Lukács György (filozófus)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Lukács György
Lukács-comisario-alimentos-hungría--outlawsdiary02tormuoft.png
Született 1885. április 13.
Budapest
Elhunyt 1971. június 5. (86 évesen)
Budapest
Foglalkozása filozófus, politikus

Lukács György (szül. Löwinger György Bernát, Budapest, 1885. április 13.Budapest, 1971. június 5.) magyar filozófus, esztéta, egyetemi tanár, marxista gondolkodó, kommunista politikus. A tanácsköztársaság népbiztosa, a második Nagy Imre-kormány minisztere. 1948-tól a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) tagja. Nemzetközileg is ismert filozófus.

Pályája[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1918-ig[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Apja, Lukács (Löwinger) József, a Magyar Általános Hitelbank igazgatója volt, aki zsidó származása mellett, 1899-ben nemességet kapott „szegedi” előnévvel.

Lukács György jogot tanult Budapesten. 1906-ban doktorált Kolozsvárott[1]. 1906–1907-ben Berlinben tanult. 1904-ben Bánóczi Lászlóval, Benedek Marcellel és Hevesi Sándorral megalakította a Thália Társaságot. Alapító tagja volt a Vasárnapi Körnek (Balázs Béla, Fülep Lajos, Hauser Arnold, Mannheim Károly, Ritoók Emma, Tolnay Károly), és a Galilei Körnek is. Publikált a Nyugatban, a Huszadik Században és másutt.

1910-ben jelent meg első könyve, a Lélek és formák címmel. 1911-ig Berlinben, 1912-1917 között Heidelbergben élt. 1917-től részt vett a Vasárnapi Kör és a Szellemi Tudományok Szabadiskolájának munkájában. 1915 őszén nem fegyveres szolgálatba került, 1916-ban fölmentették. A háború megerősítette benne a kapitalizmus elutasítását, a forradalomban látta a kiutat.

1918 és 1945 között[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1918 végén belépett a Kommunisták Magyarországi Pártjába (KMP). 1919-ben, a Magyarországi Tanácsköztársaság idején helyettes közoktatásügyi népbiztos, április 3-ától a Forradalmi Kormányzótanács népbiztosa, május–júniusban pedig a Vörös Hadsereg politikai biztosa volt; e tisztségében a tiszafüredi vereség után Poroszlón tizedeléskor nyolc embert főbe lövetett.[2] A bukás után egy ideig bujkált, majd Bécsbe menekült, ahol a bécsi Ideiglenes KB tagja lett. 1920-tól az MKP Bécsben működő Ideiglenes Központi Bizottságának a tagja. 1921-ben Landler Jenővel együtt kilépett a KB-ból. 1921-ben részt vett a Komintern III. kongresszusán Moszkvában. 1924-ben „jobboldali revizionistának” bélyegezték. 1926-tól ismét KB-tag. A Marx–Engels–Lenin Intézet munkatársa lett mint tudományos kutató. 1941. június 29-én az NKVD letartóztatta, majd végén Taskentbe telepítették.

1945 és 1965 között[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Lukács György és Anna Seghers 1952-ben

1945 augusztusában érkezett Budapestre. 1949-ben országgyűlési képviselő lett, amelyről 1951-ben lemondott, de 1953-tól ismét képviselő. 1945-től egyetemi tanár. 1948-tól a Magyar Tudományos Akadémia tiszteleti, majd rendes tagja.

1949–50-ben került sor az ún. Lukács-vitára, aminek középpontjában Lukács demokráciafelfogása állt. A támadások hatására nyilvános önkritikára kényszerült. Visszaemlékezésében Nagy Imrét „programnélkülisége” miatt hibáztatta. 1956 tavaszán előadást tartott a Petőfi Körben. 1956. október 26-án népművelési miniszternek nevezték ki a második Nagy Imre-kormányban. Részt vett az MSZMP Ideiglenes Szervezőbizottságának a munkájában. November 4-én a jugoszláv nagykövetségre menekült, majd azt november 18-án elhagyta. A szovjet hatóságok letartóztatták, és Romániába vitették. 1957. április 11-én hazatérhetett. 1965-ig belső emigrációban élt, és csak Nyugat-Európában publikált.

1965-től haláláig[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1967-től tagja lett az MSZMP-nek, amely a párttagságát visszamenőlegesen ismerte el. 1968-ban a sztálinizmus igazi alternatívájának a „szocialista demokráciát” nevezte.

Lukács György tanítványai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Lukács György tanítványainak egy csoportja alkotta a 60-as években az úgynevezett budapesti iskolát. Tagjai: Fehér Ferenc (19331994), Heller Ágnes (1929–), Márkus György (1934–), Vajda Mihály (1935–). Tágabb értelemben véve Almási Miklós (1932–) és Hermann István (19251986) is körükbe tartozott.

A budapesti iskola, vagy „Lukács-iskola” tanítványait, akik közé például Kis János, Bence György, Ludassy Mária, Radnóti Sándor tartozik, a publicisztikai zsargon néha „Lukács-óvodának” nevezi.

Lukács egy másik tanítványa, Mészáros István (1930–) marxista filozófus 1956-ban Angliába emigrált.

Kritikák[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Több[3] életrajzíró és filozófus szerint személyes felelősség terheli a korabeli magyar szellemi élet erőszakos, hatósági eszközökkel történő homogenizációjáért és több kiemelkedő magyar filozófus (például Hamvas Béla, Kerényi Károly, Prohászka Lajos), valamint író (például Nemes Nagy Ágnes, Weöres Sándor, illetve az Újholdasok) tönkretételéért, elhallgattatásáért, emigrációba kényszerítéséért vagy a szellemi életből való kiszorításáért; mint ennek a homogenizációs folyamatnak egyik programadója és szellemi útmutatója, és a Párt szempontjából nemkívánatos alkotók listáinak összeállítója.

Művei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Lukács György sírja Budapesten. Kerepesi temető: Mm. J. 13.
  • Ifjúkori művek (1902–1908) (Bp., 1977)
  • A lélek és a formák (1910) (Die Seele und die Formen, 1911.)
  • A heidelbergi művészetfilozófia és esztétika
  • A regény elmélete (Bp., 1975)
  • Történelem és osztálytudat (Bp., 1971)
    • A bolsevizmus mint erkölcsi probléma
    • A kommunizmus erkölcsi alapja
    • Az erkölcs szerepe a kommunista termelésben
    • Régi kultúra és új kultúra
    • Párt és osztály
    • Önkritika
    • Friedrich Engels születésének századik évfordulójára
    • Korvin Ottó
    • A szindikalizmus válsága Olaszországban
    • A fehérterror társadalmi hinterlandja
    • A konszolidáció kísérlete
    • A művelődési munka kérdéséhez
    • A parlamentarizmus kérdéséhez
    • Párt és ifjúsági mozgalom Magyarországon
    • III. Internacionale szervezeti kérdései
    • Történelem és osztálytudat
    • Még egyszer az illúziók politikájáról
    • Rosa Luxemburg: Tömegsztrájk. Előszó
  • Művészet és társadalom (Bp., 1969)
  • A fiatal Hegel (Bp., 1976)
  • Az ész trónfosztása (1954)
  • A történelmi regény (Bp., 1977)
  • Az esztétikum sajátossága I-II. (Die Eigenart des Ästhetischen) (1963)
  • A modern dráma fejlődésének története (Bp., 1978).
  • Világirodalom (I–II., Bp., 1969)
  • Magyar irodalom–magyar kultúra (Bp., 1970)
  • Adalékok az esztétika történetéhez I-II. (Bp., 1972.)
  • A különösség, mint esztétikai kategória (Über die Besonderheit als Kategorie der Ästhetik) (Magvető, Bp., 1985.)
  • A társadalmi lét ontológiájához – Szisztematikus fejezetek; Történeti fejezetek; Prolegomena (Bp., 1976)
  • A demokratizálódás jelene és jövője (1968) (Bp., 1988.)
  • Utam Marxhoz (I–II., Bp., 1970)

Emlékezete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Budapesten, egykori lakásában működik 1972 óta a Magyar Tudományos Akadémia Lukács Archívuma, melynek elsődleges feladata hagyatékának, levelezésének és könyvtárának, kéziratos és nyomtatott műveinek, valamennyi publikációjának gyűjtése, őrzése, gondozása és feltárása.
  • Faludy György: Levél Lukács Györgyhöz – Versek – Digitális Irodalmi Akadémia, Petőfi Irodalmi Múzeum, Budapest, 2011. Magyarország ciklus 24. vers. – A hozzáférés ideje: 2012. augusztus 24. 22:30

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Wikiquote-logo.svg
A magyar Wikidézetben további idézetek találhatóak
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Lukács György (filozófus) témájú médiaállományokat.