Harmadik isonzói csata

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
A III. Isonzói-csata

KonfliktusOlasz front
(Első világháború)
Időpont1915. október 18.november 3.
HelyszínIsonzó folyó, Krn hegytömb
EredményVisszavert olasz támadás
Szemben álló felek
 Olasz Királyság Osztrák–Magyar Monarchia
Parancsnokok
 Luigi Cadorna
 Savoyai Emánuel Filibert
 Jenő főherceg
 Svetozar Borojević
Szemben álló erők
338 zászlóalj, 130 lovasszázad, 1372 löveg137 zászlóalj, 634 löveg
Veszteségek
67 000 fő (11 000 halott)41 000 fő (9000 halott)
Térkép
A III. Isonzói-csata (Olaszország)
A III. Isonzói-csata
A III. Isonzói-csata
Pozíció Olaszország térképén
é. sz. 45° 51′ 24″, k. h. 13° 24′ 01″Koordináták: é. sz. 45° 51′ 24″, k. h. 13° 24′ 01″

A III. isonzói csata a második isonzói csata után 2 és fél hónap múlva kezdődött meg, 1915. október 18-1915. november 3. között. Cadorna olasz parancsnok okulva az I. és a II. isonzói csata tapasztalataiból, belátta, hogy a gyalogság nyílt, frontális támadása az ellenséges vonalak ellen nem lehetséges kellő nehéztüzérségi támogatás nélkül. Így tehát növelték az ágyúk, nehéztüzérség számát a térségben.

Előzmények[szerkesztés]

Az olasz hadvezetés a második isonzói csata után védekezésre akart berendezkedni, ám mikor világossá vált, hogy a Monarchia a tartalékban lévő erőivel Rovno illetve Szerbia ellen intéz támadást, úgy ítélték meg, hogy lehetséges a meggyengült, utánpótlással nem megerősített isonzói-frontvonal áttörése. Az olasz támadás mellett szólt az is, hogy ez erőket vonhatott el a szerb frontról, így segítve a bajbajutott szerbeken.

A csata[szerkesztés]

A harc főképp a doberdói-fennsíkon folyt, ahol Jenő főherceg a temesvári és a gráci hadtesttel szállt szembe az olasz támadással. A Monarchia állásait csak nagy vérveszteséggel tudta megvédeni, a küzdelemben a nagyváradi honvéd hadosztály újból elvérzett.

Az őszi időjárás a frontvonalon is éreztette a hatását: a nehéztüzérség lövegei gyakran elakadtak szállítás közben a sárban, a célzások pontossága csökkent. A csata újból Görz (Gorizia) megszerzéséért zajlott, itt akartak hídfőállást kiépíteni az Isonzón az olasz csapatok további átkeléséhez. A Görzért zajló harc mellett Cadorna igyekezett a frontvonal távolabbi részein (Tolmin, Plezzo/Bovec) más-más hídfőket is kiépíteni, megalapozva ezzel a későbbi továbbnyomulást. Kisebb csaták zajlottak a Karszt-fennsíkon Monte San Michele közelében, csakúgy mint a Monte Sei Busin.

A Monarchia taktikája[szerkesztés]

A Monarchia védekezési stratégiája miatt az olasz támadás még gyorsabban kifulladt, mint az első kettő isonzói csata során. A parancsnokok a magas hegyeken felderítő állásokat létesítettek, így az olasz csapatmozgások soha nem érték váratlanul a Monarchia hadseregét. A védekezés nem korlátozódott egy adott állandó frontvonalhoz, a parancsnokok a gyors átcsoportosításoknak köszönhetően az előrenyomuló olasz csapatokat a frontvonal minden szakaszán rövid időn belül megállították. A létszámfölényben lévő olasz támadást Svetozar Borojević taktikája állította meg, aki az egyszerű frontvonalbeli védekezést a felderítéssel és a csapatok átcsoportosításával ötvözte. Az olasz támadás kifulladása után Borojevic támadást indított a Monte San Michele ellen, nagy veszteségeket okozva ezzel a kifáradt olasz csapatoknak.

Eredmény[szerkesztés]

A III. isonzói csata sem váltotta be az olasz stratégiai elképzeléseket, az olasz csapatoknak semmilyen kézzelfogható eredményt nem sikerült elérniük, az immár harmadik kudarc után általános csüggedtség lett úrrá a katonákon. Az Osztrák–Magyar Monarchia, bár a III. isonzói csatában könnyen megvédte a frontszakaszt, de az emberhiány és a sebesültek nagy száma miatt nem tudott hatékony ellentámadást indítani a kifáradt olasz csapatok ellen.

Források[szerkesztés]

  • Galántai József: Az első világháború (p. 268) - Gondolat K. Bp. (II.k:1988.) - ISBN 963-282-004-5

További információk[szerkesztés]

Kapcsolódó szócikk[szerkesztés]