Transvaal Köztársaság

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Transvaal Köztársaság (megszűnt)
Transvaal Köztársaság zászlaja
Transvaal Köztársaság zászlaja
Transvaal Köztársaság címere
Transvaal Köztársaság címere
RepublikiBurskieXIXwiekEN.svg
Nemzeti himnusz: Transvaalse Volkslied
Általános adatok
Fővárosa Pretoria
Terület 191 789 km²
Népesség 120 000 fő (1870)
Hivatalos nyelvek Afrikaans
Vallás református (hivatalos vallás)
helyi vallások
Kormányzat
Államforma Köztársaság

A Transvaal Köztársaság egy rövid ideig fennálló búr állam volt, amelyet az első búr háború alatt hoztak létre, és a második búr háború végéig működött is. Erős szövetségben állt Oranje Szabadállammal, amely szintén egy hasonló sorsú és történelmű búr állam volt. A második búr háború elvesztése után Transvaal a Dél-afrikai Köztársaság egyik tartománya lett, 1910-től 1994-ig. A búr (afrikaans) telepesek érkezése előtt a területen számos bennszülött és zulu háború folyt.

Történelme[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A nagy vándorlás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Transvaal területén rengetegszer folytak háborúk a legelsők talán azok voltak, amelyeket a Venda és a Sotho népek vívtak. 1817-ben Shaka, egy zulu király megszállta a régiót. Ilyen gyenge fegyverzettel rendelkező zulukat igen könnyű volt elmozdítani annak érdekében, hogy a bevándorló telepesek kolóniákat hozhassanak létre. Az 1830-as 40-es években megérkeztek a telepesek akik könnyűszerrel elűzték a földjüket védő zulukat. A zulukkal, busmanokkal és fekete törzsekkel szemben a búrok véres kézzel léptek fel: tudatosan szervezték akciókat a fekete bennszülöttek megölésére, földjeik megszerzésére. Még internáló táborokat is felállítottak (később ugyanezt kapták vissza a második búr háborúban). Kis időn belül több búr köztársaságot létrehoztak. Ekkor még teljesen függetlenek voltak, mindenféle külföldi ellenőrzés nélkül. 1877-ben ismét megerősödtek a zuluk és régi területeik visszafoglalására készültek, ezt látva Nagy-Britannia annektálta a búr államokat. Ezzel azt akarták elérni, hogy a búrok a szövetségest lássák meg bennük, de a búrok nem tűrték semmilyen idegen hatalom rabigáját. Ezért 1880-ban fellázadtak az angolok ellen és kitört az első búr háború.

A köztársaság létrejötte[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az első búr háború[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Laing's Nek-i csata

A köztársaság annektálását követően csakhamar formálódni kezdett a búrok ellenállása, aminek az egyik legfőbb vezetője Paul Kruger volt. Kruger delegációjával kétszer is Angliába utazott, hogy a búr államok függetlenségét hangsúlyozza, de a meglepetésként a számára felajánlott önkormányzatot csapdának tartva nem fogadta el. Dél-Afrikában petíciókra és gyűlésekre került sor, majd a Volksraad összeülése után a függetlenséget követelők élére Paul Kruger, Piet Joubert és Marthinus Wessel Pretorius került (a „triumvirátus”). A Pretoriában zajló egyik nagyobb tömeggyűlésen 1881. december 11-én kikiáltották a köztársaság visszaállítását. A britek ezt lázadásnak tekintették és csapatokat küldtek a búrok ellen. Kitört az angol-búr háború (későbbi nevén az első búr háború).[1]

A reguláris és jól képzett Brit Hadsereggel szemben a búroknak nem volt semmiféle hadseregük. A bevonuló búrokból hozták létre az ún. nemzetőrséget, mely kisebb egységekből, kommandókból állt. A búrok általában saját ruhájukban, saját lovukkal és saját fegyverükkel harcoltak, azonban kiválóan képzett vadászok, és mesterlövészek voltak. A George Pomeroy Colley vezette támadó brit csapatok lenézték a búrok katonai erejét és bátorságát, ezzel szemben azonban napokon belül kiverték a brit helyőrségeket Pretoriából és Potchefstrommból. A britek ekkor támadásba lendültek, de a bronkhorstspruiti csatában súlyos vereséget szenvedtek. Az 1881. január 28-án megvívott Laing’s Nek-i csata brit részről személyesen Colley irányította, aki tüzérségi tüezt követően a lovasságával próválta megsemmisíteni a kiépített búr állásokat. A Piet Joubert vezette transvaali katonák hatékoynan védekeztek, s közel száz brit katona maradt holtan a csatatéren. Colley kénytelen volt visszavonulni, és az utánpótlási vonalakat támadó búr gerillák elleni hadművelete (schuinshoogtei csata) is kudarcba fulladt február elején. A háború döntő összecsapására február 27-én került sor, s a Majuba-hegyi csatában a támadó búrok sikeresen bevetté ka britek által védett dombot. Ismét közel száz brit katona halt meg, köztük volt Colley tábornok is.

A háború végül (mint a fenti eredményekből is látszik) a túlerőben lévő, de rosszabb fegyverzetű búroknak kedvezett. A britek több mint 400 katonájukat vesztették el az 1881. március 6-án megkötött fegyverszünetig. A brit miniszterelnök, William Gladstone mindenképp elakarta kerülni az elhúzódó, költséges háborút, s vonakodva tárgyalásokat kezdett a búrokkal küldöttjei útján. Az O'Neil Cottage-i békében a Brit Birodalom elismerte Transvaal részleges függetlenségét és kivonták a brit csapatokat a térségből, cserébe a búrok elfogadták a királynő nominális szabályait.[2]

Fejlődés és gazdasági fellendülés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Paul Kruger, a köztársaság négyszer újraválasztott elnöke (1883-1900)

A békekötést követően 1883-ban Krugert a részleges függetlenségét visszanyerő állam elnökévé választották. Kruger fáradozásainak eredményeként az ország csakhamar felvehette újra hivatalos nevét, s sokkal szabadabban irányíthatta belügyeit. Ezzel párhuzamosan a gazdaság is fellendül, mikor 1886-ban aranylelőhelyeket fedeznek fel Witwatersrand területén (itt épül fel majd később Johannesburg). Főleg brit beruházásoknak köszönhetően negyven bánya kezdte meg működését, amelyek kb. 100 000 embernek adtak munkát. Az ország a beszedett adókból nagy gazdagságra tett szert, utak és vasútvonalak épültek ki. A gazdasági fellendülést mellett azonban a gyors ütemű etnikai változások hatalmas veszélybe sodorták az országot.[3] Az állam fehér népességének nagy részét ekkor még a búrok tették ki, de néhány év leforgása alatt több mint 50 000 külföldi angol vagy általában angol-ajkúak voltak. Fenn állt annak a valós veszélynek a lehetősége, hogy a legközelebb szavazáson az immár többségbe kerülő angolok -akiknek a többsége nagyon nehezen fogadta, hogy az általuk lenézett búrok gyakorolják felettük az uralmat- könnyen véget vethetnek teljesen a függetlenségnek. Ezt elkerülendő Kruger önkényesen a szavazati jog elnyerését a letelepedéstől számított egy év helyett tizennégy évre módosította, amely az angol-búr viszony erőteljes elmérgesedését eredményezte.[4]

A jelentős búr lakossággal rendelkező, brit uralom alatt álló Fokföldön 1890-ben hatalomra jutott a nagy hatalmú és rendkívül gazdag brit üzletember, Cecil Rhodes. Rhodes a brit gyarmati terjeszkedés lelkes támogatója volt, és céljai elérése érdekében szimpátiát mutatott a búrok ügye mellett és sok fokföldi búrt maga mellé állított, köztük a fokföldi Afrikaner Bond vezetőjét, Jan Hendrik Hofmeyrt is. A transvaali kormány és Kruger elnök azonban átlátta Rhodes tevékenységét, majd fokozatosan igyekeztek minden kapcsolatot megszakítani Fokfölddel, majd gyakorlatilag a két terület közötti kereskedelem is megszűnt.[5]

A második búr háború[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Transvaalban azért robbant ki újra a háború, mert gyémántlelőhelyet fedeztek fel, az angolok pedig vérszemet kaptak, és a meggazdagodás reményével indítottak hadjáratot a búrok ellen. A második búr háború (1899 - 1902) sokkal több csatából állt, és az elsőnél százszor kegyetlenebb eszközökkel folyt. Az angolok elkezdték a polgári lakosságot is elfogni, és koncentrációs táborokba zárni. A koncentrációs táborokban a háború alatt több mint 14 000 civil halt meg. Az angolok sokkal komolyabb erőkkel támadtak a búrokra, akik mindent megtettek, hogy megvédjék hazájukat, de minden külső segítség nélkül 3 év harc után elbuktak. A veszteségek mindkét oldalon hatalmasak voltak.

Az állam megszűnése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A háborúk után a búrok beléptek a Dél-afrikai Unióba és ennek a miniszterelnöke lett a korábban tábornokként szolgáló Louis Botha. Az egykori Transvaal Köztársaságot, ma Dél-afrikai Köztársaságnak nevezzük. Az ország ma igen erős mezőgazdasággal rendelkezik.[6]

A búrok teljes függetlenségük visszaszerzésére 1914-ben felkelést kezdeményeztek és Manie Maritz alezredes Keimosban egy új búr államot deklarált Dél-Afrikai Köztársaság néven, amit levertek.

Gazdaság[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Zászlója[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Régen, mint nemzeti zászlót és hadi lobogót használták a Transvaal Köztársaság területén. A zászlót a búrok az ő nyelvükön (afrikaans) úgy hívták, hívják, hogy "Vierkleur", ami azt jelenti magyarul, hogy "négy szín". A nemzeti zászló első változatát Dirk van der Hoff tervezte. A zászló önmagában egy függőleges (bal oldalon lévő) zöld, egy vízszintes piros, egy vízszintes fehér és egy vízszintes kék sávból áll. Ezalatt a holland származást jelezték.

Elnökei, vezetői[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Marthinus Wessel Pretorius a Transvaal köztársaság első és negyedik elnöke.

A 19. század közepétől a 20. század legelejéig állt fenn és működött a Transvaal Köztársaság Elnöki posztja. Ezt a posztot általában egyszerre egy ember töltötte be, kivétel az egy ideig fennálló Triumvirátus. A poszt 1902-ben szűnt meg, mikor az angolok végérvényesen beolvasztották a köztársaságot. A Transvaal Köztársaságnak mindössze 6 miniszterelnöke volt (Marthinus Wessel Pretorius kétszer is), ezen kívül pedig 1881. augusztus 8.-tól 1883. május 9.-ig létező Triumvirátusnak 3 tagja volt. A hat elnök:

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Pordányi László, i. m. 99. old.
  2. Az első angol-búr háború (angol nyelven). sahistory.org.za. (Hozzáférés: 2014. október 27.)
  3. Pordányi László, i. m. 99-100. old.
  4. Pordányi László, i. m. 101. old.
  5. Pordányi László, i. m. 102. old.
  6. A Transvaal Köztársaság története

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]