Koncentrációs tábor

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Búr gyermekek és asszonyok a britek által létrehozott koncentrációs táborban a második búr háború idején Dél-Afrikában. A táborok a történelem első koncentrációs táborai voltak

A koncentrációs táborok (angolul Concentration camp, németül Konzentrationslager, rövidítve KL, vagy KZ) főleg a totalitárius berendezkedésű államok egyik különösen kegyetlen, elrettentő büntetés-végrehajtási eszköze, lényegében börtöne. Sokszor háborúk idején állítják fel az ország hatalmi rendszerének fenntartására. Békeidőben is felállításra kerülhet, ahol a legfőbb cél a politikai ellenfelek megtörése, megsemmisítése. A történelem folyamán először a britek állítottak fel koncentrációs táborokat az angol–búr háborúk idején, bár azt megelőzően évezredekre visszatekintve is találhatunk forrásokat megsemmisítő, vagy büntető táborokról. Később még számos más állam is követte példájukat, a 20. században igen elterjedt büntetési forma volt.

Első táborok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Első felállításra még más néven az amerikai-indián háborúk során került sor, mikor is 1838-ban az USA hadserege jelölt ki rezervátumokat a cseroki indiánok számára, amik lényegében a koncentrációs táborok egyik előképének is tekinthetők. Később a kubai-spanyol háborúban is alkalmazták ezt a büntetési módot. Első ténylegesen ilyen használatára az angol-búr háborúban került sor, amikor is ezzel a névvel (Concentration camp) az angolok összeterelték a civil búr lakosságot, főket gyerekeket és nőket, hogy így kényszerítsék megadásra a búr harcosokat. A táborokban 26 000 ember, főleg asszony és gyermek halt meg.

Különböző államokban[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Szovjetunió[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az angolok után a sztálini Szovjetunióban alkalmazták másodjára a koncentrációs táborokat, ezek Gulag néven voltak ismertek. Általában szörnyűek voltak a munkakörülmények, és ide is rengeteg politikai fogoly, rendszerellenes került, de szállítottak ide köztörvényes bűnözőket is. A táborokban több millióan dolgoztak, az 1930-as évektől meginduló állami nagyberuházások munkaereje sokszor közvetlenül a Gulagból került ki. A második világháború ideje alatt a rendszert csúcsra járatták, milliókat deportálva és dolgoztatva halálra (civilek, hadifoglyok). A Gulag-rendszert csak az 1950-es évek legvégén számolták fel.

Harmadik Birodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Koncentrációs táborok Európában a második világháború idején a főbb deportálási útvonalakkal

Rögtön az Nemzetiszocialista Német Munkáspárt hatalomra jutása után a Harmadik Birodalomban felállították az első, úgynevezett „vad táborokat”, ezek lettek a későbbi koncentrációs táborok elődei. A hitleri Németországban nagyon sok ilyen tábor létezett, a háború idején milliószámra deportáltak ide embereket egész Európából, főleg zsidókat, kommunistákat, a rendszer ellenségeit, megszállt országok lakóit, de nagyon sok németet is. Az európai Holokauszt is a koncentrációs-, illetve megsemmisítő táborokban zajlott le. A táborok 1933 és 1945 között léteztek.

Olaszország[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Benito Mussolini Olaszországában is léteztek táborok, de ezek inkább munkatáborok voltak, semmint megsemmisítőtáborok. A táborok többségét már 1943-ban bezárták.

USA[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az Amerikai Egyesült Államokban a japán támadás, (1941). után állították fel a hadba lépést követően koncentrációs táborokat. A táborokban japán, német és olasz származású amerikai állampolgárokat tartottak fogva. Sok esetben már másod-, illetve harmadik generációs japán-, német-és olasz-amerikaiakat vetettek fogságba, nem is nézve azt, hogy az illető szimpatizált-e a tengelyhatalmakkal. Pusztán a származás volt a döntő, így több tízezer ember sínylődött ezekben az internálólágerekben a háború folyamán. A táborokat 1946-ra számolták fel.

Jugoszlávia[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Miután a tengelyhatalmak csapatai megtámadták és elfoglaltál Jugoszláviát, szétesett az államrendszer, a horvátok kikiáltoták a Független Horvát Államot. Már a háború alatt a hadviselő felek mindegyike (szerbek, horvátok, olaszok, németek) tízezrével tartották fogva az ellenségesnek vélt elemeket (pl. olaszok, szlovének, horvátok, albánok, szerbek). Ilyen tábor működött 1941. júniusától augusztus végéig Pag szigeten a Slano-öbölben, illetve nők és gyermekek számára ugyanezen szigeten Metanja mellett. A táborok kiürítését követően a foglyokat a legnagyobb horvát koncentrációs táborba, a Jasenovaci koncentrációs táborba vitték át. A mai napig nem történt meg sem az áldozatok összeszámlálása, sem rehabilitálódása.[1]

A második világháború után a titói jugoszláv vezetés kollektívan kívánta büntetni a szerb hegemónia, illetve a jugoszláv egység ellen fellépőket. Ennek keretében tömegével végeztek ki több ezer magyart, „kollaboránsokat”, csetnikekekt, királypártiakat, usztasákat, valamint a németekkel együttműködő személyeket. A csetnikeken kívül a tisztogatás azonban teljes mértékben etnikai színezetet öltött, hiszen az egykori délvidéki németeket teljesen megsemmisítették. Ennek keretében koncentrációs táborokat állítottak fel, amelyekbe hatalmas nagyságrendben deportálták az általuk kiválasztott személyeket. Csak a Vajdaság területén ilyen tábor állt többek között Tiszaistvánfalván (Járek) a kitelepített németek házaiban, működött tábor Szávaszentdemeter mellett, Rezsőházán, Mozsoron, Gádoron, valamint Bácskörtésen.

Csehszlovákia[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A második világháború utáni Csehszlovákiában is felállítottak többféle tábort, de itt - hasonlóan Jugoszláviához - igen erős etnikai színezetet is kapott az oda deportált emberek száma. Táborokba, majd menekülésre kényszerítettek rengeteg szudétanémetet, illetve a beneši dekrétumok alapján a felvidéki magyarok közül is sokakat Cseh-és Morvaország területére hurcoltak, ottani munkákra. Az itteni táborokat az 1950-es évek elejére megszüntették. Az áldozatoktól való bocsánatkérés, valamint a pontos szám megállapítása a mai napig sem történt meg.[2]

Spanyolország, Portugália[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kína[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Észak-Korea[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az észak-koreai kommunista rezsim a világ egyik legkegyetlenebb elnyomó gépezetét működteti még napjainkban is, amely nem nélkülözi a koncentrációs táborokat sem. Már az 1950-es évektől kezdve voltak ilyen jellegű objektumok Észak-Koreában, majd a koreai háború után az ellenséges hadifoglyokat is itt őrizték, őrzik mind a mai napig. A diktatúra fenntartásában oroszlánrészt vállalnak a táborok, ahol becslések között kb. a lakosság 1%-a él. A „háromgenerációs rendelet” értelmében a bűnös család 3 generációját kényszerítik táborokba. Rengetegen haltak és halnak meg napjainkban is ezekben a táborokban, becslések szerint a fogvatartottak 20%-a.[3][4]

Egy 2013-ban napvilágot látott becslés szerint a táborokban hozzávetőlegesen 150-200 ezer ember sínylődik embertelen körülmények között, akiknek mindennapos feladata a túlélés a krónikus alultápláltság miatt.[5]

Magyarország[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Magyarországon a Rákosi-rendszerben léteztek a koncentrációs táborokra nagyban emlékeztető létesítmények, a legismertebb példája ennek a recski kényszermunkatábor volt. A hisztérikusan felszított „mindenhol ellenség van” hangulatban tömegesen deportálták a rendszernek nem tetsző egyéneket Recskre, de sok ember jutott a kistarcsai internálóba, vagy a Hortobágyra is.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Rubicon folyóirat, 2009. május, 42-47. oldal
  2. Joel Kotek-Pierre Rigoulot: A táborok évszázada
  3. Szökés a Pokolból, Hetek Archívum, 2007. június 26.
  4. Koncentrációs táborok pedig vannak, Szocháló, 2009. november 12.
  5. Úgy néztek ki, mint az állatok, Index.hu, 2013. augusztus 21.

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]