Pogány József

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Pogány József
Pepperspeaks.jpg
Pogány beszél a Tanácsköztársaság idején
Született
1886. november 8.
Budapest
Elhunyt
1938. február 8. (51 évesen)
Moszkva
Foglalkozása diplomata

Pogány József, (szül. Schwartz József, Budapest, 1886. november 8.Moszkva, 1938. február 8.) politikus, újságíró, irodalomkritikus, a Magyarországi Tanácsköztársaság egyik népbiztosa, a Kommunista Internacionálé munkatársa, John Pepper néven az amerikai kommunista párt végrehajtó bizottságának tagja.

Pogány József.jpg

Élete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Szegény sorsú pesti zsidó családba született, szüleinek komoly erőfeszítést jelentett taníttatása. Érettségi után francia-, német- és magyartanárnak készült, ebben az időben ismerkedett meg a marxizmussal. 1905-ben belépett a Magyarországi Szociáldemokrata Pártba, a tanítói hivatás helyett az újságírói pályát választotta. 1910-től a Népszava és a Szocializmus című folyóiratok munkatársa volt. Irodalomkritikusként többek között a munkások művelődését segítő „Világkönyvtár” sorozat megindítása, a kötetei elé írt bevezető esszék, illetve Ady és az általa vezetett új irodalmi irányzat melletti állásfoglalása fűződik a nevéhez.[1] A marxista szellemű irodalomesztétika egyik első képviselője volt Magyarországon. Pogány József fiatal újságíró korában, 1912-ben jelentkezett a Martinovics páholyba, ahova egy év múlva fel is vették, majd 1914-ben egy napon avatták legénnyé és mesterré. Az első világháború kitörése után frontkatona és haditudósító volt, háborúellenes műveket is írt (Friedrich Adler pere, A Munkapárt bűnei). A szabadkőműves páholyokból 1918-ban a szociáldemokraták pártutasításra kiléptek, Pogány József mellett többek között Diner-Dénes József, Kunfi Zsigmond, Rónai Zoltán, Vágó József.[2]

Az őszirózsás forradalomban és a Tanácsköztársaságban[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1918 őszén az MSZDP baloldali ellenzékéhez csatlakozott. Az őszirózsás forradalom egyik irányítója, a Budapesti Katonatanács vezetője lett. Tevékenysége, hozzáértése igencsak vitatott volt.[3][4]

1918 decemberében még tiltakozott a Katonatanácsban folyó kommunista agitáció ellen, 1919 tavaszán már kész volt együttműködni a kommunistákkal, sőt ő maga is kommunista lett. Egyik aláírója volt a két munkáspárt egyesülését, a proletárdiktatúra megteremtését deklaráló határozatnak. Szerepet vállalt a Tanácsköztársaságban: hadügyi, később külügyi és közoktatási népbiztos és a Vörös Hadsereg II. hadtestének parancsnoka volt. Stromfeld Aurél lemondása után lényegében ő lett a hadügy irányítója. A Szamuely-féle általános hadkötelezettségi koncepció ellenében a Forradalmi Kormányzótanács által 1919. március 24-én felállított háromtagú bizottság (Kun Béla, Böhm Vilmos és Weltner Jakab) végül is Pogány hadseregtoborzásra épülő koncepcióját támogatta, és ennek alapján jelent meg március 25-én a Vörös Hadsereg fölállításáról szóló rendelet. A hadügy vezetésében lévő nézeteltérései miatt április 4-én lemondott (a Vörös Hadsereg egy zászlóalja is követelte távozását a hadügy éléről), ekkor öttagú hadügyi kollégium vette át a hadügy irányítását.

Magánéleti adalékok
Göndör Ferenc (Krausz Nathán) a Tanácsköztársaság sajtódirektóriumának elnöke, Vallomások c., Bécsben 1923-ban kiadott visszaemlékezéseiben írja le, hogy Kun azt állította, azért szövetkezett Pogánnyal, mert „a cél szentesíti az eszközt, és én az ügy érdekében az ördöggel is szövetkezem.” Amire Göndör megjegyzése: „Be kellett látnom, hogy itt aztán igaza van, mert Pogánynál kifogástalanabb ördög még a purgatóriumban sem szerepelhetett, és Pogány mellett még Kun Béla is egy dzsentlemennek a benyomását keltette.

Népbiztosként tevékeny résztvevője és támogatója volt a Tanácskormány olyan intézkedéseinek, mint például a laktanyák átnevezése uralkodók neveiről munkásmozgalmi alakok nevére; Árpád fejedelem szobrának eltakarása Marx két munkásalakkal ábrázolt figurájával, a szentek és egyházi alakok szobrainak lepellel való letakarása a budapesti május elsejei ünnepségen;[5] Pogány nevéhez fűződik továbbá a Nyugat folyóirat betiltása.[6] Irodalmi munkásságát nem kísérte egyértelmű siker, Napóleon c. darabja a Nyugatban rendkívül lesújtó kritikát kapott Fenyő Miksától kb. egy hónappal a folyóirat betiltása előtt.[7]

A Tanácsköztársaság bukása után[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Tanácsköztársaság bukása után Bécsbe menekült, majd 1920-ban a Szovjetunióba emigrált, politikai biztosként részt vett a krími harcokban. A Tisza-per előkészítése során megvádolták az őszirózsás forradalom napján Tisza István ellen elkövetett merényletben való részvétellel, ezért a magyar kormány kiadatását kérte Ausztriától. Állítólag Pogány a merénylet idején éppen az Astoria Szálló erkélyéről beszélt az összegyűlt tömeghez, a nyugalom fenntartását kérve, így Ausztria megtagadta kiadatását; az eljárást a Bethlen-kormány meg is szüntette.[8]

1921-től tagja volt a KMP-nek, és ebben az időszakban a Kominternben is tisztséget töltött be. 1922-ben illegálisan az USA-ba utazott, ahol az amerikai kommunista mozgalom magyar részlegében működött, megtanult angolul, majd a John Pepper nevet felvéve az amerikai kommunista párt (Workers Party of America) Végrehajtó Bizottságának tagja lett.

1924-ben visszahívták Moszkvába, de csak később (1925-ben vagy azután) tért vissza, majd rövidesen különféle skandináv, illetve ázsiai országok kommunista mozgalmának (svéd, norvég, dán, kínai, japán, koreai) szervezése céljából külföldre utazott. 19281929-ben ismét az USA kommunista mozgalmában tevékenykedett, majd 1930-tól újra a Szovjetunióban élt, ahol gazdaságtörténettel, újságírással foglalkozott.

A Sztálin által kezdeményezett tisztogatások során 1937. július 29-én koholt vádak (pl. ellenforradalmi tevékenység) alapján letartóztatták. 1938. február 8-án halálraítélték, s még aznap végrehajtották az ítéletet. 1956. május 30-án rehabilitálták.[9]

Munkái[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Arany János politikai nézetei (Budapest, 1909.)
  • Harcok emberei (tanulmányok, Bp., 1911);
  • A Balkán háború és az osztrák-magyar imperializmus (Bp., 1913);
  • Lemberg. Tíz hónap a cárizmus uralma alatt (Budapest, 1915.)
  • A meghódított Orosz–Lengyelországon keresztül (Budapest, 1915.)
  • A földre szállt pokol (Az Isonzo eposza, 1916.)
  • A Munkapárt bűnei (Bp., 1917);
  • Dánia, a paraszteldorádó (Bp., 1918);
  • Halál ellen van orvosság (Budapest, 1918)
  • Emberek és korok (Bp., 1919);
  • Napóleon (dráma, Bp., 1919);
  • Forradalom és ellenforradalom (Bp., 1919);
  • Szocialista külpolitika (Bp., 1919);
  • A fehér terror Magyarországon (Bécs, 1920);
  • Kommunisták és szakszervezetek (Bécs, 1922);
  • Kultúra, álkultúra (szerk. az életrajzot és a jegyzeteket írta Geréb László, Bp., 1962);
  • Pogány József válogatott írásai (Budapest, 1987.)

Angol nyelven[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Pogány József témájú médiaállományokat.
Wikiquote-logo.svg
A magyar Wikidézetben további idézetek találhatóak
Pogány József témában.

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Berényi Zsuzsanna Ágnes: Budapest és a szabadkőművesség. Bp., Szerző, 2005.
  • Berényi Zsuzsanna Ágnes: Szabadkőműves Páholyok Budapesten. Bp., Heraldika Kiadó, 2006.
  • Bölöny József: Magyarország kormányai. Az 1987-1992 közötti időszakot feldolg. és sajtó alá rend. Hubai László. 4. bőv., jav. kiad. Bp., Akadémiai Kiadó, 1992. 486 [1] o.; 5. bőv. jav. kiad. Bp., Akadémiai Kiadó, 2004.
  • Nagy Csaba: A magyar emigráns irodalom lexikona. Bp., Argumentum Kiadó-Petőfi Irodalmi Múzeum és Kortárs Irodalmi Központ, 2000.
  • Magyar Nagylexikon. Főszerk. Élesztős László (1-5. k.), Berényi Gábor (6. k.), Bárány Lászlóné (8-). Bp., Akadémiai Kiadó, 1993-.
  • Magyar zsidó lexikon. Szerk. Ujvári Péter. Bp., Zsidó Lexikon, 1929.
  • Palatinus József: A szabadkőművesség bűnei. 4. kiad. Bp., 1938-1939. Budai-Bernwaliner József ny.
  • Iratok a magyar külügyi szolgálat történetéhez. Összeáll. és szerk. Pritz Pál. Bp., Akadémiai Kiadó, 1994.
  • Révai Új Lexikona. Főszerk. Kollega Tarsoly István. Szekszárd, Babits, 1996-.
  • T. Kiss Tamás: [Kulturális] miniszterek 1848 és 1993 közötti időszakban. = A magyarországi kulturális minisztériumokról (1867-1993). Bp., Konferenciaközpont és Szabadegyetem Alapítvány, 1993.
  • Új magyar életrajzi lexikon. Főszerk. Markó László. Bp., Magyar Könyvklub.
  • Új magyar irodalmi lexikon. Főszerk. Péter László. Bp., Akadémiai Kiadó, 1994.