Pogány József

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Pogány József
Pogány beszél a Tanácsköztársaság idején
Pogány beszél a Tanácsköztársaság idején
Született
1886. november 8.
Budapest
Elhunyt
1938. február 8. (51 évesen)
Moszkva
Foglalkozása diplomata
újságíró
Iskolái Eötvös Loránd Tudományegyetem
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Pogány József témájú médiaállományokat.

Pogány József, (1903-ig Schwartz József[1], Budapest, 1886. november 8.Moszkva, 1938. február 8.) politikus, újságíró, irodalomkritikus, a Magyarországi Tanácsköztársaság egyik népbiztosa, a Kommunista Internacionálé munkatársa, John Pepper néven az amerikai kommunista párt végrehajtó bizottságának tagja.

Pogány József.jpg

Élete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Szegény sorsú pesti zsidó családba született, szüleinek komoly erőfeszítést jelentett taníttatása. Érettségi után francia-, német- és magyartanárnak készült, ebben az időben ismerkedett meg a marxizmussal. 1905-ben belépett a Magyarországi Szociáldemokrata Pártba, a tanítói hivatás helyett az újságírói pályát választotta. 1910-től a Népszava és a Szocializmus című folyóiratok munkatársa volt. Irodalomkritikusként többek között a munkások művelődését segítő „Világkönyvtár” sorozat megindítása, a kötetei elé írt bevezető esszék, illetve Ady és az általa vezetett új irodalmi irányzat melletti állásfoglalása fűződik a nevéhez.[2] A marxista szellemű irodalomesztétika egyik első képviselője volt Magyarországon. Pogány József fiatal újságíró korában, 1912-ben jelentkezett a Martinovics páholyba, ahova egy év múlva fel is vették, majd 1914-ben egy napon avatták legénnyé és mesterré. Az első világháború kitörése után frontkatona és haditudósító volt, háborúellenes műveket is írt (Friedrich Adler pere, A Munkapárt bűnei). A szabadkőműves páholyokból 1918-ban a szociáldemokraták pártutasításra kiléptek, Pogány József mellett többek között Diner-Dénes József, Kunfi Zsigmond, Rónai Zoltán, Vágó József.[3]

Az őszirózsás forradalomban és a Tanácsköztársaságban[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1918 őszén az MSZDP baloldali ellenzékéhez csatlakozott. Az őszirózsás forradalom egyik irányítója, a Budapesti Katonatanács vezetője lett. Tevékenysége, hozzáértése igencsak vitatott volt.[4][5]

1918 decemberében még tiltakozott a Katonatanácsban folyó kommunista agitáció ellen, 1919 tavaszán már kész volt együttműködni a kommunistákkal, sőt ő maga is kommunista lett. Egyik aláírója volt a két munkáspárt egyesülését, a proletárdiktatúra megteremtését deklaráló határozatnak. Szerepet vállalt a Tanácsköztársaságban: hadügyi, később külügyi és közoktatási népbiztos és a Vörös Hadsereg II. hadtestének parancsnoka volt. Stromfeld Aurél lemondása után lényegében ő lett a hadügy irányítója. A Szamuely-féle általános hadkötelezettségi koncepció ellenében a Forradalmi Kormányzótanács által 1919. március 24-én felállított háromtagú bizottság (Kun Béla, Böhm Vilmos és Weltner Jakab) végül is Pogány hadseregtoborzásra épülő koncepcióját támogatta, és ennek alapján jelent meg március 25-én a Vörös Hadsereg fölállításáról szóló rendelet. A hadügy vezetésében lévő nézeteltérései miatt április 4-én lemondott (a Vörös Hadsereg egy zászlóalja is követelte távozását a hadügy éléről), ekkor öttagú hadügyi kollégium vette át a hadügy irányítását.

Magánéleti adalékok
Göndör Ferenc (Krausz Nathán) a Tanácsköztársaság sajtódirektóriumának elnöke, Vallomások c., Bécsben 1923-ban kiadott visszaemlékezéseiben írja le, hogy Kun azt állította, azért szövetkezett Pogánnyal, mert „a cél szentesíti az eszközt, és én az ügy érdekében az ördöggel is szövetkezem.” Amire Göndör megjegyzése: „Be kellett látnom, hogy itt aztán igaza van, mert Pogánynál kifogástalanabb ördög még a purgatóriumban sem szerepelhetett, és Pogány mellett még Kun Béla is egy dzsentlemennek a benyomását keltette.

Népbiztosként tevékeny résztvevője és támogatója volt a Tanácskormány olyan intézkedéseinek, mint például a laktanyák átnevezése uralkodók neveiről munkásmozgalmi alakok nevére; Árpád fejedelem szobrának eltakarása Marx két munkásalakkal ábrázolt figurájával, a szentek és egyházi alakok szobrainak lepellel való letakarása a budapesti május elsejei ünnepségen;[6] Pogány nevéhez fűződik továbbá a Nyugat folyóirat betiltása.[7] Irodalmi munkásságát nem kísérte egyértelmű siker, Napóleon c. darabja a Nyugatban rendkívül lesújtó kritikát kapott Fenyő Miksától kb. egy hónappal a folyóirat betiltása előtt.[8]

A Tanácsköztársaság bukása után[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Tanácsköztársaság bukása után Bécsbe menekült, majd 1920-ban a Szovjetunióba emigrált, politikai biztosként részt vett a krími harcokban. A Tisza-per előkészítése során megvádolták az őszirózsás forradalom napján Tisza István ellen elkövetett merényletben való részvétellel, ezért a magyar kormány kiadatását kérte Ausztriától. Állítólag Pogány a merénylet idején éppen az Astoria Szálló erkélyéről beszélt az összegyűlt tömeghez, a nyugalom fenntartását kérve, így Ausztria megtagadta kiadatását; az eljárást a Bethlen-kormány meg is szüntette.[9]

1921-től tagja volt a KMP-nek, és ebben az időszakban a Kominternben is tisztséget töltött be. 1922-ben illegálisan az USA-ba utazott, ahol az amerikai kommunista mozgalom magyar részlegében működött, megtanult angolul, majd a John Pepper nevet felvéve az amerikai kommunista párt (Workers Party of America) Végrehajtó Bizottságának tagja lett.

1924-ben visszahívták Moszkvába, de csak később (1925-ben vagy azután) tért vissza, majd rövidesen különféle skandináv, illetve ázsiai országok kommunista mozgalmának (svéd, norvég, dán, kínai, japán, koreai) szervezése céljából külföldre utazott. 19281929-ben ismét az USA kommunista mozgalmában tevékenykedett, majd 1930-tól újra a Szovjetunióban élt, ahol gazdaságtörténettel, újságírással foglalkozott.

A Sztálin által kezdeményezett tisztogatások során 1937. július 29-én koholt vádak (pl. ellenforradalmi tevékenység) alapján letartóztatták. 1938. február 8-án halálraítélték, s még aznap végrehajtották az ítéletet. 1956. május 30-án rehabilitálták.[10]

Munkái[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Arany János politikai nézetei (Budapest, 1909.)
  • Harcok emberei (tanulmányok, Bp., 1911);
  • A Balkán háború és az osztrák-magyar imperializmus (Bp., 1913);
  • Lemberg. Tíz hónap a cárizmus uralma alatt (Budapest, 1915.)
  • A meghódított Orosz–Lengyelországon keresztül (Budapest, 1915.)
  • A földre szállt pokol (Az Isonzo eposza, 1916.)
  • A Munkapárt bűnei (Bp., 1917);
  • Dánia, a paraszteldorádó (Bp., 1918);
  • Halál ellen van orvosság (Budapest, 1918)
  • Emberek és korok (Bp., 1919);
  • Napóleon (dráma, Bp., 1919);
  • Forradalom és ellenforradalom (Bp., 1919);
  • Szocialista külpolitika (Bp., 1919);
  • A fehér terror Magyarországon (Bécs, 1920);
  • Kommunisták és szakszervezetek (Bécs, 1922);
  • Kultúra, álkultúra (szerk. az életrajzot és a jegyzeteket írta Geréb László, Bp., 1962);
  • Pogány József válogatott írásai (Budapest, 1987.)

Angol nyelven[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Wikiquote-logo.svg
A magyar Wikidézetben további idézetek találhatóak
Pogány József témában.

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Berényi Zsuzsanna Ágnes: Budapest és a szabadkőművesség. Bp., Szerző, 2005.
  • Berényi Zsuzsanna Ágnes: Szabadkőműves páholyok Budapesten. Bp., Heraldika Kiadó, 2006.
  • Bölöny József: Magyarország kormányai. Az 1987-1992 közötti időszakot feldolg. és sajtó alá rend. Hubai László. 4. bőv., jav. kiad. Bp., Akadémiai Kiadó, 1992. 486 [1] o.; 5. bőv. jav. kiad. Bp., Akadémiai Kiadó, 2004.
  • Nagy Csaba: A magyar emigráns irodalom lexikona. Bp., Argumentum Kiadó-Petőfi Irodalmi Múzeum és Kortárs Irodalmi Központ, 2000.
  • Magyar Nagylexikon. Főszerk. Élesztős László (1-5. k.), Berényi Gábor (6. k.), Bárány Lászlóné (8-). Bp., Akadémiai Kiadó, 1993-.
  • Magyar zsidó lexikon. Szerk. Ujvári Péter. Bp., Zsidó Lexikon, 1929.
  • Palatinus József: A szabadkőművesség bűnei. 4. kiad. Bp., 1938-1939. Budai-Bernwaliner József ny.
  • Iratok a magyar külügyi szolgálat történetéhez. Összeáll. és szerk. Pritz Pál. Bp., Akadémiai Kiadó, 1994.
  • Révai Új Lexikona. Főszerk. Kollega Tarsoly István. Szekszárd, Babits, 1996-.
  • T. Kiss Tamás: [Kulturális] miniszterek 1848 és 1993 közötti időszakban. = A magyarországi kulturális minisztériumokról (1867-1993). Bp., Konferenciaközpont és Szabadegyetem Alapítvány, 1993.
  • Új magyar életrajzi lexikon. Főszerk. Markó László. Bp., Magyar Könyvklub.
  • Új magyar irodalmi lexikon. Főszerk. Péter László. Bp., Akadémiai Kiadó, 1994.