Vittorio Venetó-i csata

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
A Vittorio Venetó-i csata
Battle of Vittorio Veneto.jpg

Konfliktus Olasz front
(Első világháború)
Időpont 1918. október 24.november 3.
Helyszín Piave folyó, Vittorio Veneto település, Olaszország
Eredmény Megsemmisítő erejű olasz győzelem
Szemben álló felek
Flag of Italy (1861-1946).svgOlaszország
Flag of France.svgFranciaország
Flag of the United Kingdom.svgNagy-Britannia
Flag of Austria-Hungary (1869-1918).svgOsztrák–Magyar Monarchia
Parancsnokok
Armando Diaz
Lord Cavan
Svetozar Borojević
Szemben álló erők
57 hadosztály, 7700 löveg 52 hadosztály, 6030 löveg
Veszteségek
38 000 300 000
é. sz. 45° 57′ 21″, k. h. 12° 20′ 49″Koordináták: é. sz. 45° 57′ 21″, k. h. 12° 20′ 49″

A Vittorio Venetó-i csata vagy harmadik piavei csata az antant és az olasz csapatok döntő győzelme volt az Osztrák–Magyar Monarchia seregei fölött az első világháborúban az olasz fronton, Vittorio Veneto közelében. A monarchiabeli csapatok olyan vereséget szenvedtek, hogy a Monarchia megbízottai fegyverszünetet kértek Olaszországtól, ezáltal a Monarchia befejezte részvételét az első világháborúban.

A Monarchia csapatai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az Osztrák–Magyar Monarchia támadását (második piavei csata) az olasz és antant csapatok sikeresen megállították 1918. június 22-én. A Monarchia számára egyértelművé vált, hogy az olasz fronton nem tud győzelmet kierőszakolni, Olaszország elfoglalása többé már nem sikerülhet. A kifáradt, utánpótlásban szegény Isonzó hadtest és az osztrák-magyar 6. hadsereg már nem bírhatott ki még egy antant rohamot. A Tirolban állomásozó 10. és 11. hadtest szintén legyengült, harcra képtelennek mutatkozott, a parancsmegtagadások és lázadások megsokszorozódtak. A többnemzetiségű hadtestek kezdtek szétbomlani, a magyarok a hazaszállításukat követelték, a szláv nemzetiségű katonák pedig nem akartak tovább harcolni a Monarchiáért. A Monarchia hadserege a széthullás szélén állt, a hadvezetés pontosan tudta, hogy egy új antant rohamnak nem fognak tudni ellenállni és az olasz front összeomlik.

Olaszország és az antant hadereje[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az olasz hadvezetés és a térségben állomásozó antant csapatok hadvezetése a második piavei csata után már támadó terveket készített elő a Monarchia olasz frontja ellen. A jól felszerelt, egyre inkább javuló morálú olasz csapatok Olaszország javára billentették a mérleg nyelvét. Az olasz főparancsnok, Armando Diaz eredetileg október 16-ára tervezte az antant támadást, de az időjárás miatt ezt október 24-ére halasztották.

A Monarchia belső állapota[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1918 októberére a Monarchia belső államegysége nagyrészt szétesett, megszűnt. A délszlávokat már október eleje óta a Zágráb székhelyű Szlovének, Horvátok és Szerbek Nemzeti Tanácsa képviselte, mely Tanács október végén ideiglenes alkotmányt fogadott el és kormányzati szervet alakított, létrehozta a Szerb-Horvát-Szlovén Államot. Az október 14-i Csehországban kibontakozó általános sztrájk után a cseh tartományokban már Prága irányította a kormányzati folyamatokat. A magyar Országgyűlés október 16-ától csak mint perszonálunióként tekintett a Monarchiára. A Monarchia államegysége tehát még az olasz támadás és a Balkán felől érkező antant csapatok a Monarchia államhatáraihoz érkezése előtt megszűnt. Az uralkodó, Károly császár és király október 25-én kinevezte ifj. Andrássy Gyula grófot a Monarchia külügyminiszterévé. A minisztériumban összeállították a fegyverszüneti küldöttséget, mely küldöttség készen állt arra, hogy az antant csapatok minden feltételét elfogadják.

A csata[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Október 24-én megindult az olasz csapatok támadása Tirol és Piave térségében, ám a kisebb támadásokat a Monarchia csapatai még vissza tudták verni. Október 26. éjjelén az olasz főerők hídfőket létesítettek a Piave folyón és megkezdték a támadást. A támadás központja Vittorio Veneto településhez közel volt, e falu után nevezték el a támadást Vittorio Venetonak. Október 29-én a hídfőktől támadást indítottak a Monarchia védőállásai ellen, több helyen áttörték az olasz frontot. A Monarchia csapatai rendezetlenül vonultak vissza a frontvonalról. A Monarchia kudarca teljes volt.

A Monarchia fegyverszünete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Október 29-én a Monarchia fegyverszüneti küldöttsége utasítást kapott arra, hogy minél előbb lépjen kapcsolatba az olasz hadvezetéssel és kérjen fegyverszünetet. Október 29-én az olasz hadvezetés átvette a Monarchia azonnali fegyverszüneti kérelmét, de tárgyalásra nem került sor a felek között. A fegyverszüneti küldöttség október 31-én eljutott Padova városába, az olasz főparancsnokság székhelyére. Szintén ezen a napon Párizsban a Legfelsőbb Haditanács ülésén megegyezés jött létre a résztvevő felek között a Monarchiának szánt fegyverszüneti feltételekről. November 3-án a Monarchia küldöttsége aláírta az fegyverszüneti okmányt, ami a padovai fegyverszünetként került be a történelembe. Az olasz csapatok azonban a fegyverszünetet be nem tartva támadást indítottak a Monarchia csapatai ellen, és több mint 300 000, a fegyvert már letett katonát ejtettek foglyul.

Következmények[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Vittorio Venetói csata az olasz front utolsó csatája volt, mely szétzilálta a Monarchia hadseregét és egyben szétbomlasztotta magát a Monarchiát is. A fegyverszünet aláírása után több mint 360 000 monarchiabeli katona esett hadifogságba. A Monarchia hátországa kimerült, a sztrájkok, lázadások megsokszorozódtak. A délszlávok, csehek kiszakadtak a Monarchia területi egységéből, a szlovákok, románok, lengyelek szintén a Monarchia elhagyását tervezték. Az ausztriai tartományokban elégedetlenségi hullám söpört végig, mely a Habsburg Monarchia széthullását eredményezte és Károly császár lemondatásához vezetett. Magyarországon Budapesten az őszirózsás forradalom elsöpörte a királyság intézményét, kikiáltották Magyarország függetlenségét. A Monarchia széthullott, miközben egyre nagyobb számban érkeztek meg a frontvonalakról a sebesült, legyengült katonák. Németország utolsó szövetségese is kidőlt a sorból, Németország egyedül maradt az antanttal szemben.

Olaszország győztesen került ki a háborúból, a nagy emberveszteség és az ipari sztrájkok miatt azonban nehéz jövő felé nézett a kimerült ország.

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Lásd még[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]