Sztálinizmus

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A sztálinizmus kifejezéssel Joszif Visszarionovics Sztálin ideológiáját, politikai praxisát jelölik. Sztálinistának nevezik még azokat a politikai rendszereket is, amelyek a sztálinizmuson alapulnak.

Sztálin önmagát nem nevezte sztálinistának, hanem marxista–leninistának. Ez a helyzet a sztálinistákkal is, akik szintén marxista–leninistának tartják magukat, és nem sztálinistának. A sztálinisták és sokan mások szerint a sztálinizmus nem is létezik, mert szerintük Sztálin marxista–leninista és Lenin hű követője volt, és nem tért le a lenini útról soha.

Sztálin főbb újítása Leninhez képest az osztályharc folytatódásának elve a kommunista hatalomátvétel után. E szerint a proletárdiktatúra bevezetése után nem csökkennek, hanem nőnek az osztályellentétek, mivel a volt kapitalisták egyre agresszívabban lépnek fel a kapitalizmus visszaállítása érdekében, csak most már ezek az erők nem antikommunista szervezetekben, hanem a kommunista párton belül jelennek meg.[1] Ez az elv volt Sztálin idejében a tömeges terror növelésének ideológiai alapja. Jelenleg egyetlen országban működik a sztálini kommunista ideológián alapuló rendszer: Észak-Koreában.[2]

A sztálinizmus ugyanakkor egy korszak, amely Sztálin uralomra jutásától egészen haláláig tartott. Magyarországnak a második világháború végétől, s a kommunista hatalomátvételtől (1948), egészen az 1956-os forradalomig tartó időszakban volt része a sztálinizmusban. Ez csaknem három évtizednyi korszak több tízmillió halálát okozta nemcsak a Szovjetunióban, hanem más kommunista országokban is. Tömeges letartóztatások, statáriális eljárások, bebörtönzések és kivégzések zajlottak. Tömegeket taszítottak nyomorba, tartottak rendszeres terror alatt, illetve kínoztak meg. Feljegyzések vannak egyebek között arról, hogy kommunista vezetők és beosztottak merő szórakozásnak tartották, ha egyszerűen ok nélkül agyonlőtték beosztottjaikat. Alekszandr Szolzsenyicin úgy fogalmazott, hogy a Szovjetunióban negyven éven át hivatalos szinten „állami terrorizmus” működött. A faji megkülönböztetés is éppúgy helyet kapott a likvidálásra kijelölt személyek, vagy tömegek kiválasztásánál. Így a második világháború után a kollektív bűnősség elve szerint németek, magyarokat, tatárokat, erdélyi szászokat és lengyeleket hurcoltak el, vagy öltek meg, akik vélt kollaboránsok voltak. A katyńi vérengzés során lengyel katonatisztek tízezreit gyilkolták meg hideg vérrel, ahol elsődleges szempont nemzetiségük volt.

A sztálinizmus megítélése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A sztálinizmus megítélését illetően két fő vélemény létezik.

A független elemzők, a kommunizmus ellenfelei és a legtöbb kommunista a sztálinizmust nem tartja önálló ideológiának, rámutatva arra, hogy Sztálin nem változtatott lényegesen a Lenin által kialakított társadalmi renden. Sem a tömeges terror, sem a kritikus vélemények elnémítása nem Sztálin találmánya, ezeket a módszereket a rendszer a kezdettől fogva alkalmazta. Emellett a Lenin által kialakított rendszer eleve egy totalitárius rendszer volt, bármiféle társadalmi kontroll nélkül. Sztálin csupán megerősítette ezt a hatalmat, az addigi kollektív vezetést, mely 10-12 ember ellenőrizetlen teljhatalmát jelentette, egyetlen személy ellenőrizhetetlen teljhatalmával váltotta fel. Ezen álláspont szerint Sztálin munkássága nem több, mint Lenin munkásságának logikus és magától következő folytatása. Egyetlen fontosabb új elképzelés, melyet Sztálin fejlesztett ki, az osztályharc folytatódásának elve a kommunista hatalomátvétel után.

Ezzel szemben a kommunisták egy része a sztálinizmust a Lenin általi kommunizmushoz képest radikális újításnak tekinti. Ezen elmélet szerint radikális változtatás, hogy míg Lenin alatt proletárdiktatúra volt, addig azt Sztálin egyszemélyi diktatúrával váltotta fel. Fontos különbségnek tartják azt is ezen álláspont hívei, hogy az állami terror mértéke kisebb volt Lenin alatt, s úgy vélik, hogy a Lenin alatti terror szükségszerű és korlátozott volt, szemben a Sztálin-időszak nagyobb mértékű és szerintük nem igazolható repressziójával. A gazdaságpolitika terén is fontosnak tartják azt a különbséget, hogy míg Lenin a magántulajdon korlátozott szerepét megengedhetőnek tartotta (NEP), addig Sztálin a magántulajdont teljes egészében megszüntette.

Kontinuitás-elmélet
Sztálin Lenin tanait követte
Diszkontinuitás-elmélet
Sztálin szakított Leninnel
Lenin úgy vélte, hogy a proletariátus nem képes felismerni önmaga érdekeit, ezért egy külső erőre van szükség, a hivatásos forradalmárokéra és a pártra, hogy tudásuk segítségével vezessék a proletárdiktatúrát a kommunizmus első szakasza (a szocializmus) idején. Sztálin nem tett mást, mint ezt követte. Lenin az állam fokozatos gyengülését tervezte a proletárdiktatúra működése során.
Lenin ellenezte a pluralizmust, mind a társadalomban, mint a párton belül. A demokratikus centralizmus csupán taktikai szólam volt. Valójában a párton belüli vitákat is Lenin vezetése alatt és az ő javaslatára tiltotta be a párt X. kongresszusa. A demokráciát tagadó totális rendszert tehát Lenin vezette be. Bár Lenin sem tűrte a kommunizmussal ellentétes ideológiákat, Lenin idejében valódi demokrácia létezett a párton belül. Ezt változtatta meg Sztálin, amikor egyszemélyi vezetést vezetett be.
A gazdasági nyitás (NEP) valójában csupán taktikai lépés volt, Lenin a totális államosítás és centralizáció híve volt a gazdaságban, ezt folytatta Sztálin is. A NEP-politika hosszú távú gazdaságpolitika volt, a magánszektor jelenléte nem mond ellent az ideológiának a proletárdiktatúra idején, a magántulajdon csak a proletárdiktatúra végén, a kommunizmus második szakaszának bevezetésével szűnik meg.
Az állami terrort, a teljhatalmú titkosrendőrséget, a gyilkosságokat, a deportálásokat, a koncentrációs táborokat mind Lenin hozta létre. Lenin terrorja csupán válasz volt a polgárháborús körülményekre, mértékük sokkal kisebb volt, mint Sztálin alatt.
A párton belüli antidemokratikus hatalmi mechanizmust Lenin építette ki, Sztálin csak kihasználta a már kész helyzetet. Lenin elsősorban személyes modortalansága miatt kritizálta Sztálint, s nem politikája miatt. Bár Lenin javaslatára került 1922-ben Sztálin a pártfőtitkári posztra, ez a poszt akkoriban másodrendű volt, s Lenin 1924-ben javasolni szerette volna Sztálin leváltását, de halála miatt ezt már nem tudta megtenni.

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]