Bozóki András

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Bozóki András
Ünnepi Könyvhét 2012 - 0053.JPG
Bozóki András a 2012-es könyvhéten
A Magyar Köztársaság nemzeti kulturális örökség minisztere
Hivatali idő
2005. február 14.2006. június 8.
Előd Hiller István
Utód Hiller István
Született 1959január 23. (56 éves)
Budapest
Párt Fidesz (1988–1993)

Foglalkozás szociológus
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Bozóki András témájú médiaállományokat.

Bozóki Tamás András (Budapest, 1959. január 23.) magyar politológus, szociológus, egyetemi tanár, a politikatudomány kandidátusa. Kutatási területe a demokratikus átalakulások, a közép-európai politika, a politikai ideológiák (elsősorban az anarchizmus, liberalizmus és a populizmus), az eszmetörténet és a magyar politikai tagoltság. A Magyar Narancs című lap egyik alapító szerkesztője. 2005-2006-ban a nemzeti kulturális örökség minisztere.

Életpályája[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1978-ban kezdte meg egyetemi tanulmányait az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán, ezzel párhuzamosan 1980-tól az ELTE Szociológiai Intézetének hallgatója volt. 1983-ban szerezte meg jogi doktorátusát, 1985-ben szociológusi diplomáját. Jogi diplomájának megszerzését követően az ELTE ÁJK-n kapott tanársegédi állást, 1988-tól adjunktusként, 1992-től egyetemi docensként dolgozott. Kezdetben a jog- és államelméleti tanszéken oktatott, majd 1987-ben részt vett a kar jogszociológiai tanszékének megalapításában, amelynek oktatója (2013-tól a jog- és társadalomelméleti tanszék). 1993-ban az újonnan alakult Közép-európai Egyetemen (CEU) került egyetemi docensi beosztásba, de továbbra is tanított az ELTE-n. Részt vett a CEU politikatudományi doktori programjának kidolgozásában. 2003-ban habilitált, majd 2005-ben kapta meg egyetemi tanári kinevezését. Emellett 1991 és 1993 között az MTA Politikatudományi Intézete tudományos munkatársaként kutatott. E mellett a bécsi társadalomtudományi intézet (IWM, 1990–1991), a berlini Wisschenschaftskolleg (1993–1994), brightoni Sussex Európai Intézet (1999), a hollandiai NIAS (1999), valamint Firenzében az Európai Egyetemi Intézet (2000–2001 és 2012) és a CEU Institute for Advanced Study (2014) ösztöndíjas kutatója volt. Vendégprofesszorként a következő egyetemeken tanított: Nottinghami Egyetem (1993), a massachusettsi Smith College, Mount Holyoke College és a Hampshire College (1999-2000), a Tübingeni Egyetem (1999-2001), a Bolognai Egyetem (2008) és a Stockholmi Södertörns Egyetem (2008) és a New York-i Columbia Egyetem (2004, 2009, 2015).

1992-ben védte meg a politikatudomány kandidátusi értekezését. A Magyar Tudományos Akadémia Politikatudományi Bizottságának tagja, 2011 óta a bizottság elnöke. Akadémiai tisztsége mellett 1991 és 1998 között, valamint 2006-tól a Magyar Politikatudományi Társaság elnökségi tagja, illetve 2003 és 2005 között elnöke volt. 2002 és 2008 között az Európai Politikatudományi Hálózat elnökségi tagjaként is tevékenykedett. 2008-ban a Politikatudományi Társaságok Európai Konföderációjának végrehajtó bizottságának tagjává választották, ahol funkcióját 2012-ig töltötte be. 1991 és 1994 között a Szociológiai Szemle szerkesztőbizottságának tagja, 1992-ben a Politikatudományi Szemle egyik alapító szerkesztője volt 2000-ig, azóta a szerkesztőbizottság tagja. 2008 és 2012 között a Eurosphere Working Papers Series főszerkesztője volt. Emellett tagja a European Political Science, a Political Science Education, a Taiwan Journal of Democracy, az East European Quarterly és a CEU Political Science Journal című folyóiratok szerkesztőbizottságának.

Bozóki aktívan részt vett a rendszerváltás körüli és azt követő közéletben. 1987-ben részt vett a lakiteleki találkozón, 1988 májusában a Szabad Kezdeményezések Hálózata alapítója volt, illetve a Fidesz megalakulása után két hónappal belépett a szervezetbe. A Fidesz részéről részt vett 1989-ben a Nemzeti Kerekasztal-tárgyalásokon, ahol az Ellenzéki Kerekasztal képviseletében az erőszakos megoldásokat kizáró jogi garanciák megteremtésével foglalkozó munkabizottság tagja volt. 1990 januártól májusig a Fidesz szóvivője, 1991 és 1992 között a párt országgyűlési képviselőcsoportjának szakértője volt. 1993-ban kilépett a pártból. 1989-ben a Magyar Narancs című, előbb kéthetente, majd hetente megjelenő lap alapító szerkesztőjeként, majd 1992 és 1996 között főmunkatársaként is dolgozott. A 2000-es években a Magyar Hírlap, majd a Figyelő kolumnistája volt. 2003 és 2004 között tagja volt Medgyessy Péter miniszterelnök tanácsadó testületének. 2005-ben, az első Gyurcsány-kormányban a nemzeti kulturális örökség miniszterévé nevezték ki, tisztségét a 2006-os országgyűlési választások utánig, júniusig viselte. 2007 és 2008 között a környezetvédelmi miniszter tanácsadója volt. Részt vett a Lehet Más a Politika nevű társadalmi kezdeményezés elindításában, de a pártba nem lépett be.

Díjai, elismerései[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Erdei Ferenc-díj (1991)
  • Pulitzer-emlékdíj (1993, a Magyar Narancs szerkesztősége)
  • Bibó István-díj (2009)

Főbb publikációi[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • A Szép Szó 1936–1939 (szerk., 1987)
  • Anarchizmus (társszerk., 1991)
  • Társadalomismeret. Középiskolai tankönyv. (társszerző, 1991)
  • Post-Communist Transition: Emerging Pluralism in Hungary (társszerző és társszerk, 1992)
  • Tiszta lappal. A Fidesz a magyar politikában (szerk., 1992)
  • Zsolt Béla: A végzetes toll (szerk. 1992)
  • Polgárosodás, civil társadalom és demokrácia (társszerző, 1993)
  • Az anarchizmus elmélete és magyarországi története (társszerző, 1994)
  • Democratic Legitimacy in Post-Communist Societies (szerk., 1994)
  • Konfrontáció és konszenzus: a demokratizálás stratégiái (1995)
  • Anarchizmus ma (társszerk. 1995)
  • Lawful Revolution in Hungary (társszerk., 1995)
  • Magyar panoptikum (1996)
  • Ignotus Pál: Vissza az értelemhez (szerk. 1997)
  • Magyar politikusok arcképcsarnoka (társszerző, 1998)
  • Magyar anarchizmus (társszerk. 1998)
  • Intellectuals and Politics in Central Europe (szerk., 1999)
  • A rendszerváltás forgatókönyve: kerekasztal-tárgyalások 1989-ben I–IV. (főszerk., 1999)
  • A rendszerváltás forgatókönyve: kerekasztal-tárgyalások 1989-ben V–VI (társszerk., 2000)
  • A rendszerváltás forgatókönyve: kerekasztal-tárgyalások 1989-ben VII. Alkotmányos forradalom: Tanulmányok. (szerk. 2000)
  • A rendszerváltás forgatókönyve: kerekasztal-tárgyalások 1989-ben VIII. Portrék és életrajzok. (társszerk. 1999)
  • The Roundtable Talks of 1989: The Genesis of Hungarian Democracy (szerk., 2002)
  • The Communist Successor Parties of Central and Eastern Europe (társszerk. 2002)
  • Politikai pluralizmus Magyarországon 1987–2002 (2003)
  • The Future of Democracy in Europe: Trends, Analyses and Reforms (társszerző, 2004)
  • Migrants, Minorities, Belonging and Citizenship (társszerző, 2004)
  • Anarchism in Hungary: Theory, History, Legacies (társszerző, 2006)
  • Ars politica (2007)
  • Anarcho-demokraták ( társszerző, 2007)
  • Merre tovább, Magyarország? (társszerző, 2008)
  • Az anarchizmus klasszikusai (társszerk. 2009)
  • Diversity and the European Public Sphere: The Case of Hungary (társszerző, 2010)
  • Jegyzetek a szabadságról: Ignotus Pál írásai (szerk. 2010)
  • Virtuális köztársaság (2012)
  • Cenzorok helyett fekvőrendőrök (2012)
  • Családi tűzfészek. A kultúra a szimbolikus politika fogságában (in: Magyar polip, 2013)
  • 25 Years after the Fall of Iron Curtain: The State of Integration of East and West in the European Union (társszerző, 2014)

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]