Második piavei csata

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
A II. piavei csata
Battle of Vittorio Veneto.jpg
(A térkép az 1918. október-novemberi III. piavei csatát ábrázolja.)

Konfliktus Olasz front
(első világháború)
Időpont 1918. június 15.június 22.
Helyszín Piave folyó, Olaszország
Eredmény Döntő antant győzelem
Szemben álló felek
Flag of Italy (1861-1946).svgOlaszország
Flag of France.svgFranciaország
Flag of the United Kingdom.svgNagy-Britannia
Flag of Austria-Hungary (1869-1918).svgOsztrák–Magyar Monarchia
Parancsnokok
Armando Diaz Arthur Arz von Straussenburg
Conrad
Szemben álló erők
58 olasz hadosztály
6 francia hadosztály
5 brit hadosztály
7550 löveg
524 repülőgép
57 hadosztály
6833 löveg
280 repülőgép
Veszteségek
80500 halott és sebesült 55000 halott
90000 sérült
25000 fogságba esett
é. sz. 45° 49′ 50″, k. h. 12° 12′ 34″Koordináták: é. sz. 45° 49′ 50″, k. h. 12° 12′ 34″

A II. piavei csata döntő győzelmet jelentett az első világháborúban, az olasz fronton harcoló antant csapatok számára. Az antant győzelme szétzilálta a Monarchia hadseregét, közvetlen előmozdítója volt a Monarchia összeomlásának. Az I. piavei csata caporettói áttörés, a III. piavei csata pedig Vittorio Venetó-i csata néven ismeretes.

A haderők[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Caporettói áttörés után az olasz csapatok irányítóját, Luigi Cadorna tábornokot menesztették, helyére Armando Diaz került. Olaszországba 1917 őszén és telén antant csapatok érkeztek, így: francia, angol hadosztályok, egy jelképes nagyságú amerikai erő, és egy propagandisztikus célú, csehszlovák önkéntesekből álló önálló egység. Az antant csapatok nagyobb számban állomásoztak a térségben, mint a Monarchia erői, a német csapatokat átirányították a nyugati frontra. A Monarchia fegyverzeti ellátottsága rendkívül silánynak volt mondható, rendkívül kevés utánpótlást kaptak a hátországból. A hadsereg élelmiszerrel való ellátottsága minimális volt.

A támadás előkészítése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az Osztrák–Magyar Monarchia a Caporettói áttörés során döntő győzelmet aratott az olasz haderők felett, ám az I. piavei csata során nem sikerült előretörnie vagy bekerítenie az olasz és antant főerőket. A tél beálltával 1917. december 2-án leállították az I. piavei offenzívát. Az Osztrák–Magyar Monarchia hadvezetése elkezdte a tervek kidolgozását egy 1918 júniusában történő Olaszország elleni támadás véghezvitelére. A Monarchia a keleti fronton felszabadult erőit az olasz frontra helyezte át, ám a keleti frontról érkező katonákban nagyon nagy volt az ellenállás a háború további folytatásával szemben, nem akartak tovább harcolni. Arz Artúr, a Monarchia új vezérkari főnöke, mindenképpen támadni akart, holott a csapatok ellátmánya és morálja katasztrofális szinten volt. Május 28-án Svetozar Borojević, a piavei hadseregcsoport parancsnoka a támadás elhalasztását javasolta, de véleményét nem fogadták meg.

A csata[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A támadás június 15-én kezdődött Dél-Tirolban, Franz Conrad von Hötzendorf tiroli hadseregcsoport parancsnok Verona elfoglalását tűzte ki célul. Diaz tábornok pontosan ismerte a Monarchia csapatainak támadási idejét: június 15. éjjel 3:00. Az olasz csapatok felkészülten fogadták a Piavén átkelő monarchiabeli csapatokat, az előrenyomuló csapatok nagy veszteségeket szenvedtek a lövegek és a puskák lövéseitől. Miközben északon az olasz csapatok visszaszorították Conrad hadseregét, Svetozar Borojević csapatival délen tört előre, az Adriai-tenger partvonala mentén, szintén 1918. június 15-én. A Piavén ugyan sikeresen átkeltek a Monarchia csapatai, ám az olasz ellentámadások és az utánpótlási hiányosságok következtében a támadás június 17-én összeomlott. A visszavonuló monarchiabeli csapatokra pedig egy újabb teher hárult: a megáradt Piave folyón a visszavonulás lelassult, megakadt. Az antant csapatok kihasználták a kedvező alkalmat és 1918. június 18-án ellentámadást indítottak Svetozar Borojević csapatai ellen. Az ellentámadás hatalmas vérveszteségekkel járt a Monarchia oldalán. Június 22-én Diaz csapatai visszafoglalták a Piavétől nyugatra fekvő területeket és leállították az ellentámadást.

Eredmények[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Osztrák–Magyar Monarchia[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Amerikai katonák kézigránátot dobnak az osztrák állások felé a piavei fronton 1918. szeptember 16-án

A II. piavei csata az Osztrák–Magyar Monarchia utolsó nagy offenzívája volt az első világháborúban. A kudarc felgyorsította a Monarchia erőinek összeomlását, vereségét. A hátországban elégedetlenségi és háborúellenes tiltakozások söpörtek végig. A II. piavei csata azt jelentette a Monarchia számára, mint amit a Caporettói áttörés Olaszországnak. Világossá vált, hogy minél tovább tart a háború, annál erősebbek lesznek az olasz fronton állomásozó antant csapatok. A Monarchia hadvezetése belátta, hogy Olaszország megtörése és elfoglalása nem lehetséges. Kérdéssé vált, hogy van-e értelme tovább harcolni Olaszország ellen, vagy kiegyezésre, fegyverszünetre kell törekedni.

Olaszország[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az antant csapatok először értek el döntő győzelmet az olasz fronton 1915 óta, ez a győzelem lehetővé tette, hogy a XI. isonzói csata óta első először az olasz csapatok ismét támadást intézhessenek a Monarchia állásai ellen. A gyors támadás csak azért nem indult meg, mert a nyugati frontról nem tudtak elegendő antant csapatot az olasz frontra szállítani és a visszavonuló monarchiabeli csapatok újból megerősítették pozícióikat a Piave mentén. Az olaszok és a térségben állomásozó antant csapatok egyelőre nem támadtak, várták, hogy a nyugati frontról erősítés érkezzen egy nagyszabású antant támadáshoz, mellyel a Monarchiát fegyverszünetre kényszeríthetik.

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]