George Nathaniel Curzon

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
George Nathaniel Curzon
George Curzon2.jpg
George Nathaniel Curzon
Született 1859. január 11.
Kedleston, Egyesült Királyság
Elhunyt 1925. március 20. (66 évesen)
London, Egyesült Királyság
Foglalkozása felfedező

George Nathaniel Curzon, más néven Curzon márki és Curzon báró (1898–1911), illetve Curzon gróf (1911–21) (Kedleston, 1859. január 11.London, 1925. március 20.) brit államférfi, India alkirálya, valamint brit külügyminiszter (1919–24) volt. Hivatali ideje alatt meghatározó szerepe volt a brit politika alakításában.

Élete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

George Nathaniel Curzon 1859. január 11-én született Kedlestonban, az Egyesült Királyság területén.[1] Tanulmányait Etonban és Oxfordban végezte. Becsvágyának és a külügyek területén tanúsított ismereteinek köszönhetően hamarosan hírnevet szerzett. Sokat utazott és 1892-ben könyvet adott ki Perzsiáról (ma Irán). 1891-ben - Southport konzervatív képviselőjeként - kinevezték az Indiai Iroda államtitkárának. 1895-től hasonló megbízatást látott el a külügyminisztérium szolgálatában. 1898-ban - 39 éves korában - elérte élete egyik legfőbb célját, amikor kinevezték India alkirályának. Bár jó ügyintéző volt, Herbert Kitchenerrel (az indiai brit hadsereg főparancsnokával) való összecsapásának köszönhetően hamarosan leváltották ebből a pozícióból. Ez rossz hatással volt a karrierjére és több évre mellőzték a politikai életből. 1906-ban felesége elhunyt és idejét politikán kívüli tevékenységekkel töltötte.[2]

1911-ben, némi kompenzációként grófi címet adományoztak a részére. 1915-ben végül ismét komolyabb megbízatást kapott (Lord Privy Seal), amikor koalícióra lépett Herbert Asquith miniszterelnökkel. 1916-ban rövid ideig a légügyi tanács elnöke lett. Ezt követően három éven keresztül a Királyi Államtanács elnöki tisztségét (Lord President of the Council) látta el. 1916 decemberétől 1919 októberéig a hadügyi tanács tagja volt. Emellett átvette a konzervatív párt vezetését is a Lordok Házában. 1919-ben - Arthur Balfourt követően - kinevezték külügyminiszternek. Ebben jelentős szerepet játszott tapasztaltsága és ambíciója. Végső célját, a miniszterelnöki tisztségbe való kinevezését végül nem sikerült elérnie, ami csalódottsággal töltötte el. 1924-ben ismét a Királyi Államtanács elnöke lett.[2] 1925. március 20-án hunyt el Londonban.[1]

Szerepe a trianoni békeszerződésben[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1920. február 12-én – főként Bánffy Miklós tevékenységének köszönhetően – a brit parlament alsóházában felmerült a magyarsággal kötendő méltányosabb békeszerződés igénye. Ez kezdetben pozitív hatással volt a bizottsági üléseken folytatott megbeszélésekre is. Február 25-én Curzon külügyminiszter elismerte, hogy a békeszerződés-tervezetre adott magyar válaszokat is figyelembe kell venni. David Lloyd George és Francesco Saverio Nitti erősen támogatta ezt az álláspontot. Ezt azonban a francia álláspontot képviselő magyarellenes Alexandre Millerand, aki a magyarságot a „legálnokabb népnek” tartotta és Philippe Berthelot (aki Edvard Beneš jó ismerőse volt) is ellenezte. Az esélyeket tovább rontva a brit külügyminisztérium tervezetét egy ugyancsak magyarellenes személy, Allen Leeper készítette elő. Leeper indoklását meghallgatva Curzon David Lloyd George ellen fordult és nemcsak támogatta a Leeper által benyújtott tervezetet, hanem felszólította a bizottságot annak jóváhagyására. Ebben vélhetőleg szerepet játszott az is, hogy felismerte a francia álláspont merevségét és megváltoztathatatlanságát. A végeredmény végül a trianoni békeszerződés lett.[3][4]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. ^ a b Encyclopædia Britannica Online: George Nathaniel Curzon, Marquess Curzon (angol nyelven). (Hozzáférés: 2012. november 7.)
  2. ^ a b Oxford Dictionary of Political Biography: George Nathaniel Curzon (angol nyelven). (Hozzáférés: 2012. november 7.)
  3. Cartledge, Bryan. Mihály Károlyi and István Bethlen, Hungary, Makers of the Modern World. Haus Publishing Ltd., London, 99-102. o. ISBN 9781905791736 (2009) 
  4. Romsics, Ignác. A trianoni békeszerződés (Elektronikus könyv kiadás)/Kísérletek a békefeltételek megváltoztatására fejezet, a 115. jegyzet előtt. Osiris Kiadó, Budapest. ISBN 9789633899649 (2007) 

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]