Glatz Ferenc

Glatz Ferenc
Született	Csepel 1941. április 2. (70 éves)
Nemzetisége	magyar
Foglalkozása	történész, egyetemi tanár, az MTA rendes tagja, elnöke
Díjak	Széchenyi-díj (1995), Prima Primissima díj (2007)

Glatz Ferenc (Csepel, 1941. április 2.) Széchenyi-díjas magyar történész, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, 1996 és 2002 között elnöke. Az újkori európai művelődéstörténet és a történeti segédtudományok neves tudósa. 1989 és 1990 között művelődési miniszter. 1990 és 1996 között, valamint 2002-től az MTA Történettudományi Intézet igazgatója.

Életpályája

1959-ben érettségizett a Fáy András Gimnáziumban, majd felvették az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának történelem szakára, ahol 1964-ben szerzett középiskolai tanári diplomát. Ennek megszerzése után az MTA Történettudományi Intézetben kapott segédmunkatársi állást a Századok című szakfolyóirat szerkesztőségi titkáraként. 1968-ban az MTA Történettudományi Intézetének tudományos segédmunkatársa, egy évre rá tudományos munkatársa lett. 1975 és 1976 között csoportvezető, majd 1985-ig a histográfiai és módszertani osztály alapító vezetője volt. 1986-ban kinevezték az intézet tudományos igazgatóhelyettesévé. 1988-ban rövid ideig az intézet megbízott igazgatója volt, majd 1990-ben ismét az intézet igazgatója lett. 1994-ben kutatóprofesszori megbízást kapott. Igazgatói posztjáról 1996-ban távozott, amikor az MTA elnökévé választották. 2002-ben, elnöki mandátumának lejárta után, ismét átvette az igazgatói pozíciót.

Kutatóintézeti munkája mellett 1975-ben az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán histográfiát, művelődéstörténetet és újkori forrástant kezdett tanítani egyetemi docensi beosztásban, 1979-ben megalapította az újkori történeti muzeológia tanszéki csoportot, amelynek vezetője is lett. 1990-ben megkapta egyetemi tanári kinevezését.

1976-ban védte meg a történettudományok kandidátusi, 1989-ben akadémiai doktori értekezését. Az MTA Történettudományi Bizottságának lett tagja. 1993-ban a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 2001-ben annak rendes tagjává választották. Közben 1993-ban a Filozófia és Történettudományi Osztály elnökhelyettese, 1994-ben elnöke lett, e tisztségéből fakadóan az MTA elnökségében is részt vett. 1996-ban az akadémia elnökévé választották, Kosáry Domokos utódjaként. 1999-ben megerősítették pozíciójában további három évre. 2001-ben az MTA Társadalomkutató Központ tudományos tanácsának elnöke. Akadémiai tisztségei mellett a Nemzetközi Histográfiai Bizottság főtitkára és az Integrációs Stratégiai Munkacsoport kisebbségi témacsoportjának vezetője volt. 1969-ban a Magyarország története című szakfolyóirat szerkesztőbizottsági titkára lett. 1973 és 1979 között a Történelmi Szemle szerkesztője, 1979-ben a História felelős szerkesztője, később főszerkesztője lett. Emellett számos könyvsorozat szerkesztője.

Közéleti pályafutása

1989-ben a Magyarország–NSZK Baráti Társaság elnökévé választották, ugyanebben az évben a Németh-kormány művelődési miniszterévé nevezték ki. Mindkét posztját 1990-ig viselte. 1990 és 1991 között pedig a Nemzetek Közötti Baráti Társaságok Szövetségének elnöki posztját töltötte be.

2003-ban a Kossuth- és Széchenyi-díj Bizottság tagjává, 2004-ben a Földhasználati és Vízgazdálkodási Stratégiai Nemzeti Bizottság, 2008-ban pedig a Magyar Vidéki Hálózat elnökévé választották.

2005-ben neve felmerült a Magyar Szocialista Párt lehetséges köztársaságielnök-jelöltjeként. 2008 végén részt vett az alternatív gazdasági program kidolgozására létrehozott Reformszövetség megszervezésében. 2009 márciusában, miután Gyurcsány Ferenc kormányfő bejelentette távozását, Glatzot a lehetséges utódok közt emlegették.

Munkássága

Fő kutatási területe az újkori európai művelődéstörténet, a tudománytörténet és a történettudomány módszertani kérdései.

Jelentős eredményei vannak az újkori tudomány- és kultúrpolitika kérdéskörében, ezen belül is elsősorban a 20. századi Európára. Jelentős könyvszerkesztői munkája is, nevéhez fűződik többek között a Történetírók Tára, a História Könyvtár és a Magyarság az ezredfordulón című sorozatok kiadása és szerkesztése. Miniszterként megalapozta a magyar kultúr- és tudománypolitika felkészítését a rendszerváltásra.

Számos könyv és tudományos publikáció szerzője vagy társszerzője. Munkáit magyar, angol és német nyelven adja közre, köztük több külföldön jelent meg.

Díjai, elismerései

• Österreichisches Ehrenkreuz für Wissenschaft und Kunst, I. fokozat (1990)
• Széchenyi-díj (1995) – Különösen kiemelkedő, külföldön is ismert tudományos, oktató és ismeretterjesztő tevékenységéért, a közgondolkodás alakításában játszott szerepéért, a tudományszervezésben elért eredményeiért, a magyar tudományosság nemzetközi elismertetésében végzett munkájáért, tanár- és kutatógenerációk képzéséért és továbbképzéséért.
• Kisebbségekért díj (1996)
• Jedlik Ányos-díj (1997)
• Herder-díj (1997)
• Bezerédj-díj (2001)
• Tolerancia-díj (2002)
• Olasz Köztársaság Elnöke Ezüstérem (2003)
• Grosses Verdienstkreuz des Bundesrepublik Deutschland (2003)
• Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztje (2004)
• Prima Primissima díj (2007)
• Budapest díszpolgára (2009)
• a Kaposvári Egyetem és a Babeş–Bolyai Tudományegyetem díszdoktora

Főbb publikációi

• Történetelméleti és módszertani szabályok (szerkesztő, 1977)
• Történetíró és politika (1980)
• Az 1944. év históriája (társszerző, 1985)
• Nemzeti kultúra – Kulturált nemzet 1867–1967 (1988)
• Szent István kora (társszerző, 1988)
• Történetírás – korszakváltásban (1990)
• A kisebbségi kérdés Közép-Európában tegnap és ma (1992)
• A magyarok krónikája (összeállítás, szerkesztő, 1995)
• Hungarians and Their Neighbours in Modern Times 1867–1950 (társszerző, 1995)
• Tudománypolitika az ezredforduló Magyarországán (1998)
• Föld, víz, levegő (szerkesztő, 2002)
• Magyar Millennium Európában (2004)
• Helyünk Európában (beszédek, 2005)

Források

• A Magyar Tudományos Akadémia tagjai 1825–2002 I. (A–H). Főszerk. Glatz Ferenc. Budapest: MTA Társadalomkutató Központ. 2003. 415–416. o.
• MTI Ki Kicsoda 2009, Magyar Távirati Iroda Zrt., Budapest, 2008, 384. old., ISSN 1787-288X
• Életrajz Glatz Ferenc hivatalos honlapján
• Glatz Ferenc adatlapja az MTA honlapján
• Eötvös Collegium honlapja