Csehszlovák Légió

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Az oroszországi Csehszlovák Légió1918
Az oroszországi Csehszlovák Légió Vlagyivosztokban szovjet vörös katonák holtteste mellett

A Csehszlovák Légió az első világháború alatt alakult. Részt vett az orosz polgárháborúban (az antant hatalmakkal szövetségben), emellett döntő szerepe volt a csehszlovák állam megalapításában.

Áttekintés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A légió alapítójaMilan Rastislav Štefánik
A légió alapítója Tomáš Garrigue Masaryk

Kisebb fegyveres egységek már az első világháború ideje alatt már 1914-től szerveződtek cseh és szlovák önkéntesekből. Az egységek céljai közé tartozott a háború ideje alatt az antant hatalmak katonai támogatása, utána pedig az Osztrák–Magyar Monarchia területén élő csehek és szlovákok függetlenségi törekvéseinek fegyverrel történő megvalósítása. Sok cseh és szlovák hadifogoly és katonaszökevény csatlakozott az egységekhez, amelyek végül Tomáš Garrigue Masaryk, Milan Rastislav Štefánik, és Karel Pergler szervezésével százezres nagyságrendű hadsereggé nőttek. A csehszlovák függetlenség végül 1918-ban valósult meg.

Az oroszországi Csehszlovák Légió 1917-ben alakult (az egység neve Nazder), a franciaországi 1917 decemberében, Amerikában élő cseh és szlovák önkéntesekkel kiegészülve, az olaszországi pedig 1918 áprilisában. A légió részt vett az első világháború ideje alatt a vouziersi, arrasi, zborói, doss altoi, bahmacsi ütközetekben.

Az oroszországi Csehszlovák Légió[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A zborói csata emlékműve

Amint kitört az első világháború, az Orosz Birodalom területén élő csehek kérvényt nyújtottak be I. Miklós orosz cárhoz az Osztrák–Magyar Monarchia elleni harchoz egy nemzeti alapon szerveződő erő felállításához, amelyhez ő a beleegyezését adta. 1914-ben létrejött egy cseh társaság (Czech sotnya vagy Czech Druzhina, Česká družina), amely csatlakozott az orosz hadsereghez.

1915 májusától ezen erő részét képezik az Osztrák–Magyar Monarchia hadseregéből dezertáló cseh és szlovák nemzetiségű katonák és hadifoglyok. 1916 februárjában átalakult csehszlovák gyalogsági lövész ezreddé, majd 1916 májusában egy 7300 személyből álló csehszlovák gyalogsági lövész dandárrá. Masaryk és Štefánik Oroszországba utazott 1917-ben, hogy tárgyaljanak az egységek számának növeléséről és a parancsnokságuk alá vonásáról, hogy létrejöhessen a független csehszlovák hadsereg.

A dandár három ezredből állt:

1917 szeptemberében a dandár átalakult az 1. huszita lövész hadosztállyá és 1917 októberében egybeolvadt az 1917 júliusában alakult 2. gyalogsági lövész hadosztállyal, létrehozva az oroszországi Cseh Hadtestet kb. 38 500 fős létszammal. A cseh hadsereg létszáma csúcspontján kb. 61 000 fő volt. 4112 csehszlovák légiós katona vesztette életét Oroszországban az első világháború ideje alatt.

A Csehszlovák Légió utazása Szibérián keresztül[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Polgárháború és intervenció Szovjet-Oroszországban, a kék vonalak a fehérek és a csehszlovák légió előrenyomulását mutatják

A októberi forradalmat követően az Oroszországban hatalomra került bolsevik kormány aláírta a Breszt-litovszki békét a Központi hatalmakkal.

A bolsevikok és a légió vezetői megállapodtak az egységek kivonásáról hogy a Franciaországban lévő csehszlovák katonai alakulatokhoz csatlakozva folytassák a harcot. De mivel Oroszország európai kikötői nem voltak biztonságosak, az egységeket hosszú kerülő úton, Szibérián keresztül a Csendes-óceán parti Vlagyivosztok kikötőjéből evakuálták volna. Bár szükséges volt fokozni a légió harci erejét és hivatalosan is meghirdették a mozgósítást, (már ahogyan erre a hivatalosan nem is létező Csehszlovákia képes volt) de a cseh és szlovák hadifoglyok között nem volt kényszersorozás. A csehszlovák kormány 50 000 Mosin-Nagant típusú (Amerikában oroszországi modellekből készült) puskát küldött Vlagyivosztokon keresztül Szibériába a légió felszerelésére, hogy így segítsék biztonságos átkelését Franciaországba.

Masaryk tanácsolta a légiónak hogy tartsa magát távol az oroszországi eseményektől, de ez nem volt lehetséges.

Miközben a légió lassan és akadozva vonult a transz-szibériai vasúton, a bolsevik kormány elfogadta a Breszt-litovszki békét és vállalta, hogy hazaküldi Szibériából a német, osztrák, és magyar hadifoglyokat. Lev Davidovics Trockij szovjet hadügyi népbiztos erőteljes német nyomás hatására elrendelte a légió lefegyverzését és tagjainak letartóztatását megszegvén a légiónak tett igéretét arra, hogy biztonságosan elvonulhatnak Franciaországba. A zűrzavaros időkben különféle helyi hatóságok útközben kérik a légiót, hogy mondjon le a saját felfegyverzésének fokozásáról. Végül 1918. májusában a bolsevikokkal való feszültségek kirobbantották a "Légiók lázadását". Már korábban is konfliktusok forrása volt, hogy míg a légiók vonatai keletre mentek harcolni a szövetségesek oldalán, addig a német, osztrák és magyar hadifoglyok (csekély számú cseh és szlovák hadifogollyal) vonatai nyugat felé mentek, hogy harcoljanak a saját oldalukon. Közismert történet, hogy a legionáriusok megállítottak egy magyar és német hadifoglyokat szállító vonatot a cseljabinszki a vasútállomáson, és a hadifoglyokkal tettlegességig fajuló szóváltásba kerültek. A légiósok megöltek egy magyar katonát. Ezek után a helyi bolsevik kormányzat letartóztatott néhány csehet. A csehek ezután megrohamozták a vasútállomást majd elfoglalták az egész várost. Ez az incidens további összecsapásokra adott okot a légió és a bolsevikok között.

A légió különböző egységei a szibériai vasútvonal mentén szétszóródva voltak. Ezek az egységek egy bonyolultabb ütközetsorozatot vívtak, melynek fő célja az egységek újraegyesítése volt, hogy azután Vlagyivosztokon kereszült eljussanak a nyugati frontra. Mivel akkoriban ez volt az egyedüli szervezett fegyveres erő Oroszország egész területén (a Trockij parancsnoksága alatt álló Vörös Hadsereg akkoriban még kis létszámú volt és szervezetlen), a szövetséges kormányok nagyrészt egyetértettek abban, hogy a cseheknek fontos szerepe lehetne a keleti front újbóli megnyitásában. 1918. november 18-án Alekszandr Vasziljevics Kolcsak tengernagy lett az orosz állam katonai parancsnoka, a légió parancsnoka pedig Radola Gajda, aki hűségesküt tett Kolcsaknak. Kolcsak Gajdát 1919-ben ezredessé léptette elő.

Amikor a csehszlovák politikai vezetők megérkeztek Vlagyivosztokba, Štefánik háborús ügyekkel foglalkozó miniszter a légiót a jobb szervezettség érdekében Janin francia ezredes parancsnoksága alá helyezte.

Csúcspontján a légió számottevő területet tartott ellenőrzése alatt a szibériai vasútvonal körül, a Volga folyótól egészen Vlagyivosztokig, elsősorban páncélvonatok segítségével. Eközben nagy mennyiségű hadi, polgári felszerelést és anyagi javakat zsákmányoltak. Jelenlétük szerepet játszott különböző bolsevik-ellenes csoportok felemelkedésében, és különféle szibériai függetlenségi mozgalmakban is. A szövetségesek utasították a légiót, hogy biztosítsák a Jekatyerinburgba vezető utat, amelynek ők eleget tévén elérték a várost. Az, hogy a Csehszlovák Légió már csak egy nap távolságra volt a várostól, siettethette az orosz cár és családjának kivégzését. Ezalatt Masaryk és társai Csehszlovákia szövetségesi elismeréséért dolgozott, amit el is értek - tevékenységükre a koronát a Pittsburgi egyezmény tette fel.

A szovjet Vörös Hadsereg létszáma eközben 3 millióra nőtt és a Csehszlovák Légiót visszaszorította.

Az első világháború végéhez közeledve a szövetségesek megkezdték szibériai intervenciójukat az USA-ból, (lásd: American Expeditionary Force Siberia) Nagy-Britanniából, és Japánból partra szállnak Vlagyivosztokban. A japán erők 500 tengerészgyalogossal érkeztek meg, őket követte 50 brit májusban, 500 amerikai júniusban, és további 600 brit és néhány francia 1918 június végén. Mire megérkeztek, küldetésük teljesen megváltozott - addigra már nyílt háború folyt a bolsevikok és a Csehszlovák Légió és a velük szövetséges fehérek között. Tovább bonyolította a helyzetet, hogy a japán kormány lehetőséget látott a harcokban így a japán csapatokat bevetették a fehérek és a Csehszlovák Légió oldalán. 1918 szeptemberére 70 000 japán, 829 brit, 1400 olasz, 1400 amerikai és 107 annami (vietnami) volt francia parancsnokság alatt Vlagyivosztokban és környékén. A szibériai káosz része volt a birodalmi aranytartalék (8 vagon aranyrúd) megérkezése Kazányból. A káosz atrocitásokkal is együtt járt mind a Vörös Hadsereg, mind a fehér erők részéről - különösen az akkor már japán zsoldban lévő a kozák attamán Grigorij Szemjonov részéről. Mindezen felül az első világháború 1918. novemberében befejeződött, így az, hogy a Csehszlovák Légiót Franciaországba szállítsák, hogy a nyugati fronton harcoljon, értelmét vesztette.

A szibériai vándorlásukba belefáradt és az új országukba hazatérni vágyó csehek 1920-ban megállapodtak a bolsevikokkal, hogy a cári aranyrudakért és az antibolsevista Alekszandr Vasziljevics Kolcsak admirálisért cserébe szabadon távozhatnak az országból. Végül az amerikai Vöröskereszt és saját pénzük segítségével a 67 739 legionárius Vlagyivosztokon keresztül távozott Csehszlovákiába, ahol az első köztársaság hadseregének magjává vált.

Egy kevés számú cseh és szlovák kommunista Oroszországban maradt, Jaroslav Hašek a Švejk a derék katona című könyv szerzője szintén csatlakozott a bolsevikokhoz. Ő azután érkezett haza, hogy Oroszország kiutasította. Kevesen közülük a fehér erőkkel tartottak egy rövid időre. Radola Gajda tábornok aki később a cseh fasiszta mozgalom vezetője lett, látta el jelentős fegyverzettel a Koreai Függetlenségi Mozgalmat, és ezek a fegyverek segítettek nyerni a koreaiaknak a Chingshanli csatában.

A cseh légió és az Osztrák-Magyar monarchia más nemzetiségű hadifoglyai között számos attrocitásra került sor. 1919. augusztus elsején a krasznojarszki hadifogoly táborban egy orosz felkelés hatására 17 ártatlan hadifoglyot végeztek ki, akik a Magyar Szövetség elnevezésű önsegélyező szervezetben részt vállaltak.[1]

A franciaországi Csehszlovák Légió[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Franciaországban szerveződött először cseh és szlovák önkéntesekből alakulat. A csehszlovák önkéntesek a Francia Idegenlégióba vonultak be először Párizsban, 1914. augusztus 21-én. 1914. augusztus 31-én, az első C jelű zászlóalj az Idegenlégió második gyalogsági ezredében alakul meg Bayonnéban. A városban találkozó katonák a „Na zdar!“-t kiáltva üdvözölték egymást, amely üdvözlési formát a Szokol Mozgalom tagjai használtak, ebből lett az első különítmény neve „Nazdar” század, mely már 1915. május 8-án bevetésre került Arrasnál, a második Artois-i csata egyik oldaltámadásánál. Az egységet fokozatosan fejlesztették az Oroszországból áthelyezett önkéntesekkel, így jött létre 1917-re az első csehszlovák ezred, a 21. gyalogezred. Az ezred a front több szakaszán harcolt, így részese volt a német csapatok 1918. május 27-én megindult harmadik nagy támadása elleni védelemnek Vouziers város határában, valamint az Aisne folyó partvédelménél. Bár a német támadás a kemény ellenállás ellenére területnyereséggel járt, stratégiai célját nem érte el és a támadás kifulladt. 1918. június 29-én a francia kormány hivatalosan deklarálja a csehszlovák nemzet jogát az önállóságra, az emigráns politikusokból álló Monarchia-ellenes Csehszlovák Nemzeti Tanácsot pedig de facto csehszlovák emigráns kormánynak ismeri el.

Az olaszországi Csehszlovák Légió[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Olaszország az 1914. augusztus 2-án bejelentett semlegességét megszegve 1915. május 23-án hadat üzent az Osztrák-Magyar Monarchiának, majd 1916. augusztus 28-án Németországnak is. Az olasz fronton a Monarchia hadvezetősége a kezdetektől bevetett cseh legénységű ezredeket, többek között a Brünn(Brno)-i 8-as és a Theresienstadt(Teresin)-i 42-es gyalogezredet. Olaszországban is a fogságba esett illetve átszökött cseh és szlovák nemzetiségű katonákból szervezték az első felderítő különítményeket. 1917 végére, 1918 elejére már felállították az első ezredet. 1918. április 21-én a Csehszlovák Nemzeti Tanács és az olasz kormány megállapodást írt alá az olaszországi csehszlovák légió felállításáról és 1918. május 24-én ünnepélyes keretek közt megrendezik az olaszországi csehszlovák légió zászlóbontását. A Légió első ezredét vetették harcba a Piave fronton 1918 májusának végén, két-három héttel a Monarchia június 15-i, négy hadsereggel indított utolsó nagy támadása előtt. A támadás hét nap alatt kifulladt és június 24-ére a csapatok ismét a kiinduló állásokba vonultak vissza. Ezzel a vereséggel a Monarchia minden reménye elveszett, a hadsereg képtelenné vált egy újabb támadó hadműveletre, a kezdeményezés az Antant kezébe került.

A Csehszlovák Légió a szerbiai erőkben[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A háborúban résztvevő erők fogságba esett tagjainak önkéntes katonai egységekben való részvétele a nemzetközi jog és a Hágai egyezmény szempontjából precedens értékű. Így az Odesszában létrehozott első Szerb Önkéntes Hadosztály létrejötte 1916-ban kikövezte a cseh légió megalakulásához vezető utat. A hadosztályban sok cseh és szlovák tiszt, altiszt és katona volt, mivel akkor még nem volt külön Cseh-szlovák fegyveres alakulat. Amikor 1916 augusztusában Kijevben megkezdődött a Csehszlovák Légió szervezése, a cseh és szlovák katonák kérvényezhették oda való áthelyezésüket. 67 altiszt és közkatona kérte áthelyezését, míg a 75 tiszt mindegyike a szerb hadosztályban maradást választotta.

Az első szerbiai önkéntesek szerepe a Csehszlovák Légió alakulataiban[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A háború után[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az első világháború után a Légió alakulatai az új csehszlovák hadsereg meghatározó részét képezték. Mivel a Légió csak 1920-ban hajózott be Vlagyivosztokban, ezért a Felvidék 1919-es cseh megszállásában még nem vehetett részt.

A Csehszlovák Légió bankja, és az orosz cárok aranyának legendája[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Csehszlovák Légió bankjának épülete Prágában épült 1921-23.

A történet közismert verziója, hogy csak hét vagon lefoglalt cári arany tért vissza Moszkvába, és a légió megtartotta a nyolcadik vagont hogy azon hajókat vásároljanak vagy béreljenek Vlagyivosztokban. Az aranyat később a Csehszlovák Légió bankjában helyezték el Prágában. A csehszlovák történelmi dokumentumok, mint például a jegyzőkönyv a Légió és a bolsevikok között igen világosan leszögezik hogy az összes aranyat átadták az orosz szovjethatalom képviselőinek. Más dokumentumok és cikkek szerint a Légió Bank pénzügyi alapját a különféle vállalkozások és a hagyományos cseh takarékosság adták; több mint 50 000 katona két évnyi megtakarított majdnem teljes zsoldja, egyéb vállalkozássalokkal kiegészítve. Néhány más bizonyíték - és nem csak közvetettek - azonban nem támasztja alá ezt a hivatalos álláspontot. William Clarke A cárok elveszett vagyona című művében idéz a Hongkong & Shanghai Banking Corporation (HSBC) vlagyivosztoki fiókjának nyilvántartásaiból, míg Shay McNeal Titkos összeesküvés a cári megmentésére című művében San Francisco-i banki tranzakciókra hivatkozik. A legdrámaibb bizonyíték azonban közvetett - a 323 millió dollár értékű arany 200 millió dollár értékűre zsugorodott mire megérkezett a bolsevikokhoz

A Csehszlovák Légió bankjának a prágai Na Poříčí utcában lévő központi épülete az első Csehszlovák köztársaság építészeti remekműve. Az épület homlokzatának jellegzetessége a Légió visszavonulásának szibériai helyszínei és a támoszlopok tetején álló légiósok szobrai. Az épület tervezése egyedülállóan ötvözi a morvaországi képeket, az art décot és a cseh szaktudást. A szovjet Vörös Hadsereg kifosztotta a bankot 1945 májusában, vagyonát pedig Moszkvába szállították. A Légió Bank épületét a Cseh Export Bank helyreállította és a közelmúltban eladta egy ingatlanfejlesztőnek. A földszinten továbbra is a bank egy fiókja működik.

A Légió-híd Prágában szintén a Csehszlovák Légióról kapta a nevét. A Kárpátok legmagasabb csúcsát, a Gerlachfalvi-csúcsot egy időben hivatalosan Légionáriusok csúcsának is nevezték.

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Stessel Ernő 1925: Hadifoglyok élete Szibériában. Budapest, 200-206.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]