Vásárhelyi Miklós

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Vásárhelyi Miklós
Született 1917. október 9.
Fiume
Elhunyt 2001. július 31. (83 évesen)
Budapest
Nemzetisége magyar
Foglalkozása újságíró,
politikus,
országgyűlési képviselő

Vásárhelyi Miklós (Fiume, 1917. október 9.Budapest, 2001. július 31.) magyar újságíró, 1956-ban a második és a harmadik Nagy Imre-kormány sajtófőnöke volt.

Élete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Gyerekkorát Fiumében töltötte, ott kezdte tanulmányait, majd 19361937-ben Rómában a jogtudományi egyetemen tanult. 1939-ben Magyarországra költözött, ahol a Debreceni Tudományegyetem jogtudományi karán tanult. Ekkoriban lett tagja a Kommunisták Magyarországi Pártjának. A második világháborúban a háborút ellenzőkhöz csatlakozott, 1941-ig az óbudai szociáldemokrata ifjúsági szervezet titkára volt. Miután Magyarország belépett a háborúba (1941. június 26.), zsidó származása miatt munkaszolgálatra hívták be. A német megszállás után a fegyveres ellenállás tagja lett.

A háború után a Szabadság, majd a Szabad Nép című újság munkatársa lett. Ebben a minőségében vett részt az 19461947-es párizsi béketárgyalásokon. 1950-ben rövid ideig a Rádió elnöke is volt, 1951-ben a Művelt Nép Könyvkiadó felelős szerkesztője lett, 19521954 között pedig a Hungary–Vengrija c. lap főszerkesztője lett. 1954. májusában a Minisztertanács Tájékoztatási Hivatalának lett az elnökhelyettese.

Nagy Imre és reformtörekvéseinek támogatója volt, ezért 1955 áprilisában a „keményvonalas kommunisták” az összes többi reformkommunistával együtt leváltották, de nem zárták ki a pártból. 1955. május 27-én azonban Gimes Miklóssal együtt egy pártgyűlésen követelte a Rajk-per felülvizsgálatát, majd aláírt egy memorandumot, amely a kulturális élet ellenőrzésének megszüntetését követelte. Emiatt 1955. december 24-én kizárták a pártból.

Kizárását követően könyvtárosként dolgozott, majd a forradalom idején, 1956. november 1-jén a második Nagy Imre-kormány sajtófőnöke lett. A szovjet offenzíva napján, november 4-én a kormány többi tagjával együtt a jugoszláv nagykövetségre menekült, ahonnan azonban november 23-án kénytelen volt távozni. Romániába deportálták, ahol Snagovban tartották fogva őket, majd 1957. április 10-én visszahozták őket Magyarországra. Budapesten, a Nagy Imre-perben 5 év börtönre ítélték.

1960-ban amnesztiával kiszabadult a börtönből, ezt követően a Képzőművészeti Kiadó lektoraként dolgozott, múltja miatt azonban teherré vált a Kiadó számára és ezért elbocsátották. Egy építőipari cégnél tudott elhelyezkedni, ahol anyagbeszerző lett, 1972-ig. 1965-től az Élet és Tudomány című folyóirat munkatársa is lett, majd 1972-től az MTA Irodalomtudományi Intézetének lett munkatársa, sajtótörténeti kutatásokat végzett. 1973-tól a MAFILM dramaturgja volt.

Aktívan segédkezett a rendszerváltás lebonyolításában, támogatta az '56-os forradalom utáni megtorlás mártírjainak rehabilitálását. 1988-ban az ÚJ Márciusi Front és a Történelmi Igazságtétel Bizottság alapító tagja lett. Nagy Imre és társainak újratemetésén ő is beszédet mondott.

A rendszerváltás után az SZDSZ egyik alapító tagja lett, 1990 és 1994 között országgyűlési képviselő is volt. 19942001 között a Soros Alapítvány elnöki tisztét is betöltötte.

Kitüntetései[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]