Búr felkelés

A búr felkelés, amelyet egyes források a vezető után Maritz-felkelésnek, vagy Öt shillinges felkelésnek neveznekk (búr nyelven Maritz-rebellie), Dél-Afrikában zajlott, a még 1902-ben leigázott búrok részéről. A vezető, Manie Maritz célja az 1902 előtti búr függetlenség visszaállítása, ami nem Oranje és Transvaal államokra oszlott volna, hanem egy egységes dél-afrikai búr köztársaságként (Dél-Afrikai Köztársaság (1914–1915)) jött volna létre. A felkelők a britekkel hadban álló németektől próbáltak segítséget szerezni, de a felkelés elbukott, ennek ellenére az angolok csak enyhébb büntetéssel és pénzbírsággal sújtották a felkelésben résztvevőket.

Előzmények

A második búr háború végeztével a búr hadseregtől leszerelő katonákat és gerillákat arra eskették fel, hogy a békében szabott feltételeket megtartják, ám egyesek, mint Deneys Reitz megtagadták mindezt, ezért száműzték az országból. Sok búr szabadsága elvesztése után önkéntes száműzetésbe vonult, idővel többségük mégis visszatért és felesküdött a béke megőrzésére. Azokat a búrokat, akik feladták a harcot és aláírták a békét bittereinder-nek nevezték el, ami annyit tesz akik keserűen lezárták, s megadták magukat. Ezt az elnevezést később azokra akasztották, akik a Maritz-felkelésben nem vettek részt.

A második búr háborúban a búrokat fegyverszállítmányokkal támogatták az angolokkal Afrikában is rivalizáló németek, sőt sok német önkéntes is harcolt a búrok mellett. Németország a következő években is erkölcsileg támogatta a búrokat, a háború kirobbanásakor még agitálta is őket.

A háború kitörése

1914-ben kitört az első világháború, Dél-Afrika pedig egy csapásra háborús területté vált, mivel a szomszédságában feküdt a Német Délnyugat-Afrikának (a mai Namíbia). A britek a helyi dél-afrikai csapatokkal közösen harcoltak a német és az ő gyarmati csapataikkal északnyugaton. A németek ellen küzdő haderőben éppúgy sok búr volt, köztük Manie Maritz alezredes. 1914 szeptemberében a brit és dél-afrikai csapatok elfoglalták Lüderitz kikötőjét.

A felkelés

Amikor a dél-afrikaiak csatlakoztak a németek elleni háborúhoz, Christiaan Beyers búr nemzetiségű vezérkari főnök lemondott, mivel a háborúban a németek ellen a brit propaganda súlyos szavakkal él, eközben pedig az angolok saját, a búr háborúban elkövetett atrocitásaikról mélyen hallgatnak. Beyers Koos de la Rey-jel és számos néhai búr tiszttel szervezkedni kezdett, ebbe sikerült bevonni Christiaan de Wet illetve Jan Kemp parancsnokokat is. Szeptember 15-én Beyers és de la Rey Potchefstroomba mentek, ahol fegyverraktár és 2000 frissen kiképzett búr katona volt. A látogatás célja nem ismert, talán meg akarták nyerni maguknak az embereket, vagy pedig fellázítani őket és a fegyvereket megszerezni.

Útközben rendőrségi blokkáddal találták szembe magukat. Valójában a rendőrség egy helyi bandát, a Fostereket akarta letartóztatni és tüzet nyitottak a közeledőkre, amelynek következtében de la Rey meghalt. De la Rey halála miatt a szervezkedés megakadt egy időre, de amint a lázadók megtudták, hogy nem lepleződött le a felkelés terve, folytatták a munkálatokat. De la Rey halála pedig csak olaj volt a tűzre, mivel a búrok azt hitték, szándékos gyilkosság áldozata lett. A fellángoló érzelmeket a hatásosan agitáló búr Siener van Rensburg is eredményesen szította rendkívül vitás prófétálásával.

Szeptember 15. így lett a felkelés kezdete. A Német Délnyugat-Afrikában állomásozó Maritz alezredes megtagadta, hogy a németek ellen harcoljon. Felettesei megpróbálták felmenteni tisztségéből, mire október 9-én kiáltvánnyal élt, meghirdetve a felkelést: elutasította a britek faji egyenjogúságról szóló terveit és felszólított a búr szabadság visszaállítására egy új, egységes dél-afrikai fehér köztársaság formájában. A felkeléshez rövidesen csatlakozott Beyers, de Wet, Kemp és Bezuidenhout, akik mind régi vezetői voltak a búroknak. A búr ellenzékből Barry Hertzog angol-búr illetőségű politikust és Martinus Theunis Steynt is sikerült átállítani a búr felkelés oldalára.

A felkelők Maritz vezetésével elfoglalták Keimos városát, ahol megalakult a de facto Dél-Afrikai Köztársaság. De Wet a fontos vasúti csomópontot, Heilbornt vette be, ahol a helyi búrok csatlakoztak hozzá, így erőit rövidesen 3000 főre tudta növelni. Beyers Magaliesberget kerítette hatalmába. A felkelők rövidesen 12 ezer embert tartottak fegyverben. De a válaszcsapás sem váratott sokáig magára: Louis Botha Dél-Afrika katonai parancsnoka, a második búr háború egyik hőse vezette a felkelés felszámolását. A brit és dél-afrikai csapatok jelentős számbeli fölénnyel rendelkeztek, mintegy 32 ezer embert sorakoztattak fel (melyből 20 ezer búr nemzetiségű sorkatona volt!). A gyarmati haderő végig egységesen harcolt, míg a felkelők elszórt gócokban küzdöttek, így Botha könnyen érvényesíthette számbeli fölényét.

Botha és Jan Smuts a kormánytól statáriumra kapott parancsot október 14.-i hatállyal, s hozzáfogtak a felkelés leverésébe. Maritz október 24-én szenvedett vereséget és német területre szorították. Beyersre október 28-án mértek vereséget a gyarmati csapatok, ezért dél felé húzódott, hogy egyesüljön Kemp erőivel, ám december 8-án a Vaal folyón történő átkelés közben vízbe fulladt. De Wet eredetileg 800 fős csapatából 300-al átkellt a Kalahári sivatagba, majd hosszú menetelés után elérte Maritz egységeit, de egy hét elteltével visszatért Dél-Afrikába, csak azért, hogy megadja magát a gyarmati haderőnek 1915. február 4-én. A gyarmati hadsereg közben a már teljesen esélytelen apróbb-nagyobb felkelő egységeket mind felszámolta.

A következmények

A búr fölkelés leverését és a térség pacifikálását követően a gyarmati csapatok visszatérhettek az északi frontra a németek ellen harcolni 1915. júliusában. A felkelést követő bírósági pereket is zömmel Botha intézte, aki halálos ítéleteket egyik ügyben sem hozott, helyette pénzbüntetéseket és hat, vagy hét éves börtönbüntetéseket rótt ki. Ha összehasonlítjuk a búr felkelést az egy évvel később kirobbant írországi húsvéti felkeléssel, láthatjuk, hogy a britek szörnyen megtorolták utóbbit. A búrok szerencséjére vált az a tényező, hogy a gyarmati haderőt vezető Botha maga is búr volt. Az ítéleteket két év múlva a tiltakozások hatására megszüntették. Botha célja elsősorban a valódi béketeremtés volt az angolok és a búrok között.

Források

• Bunting, Brian (1969), "Chapter 1: The Birth of the Nationalist Party", The Rise of the South African Reich on the ANC website and says "The following books were written by or about ANC members and are provided here in full"
• Plaatje, Sol (1916), "Chapter XXIII — The Boer Rebellion", Native Life in South Africa, P. S. King in London
• Orford, J.G. (Correlator) (1971-05-17), Reflections on the possible influence of "Siener" van Rensburg's visions on General J.H. "Koos" de la Rey and some of the results, Military History Journal - Vol 2 No 2