A tőke

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
A tőke (A politikai gazdaságtan bírálata)
Kapital titel bd1.png
A tőke első kiadásának címlapja
Szerző Karl Marx
Friedrich Engels
Eredeti cím Das Kapital. Kritik der politischen Ökonomie
Ország Németország
Téma Közgazdaságtan
Kiadás
Kiadás dátuma 1867, 1885, 1894
Magyar kiadó Szikra Kiadó
Magyar kiadás dátuma 1955, 1961, 1967
Fordító Rudas László, Nagy Tamás
Oldalak száma 824+531+715

A tőke (eredeti címén németül Das Kapital: Kritik der politischen Ökonomie, azaz A tőke: A politikai gazdaságtan bírálata) átfogó tanulmány a politikai gazdaságtanról, amelyet Karl Marx írt, és Friedrich Engels szerkesztett. Első kötete 1867-ben jelent meg. A mű tárgya a kapitalista társadalmi rendszer bírálata.

A műről[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Marx szerint a kapitalizmus fő hajtóereje a munkaerő kizsákmányolása és a munkától való elidegenedés. Célja a profit termelése, melynek fedezetét a munkások megfizetetlen munkaerejéből biztosítja. A tőkések kezében vannak a termelési eszközök, melyeket az állam biztosít számukra. A munkások azáltal, hogy termékeket állítanak elő, folyamatosan újratermelik a kapitalizmust.

Bár Marxot foglalkoztatták a tőkés társadalom szociális problémái, műve nem annyira egy etikai értekezés, hanem sokkal inkább a kapitalizmus alapvető törvényeinek feltárása, annak eredetének és jövőjének vizsgálata. Célja az volt, hogy felfedje, milyen célokat szolgál az eredeti tőkefelhalmozás, a bérmunka növekedése, a tőkekoncentráció, a bankrendszer, mi a profitráta csökkenésének alapja.

Marx az árut a tőkés társadalom alapkövének tekinti - olyan dolognak, amely mások számára hasznos lehet, de értéket képvisel a piacon az eladója számára is. Mivel a kereskedelmi ügyleteknek nincs erkölcsi töltete, a piacok növekedésével a társadalomban fokozatosan kettéválik a gazdasági és az erkölcsi-jogi szféra: a szubjektív erkölcsi érték válik ki az objektív gazdasági értékből. A politikai gazdaságtan, amelyet eredetileg a javak egyenlő elosztásának egyfajta morális tudományának gondoltak, nyitott utat a gazdaságtudományok, a jog, és az etika elkülönülésének.

Marx úgy vélte, a közgazdászoknak a kapitalizmust új, objektív módon kell vizsgálniuk, ugyanis a történelmi fejlődés során a pénzt megszabadították korábbi vallási és politikai töltetétől (helyettesítve azt az árufetisizmussal). Marx azt is kimondja, hogy a társadalmi termelési módok fejlődése történelmi koronként változó. A gazdaság fejlődése olyan hirtelen és gyors volt, hogy mindennemű irányítás és kontroll nélkül hozta létre szociális kapcsolatok hatalmas, egész világra kiterjedő hálóját. A társadalom fejlődését tehát a gazdaság fejlődése határozta meg, már jóval azelőtt, hogy az emberek megtanulták volna kezelni a hatalmas termelőerőket.

A tőke az osztályellentétek hangsúlyozása helyett a strukturális ellentmondásokra helyezi a hangsúlyt.[1] A legfőbb ellentmondás a munka kettős jellegéből adódik, nem a tőkések és a munkások szembenállásából. Az ellentmondások, ráadásul, a tőkések és a munkások „háta mögött” zajlanak, tevékenységük eredményeként, felismerésükre azonban képtelenek.

A mű nem buzdít forradalomra (a munkásosztálynak és annak vezetőinek segédletével), hanem egy lehetséges forradalomra, a tőkés rend ismétlődően visszatérő válságaira hívja fel a figyelmet. Mint a Kommunista kiáltványban írta, ez az elmélet fegyver, melyet maguk a tőkések faragtak, s a munkások fognak ellenük fordítani. A válságok forrásának Marx az áru kettős természetét nevezte meg, amely a tőkés társadalom építőköve.Műve jelentős része bírálat, melyben kortársai elméleteinek mutatja meg hibáit, hiányosságait, és ezeken keresztül vázolja fel saját magyarázatát.

Marx szerint a kapitalizmusban a technológiai fejlesztések és a növekvő termelékenységi szint megnöveli az anyagi jólétet (vagy a használati értéket), miközben ezzel egyidejűleg csökken ennek a gazdagságnak az értéke. Ezáltal csökken a profitráta, és ez vezet a kapitalizmus válságához: szegénység a bőség közepette, azaz túltermelés és alulfogyasztás egyszerre.

Kiadás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az első kötet 1867-ben jelent meg, és a második és a harmadik kötet is készült, ám időközben Marx váratlanul meghalt, és csak töredékes kéziratokat hagyott hátra. A második és harmadik kötetet barátja és társa, Friedrich Engels rendezte sajtó alá, ezek 1885-ben és 1894-ben jelentek meg.

Külföldön legelőször 1872-ben jelent meg Oroszországban. Bár az orosz cenzúra úgy vélte, hogy a szocialista és a kommunista eszmék terjesztése káros, mégis engedélyezték, mert szerintük Marx tudományos elmélete nem állja meg a helyét egy olyan országban, ahol sosem volt kapitalista kizsákmányolás. Egy cenzor egészen odáig elment, hogy mivel nagyon kevesen tudnak olvasni Oroszországban, így ki lehet adni, mert úgysem fogják sokan megérteni. Ennek ellenére az első kiadás alig egy év alatt elfogyott.[2]

Hatások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Marx a klasszikus közgazdászok: Adam Smith, David Ricardo, John Stuart Mill és Benjamin Franklin munkájára alapozott, bár egyikük irányzatát sem követte, inkább átdolgozta azokat. A műben felfedezhetőek még Hegel dialektikájának hatásai, és francia szocialisták tézisei is. Számos ponton találunk hivatkozást Arisztotelészre is.

Kötetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A mű három kötetben jelent meg.

A tőke termelési folyamata (1867)[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Marx A tőke első kötetének megjelenése idején

Az első kötet kiadási dátuma 1867. szeptember 14. A mű tárgya azon törvényszerűségek feltárása, melyek a kapitalista termelési mód mögött állnak, s annak megmagyarázása, miként következik az osztályellentétek kialakulása a termelési módokból. Először olyan alapfogalmakat tisztáz, mint az áru, érték, csereérték, valamint a pénz. Majd miután ezt tisztázta, felvázolja, hogyan alakul át a pénz tőkévé. A pénz tőkévé alakulása során szükségszerűen találkozik a tőkés (akinek tulajdonában vannak a termelési eszközök) és a munkás (akinek csak a munkaereje a sajátja, amit kénytelen áruba bocsátani, a tőkések részére). Az árunak azonban azáltal keletkezik értéke, hogy a munkás, munkája által, többletet helyez bele. A tőkésnek épp az az érdeke, hogy értéktöbblet keletkezzék, hiszen így tud szert tenni profitra. Marx kétféle értéktöbblet termelését ismerteti: az abszolút értéktöbblet, amely azáltal keletkezik, hogy a munkások munkanapját megnöveli; s a relatív értéktöbblet, amelynek forrása a munkások termelékenységének megnövelése (kooperációban, gépesített nagyiparban, manufaktúrákban). A kétfajta értéktöbblet jelentkezhet akár egyidejűleg is.

A munkásokat elvégzett munkájukért meg kell fizetni, erre szolgál a munkabér. A munkabér megállapítása azonban önkényes, mert a munkát nem termelőértékén fizetik meg, hanem a profitot, amelyet valójában a munkás termelt meg saját termelőerejével, a tőkés teszi zsebre. A profit halmozódása vezet el az eredeti tőkefelhalmozódáshoz, mely a kapitalista társadalom egyik fő célja, ugyanakkor válságának fő okozója is: az ismétlődően bekövetkező gazdasági válságok oka a profitráta csökkenése.

Marx konklúzióként vonja le, hogy a munkásoknak a valóságban nincsen magántulajdona, egyedül a munkaerejük a sajátjuk, mellyel szabadon rendelkezhetnek. A klasszikus magántulajdont felváltotta a tőkés magántulajdon, mely a kizsákmányolás alapja. A tőkésnek, hogy profitot tudjon termelni, ki kell zsákmányolnia a munkást. Minél inkább terjeszkedik a kapitalizmus, annál több munkásra lesz szüksége. Mindez forradalomhoz vezethet, melynek végén a munkások visszaveszik a tőkéstől azt az értéket, amit elvett tőlük. Marx szerint azonban nem szükséges visszatérni a magántulajdonhoz, helyette a személyi tulajdont kell bevezetni, mely bír a kapitalizmusból származó előnyökkel is - alapja pedig az együttműködés, és a termelési eszközök birtokában a közösen végzett munka. Így alakulna át a tőkés magántulajdon társadalmi tulajdonná is.

A tőke forgalmi folyamata (1885)[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ezt a könyvet már Marx halála után rendezte sajtó alá Engels. A mű három, jól elkülöníthető szakaszra tagozódik. Az első szakasz (A tőke metamorfózisai és körforgásuk) külön foglalkozik az árutőke, a pénztőke, és a termelőtőke körforgásával, valamint a forgalmi idővel és a forgalmi költségekkel. A második szakasz (A tőke megtérülése) foglalkozik, egyebek mellett, az állótőkével és a forgótőkével, a megtérülési idővel, és az értéktöbblet fogalmával. Itt már nem annyira a gyártulajdonosok és a munkavállalók a főszereplők, hanem a pénz birtokosa (a pénz kölcsönzője), valamint a vállalkozók, kereskedők, tehát akik a klasszikus értelemben vett tőkésként viselkednek. Ráadásul a munkások mint fogyasztási cikkek vásárlói jelennek meg ebben a részben, s a hangsúly azon van, hogy ehhez mennyiben bocsátják áruba a munkaerejüket, s kevésbé az értéktöbblet-termelésen. Voltaképpen ezen második könyv második szakaszának az ismerete kulcsfontosságú ahhoz, hogy tisztán lássuk Marx elméletét, ez fogja össze ugyanis az egészet. A harmadik szakasz (A társadalmi össztőke újratermelése és fogalma) az egész társadalomra nézve mutatja meg a tőke forgalmi folyamatát. Ez a szakasz képezte később több marxista gondolkodó, mindenekelőtt Rosa Luxemburg számára a kiindulási pontot.

A tőkés termelés összfolyamata (1894)[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ez a könyv hét nagyobb egységre bontható. Felvázolja az értéktöbblet és az értéktöbbletráta átalakulását profittá illetve profitrátává, majd a profit átváltozását átlagprofittá. Ezt követően ismerteti a profitráta süllyedő tendenciájának törvényét, majd a kereskedelmi tőke mibenlétét. Szót ejt a kamatozó tőkéről, az extraprofit földjáradékká átváltozásáról, majd végül a jövedelmekről és forrásaikról.

A mű legismertebb része a profitráta csökkenésének tézise, mely szerint minél fejlettebb lesz a termelési mód, annál inkább csökken a profitráta. Az ortodox marxisták (és általában véve a kommunisták) álláspontja az, hogy ez a törvény a kapitalizmus szükségszerű bukásához vezet, a különféle ellentmondások és a periodikusan bekövetkező válságok pedig oda vezetnek, hogy a kapitalizmus meghaladottá válik, és egy újfajta termelési módnak kell a helyébe lépnie, ahogyan ez a történelem során már többször megtörtént.

Értéktöbblet-elméletek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Marx tervbe vette, hogy elkészíti A tőke negyedik kötetét is, melynek tárgya a XIX. századi értéktöbblet-elméletek kritikája lett volna. Halála után azonban csak töredékes kéziratok maradtak hátra, melyeket Karl Kautsky rendezett egységes szerkezetbe: ez lett a háromkötetes Értéktöbblet-elméletek.

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Karl Marx: A tőke 1. - A tőke termelési folyamata. Előszó a 3. kiadáshoz
  2. A People’s Tragedy: The Russian Revolution 1891-1924. London, 1996. 139. o.

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]