Második búr háború

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Második búr háború
Boers at Spion Kop, 1900 - Project Gutenberg eText 16462.jpg
Búr gerillaharcosok Spion Kopnál
Dátum 1899. október 11.1902. május 31.
Helyszín Dél-Afrika
Eredmény Brit Birodalom győzelme.
Harcoló felek
Egyesült Királyság Egyesült Királyság
Flag of Transvaal.svg Transvaal Köztársaság
Flag of the Orange Free State.svg Oranje Szabadállam
holland, német, orosz, francia, amerikai, ír, lengyel, skandináv, Olasz, flamand, ausztrál önkéntesek.
Parancsnokok
Egyesült Királyság Lord Milner
Egyesült Királyság Sir Redvers Buller
Egyesült Királyság Lord Kitchener
Egyesült Királyság Lord Roberts
Flag of Transvaal.svg Paul Kruger
Flag of Transvaal.svg Louis Botha
Flag of Transvaal.svg Schalk W. Burger
Flag of Transvaal.svg Koos de la Rey
Flag of Transvaal.svg Piet Cronjé
Flag of the Orange Free State.svg Martinus Steyn
Flag of the Orange Free State.svg Christiaan de Wet
Veszteségek
Elesett katonák:
7,894
Meghalt betegségben:
13,250
Eltűnt:
934
Sebesült:
22,828
Elestek vagy betegségben halt meg:
9,093
Civil áldozatok:
27,927 a koncentrációs táborokban.

A Második búr háború (hollandul: Tweede Boerenoorlog, Afrikaans nyelven:Tweede Vryheidsoorlog vagy Tweede Boereoorlog), vagy A búr háború, ismert még Dél Afrikai háború és Angol-Búr háború-ként, Afrikaans nyelven Anglo-Boereoorlog vagy Tweede Vryheidsoorlog ("Második szabadságharc"), vagy Engelse oorlog (Angol háború). 1899. október 11-től 1902. május 31-ig tartott a Brit Birodalom és két búr állam a Transvaal Köztársaság és az Oranje Szabadállam között. 9 évvel korábban zajlott le az első búr háború.

Eredete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A háború okai összetettek voltak, a napóleoni háborúk során egy brit expedíció legyőzte a védekező holland erőket a Jóreménység fokánál. A Blaauwberg-i csatában a britek hivatalosan megszerezték a gyarmatot, és bevándorlást bátorítottak a brit telepeseknek. A Brit Birodalom 1815-ben megszerezte Dél-Afrika nyugati részét Hollandiától a napóleoni háborúk következtében. A hollandul beszélő telepes farmerekből álló csoportok (búrok) nehezteltek a britekre, bár az angol irányítás hozott néhány gazdasági előnyt. Az ott élő holland telepesek (Trekboers-ek), ezután észak, északkeletre emigráltak, végül alapítottak két köztársaságot, az Oranje Szabadállamot és a Transvaal Köztársaságot. A britek elismerték a két búr köztársaságot 1852-ben és 1854-ben, de Transvaal elcsatolása miatt 1881-ben kitört az első búr háború. Britek veresége után Transvaal kikiáltotta a függetlenséget, de kapcsolatuk a britekkel feszült volt. 1871-ben gyémánt lelőhelyet fedeztek fel Kimberley városánál, ezért tömegével jöttek szerencsét próbálni külföldről az Oranje Szabadállamba a meggazdagodás reményében. A feszültség nőtt, mert a britek Transvaalt és az Oranje Szabadállamot újból irányítás alá akarták vonni.

Joseph Chamberlain 1899. szeptemberében ultimátumot adott a búroknak, hogy adják át a területeiket, vagy megtámadják őket. Paul Kruger elnök is kiadott egy 48 órás ultimátumot, hogy a britek vonják vissza a csapataikat Transvaal határától, szövetségesük az Oranje Szabadállam melléjük állt. Az ultimátum elutasítása után kitört a háború.

A búroknak a kezdeti időkben német fegyverekkel ellátott reguláris egységeik (gyalogság, lovasság, tüzérség) is voltak, de amikor már a németektől nem kaptak támogatást és kezdtek visszaszorulni, áttértek a gerillaharcra. Anglia számára is kínosan elhúzódott a háború és nagy volt a belső ellenállás. Az angol hadseregnek volt is mit szégyenkeznie, hisz egy lényegében kisebb állam képes volt sorozatos vereséget mérni a Brit Világbirodalom haderejére. Az angolok kimeríthetetlen tartalékaik révén kényszeríthették térdre a búrokat. Mivel a búr gerillák a tanyákról, farmokról és falvakról nyerték az utánpótlásukat a brit hadsereg ezért folyamodott a hadtáp fölszámolásához: összefogdosták a búr polgári lakosságot, főleg nőket, gyerekeket, öregeket, mivel a felnőtt férfi lakosság zöme az angolok ellen harcolt a szavannán, vagy a hegyekben és a vízmosások környékén. Az otthonaikat elpusztították és minden használható ingóságukat is. Amijük maradt, azzal koncentrációs táborokba kellett vonulniuk, melyekben összezsúfolódtak, nem jutottak megfelelő élelemhez és jócskán megtizedelte őket a betegség és az éhség. Viszont ezt a módszert már a búrok előbb alkalmazták a bennszülöttek elűzésére, hogy így szerezzék meg földjeiket.

A búrok az 1914–1915-ös felkelésben próbálták függetlenségüket visszaállítani (ugyancsak német agitáció hatására).