Ilku Pál

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Ilku Pál (Bulcsu, Bereg vármegye, 1912. október 8.Budapest, 1973. július 13.[1]) magyar kommunista politikus, vezérőrnagy.

Jelentős része volt az 1956-os forradalom leverését követően a Kádár János vezette Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány konszolidálásában fontos szerepet játszó karhatalmi erők (a „pufajkások”) megszervezésében. Később helyettes honvédelmi miniszter, majd művelődésügyi miniszter lett.

Életpályája[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Beregszász mellett fekvő Bulcsuban született. Szülőfaluját a vármegye nagyobbik részével együtt a trianoni békeszerződés értelmében az újonnan alakult Csehszlovákiához csatolták. Elemi és középiskolai tanulmányait falujában, illetve Beregszászon végezte. 1935-ben Pozsonyban szerzett tanítói oklevelet.[1] Még az 1930-as évek elején vette feleségül Czabán Piroskát, akinek apjával (azaz apósával), Czabán Samuval együtt 1935-ben baloldali pedagógiai lapot indított Új korszak címmel. Ekkor már három éve részt vett a csehszlovákiai baloldali mozgalmakban, 1937-ben pedig belépett Csehszlovákia Kommunista Pártjába.[1]

Baráti szálak fűzték Fábry Zoltánhoz és Schönherz Zoltánhoz is. Utóbbi irányítása alatt szervezkedett odahaza a fiatalok közt, így többek közt az ungvári Magyar Munkás című újságba és az ostravai Magyar Napba is írt cikkeket. Amikor Kárpátalja 1939 májusában újraegyesült Magyarországgal Ilkut sokakkal együtt letartóztatták.[1] Bizonyíték hiányában hamar elengedték, de rendőri felügyelet alá került, később pedig büntetésből katonának is behívták.

1944 őszén másokkal együtt megszökött és a hegyekben bujkált, az előrenyomuló szovjet hadsereg megérkezése után Beregszász párttitkára lett[1], a következő év januárjában a Magyar Kommunista Párt meghívására családjával Debrecenbe költözött. (Akkoriban itt volt a szovjetek által hatalomra segített magyar Ideiglenes Nemzeti Kormány székhelye.) Magyarországon oktatáspolitikával kezdett foglalkozni, a párton belül előbb a pécsi, majd a budapesti pártiskola funkcionáriusa lett. az 1947-es választásokon jutott be először a parlamentbe, az MKP országos listájáról. Innentől kezdve az 1967-1971-es ciklust leszámítva haláláig országgyűlési képviselő maradt. 1958-tól az MSZMP KB tagja, 1962 és 1970 között az MSZMP Politikai bizottságának póttagja volt.[2]

1956-1957-ben[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A szovjet csapatok 1956. november 4-ei bevonulása után Ilku főszerepet vállalt Kádár János Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormánya hatalmát biztosító, pufajkások néven elhíresült karhatalmi egységek felállításában.

"A tanulság […] egész népünk számára: hogy a hatalom kérdésében nincs helye vitának, mérlegelésnek, aggályoskodásnak, hogy parancsra vagy parancs nélkül, de fegyveresen meg kell semmisíteni a népi hatalomra kezet emelő ellenséget" – mondta Ilku az Országgyűlésben 1957 májusában, miután az előző fél évben civil tüntetők százait ölték meg a restaurált kommunista hatalom fegyvereseinek sortüzei.

Kormányzati karrierje[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • 1948 - MDP agitációs és propaganda osztályának vezetője[1]
  • 1952-58 - politikai főcsoportfőnök-helyettes[1]
  • 1957-58 - honvédelmi miniszterhelyettes[1]
  • 1958-61 - művelődésügyi miniszterhelyettes[1]
  • 1961-73 - művelődésügyi miniszter[1]

Díjai, elismerései[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • 1971-ben a moszkvai Állami Lomonoszov Egyetem díszdoktorrá avatta.

Írásai [3][szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Lendület (regény, Pozsony, 1936);
  • Az osztály zendülői (regény, Budapest, 1949);
  • Oktatásügyünk továbbfejlesztéséről (Budapest, 1964);
  • Korszerű műveltség – szocialista ember (válogatott beszédek, cikkek, válogatta, szerk. Horváth Márton, Aczél György előszavával, Bp., 1977).

Írások róla[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • E. Fehér Pál: Búcsú I. P.-tól (Kortárs, 1973. 9. sz.);
  • Dobozy Imre: Búcsú helyett (Élet és Irod., 1973. 29. sz.);
  • Sándor László: A Sarló írói és művészei (Alföld, 1978. 8. sz.).

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. ^ a b c d e f g h i j Pécs lexikon  I. (A–M). Főszerk. Romváry Ferenc. Pécs: Pécs Lexikon Kulturális Nonprofit Kft. 2010. 329. o. ISBN 978-963-06-7919-0
  2. Akadémiai kislexikon
  3. Magyar életrajzi lexikon

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Életrajza az Országgyűlési Almanach 1947-1949-ben
  • Magyar életrajzi lexikon
  • Akadémiai kislexikon Budapest 1. kötet 806. old.