IV. Károly magyar király

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
IV. Károly
Charles I of Austria.jpg

Ragadványneve Boldog Károly
Titulusai osztrák császár és magyar király
Ausztriai Császárság császára
I. Károly (Karl I.)
Uralkodási ideje
1916. november 21. – 1918. november 11.
Örököse Habsburg Ottó
Koronázása Budapest
Elődje I. Ferenc József
Utódja köztársaság kikiáltása
Magyar Királyság királya
IV. Károly
Uralkodási ideje
1916. november 21. – 1918. november 13.
Koronázása Budapest
1916. december 30.
Örököse Habsburg Ottó
Elődje I. Ferenc József
Utódja népköztársaság kikiáltása
Életrajzi adatok
Uralkodóház Habsburg–Lotaringiai-ház
Teljes neve Karl Franz Josef Ludwig Hubert Georg Maria von Habsburg-Lothringen
Született
1887. augusztus 17.
Persenbeug, Ausztria
Elhunyt
1922. április 1. (34 évesen)
Funchal, Madeira, Portugália
Házastársa Zita Bourbon–pármai hercegnő
Gyermekei Ottó
Etelka (Adelheid)
Erzsébet
Félix
Károly Lajos
Róbert
Rudolf
Sarolta
Édesapja Ottó főherceg
Édesanyja Mária Jozefa szász királyi hercegnő
Károly édesanyja, Mária Jozefa, valamint testvére, Miksa társaságában
Az uralkodó hintója kísérettel

IV. (Boldog) Károly (Persenbeug, Ausztria, 1887. augusztus 17.Funchal, Madeira szigete, 1922. április 1.), teljes nevén Karl Franz Josef Ludwig Hubert Georg Maria von Habsburg-Lothringen a Habsburg–Lotaringiai-ház utolsó uralkodója, 1916 és 1918 között I. Károly néven a Habsburg Birodalom és egyben az Osztrák Császárság[1] utolsó császára és IV. Károly néven az utolsó magyar király. Két évi uralkodása után Ausztriát és Magyarországot köztársasággá kiáltották ki. Nem mondott le, de az új államformát elfogadta, mely az eckartsaui nyilatkozatban olvasható. 1921-ben két alkalommal is megpróbált visszatérni a trónra, sikertelenül.

Neveltetése és a trónöröklés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Habsburg–Lotaringiai dinasztiában, Ottó Ferenc főherceg és Mária Jozefa szász királyi hercegnő gyermekeként látta meg a napvilágot. Teljes neve: Károly Ferenc József. Anyja mélyen vallásos volt, gyermeke nevelésében elsődleges szempont volt, hogy távol tartsa kicsapongó életet élő apjától. Nem házitanítóktól, hanem nyilvános iskolában, a katolikus bécsi bencés gimnáziumban (Schottengymnasium) tanult. 1905-ben I. Ferenc József tiltására nem tehetett nyilvános érettségi vizsgát, mivel a császár méltatlannak érezte egy főherceghez, hogy egy ilyen versenyhelyzetben vegyen részt. 1906-tól Prágában jog- és államtudományt, valamint közgazdaságtant tanult, de azt is magánúton.

Károly csak 1906-tól kapott komolyabb figyelmet az udvartól, mikor apja gégerákban meghalt. Mivel Ferenc József elsőszülött fia, Rudolf trónörökös 1889-ben öngyilkos lett, majd Ferenc József unokaöccse, Ferenc Ferdinánd főhercegnek, mint következő trónörökösnek, rangon alul kötött házassága feltételeként le kellett mondania saját gyermekeinek trónigényéről, apja révén Károly főherceg szintén előrébb került a trónörökösök listáján.

Ferenc Ferdinánd 1914. június 28-án Szarajevóban merénylet áldozatává vált, Ferenc József pedig 1916. november 21-én elhunyt, így a trón Károly főhercegre szállt.

1916. december 2-án az új császár napiparancsban tudatta a birodalom népeivel, hogy maga veszi át az osztrák-magyar hadsereg szárazföldi és tengeri erőinek főparancsnokságát. A címmel együtt megkapta a tábornagyi rangot (Feldmarschall), a korábbi főparancsnok, Frigyes főherceg így kénytelen volt lemondani tisztségéről és visszavonulni.

Megkoronázása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

IV. Károlyt 1916. december 30-án koronázták meg Budapesten. A koronázásra a Mátyás-templomban került sor, ahol – a koronázások történetében első ízben – a magyar himnuszt énekelték, nem az osztrákot. Vele együtt magyar királynévá koronázták feleségét, Zita Bourbon–pármai hercegnőt, akivel még 1911-ben kötött házasságot.

Címei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Magyarország apostoli királya és Ausztria császára: Koronázási emlék-képeslap - 1916.
Uralkodói monogramja

"I. Károly Isten kegyelméből Ausztriai császár, Magyarország e néven IV., Apostoli Királya, Cseh, Dalmát, Horvát-Szlavonországok, Galicia, Lodoméria, Ráma, Szerb, Kún és Bolgárországok, úgy Illyria, Jeruzsálem stb. királya, Ausztria főhercege, Toscana és Krakkó nagyhercege, Lotaringia, Salzburg, Steyer, Korontán, Krajna és Bukovina hercege, Erdély nagyfejedelme, Morvai őrgróf, Fel- és Al-Szilézia, Modena, Párma, Piacenza, Guastalla, Osviecim és Zátor, Teschen, Friaul, Raguza és Zára stb. hercege, Habsburg, Tyrol, Kyburg, Göre és Gradiska grófja, Trient és Brixen fejedelme, Fel- és Al-Luzsica s Isztria őrgrófja, Hohenembs, Feldkirch, Bregenz, Sonnenberg stb. grófja, Trieszt, Kattaro és a Szláv őrgrófság ura"

Forrás: 1917-es törvénycikkek.

Családja[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1911. október 21-én vette feleségül Zita Bourbon–pármai hercegnőt (1892–1989), akitől nyolc gyermeke született:

Károly főherceg és Zita hercegnő esküvői képe
1911. október 21-én

Kilábalási kísérlet a világháborúból[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ottó Ferenc főherceg feleségével, és fiaival (Károllyal és Miksával)
Koporsója Madeirán
Sírja Madeirán

IV. Károly egy társadalmilag, politikailag és katonailag is instabil országot örökölt, és egy egyre kilátástalanabb küzdelem, az első világháború közepébe csöppent. Már 1917 tavaszától különbékére törekedett, mivel a minisztertanács a januári ülésein elfogadta azt a minimális programot, miszerint kizárólag a Monarchia területi integritását és a szerb uralkodóház leváltását tekintik a háború céljának. Az antantnak azonban nem volt érdeke a Monarchia kiválása a háborúból, mivel ez felborította volna a háború utánra már jóval korábban kidolgozott terveiket, nevezetesen Ausztria-Magyarország felszámolását és területeinek felosztását.[3]

1917-ben feleségének fivére, Sixtus pármai herceg révén titokban felvette a kapcsolatot Clemenceau francia miniszterelnökkel. Beleegyezett abba, hogy a háború után Elzász és Lotaringia visszakerüljön Németországtól Franciaországhoz. Clemenceau nyilvánosságra hozta üzenetét, és amikor II. Vilmos császár emiatt kérdőre vonta Károlyt, ő meghátrált, megszakította a kapcsolatot.

Károly, a magyar király és lemondásai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1918. november 11-én Ausztriában, 13-án eckartsaui nyilatkozatával Magyarországon lemondott uralkodói jogairól.

Az 1918. november 11-i lemondó nyilatkozat

Trónra lépve egyik első intézkedéseként lemondatta gróf Tisza István miniszterelnököt. Az összeomlás előtti utolsó pillanatokban Károly a választójog kiterjesztésével, a nemzetiségeknek adott engedményekkel próbálta egyben tartani a monarchiát, de ez a törekvése kudarcba fulladt. 1918 októberében bejelentette, hogy a birodalmat egyenrangú államok szövetségévé (föderáció) fogja átszervezni. A magyar kormány követelésére meghátrált, és kinyilvánította, hogy az átalakítás a magyar korona országait nem érinti. Ajánlata így is elkésett: a nemzetiségek többsége az antant támogatását élvezve ekkor már ki akart szakadni a birodalomból.

Károlyi Mihály kormányát még ő (pontosabban, az ő nevében József Ágost főherceg, magyar királyi herceg, mint királyi főmegbízott, „homo regius”) nevezte ki.

Trónra lépésem óta mindig arra törekedtem, hogy népeimet minél előbb a háború borzalmaitól megszabadítsam; amely háború keletkezésében semmi részem nem volt.

Nem akarom, hogy személyem akadályul szolgáljon a magyar nemzet szabad fejlődésének, mely iránt változatlan szeretettől vagyok áthatva.

Ennél fogva minden részvételről az államügyek vitelében visszavonulok és már eleve elismerem azt a döntést, mellyel Magyarország jövendő államformáját megállapítja.

Kelt: Eckartsau ezerkilencszáz tizennyolc, november hó tizenharmadikán.

Károly

IV. Károly lemondó nyilatkozata a magyar államügyek intézéséről

Miután november 12-én Ausztriában, november 14-én Csehszlovákiában, november 16-án pedig Magyarországon kikiáltották a köztársaságot, Svájcba költözött.

Visszatérési kísérletei és halála[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

IV. Károly és családja Madeira szigetén Funchalban

1921. március 27. és április 5. között visszatért Magyarországra, és Horthy Miklós kormányzótól követelte a hatalom átadását. Horthy ekkor még le tudta beszélni erről, a környező antantállamok katonai beavatkozásának veszélyére és a belpolitikai helyzetre hivatkozva. IV. Károly visszavonult Szombathelyre, majd újra – ezúttal levélben – felszólította Horthyt a hatalom átadására. Időközben Szombathelyre gyűltek a királyhű arisztokraták, és az ott állomásozó katonaság is a király mellett állt. Horthy – rövid habozás után – ismét elutasította a hatalom átadását, és utasította a katonai parancsnokot, hogy távolítsa el a királyt az országból. Mivel IV. Károly ekkor még ellene volt az erőszakos hatalomátvételnek, tudomásul vette a történteket, és antant katonák kíséretében visszatért Svájcba.

IV. Károly szobra Monte faluban Madeira szigetén

Másodszor 1921. október 20-án tért vissza repülőgéppel a nyugat-magyarországi Cirákra-Dénesfára. Ellenkormányt alakított, és vasúton Budapest felé indult Ostenburg-Moravek Gyula Sopronban állomásozó csendőr csapataival, amiket az útba eső helyőrségekben kissé kiegészített. Október 23-án Budaörsnél ütköztek meg a királyhű és a jórészt az egyetemi zászlóaljakból álló horthysta csapatok. A kormánycsapatok körülzárták a királyi katonákat, mire azok megadták magukat.

A magyar királyt több legitimista politikussal együtt (pl ifj. Andrássy Gyula) a tatai Esterházy-kastélyba, majd Tihanyba szállították. Onnét Károlyt Aszófő állomásról vonaton Bajára vitték, ahonnan HMS Glowworm brit monitor a Dunán, majd a Cardiff könnyűcirkáló a Fekete-tengerről feleségével együtt elszállította a Portugáliához tartozó atlanti-óceáni Madeira szigetére, Funchalba. Családja körében halt meg spanyolnáthában, a Quinta do Monte villában 1922. április 1-jén.

Elsőszülött gyermeke, Habsburg Ottó lett a trónörökös, de sohasem került a trónra, és végül 1961-ben egy nyilatkozatában lemondott ausztriai trónigényéről, hogy családjával beutazhasson egykori hazájába. Magyarországi trónköveteléséről sosem mondott le, mivel ezt a kommunista vezetés nem is kérte tőle.

Boldoggá avatása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

IV. Károly szobra Innsbruckban

Károly – a Habsburgok számára „kötelező” katolikus vallásosságon túl – kezdettől fogva mély hitet mutatott. Édesanyjától, Mária Jozefa szász királyi hercegnőtől gondos katolikus nevelést kapott. Soproni évei alatt nemcsak a lelki életéért felelős domonkos atya, hanem szintén hívő katonai nevelője, gróf Georg Wallis is nagy hatással volt rá. (Később a gróf felesége, Pálffy Zsófia szervezte meg a császár boldoggá avatását előkészítő ún. Gebetsligát, amelyet aztán évtizedekig Kurt Krenn, Sankt Pölten elhíresült püspöke vezetett.) A herceg mind gyermekkorában, mind felnőttként barátságos, türelmes és jámbor volt. Feleségében, Zitában méltó társra lelt: a házasság előtt a menyasszony személyesen ment Rómába, hogy X. Piusz pápa áldását kérje frigyükre. Gyermekeiket is vallásosan nevelték.

Károly a későbbiekben háborúellenes politikájával is jelentős érdemeket szerzett. Halálos ágyán buzgón imádkozott, utolsó sóhaja „Jézus, Mária, József” volt.

II. János Pál pápa IV. Károlyt 2004. október 3-án a Vatikánban, a Szent Péter téren boldoggá avatta. Emléknapjának – más szentektől eltérően – nem halála, hanem Zita hercegnővel való házasságkötése napját, október 21-ét jelölte ki, ráirányítva a figyelmet példás házaséletére, ezzel is hangsúlyozva, hogy a szentté válás egyik útja a házasság.[4]

Szentté avató eljárását megkezdték.[5] 2013. április 1-jén szentelték meg hermáját Budapesten, a Bazilikában.

Hermája a Bazilikában

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Hivatalosan: A Birodalmi Tanácsban Képviselt Királyságok és Országok; német nyelven: Die im Reichsrate vertretenen Königreiche und Länder.
  2. The Royal Forum/Archduke Rudolph passed away, May 16th, 2010 – 2010. május 19.
  3. Romsics, i. m. 158. old.
  4. Boldog IV. Károly király - Katolikus Rádió
  5. emperorcharles.org - Boldog Károly szenttéavatásának honlapja

Származása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz IV. Károly magyar király témájú médiaállományokat.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Romsics Ignác: Nemzet, nemzetiség és állam Kelet-Közép- és Délkelet-Európában a 19. és 20. században, Napvilág Kiadó, 1998. ISBN 963 908213 9

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]


Előző uralkodó:
I. Ferenc József
Magyarország uralkodója
1916 – 1918
A Szent Korona
Következő uralkodó:
-
Előző uralkodó:
I. Ferenc József
Osztrák császár
1916 – 1918
Az osztrák császári korona
Következő uralkodó:
-
Előző uralkodó:
I. Ferenc József
Csehország uralkodója
1916-1918
A cseh címer
Következő uralkodó:
-