Milan Rastislav Štefánik

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Milan Rastislav Štefánik
Milan Rastislav Štefánik.jpg
Csehszlovákia egyik alapítója, Szlovákia nemzeti hőse
Született 1880. július 21.
Kosaras
Elhunyt 1919. május 4. (38 évesen)
Pozsonyivánka
Nemzetisége szlovák
Foglalkozása csillagász, politikus, diplomata, a francia hadsereg tábornoka
Kitüntetései Francia Becsületrend

Milan Rastislav Štefánik (Kosaras, 1880. július 21.Pozsonyivánka, 1919. május 4.) politikus, diplomata és csillagász, a szlovák történelem jelentős alakja.

Az első világháború kitörését követően beállt a Francia Idegenlégióba mint pilóta, és a háború végére elérte a tábornoki rendfokozatot. Tomáš Garrigue Masaryk és Edvard Beneš mellett ő tekinthető Csehszlovákia egyik alapítójának.

Štefánik személyes mottója: „Hinni, szeretni és dolgozni.”

Fiatal évei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Štefánik kosarasi szülőháza

Az Osztrák–Magyar Monarchia területén született a Felvidék nyugati részén Miava közelében, tizenkét gyerekes tót családban hatodikként (két testvére korán meghalt). Édesapja Pavol Štefánik (vagy Stefánik Pál) evangélikus lelkész, édesanyja Albertina Zuzana Jurenkova. Apja tagja volt az akkori Szlovák Nemzeti Pártnak (amely nem azonos a mai Jan Slota-féle párttal, bár Slota szerint az ő pártja elődjének tekinthető), és gyerekeit is szlováknak nevelte.

Középiskolai tanulmányait a Pozsonyi Evangélikus Líceumban kezdte, majd három évvel később Sopronba költözött, ahol folytatta gimnáziumi tanulmányait; végül a Szarvasi Evangélikus Gimnáziumban szerzett érettségi bizonyítványt.

Középiskolai tanulmányainak befejeztével (1898) építészmérnöknek tanult Prágában a műszaki főiskolán,de 1900-ban átiratkozott a Károly Egyetemre, ahol asztronómiát, fizikát, optikát, matematikát, és filozófiát hallgatott. A filozófia tanára, csakúgy mint Edvard Benešnek, Tomáš Garrigue Masaryk professzor volt, aki később Csehszlovákia első elnöke lett. Egyetemi évei alatt tagja, majd elnöke lett a szlovák egyetemistákból álló Detvan Akadémikus Társaságnak, és számos kulturális és politikai tárgyú cikket publikált prágai folyóiratokban „a magyarok elnyomásától szenvedő szlovákság katasztrofális helyzetéről”.

1904-ben doktori fokozatú filozófiai diplomával és alapos csillagászati ismeretekkel, fejezte be az egyetemi tanulmányait.

Tudományos munkássága[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1904. november 18-án Párizsba utazott, s a híres meudoni obszervatóriumban Pierre Janssen professzornak, az asztrofizika egyik megalapítójának irányítása alatt kapott munkát. Štefánik 1905. június 20-a és július 4-e között megmászta a Mont Blanc-t hogy csillagászati megfigyeléseket végezzen a Napon és a Marson, majd részt vett egy francia expedícióban, amely megfigyelt és leírt egy teljes napfogyatkozást a spanyolországi Alcossebrében. 1906 és 1908 között ő volt a Mont Blanc-i Obszervatórium társigazgatója, de ezt a csillagvizsgálót nem sokkal Pierre Janssen professzor halála (1907) után megszüntették.

1908-tól a francia csillagásztársadalomban szerzett nagy elismertségének köszönhetően azzal bízta meg a francia állam, hogy hozzon létre meteorológiai és csillagászati megfigyelőállomásokat többek közt Oroszország ázsiai területein, Algériában, Türkmenisztánban, Marokkóban, Polinéziában, Tongában, Új-Zélandon, Ausztráliában, a Fidzsi-szigeteken, a Galápagos-szigeteken, Szenegálban, Brazíliában, és Panamában is. Ezek a feladatok részben diplomáciai tevékenységek voltak. 1910-ben kutatásokat folytatott Tahitin a Halley-üstökös átrepüléséről, a francia központi meteorológiai kutatóintézet megbízásából. A szigeten Štefánik egy csillagvizsgálót alapított, amelyet ő is vezetett. A sikeres megfigyeléseknek köszönhetően a tahiti csillagvizsgáló viláhírű lett.

1912. július 27-én francia állampolgárságot kapott, majd 1914-ben a Francia Becsületrend lovagjává ütötték. A tudományos pályafutása azonban az első világháború kitörése miatt véget ért.

Első világháborús szerepe és harca a csehszlovák állam létrehozásáért[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Štefánik Washingtonban

Az első világháború kitörését követően beállt a Francia Idegenlégióba, ahol vadászrepülő pilóta lett és alhadnaggyá avatták. 1915 májusában a szerb frontra vezényelték, ahol összesen 30 bevetésen vett részt ellenséges területen. Határtalan küzdeni akarása majdnem a halálát okozta. Bár életben maradt, a továbbiakan nem vett részt a háborúban pilótaként. 1915 végén visszatért Párizsba, és jelentős szerepet vállalt a francia légierőn belül a meteorológiai szolgálat kiépítésében.

Párizsban megismerkedett Edvard Benešsel, és kapcsolatotba lépett Tomáš Garrigue Masarykkal is, akik felvetették neki a történelmi Csehországot és a főként szlovákok által lakott Felvidéket magában foglaló szuverén és demokratikus csehszlovák állam megalapításának elképzelését.

Párizsban 1916 februárjában megalakult a Csehszlovák Nemzeti Tanács, amelynek elnöke Masaryk, alelnöke Štefánik és Josef Dürich, titkára pedig Beneš lett. Štefánik tudományos munkásságának köszönhetően bejáratos volt a francia felsőbb körökbe, és így meg tudta szerzi az antant legfontossabb vezetőinek politikai támogatását a csehszlovák függetlenségi törekvésekhez. Ő szervezte meg például Masaryk találkozóját a francia miniszterelnökkel, Aristide Brianddal.

A Csehszlovák Nemzeti Tanács vezetői 1916-ban elkezdték megszervezni a Csehszlovák Légiót, hogy az antanttal szövetségben harcoljon az Osztrák–Magyar Monarchia valamint Németország ellen, és a Központi hatalmak veresége esetén győztes hadviselő félként fegyverrel el tudja foglalni Csehországot és a Felvidéket.

1916-1918 közt Štefánik mint csehszlovák háborúügyi miniszter és mint francia katonatiszt Oroszország, Olaszország és Franciaország területén toborzott katonákat az olasz, a szerb és az orosz fronton dezertált cseh és szlovák katonákból, valamint az USA- ba kivándorolt önkéntesekből. Legnagyobb diplomáciai sikere, hogy az Antant elismerte a Csehszlovák Nemzeti Tanácsot és a Csehszlovák Légiót szövetséges hadviselő félként, de fontos szerepe volt a Kijevi jegyzőkönyv megalkotásában is; amelyet az Oroszországban tartózkodó csehek és szlovákok vezetői, valamint az amerikai Szlovák Liga képviselői is támogattak – ez tartalmazta a közös csehszlovák állam létrehozásának terveit.

1918. június 18-án Georges Clemenceau francia miniszterelnök a csehszlovák kormány háborúügyi miniszterét, Milan Rastislav Štefánikot dandártábornokká léptette elő.

1918. november 1-jén a Csehszlovák Légió olasz tisztek parancsnoksága alatt megkezdte a Felvidék megszállását, csekély ellenállásal találkozva. A csehszlovák hadsereg december utolsó hetében harc nélkül bevonult Eperjesre, Kassára, majd január első napjaiban Pozsonyba. Csehszlovákia 1919. január végére már lényegében elfoglalta az általa Magyarországtól követelt területeket.

1919. január 18-án megkezdődött a versailles-i békekonferencia – kezdeti szakaszában még csak a győztes államok részvételével –, amelyen Csehszlovákia képviseletében Milan Rastislav Štefánik is részt vett.

Halálának feltételezett okai és körülményei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Korabeli pozsonyi beszámolók szerint az új pozsony megyei közgyűlés hivatalos beiktató ünnepélyére olasz repülőgéppel érkező Štefánikot, piros-fehér-zöld trikolórja miatt magyar repülőnek vélték, s a gépét leszállás közben csehszlovák katonák lőtték le. A repülőtér nagyszámú őrsége puskatüzet zúdított az alacsonyan szálló repülőgépre, amely még lezuhanása előtt kigyulladt.[1]

Masaryk és Beneš a megvalósulás küszöbén álló új államban politikailag kezdettől fogva háttérbe akarta szorítani a szlovákokat, emiatt – főleg Beneš és Štefánik között – komoly ellentétek voltak. Štefánik a csehszlovák kormányban megingott a pozíciója miatt 1919 tavaszán (Magyarországon ekkor Kun Béla volt hatalmon) az olaszországi Udinéből haza kívánt térni, de a Pozsony környéki leszállás közben gyanús körülmények között halálos balesetet szenvedett. Egyes feltételezések szerint halála rossz helyismeret miatti landoláskor bekövetkezett baleset volt. Andrej Hlinka szerint Štefánik gépe sikeresen földet ért, de ahogy kilépett belőle, Edvard Beneš parancsára csehszlovák katonák lőtték agyon.

Gyászszertartása és emlékezete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Bradlo.

A Národnie noviny (Nemzeti Újság) Štefánik gyászszertartásáról írta:

Pozsony német és magyar származású lakossága is őszinte érdeklődést mutatott Štefánik generális légi balesete iránt. Ezt nemcsak az utcákon lobogó gyászzászlók, a helyi újságok tiszteletet és szimpátiát sugárzó vezércikkei bizonyítják, hanem a hétköznapi emberek véleménye is amely azt tükrözi, hogy végre kezdik belátni, hogy a szegény szlovákoknak is lehetnek nagy emberei, hősei. Míg a kormány februári megalakulásakor [az új csehszlovák kormány 1919-es megalakulása] a város tüntetőleg bojkottálta az ünnepségeket, most mindenki talpon volt. A katonák védőkordonján túl, kb. 3 kilométeres körzetben több ezer ember állt, vidékiek nagy tömegeivel megerősítve.”

A temetés előtti napon, 1919. május 9-én, a városatyák koszorút helyeztek el a generális pozsonyi laktanyában felállított ravatalán a következő háromnyelvű felirattal : „Pozsony város mély fájdalma jeléül”; és részvétlátogatást tettek Štefánik édesanyjánál. A ravatalnál Zoch Sámuel, Pozsony megye szlovák kormányzója szlovák nyelvű, Kánya Richárd, az utolsó magyar polgármester pedig német nyelvű beszédet mondott.

Síremléke a Kosaras falu melletti Bradlo dombon található.
Arcképe 1996-tól 2009. január 1-jéig (az euró bevezetéséig) a szlovák 5000 koronás bankjegyet díszítette.

Pozsonyban emléktáblát avattak 1990-ben a Szlovák Tudományos Akadémia falán.[2]

Kosarason a szülőházánál emlékeznek meg[3], Misérden 1998 óta áll mellszobra.

Révkomáromban jelenleg a Matica Slovenská épülete előtt áll (1990 óta) egész alakos szobra, amelyet a visszacsatolás alatt Besztercebányára menekítettek. Eredetileg 1930-ban állították fel az Anglia parkban.[4]

A pozsonyi reptér 1993-tól viseli nevét.

Források és jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Földes György: Visszaemlékezések; Kalligram Kiadó, Pozsony, 2008
  2. Új Szó XLIII/ 169, 1-2
  3. Új Szó XLIII/ 170, 1 (1990. július 23)
  4. Iuxta danubium 12.

Hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]