Dél-afrikai Köztársaság élővilága

Az ország flórája szintén változatos. Bár az égetéses erdőirtás és a túlzott legeltetés jelentősen megváltoztatta az eredeti növényzetet. Összefüggő örökzöld erdők ma már csak délen, a tengerparti övezetben, és keleten, a peremhegység legcsapadékosabb keleti lejtőin akadnak. Mindössze az ország területének 3%-át borítja erdő. A felföldön leginkább legelők vannak: északnak haladva egyre több az ernyős akácia és a majomkenyérfa. Az északkeleti tengerpartot pálmák és mangrove szegélyezik. Fokföld különleges, fajtákban gazdag növényzetében méter magas hangafélék, tölgyek, píniák, eukaliptuszok és berkenyefélék, például proteák találhatók. A passzátok öntözte délkeleti partvidéken esőerdő-öv húzódik pálmafákkal, aloéval és vadbanánnal. A déli tengerparton és a partközeli hegységben fokföldi típusú mediterrán növényzet él. Különleges az úgynevezett Knysa-erdő, de a legtöbb helyen már csak a keménylevelű, örökzöld növényekből álló másodlagos bokros növényzet található. A Dél-Afrikai Köztársaság nemzeti virága a királyprotea.

Nemzeti parkjai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A tíz nemzeti park közül a kereken 20 000 km²-es, transvaali Kruger Nemzeti Park a legnagyobb. A parkban jelentős számban figyelhető meg elefánt, bivaly, zsiráf, strucc, hiéna, oroszlán, gepárd, leopárd, majom, víziló, varacskosdisznó, krokodil és különböző antilopfélék. A Mountain Zebra Nemzeti Parkban sikerült megtelepíteni a kipusztulástól fenyegetett hegyi zebrát. A Hluhluwe Nemzeti Park a fehér és a fekete orrszarvú védett élettere. Az Augrabies-vízesés Nemzeti Park tartozik még a nevezetesebbek közé.

Drakensberg a Royal Natal Nemzeti Parkban

Természeti világörökségei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A világ természeti örökségének része:

Történelem[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ősi busman sziklarajzok, Drakensberg

A talált leletek alapján a Dél-afrikai Köztársaság területén kb. negyedmilliárd évvel ezelőtt már ősállatok éltek.

Az első európai (holland) gyarmatosítók érkezése Fokföldre, 1652-ben. (festmény, Charles Davidson Bell)

Kb. 20-40 000 évvel ezelőtt a Dél-afrikai Köztársaság területén khoikhoi és szan törzsek, éltek kis csoportokban, amelyek tagjai kezdetleges szerszámokat használva vadásztak, halásztak. Ezekből a csoportokból alakultak ki a busmanok, akiknek a mai napig élnek leszármazottaik a Kalahári-medencében.

A terület első felfedezői a portugálok voltak:

1652-ben alapították a hollandok Fokvárost kereskedőtelepként, amelyet 1814-ben Anglia vásárolt meg. Ekkor alakult az első jelentős angol kolónia, Port Elizabeth.

Keleti terület[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az ország keleti részére a voortrekkerek, azaz a továbbvándorlók kerültek, a búrok pedig az ország belseje felé igyekeztek.

Az 1834 és 1840 között tartó vándorlásokat nagy trek-nek nevezték el.

A zuluk és a búrok között folyamatosak voltak a háborúskodások, míg 1838. december 16-án a Blood River (Véres-folyó) melletti csatában a búrok legyőzték a zulukat.

A búrok 1838-ban alapították első köztársaságukat Natalia néven, amely 1842-ben angol gyarmat lett. Ekkor a búrok visszavonultak, de a zuluk támadták az angolokat. Az angolok hosszú csatában több ezer katonájukat feláldozva elfoglalták a mai KwaZulu-Natal területét.

Északi terület[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Míg az angolok keleten KwaZulu-Natalért küzdöttek, északon két önálló köztársaságot alapítottak az afrikaanerek:

A terület értékét a Kimberleyben lévő gyémánt és a Johannesburgban fellelt arany növelte.

Az angol-búr háborúk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1899-ben kitört a második angol-búr háború. A csata során 14 000 ártatlan fekete ember vált áldozattá, míg az angol koncentrációs táborokban 28 000 búr vesztette életét. 2,5 év után a búrok megadták magukat.

A búr háborúban (1880-1902) Anglia megfosztotta a búr államokat függetlenségüktől.

1902-ben a Transvaal Köztársaság, a vereenigingi békeszerződés aláírásával angol gyarmat lett.

A Dél-afrikai Köztársaság megalapítása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

"Csak fehérek használhatják" – felirat az apartheid időszakából

1910-ben Fokföld, Transvaal, Oranje és Natal – brit domíniumként – megalapította a Dél-afrikai Uniót, amelynek első miniszterelnöke Louis Botha tábornok volt. 1914-ben búr felkelők létrehoztak egy átmeneti dél-afrikai búr köztársaságot, de ezt néhány hónapon belül szétverték. A Dél-afrikai Unió 1926-tól a Brit Nemzetközösség tagja volt. 1961-ben kikiáltották az ország függetlenségét, kiléptek a Brit Nemzetközösségből, megszűnt a Dél-afrikai Unió és megszületett a Dél-afrikai Köztársaság.

Az országban az élet minden területén – gazdaságban, politikában, kultúrában – az apartheid, azaz a faji megkülönböztetés érvényesült. Minden terület a fehérek kezében összpontosult. Új törvényeket hoztak a 40-es évektől, amelyek a feketéket háttérbe szorították. Ez a rendszer azonban az 1990-es évek elején összeomlott, több száz törvényt hatályon kívül helyeztek és 1994-ben már a fekete lakosság is részt vehetett a választásokon. 1994. május 10-én Nelson Mandela lett a Dél-afrikai Köztársaság első demokratikusan megválasztott elnöke.

Az apartheid rendszer bukása után[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az apartheid utáni Dél-Afrikában az emberek milliói, többnyire feketék, továbbra is szegénységben élnek. Korábban ritka volt a szegény fehér ember - a számuk nagyon megnőtt. Sokan az apartheid rendszer hatásának tulajdonítják ezt, de egyre többen vannak olyanok, akik szerint a fennálló kormányzat rossz pénzügyi és költségvetési politikája az oka annak, hogy egyre egyenlőtlenebbül oszlik el a gazdagság, a gazdasági növekedés eredményét kevesen élvezhetik.

Az AIDS-betegség járványszerű méreteket öltött. A kormányzat tehetetlen vele szemben, az átlagosan várható élettartam drasztikusan zuhant 1994 óta. Az országot tömegével hagyta el a szakképzett és iskolázott fehér munkaerő, mivel a közbiztonság kritikus állapotban van. A korábbi helyzet a visszájára fordult, a többségi fekete lakosság egyre durvábban lép fel a fehér lakosság ellen, egyesek szerint szabályszerűen üldözi, genocídium zajlik Dél-Afrikában.

Államszervezet és közigazgatás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Alkotmány, államforma[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A parlament Fokvárosban
A kormány hivatalos székhelye Pretoriában

Az 1994-ben életbe lépett alkotmány szerint államformája kétkamarás törvényhozással rendelkező többpártrendszerű parlamentáris köztársaság. A kétkamarás parlament a négyszáz fős nemzetgyűlésből és a kilencven tagú szenátusból áll. A nemzetgyűlés felét az országos pártlistákról, másik felét a tartományi pártlistákról választják. A szenátust a négy régi tartomány (Fokföld, Natal, Oranje, Transvaal) és a tíz Bantusztánból kialakított kilenc új tartomány tíz-tíz küldötte alkotja. Az államfőt, aki egyben a kabinet elnöke, és a végrehajtó hatalom legfőbb irányítója, a nemzetgyűlés választja meg. A törvényhozás központja Fokváros. A törvényeket mindkét kamarának el kell fogadnia.

Törvényhozás, végrehajtás, igazságszolgáltatás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A feketék ellenállásukat első ízben az 1912-ben megalakított Dél-afrikai Őslakosok Pártjával fejezték ki, amely később Afrikai Nemzeti Kongresszus lett.

1960. március 21-én egy fekete tüntetés alakult ki, amelyből fegyveres mozgalom lett, amely során az egyik vezető – Nelson Mandela – börtönbe került, míg a másik – Oliver Thambo – megszökött.

Az 1989-es év hozott elsőként a Dél-afrikai Köztársaság történetében jelentős változást, amikor F. W. de Klerk került hatalomra.

1990-ben megszüntette az apartheidet és véget vetett Mandela raboskodásának.

1993-ban de Klerk és Mandela Nobel-békedíjat kaptak.

1994. május 27-ére kitűzték az első demokratikus választásokat, amelyen a Nelson Mandela vezette ANC győzött, aki koalíciós kormányt alakított a Nemzeti Párt és az Inkhata Szabadság Párt részvételével.

A rendszerváltás után sok fehér elhagyta az országot, a gazdaság visszaesett, a bűnözés megnőtt.[3]

Az ANC hatalomra kerülése után az ENSZ által nyilvántartott ún. HDI index ("Human Development Index") drámaian visszaesett.[4]

„A gyilkosságoknak leginkább kitett csoport a világon, bőrszíntől függetlenül, a dél-afrikai farmerek, akiket gyakran több órás kínzások után mészárolnak le. 100 000 farmerre évente 313 gyilkosság jut, amely négyszer több, mint az egyéb kisebbségeket érintő hasonló arány, és kétszer több, mint az iraki háborús övezetben. A dél-afrikai polgárok egy rejtett, hadüzenet nélküli háborúban élnek, amely főleg az egyéni gazdálkodókat érinti, illetve teszi létüket lehetetlenné.”[5] Dél-Afrikában, a hivatalos statisztikák szerint, évente kb. 50 000 embert gyilkolnak meg, de a valós adat - a kormány statisztikai manipulációja miatt - ennek kétszerese lehet.

Az ANC, a Dél-Afrikai Kommunista Párt, és más hasonló szervezetek rendezvényein (Nelson Mandela, valamint a jelenlegi vezetők részvételével) gyakran eléneklik az „Öljétek meg a búrokat!” kezdetű „mozgalmi dalt”.,[6][7]

Egyes radikális búrok nem nyugodtak bele az ANC uralmába, és például 2002-ben bombatámadásokat intéztek közlekedési vonalak és más létesítmények ellen.[8]

Politikai pártok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A főbb pártok: Afrikai Kereszténydemokrata Párt (African Christian Demokratic Party, ACDP, alapítva 1993-ban); Afrikai Nemzeti Kongresszus (African National Congress, ANC, alapítva 1912-ben); Demokrata Párt (Democratic Party, DP, alapítva 1989-ben); Inkatha Szabadság Párt (Inkatha Freedom Party, IFP, alapítva 1990-ben); Nemzeti Párt (National Party, NP, alapítva 1914-ben); Pánafrikai Kongresszus (Pan-African Congress, PAC, alapítva 1959-ben); Szabadság Front (Freedom Front, alapítva 1994-ben).

Közigazgatási felosztás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Dél-Afrikai Köztársaság tartományai (színezve) és a kerületek (számozva)

██ Western Cape

██ Eastern Cape

██ KwaZulu-Natal

██ Northern Cape

██ Free State

██ North West

██ Gauteng

██ Mpumalanga

██ Limpopo

Az ország az alkotmány értelmében kilenc, önálló törvényhozással és kormányzattal rendelkező tartományra oszlik. Ezek a következők (zárójelben a székhelyek):

A kilenc tartomány összesen 52 kerületre oszlik.

A Dél-afrikai Köztársaság tengerentúli területe[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Prince Edward-szigetek

  • Terület: 316 km²
  • Népesség: a meteorológiai kutatóállomás személyzete

Védelmi rendszer[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Népesség[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Dél-Afrika népsűrűségi térképe
Church Square, Pretoria

Általános adatok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A népesség eloszlása mind területileg, mind etnikailag nagyon egyenetlen. Az ország nyugati és északi része gyéren lakott, a lakosság főként a keleti és a déli területeken összpontosul. A terület kétharmada lakatlan, a népsűrűség keletről nyugatra haladva csökken. Dél-Transvaalban 300 fő/km², míg a leggyérebben lakott Észak-Fokföldön 2 fő/km². A feketék nagyjából fele homelandekben él; negyedrészük a „fehér” városok peremén, saját településeiken, mintegy 20%-uk vidéki, „fehér” körzetek lakosa. A fehérek 90%-a él városokban; a városiasodás országos aránya 56%. Az ország legsűrűbben lakott vidéke Pretoria-Johannesburg-Vereeniging összefüggő agglomerációja. A kor szerinti megoszlás nagyon eltérő: a feketék 38%-a, a fehéreknek viszont csak 28%-a fiatalabb 15 évesnél. Az évi természetes szaporodás 1985 és 1995 között 2,4% volt. A születéskor várható élettartam 63 év. A lakosság 18%-a analfabéta.

Legnépesebb települések[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Etnikai, nyelvi, vallási megoszlás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Zuluk Natal régióban
Dél-Afrika nyelvei régiók szerint.

██ afrikaans

██ ndebele

██ északi-szotó

██ déli-szotó

██ szvázi

██ conga

██ cvána

██ venda

██ sosza

██ zulu

Az országban sok száz nyelvet ill. nyelvjárást beszélnek. A főbb nyelvek: angol, afrikaans, zulu (30,1%), szvázi (3,4), ndebele (2%), déli-szotó (10%), északi-szotó, conga (5,6%), cvána (10,3%), pedi (11,9%), venda (2,9%) és sosza (xhosza) (22,3%).

A fehérek 59,1%-a afrikaans, 39,3%-a angol, 0,1%-a sosza anyanyelvű. 1,1% valamilyen nem-hivatalos nyelvet beszél.

Az 1994-es rendszerváltás után több mint egymillió fehér hagyta el Dél-Afrikát, főleg a növekvő bűnözés, és a fehérek elleni rasszizmus miatt.[9][10]

2003-as adatok szerint a lakosság 21,5%-a (5,3 millió ember) HIV-fertőzött.[11]

A 19. század elején a lakosság összetétele a következő volt:

  • 26 000 fő fehér
  • 30 000 fő rabszolga, akiket a Távol-Keletről hurcoltak oda
  • 20 000 fő bennszülött

A lakosság összetétele a 2001-es cenzus szerint:

  • afrikai/fekete 79%
  • fehér 9,6%
  • egyéb 8,9%
  • indiai/ázsiai 2,5%

Népcsoportok: zulu 24%, keverék 11%, búr 10%, északi szotó 10%, sosza (xhosza) 10%, déli szotó 7%, angol 6%, cvána 6%, egyéb 16%.

A népesség fele városlakó.

Dél-Afrikában 11 hivatalos nyelvet használnak, ezek: angol, afrikaans (búr), zulu, pedi, conga, sosza, swazi, ndebele, dél-sotho-i, észak-sotho-i, tsonga (vagy shangaan), tswana és a venda.

Vallások: független fekete keresztény 21%, holland református 16%, római katolikus 10%, metodista 8%, anglikán 5%, muszlim 2%, hindu 1,5%, egyéb 36,5%.

Egészségügy, szociális rendszer[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az egészségügyi ellátás a városokban nagyon jó, a vidéki körzetekben azonban sokkal kevésbé hozzáférhető. A fekete népességen belül az alultápláltságból fakadó halandóság és a gyermekhalandóság a népességen belül gyakoribb, mint a népesség más csoportjaiban. A kwashiorkor szinte népbetegségnek számít.

A szociális gondoskodás keretében nyugdíjat és családi segélyeket folyósítanak, a szociális ápolás az idősekre, a fogyatékosokra és a gyermekekre terjed ki.

Gazdaság[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Gyémántbánya, Cullinan

A Föld ásványkincsekben leggazdagabb országai közé tartozik. Afrika gazdaságilag legfejlettebb, legiparosodottabb állama. A világ aranytermelésének több mint 45%-át adja, valamint nagy mennyiségű uránt, gyémántot, platinát, vasat, vanádiumot, mangánt, krómot, rezet, azbesztet és kőszenet, grafitot, nióbiumot és kolumbitot bányásznak itt.

A gyémántnak mindkét fajtáját bányásszák, az ipari és az ékszergyémántot is. Nagy mélységű tárnákat létesítettek, mert a geotermikus gradiens értéke kisebb az átlagnál (átlag = 33 m/°C), ami azt jelenti, hogy csak több száz méterenként nő a hőmérséklet egy fokot.

Kőolajban és földgázban szegény ország, ezért behozatalra szorul. Az arab országoktól hajókon hozzák be és Natalból (Durban) küldik tovább az ország más részeibe.

Fontos ipari városok: Fokváros, Johannesburg és Richardsbay.

Olcsó a munkaerő, nagy része a munkavállalóknak fekete.

Legek a Dél-afrikai Köztársaság gazdaságában

Általános adatok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Gazdasága: ipari agrárország. A kereső lakosság 13%-a a mezőgazdaságban, 30%-a a kitermelő-, és a feldolgozóiparban, 57%-a a tercier szektorban dolgozik. Magas az idénymunkákban és a bányászatban a környező országokból származó vendégmunkások száma. Meghatározó az angol, amerikai és francia tőkéscsoportok szerepe, melyek a gyémántbányászat majdnem egészét, az aranybányászat kétharmadát, a bányászat egyharmadát, s a feldolgozóipar 50%-át tartják a kezükben. A világon a leggyorsabban ebben az országban térülnek meg a külföldi tőkebefektetések. A GDP 40%-át adja a bányászat és az ipar, a mezőgazdaság részaránya 5%.

Dolgozók gyümölcsöt pakolnak exportra egy üzemben

Gazdasági ágazatok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Mezőgazdaság[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Mezőgazdasági terület, Mpumalanga

A szélsőséges csapadékeloszlás kiszámíthatatlanná teszi a termést, az öntözés, bár szükséges lenne, nehezen megoldható, és a talajpusztulás szintén jelentős probléma. A birtokmegoszlás nagyon egyoldalú, a művelt területek 4/5-e a fehér farmerek tulajdonában van. Ezeken a több ezer hektár területű, mintegy 1 millió bantu részesbérlőt, illetve parasztot foglalkoztató, jól felszerelt farmokon juh- és szarvasmarha-tenyésztés, kukorica-, búza-,cukornád- és gyümölcstermesztés folyik. Amíg a fehérek nagyüzemei fejlett technikát alkalmaznak és piacra termelnek, addig az egykori bantusztánokban az önellátó kisparaszti gazdálkodás a jellemző, ahol túlnyomórészt kukoricát, burgonyát és zöldségféléket termelnek. Az országban 13 millió szarvasmarha, 30 millió juh, 6 millió kecske, 1,5 millió sertés van. A juhállomány 60%-át a kiváló gyapjat adó merinó, tizedét a karakül juhok teszik ki. A világ mohair szükségletének felét fedezi az egy millió db-os angórakecske-állomány. Tejtermékekből, húsból és gyapjúból számottevő az export. Az ország területének 12%-a szántóföld, 2/3-a legelő, melyek minősége változó. Gyümölcs- és szőlőtermesztéssel Fokföld mediterrán éghajlatú tengerparti sávjában foglalkoznak. A narancstermés évi 580–690 ezer tonna, a szőlőtermesztésből évente 9–10 millió hektoliter bort állítanak elő, cukornádból évi átlagban 1,8–2 millió tonna finomított cukrot gyártanak, az ananásztermés évi átlaga 200–260 ezer tonna, a banáné 170–180 ezer tonna. A keleti területeken jelentős még a rizs- és a földimogyoró-termesztés. Számottevő a parti és a mélyvízi halászat, főleg a nyugati parton, ahol a hideg Benguela-áramlás planktonban gazdag vize nagy mennyiségű szardíniát, makrélát és barrakudát tart el. A zsákmány 2/3-a exportra kerül. Az erdőgazdálkodás jelentősége viszonylag csekély, de az ország faszükségletének nagyobb részét képes kielégíteni.

Ipar[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A koebergi atomerőmű

Az ország energiatermelésének alapja a kőszénbányászat, mivel szénhidrogén szükségletének szinte egészét importból fedezi. A Dél-Transvaalban és Natal területén található szénvagyont 11 milliárd tonnára becsülik, a feketekőszén bányászatában a világ ötödik legnagyobb termelője. Energiaszükségletének 3/4-ét szénből, 1/5-ét kőolajból fedezi. A villamos-energia 80%-a származik széntüzelésű hőerőművekből, 10-10%-át pedig a vízerőművek (Orange, Vaal, Sabie) és az atomerőművek (Duynefontein, Koeberg) adják. Az afrikai kontinens energiatermelésében részaránya 50% feletti, és a takarékossági programoknak köszönhetően az előállított energia jelentős részét exportálni is képes. Energiahálózatához több szomszédos ország is kapcsolódik. Aranybányái Witwatersrand, Welcom és Virginia környékén találhatók. A legnagyobb gyémántbányák Kimberleynél, Jagersfonteinnél és Pretoriánál vannak. A Dél-Afrikai Köztársaság adja a platinafémekből (ozmium, irídium, ródium, palládium) a világtermelés 55%-át, krómércből 37%-át. Az aranyon, a krómon és a platinafémeken kívül első helyen áll a vanádium, az ékszergyémánt, a vermikulit, az andaluzit termelésben. A szénhidrogéneket nem számítva az ország a Föld legnagyobb ásványi nyersanyagexportőre.

A feldolgozóiparban a gazdag ásványkincs vagyonra települt nehézipar dominál. Az ipari termelés érékének 20%-át teszi ki a vas-, acél- és színesfémkohászat. Johannesburg, Germiston és Vereeniging a hadiipar, a bányagépgyártás és a vastömegcikkgyártás központja, jelentős az autó-, hajó- és repülőgépgyártás Johannesburgban, Durbanban, Fokvárosban, Port Elizabethben és East Londonban, a mezőgazdasági gépgyártás Johannesburgban és Pretoriában. Fejlett az elektrotechnikai és elektronikai ipar. Transvaal és Orange határterületein (Sasolburg, Phalaborwa, Benoni) műbenzint, műgumit, gyógyszert, műanyagot, műszálat, műtrágyát gyártanak. A mezőgazdasági körzetek központjaiban számottevő az élelmiszerfeldolgozás és a textilipar.

Kereskedelem[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Durban kikötője
  • Exporttermékek: arany, gyémánt, platina, szén, urán, gyapjú, déligyümölcs, kukorica, bőr, gépek és berendezések, vegyipari termékek.
  • Importtermékek: műszaki és tudományos berendezések és alkatrészek, gépek, járművek, élő állat, textília, papír, kőolaj, élelmiszer, közszükségleti cikkek.

Főbb kereskedelmi partnerek (2012-ben)[12]:

  • Export: Kína, USA, Japán, EU, India
  • Import: Kína, Németország, USA, Szaúd-Arábia

Az országra jellemző egyéb ágazatok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Közlekedés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

M70 jelzésű autópálya Johannesburg közelében

A teherszállítás döntő része a 85%-ban villamosított vasúton történik. A vasútvonalak hossza 23 800 km. A 198 000 km hosszú közúthálózat harmada rendelkezik szilárd burkolattal. Számottevő a belföldi légi közlekedés. Az ország 143 repülőtere közt számos nemzetközi repülőtér is található, a legnagyobb forgalmú Johannesburgban van. A tengeri kikötők közül a jelentősebbek Richard's Bay, Durban, Fokváros és Port Elizabeth. Összesen 7 kikötő van az országban.

Az afrikai kontinens legdélebbi vasútállomása az ország Bredasdorp városának állomása.

Busz[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Nemzetközi buszok indulnak Namíbia fővárosába, Windhoekbe. A Translux utasai pedig Harare-be juthatnak el Johannesburgból.

Kultúra[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az ország kulturális viszonyait az etnikai csoportok sokfélesége határozza meg. Egyező vonások mutatkoznak azonban a fekete és fehér művészek között az ellenállás és a száműzetés kultúrájában, ami az ellenzéki művészet diktatórikus elnyomásának és a szigorú cenzúrát gyakorolt kormányzat apartheidpolitikájának reakciójaként jött létre.

Oktatási rendszer[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az alapfokú oktatás kötelező és ingyenes 16 éves korig.

Sosza (xhosza) törzsi asszonyok hagyományos öltözetben Fokvárosban

Kulturális intézmények[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kulturális világörökség[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az UNESCO Dél-Afrikában a következő helyszíneket ismerte el, mint a világ kulturális örökségének részét:

Tudomány[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Művészetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Városháza, Fokváros
Bo Kaaps színes házai

Irodalom

A beszélt nyelveknek megfelelően az országban angol, afrikaans és nyolc bantu nyelvű irodalom alakult ki. A bantu nyelvek közül a zulu, a sotho és a xhosza nyelvű irodalomban születtek jelentősebb alkotások. Az angol nyelvű dél-afrikai irodalom klasszikus műve Oliver Schreiner: Egy afrikai farm története című regénye (1883). Jó néhány szerzőnek a faji problematika a központi témája. Megemlítendő közülük Sarah Gertrude Millin ("Isten mostohagyermekei"), William Charles F.Plomer ("Turbott Wolfe"), Alan Paton ("...mert vigaszra szorulnak"), Dan Jacobson ("Tánc a napfényben") és Nadine Gordimer ("Idegen az idegenek között"). Ellenzéki magatartása miatt Plomer önként elhagyta hazáját, Jacobsont kiutasították, Patonnak bevonták az útlevelét. Szemben állt a kormányzattal az ország legismertebb mai drámaírója, Athol Fugard is. Sok fekete szerző is írt jelentős angol nyelvű műveket: például Alex LaGuma, Peter Abrahams, Es'kia Mphahlele és Lewis Nkosi. Afrikaans nyelvű irodalom főként a lírában és a verses drámában bontakozott ki. Gyakori téma volt az ország betelepítése és a búrok szabadságharca a britek ellen. (Ch. Louis Leipoldt, Cornelis Jacob Langenhoven). Az 1930-as években egy fiatal költőcsoport szakított ezzel a hagyománnyal és új mondanivalókat, formákat keresett (Nikolaas Petrus van Wyk Louw, Uys Krige, Dirk Johannes Opermann). A fiatalabb írónemzedék legjelentősebb képviselője Breytenbach, akit 1975-ben kilencévi börtönre ítéltek, majd 1982-ben Franciaországba toloncoltak. Nemzetközileg ismert regényíró André Brin is ("A vízilóbőr korbács").

A bantu nyelvek irodalma a fekete hagyományok és az európai hatások, a fehér misszionáriusokhoz való alkalmazkodás és a fehér elnyomók elleni tiltakozás közötti ellentmondásban fejlődött ki. Első önálló műve, Thomas Mofolo: Chaka című, sotho nyelvű történelmi regénye 1925-ben jelent meg. A Dhlomo testvérek - Rolfes R. R. Dhlomo és Herbert I. E. Dhlomo - irodalomtudóskpént és költőként szereztek hírnevet. A xhosza irodalom klasszikusa Samuel Edward Krune Mqhayi.

Lásd még Dél-afrikai költők, írók listája

Képzőművészet

A városokban kialakult "township-művészet"-ben a fehérek stílusa és technikája keveredik a feketék hagyományos népművészetével. Képviselői közül számosan nemzetközileg is ismertek. Például Mslaba Dumile és Leonard Matsoso festők, vagy Lucas Sithole és Sidney Kumalo szobrászok. A kortárs dél-afrikai festészet jeles képviselői továbbá: Walter Battis, Alexis Preller és Bettie Cilliers-Barnard.

Zulu táncosok

Zene

Amerikai hatásra az 1920-as évektől elterjedt, hamarosan népszerű és jelentőssé vált a dzsesszzene. Nemzeti hatásokkal kiegészülve jött létre így az a könnyűzene, amelyet világszerte ismertté vált előadók vittek sikerre. Néhány név ezek közül: Hugh Masekela, Miriam Makeba, Letta Mbulu, Vusi Mahlasela, Robbi Robb...

Hagyományok, néprajz[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Dél-Afrika legrégebbi művészeti alkotásai a busmanok évezredes sziklafestményei és sziklarajzai. A jellegzetes ember- és állatábrázolások sok helyütt föllelhetők, leggyakrabban a hegységekben, pl. a Drakensbergében s a fokföldi hegyek között fordulnak elő. A feketék újkori népművészetének hagyományos formái a kerámia, a faszobrászat, a gyöngydíszítés és a kunyhók falfestése.

Gasztronómia[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A hagyományos konyha

Turizmus[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Clifton 4th Beach, Fokváros

Szállás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az ötcsillagos luxusszállodáktól a vadrezervátumokban található szalmafedeles kunyhókig nagy a szálláshelyek választéka. A turistaútvonalak mentén kiválóan fölszerelt motelek, karavánparkok, táborhelyek várják a vendégeket.

Oltások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Fertőzött területekről, például a szomszédos országokból beutazók számára kötelező a sárgaláz elleni védőoltás.[13][14] Az utazás alkalmából ajánlatos ellenőrizni az oltásnaptárnak[15] megfelelő szokásos oltásokat, mint például a felnőttek esetén a tetanusz, diftéria, polió, szamárköhögés, mumpsz, rózsahimlő, kanyaró (MMR oltóanyag) és a szezonális influenza elleni oltást.[13] Egyes területeken gyakoribbá váltak a kanyarómegbetegedések, köztük Pretoriában (Tshwane) és Johannesburgban.[13] Az utazás alkalmából ajánlatos a hepatitisz A, hosszabb tartózkodás esetén a hepatitisz B, a hastífusz és a tetanusz elleni védőoltás.[13]

A Kruger Nemzeti Parkba utazóknak a maláriafertőzés megelőzésére tablettákat kell szedniük.[16][17][18]

Sport[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Anglia - Dél-Afrika krikett mérkőzés, Fokváros, 2005.

Az ország legnépszerűbb sportágai a krikett, a rögbi és a labdarúgás.[19]

Labdarúgás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Dél-afrikai labdarúgó-válogatott körül óriási botrány tört ki amikor 1957-ben az Afrikai nemzetek kupáján diszkvalifikálták a csapatot, mert a csapat vezetői az apartheid miatt nem voltak hajlandók vegyes csapatot kiállítani. A válogatott egészen 1992-ig volt kizárva a versenyből. 1966-ban kizárták a FIFA-ból is, és csak 1990-ben tért vissza.

A 2010-es labdarúgó-világbajnokságnak Dél-Afrika adott helyet.

Eredmények[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Olimpia[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Dél-afrikai Köztársaság eddig 20 aranyérmet szerzett az olimpiai játékok során, a legtöbbet atlétikában.

Rögbi[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A dél-afrikai rögbi válogatott más néven Springboks a világ legjobbjai közé tartozik. Jelen pillanatban (2011.márc. 4-én) a 3. helyen áll. Az 1987-es és az 1991-es világbajnokságon nem vehetett részt az apartheid miatt.

Eredmények[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Világbajnokság

Állami ünnepek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Dátum magyar neve Angol neve
január 1. Újév New Year's Day
március 21. Az emberi jogok napja Human Rights Day
tavasz Nagypéntek Good Friday and Family Day
tavasz Húsvét (vasárnap és hétfő) Eastern
április 27. Szabadság napja Freedom Day
május 1. A munka ünnepe Workers' Day
június 16. A fiatalok napja Youth Day
augusztus 9. A nők napja National Women's Day
szeptember 24. Az örökség napja Heritage Day
december 16. A megbocsátás napja Day of Reconciliation
december 25–26. Karácsony Christmas Day and Boxing Day

Felhasznált forrás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kiegészítő irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • A Világ országai. Nyír – Karta Bt (2004. szeptember 19.). ISBN 963-9516-64-3 
  • A világ országai. Kossuth Könyvkiadó (1990. szeptember 19.). ISBN 963-09-3483-3 
  • Sebes, Tibor. Afrika, Képes földrajz sorozat. Móra Ferenc Könyvkiadó (1969. szeptember 19.) 

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Mid-year population estimates 2014
  2. Faragó Imre. Nagy képes földrajzi világatlasz, 4. kiadás (magyar nyelven), Tóth Könyvkereskedés és Kiadó Kft., Debrecen (2008). ISBN 9789635966776 
  3. Fehér könyv
  4. UNDP HDR statisztikák
  5. StopboerGenocide.org
  6. „Öljétek meg a búrokat!”
  7. Videoklip
  8. A BBC híre a Búr Nemzet Harcosainak támadásáról
  9. GenocideWatch.org
  10. StopBoerGenocide.com
  11. CIA országjelentés (2007)
  12. CIA World Factbook
  13. ^ a b c d Südafrika: Reise- und Sicherheitshinweise - Medizinische Hinweise - Impfschutz (német nyelven). Auswärtiges Amt. (Hozzáférés: 2010. március 20.)
  14. Countries1 with risk of yellow fever transmission2 and countries requiring yellow fever vaccination (PDF). INTERNATIONAL TRAVEL AND HEALTH, 2009. szeptember 19. (Hozzáférés: 2010. március 20.)
  15. Impfkalender, Epidemiologisches Bulletin Nr. 30 (PDF) (német nyelven), http://www.rki.de/ Robert Koch-Institut (RKI)] (2009). Hozzáférés ideje: 2010. március 20. 
  16. Malaria (angol nyelven). Sanparks.org - A Kruger National Park hivatalos oldala. (Hozzáférés: 2010. március 26.)
  17. Malaria Information Page >> Malaria prophylaxis for Sub-Saharan Africa (angol nyelven). Traveldoctor.co.uk - The Travel Doctor. (Hozzáférés: 2010. március 26.)
  18. Africa - Vaccinations & Malaria Tablets >> South Africa (angol nyelven). Traveldoctor.co.uk. (Hozzáférés: 2010. március 26.) Maláriaszerek területspecifikus megválasztása és adagolása.
  19. http://www.southafrica.info/about/sport/sportsa.htm#.UYtz47WpqSo

További kiegészítések[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Dél-afrikai Köztársaság témájú médiaállományokat.