Demokrácia (politikai rendszer)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
  • A demokrácia a társadalom jelentős számú választójoggal rendelkező tagjainak hatalmából eredő politikai rendszer[1], egy közös területen, ahol hatalmi fékekkel és ellensúlyokkal biztosítják a társadalom jól szabályozott működését, mint például a közhatalom gyakorlóinak kizárólagos hatalomra törésének a megakadályozását, a társadalmi igazságosságot és a jóléti társadalom megvalósulását.[2][3]
  • Olyan politikai rendszer, melyben a szuverén „nép”, tehát a társadalom összes teljes jogú tagja – nem egyén, kis csoport vagy a hatalom bizonyos csoportja - igazgatja a közügyeket beleértve a kormányzást is.[4][5]
  • A demokrácia olyan politikai rendszer, amely a népnek a közügyekben való részvételére épül.[6]
  • Népuralom, egyenjogúság; az a politikai rendszer, melyben a népé a hatalom.[7]

A szó eredete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kleiszthenész, az athéni demokrácia "atyja"

A demokrácia szó az ógörög δημοκρατία (demokratia) szóból származik, jelentése a nép uralma. A szó töve a δημος (démosz) nép szó, a κρατειν (kratein) jelentése uralkodni, a ία (ia) pedig egy képző.

Története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az ókori Görögországban[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

I.e. 700 körül az ógörög poliszokban az arisztokrácián kívüli társadalmi rétegekből, gyarmataik révén, sokan meggazdagodtak, majd beleszólást követeltek a poliszok irányításába. Ennek hatására alakultak ki: bulé (tanács), arkhónok tanácsa (areioszpagosz, a polisz vezetőinek tanácsa) héliaia (népbíróság), sztratégoszok (katonai kormányzók) tanácsa. Kr.e. 621-ben Drakón arkhón írásba foglalta a szokásjogot, és új törvényeket vezetett be, melyek megszüntették a kiváltságokat. Kr.e. 594-ben Szolónt választották arkhónná, aki bevezette az adósrabszolgaság intézményének eltörlését és a származás helyett a vagyoni helyzet lett a politikai jogok alapja. Először nemzetségi alapon választották a négyszázak tanácsát, majd később négy közigazgatási egységekre osztotta a poliszt. A közfeladatokat pedig szétválasztotta a közintézmények között. Szolón követően egy időre a politikai rendszer fejlődése a demokrácia irányába megtorpant, sőt önkényuralommá rendeződött vissza. Kleiszthenész Kr.e. 508-ban meghirdetett reformjai a politikai rendszer gyökeres változásait hozta. A legfelsőbb hatalom a ekklészia (népgyűlés) kezébe került és a legfontosabb kérdésekben közvetlenül döntethetek. Hozzájuk tartozott a törvényhozás, a háború és béke kérdése. Évente 40 alkalommal ülésezett. A reformjai egyik célja a politikai rendszer stabilitásának a biztosítása volt: A poliszt tíz közigazgatási egységre osztották, amely biztosította a különböző társadalmi rétegek és területek arányos elosztását és képviseletét, melyeket úgy sorsoltak ki. A területek önálló katonai egységekkel rendelkeztek, melynek vezetőjét egy évre választották. A tisztségviselők ellenőrzését folytató intézmény tagjait választásokkal határozták meg. Az esküdtbíróság tagjait szintén sorsolással állapították meg. Az önkényuralom újbóli kialakulása megakadályozására létrehozták a cserépszavazás intézményét is. Az athéni lakosság mindössze tíz százalékának volt politikai joga, de a politikai rendszerük hatására megindult a gazdasági fejlődés, ami a lakósságnak jólétet biztosított.[2][8] I. e. V. század második felében Athén a háborúban vereséget szenvedett és ekkor felszámolták a demokráciát.[9]

Az kutatás jelenlegi álláspontja a demokráciát nem tartja az ókori görögség jellegzetes rendszerének, sőt kifejezetten ritka előfordulásával számol. Németh György közel hétszáz görög polisz tüzetes vizsgálata után mindössze tizenháromban talált demokráciát, azok zöme is Athén befolyása alá tartozott.

Az ókori Rómában[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

I. e. 5.1. században a Római Köztársaságban centuriák szerint szerveződött a comitia centuriata, a vagyoni helyzet szerint besorolt polgárok népgyűlése mely a városfalon kívül, a Mars-mezőn gyűlt össze a legfőbb hivatalnokok rendelkezésére. Feladata volt a magasabb rangú hivatalnokok (consulok, censorok, praetorok) megválasztása, a senatus által hozott törvények szentesítése, a döntés háború és béke ügyében és a büntetőbíráskodás. A népgyűlés a közvetlen demokrácia egyik megnyilvánulási formájának tekinthető.

Jóllehet Polübiosz a köztársasági államrendet kevert államformaként jellemezte, a korabeli Róma leginkább arisztokráciaként írható le (a szenátori rendet jelölő optimata kifejezés a legjobb jelentésű aristosnak feleltethető meg).

Svájcban[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Svájci konföderáció első formája már a 13. században végén létrejött három völgy szövetségével. A 14. század végére fokozatosan a szövetség nyolc tagra (kantonra) bővült. A három őskantonban teljes jogú és szabad polgárok népgyűléseken intézték a legfontosabb közügyeket. A többi kantonban a városi polgárság intézte a közügyeket, a vidéki lakosságot ebből kizárta. A 16. század elejére a kantonok száma 13-ra bővült. Három kantonban a 17. században arisztokratikus hatalomgyakorlás működött. Néhányban pedig félig arisztokratikus, ahol a vidéket zárták ki a közjogból. Hat kanton megőrizte demokratikus rendszerét, közügyeit továbbra is népgyűléseken intézte. Szövetség ügyeit a diétán a kantonok kiküldöttei intézték, az összehívó pedig rendezte és vezette. Idővel a diéta megszervezésére évenkénti rendszerességgel legtöbbnyire Zürichbe került. A diéta jogköre korlátozva volt, főleg a kantonok közös ügyeire összpontosult.

A kantonok függetlensége, a követeiknek adott ellentmondásos utasítások, valamint a városok és a vidék ellentétei zavarokhoz vezettek. Részben emiatt a lázadók 1798-ban a francia hadsereg segítségét kérték a berni zsarnokok ellen, ami a svájci szövetség vereségével végződött. A terület nemzetiségi és vallási sokszínűsége, valamint a kantonok ellenállása miatt nem sikerült a Francia Köztársaság mintájára egy egységes és oszthatatlan Helvét Köztársaságot létrehozniuk. A kantonok közös intézménye újra a diéta lett és évente más kantonban ülésezett. Mindig az a kantonnak elnökölt, ahol a diéta ülésezett. A 19. század elején Svájc újabb hat kantonnal bővült. 1815-ben a bécsi kongresszus elismerte a szövetség függetlenségét, így a konföderációban a kantonok száma 22-re emelkedett. Az 1830-as években 12 arisztokratikus kanton demokratikus irányba módosította a politikai rendszerét, kinyilvánította a népszuverenitás elvét, valamint a magánjogi és politikai egyenlőséget. 1833-tól 1847-ig politikai majd vallási zavargások jellemezték Svájcot és három kanton két-két részre szakadt. Ezek hatására 1848-ban elfogadták az alkotmányt.

Az államszövetség központi hatalommal is rendelkező szövetségi állammá alakult. Az alkotmányban megosztják a hatalmat a kantonok és a szövetségi állam között, intézmény-, választási és döntéshozatali rendszerüket. A kantonok egy részében népgyűlésen a többiben a népszavazások által korlátozott képviseleti rendszer alapján gyakorolják a hatalmat. Az egyes kantonokban a közintézmények sajátos módon vannak szervezve, összetételük, választási módjuk, jogkörük és tanácskozási rendjük sem egyforma. Például a kormányok tagjait általában közvetlenül a nép választja, összeállításánál a kisebbségi pártokat is figyelembe kell venni és a választó kérelmére a némely kormány tagjai leválhatóak. A főbb köztisztviselőket is a nép választja. A bíróság tagjává választható minden teljes jogú polgár. A szavazati jog gyakorlása némely kantonban kötelező. A törvényhozás terén az utolsó szó jogát a népnek biztosítja. Az országnak az egyik legrégibb intézménye a hadsereg, ahol 20-tól 32 éves korig kötelező a katonai szolgálat, amelynek az alapja az évenkénti újraképzés. A tartalék seregbe a 32-40, a második tartalék seregbe pedig 40-48 év közöttiek tartoznak. A tiszteknél ez a korhatár magasabb. A csapattiszteket zászlóaljparancsnokig a kantonok nevezik ki, a felsőbb rangúakat pedig a szövetségi kormány. Az idegenekkel szemben védik saját közösségüket, ezért feltételrendszert alakítottak ki arra, hogy bárki idegen a település (község) teljes jogú polgárára lehessen. Ennek elérése egyúttal az érintett kanton és Svájc állampolgárságának a megszerzését is jelenti. A hadsereg jól szervezett és gyorsan mozgósítható. 1874-ben újabb alkotmányt fogadnak el, amely bizonyos kérdéseket szövetségi szinten egységesít. 1921 után a szövetségi alkotmányt több alkalommal módosították, biztosították a népi kezdeményezés jogát, arányos (proporcionális) választási rendszert vezette be a nemzeti tanács megválasztásához és kezdeményezhető (fakultatív) népszavazást a nemzetközi szerződésekre.[10]

1949 óta népszavazást kell rendkívüli rendeletek jóváhagyására. Svájcban 1971-ben kaptak választójogot a nők, illetve választhattak a férfiakkal azonos feltételek között.[11] 1977-ben tovább szélesedett a népszavazások tárgyköre. Jura kanton 1978-ban népszavazás útján vált a szövetség tagjává.[12] 2003-ban az alkotmány átdolgozása során az általános kezdeményező népszavazást lehetőségét vezették be.[13] A kantonok politikai községekből állnak, melyek egyötödében helyi parlament, a többiben pedig a népgyűlés hozza meg a döntéseket. A központi feladatok mellet különböző mértékben önállóan jogosultak dönteni az iskola- és szociális ügyekben, az energiaellátás, az útépítés, a helységtervezés és az adózás bizonyos kérdéseiben.

Nyugat- és Közép-Európában[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A 13. század fontos fordulópont az európai társadalmak fejlődésében. Megjelent a demokrácia csírája, mely a rendi képviseleten alapuló parlamentarizmus volt. A népesség elenyésző hányadának tartozott ide, ezért a lakosság zömét a rendi képviselet nem illette meg. A „rendek” azonban módosultak a századok során, a politikai jogokkal és döntéshozó képességgel rendelkező lakosság köre lassan bővült a köznemesség, a városi polgárság és egyes európai országokban a szabad parasztság képviseletével. Fokozatosan, egyre több politikai döntésben váltak illetékessé a katolikus Nyugat-Európában az országgyűlések. Idetartoztak az ország törvényei is, így a 14–15. század folyamán a rendek egyre nagyobb beleszólást kaptak az ország ügyeibe.[14] Fontos megjegyezni, hogy a hatalom megosztásának és ellenőrzésének elve, valamint a különféle önkormányzatok megjelenése (városi jogok, egyetemi autonómiák) a nyugati kereszténység területéhez kötődött.

A 16–17. században megerősödtek az egyes monarchiák, Anglia és Franciaország is. A megerősödött uralkodók Svédországtól és Dániától Spanyolországig háttérbe szorították a rendeket, megváltoztatták a politikai rendszert. A rendi gyűlés megkérdezése nélkül, autokrata módon irányították az abszolút monarchiákat. A rendek hatalomból való kiszorítását a hatalmi fékek és ellensúlyok hiánya tette lehetővé.[15] Ezzel ellentétes tendenciát találni a Lengyel-Litván Nemzetközösség és a Magyar Királyság területén, melyek választókirályságnak minősültek,[16] létezhettek helyi nemesi önkormányzatok (Magyarországon a vármegyék), a rendek beleszólhattak az államirányításba, illetve a nagy létszámú köznemesség révén a lakosság nagyobb része rendelkezett politikai jogokkal. Jóllehet a „rendi anarchiát” és a „nemesi aranyszabadságot” számos kritika érte, továbbá a köznemesség sok esetben a jelentősebb főurak játékszere volt, a fenti politikai tradíció az 1791-as lengyel alkotmányhoz vezetett, Magyarország vonatkozásában pedig lehetővé tette az osztrák Habsburgok abszolutisztikus kísérleteinek mérséklését.

Angliában[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az angol parlamentáris monarchia kezdeményei 1265. esztendőig vezethető vissza, amikor olyan országgyűlést hívtak össze, melyen minden grófság és város két-két követtel képviseltette magát. Ezt követően az uralkodó akarata ellenére lassan megerősödött a parlamentarizmus és kialakult a két „ház”. A főrendek a „felsőházban” a Lordok Hazában, a közrendek követei (képviselői) pedig az „alsó házban” üléseztek.[17]

Az angol demokratikus rendszer fontos pillére a parlamentarizmus, amely a 17. században a hatalmi harcok következtében fokozatosan újra megerősödött. 1689. évben A Jogok Nyilatkozatának (Bill of Rights (Anglia)), mint alapszabálynak a parlament általi elfogadása és bevezetése parlamentáris monarchiává tette Angliát, mely szétválasztott bizonyos hatalmi ágakat. Továbbá megosztotta a hatalmi ágakon belüli feladatokat és jogokat, melynek része volt a kölcsönös ellenőrzés és így megteremtette a demokrácia alapjait. Abban az időben a lakosság kis része rendelkezett szavazati joggal, mert azt a vagyoni helyzethez kötötték. A választás pedig nyílt szavazással történt és a képviseleti megbízások elosztása aránytalan volt. A későbbi időkben a választási rendszert fokozatosan kiszélesítették a hiányosságait, pedig megszűntették. A 18. században politikai rendszerének köszönhető, hogy Anglia megerősödik, és fokozatosan nagyhatalommá válik.[18]

Amerikai Egyesült Államokban[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1783-as versailles-i békekötés után az Amerikai Egyesült Államok területén, szabadon épült a felvilágosodás eszméinek megfelelő társadalmi (politikai) rendszer. Hatalmi fékek és ellensúlyok rendszerét vezettek be: A volt gyarmatokból külön-külön létrejöttek az államok, melyek parlamenttel, felelős kormánnyal és a kormányok élén a közvetlenül választott kormányzókkal rendelkeztek. 1787-ben elfogadták az első kartális (írott formájú) alkotmányt, közösen egy szövetségi államot alkottak melynek szerveire számos jogot megosztottak a hatalom négy szintje között. A hadsereg és diplomácia, a pénzügyek, a kereskedelem szervezése, és az adók nagy része a szövetség ellenőrzése alá került. Kétkamarás közös törvényhozással és közvetetten (elektorokkal) négy évre megválasztott elnökkel (kormányfővel), rendelkeztek. Az elnök a törvényhozást is befolyásolhatta, mert egy törvényt, legfeljebb három alkalommal, ha nem fogad el (megvétóz), akkor a kongresszus mindkét házának kétharmados többséggel kell azt újra megszavaznia ahhoz, hogy törvényerőre emelkedjen. Negyedik alkalomnál, a vétójog megszűnik. Az elnök csak alkotmány megsértése esetén felel a kongresszusnak. A hatalmi ágakat a választási rendszerrel és a passzív választójog korlátozásával szétválasztották, ugyanis az elnök, a miniszterek és bármelyik más állami hivatalt viselő személy nem lehet tagja a törvényhozásnak. Az igazságszolgáltatás független a kormánytól és a törvényhozástól. A Legfelső Bíróság érvényen kívül helyezhette azokat a törvényeket, melyek ellentmondtak az alkotmánynak. 1791. december 15-ével lépett hatályba az Amerikai Bill of Rights, annak a tíz alkotmánymódosításnak az összessége, amelyet az Egyesült Államok Kongresszusa hozott létre, kiegészítvén az 1787-es alkotmányt. A törvények a polgárok számára biztosítanak bizonyos jogokat, mint például a szólás szabadsága, az önrendelkezés, a magántulajdonhoz való jog és a fegyvertartás. A XIX. század végi, XX. század eleji időszakában sorra vezették be népszavazás különböző formáit [19] és a közvetlen demokrácia több más intézményét, mint például a választott tisztségviselők visszahívhatósága. Az Egyesült Államokban hagyomány, hogy a helyi rendőrség vezetője (seriff) választott tisztviselő. Eredetileg az összlakosság kb. 3-4%-ának volt csak választójoga, később, a 19. század elején a legtöbb állam kiterjesztette a választójogot minden szabad férfira. Az általános választójog bevezetésén kívül, a többi szabály ma is érvényes.[20] Az első kartális (írott formájú) alkotmányt 1787-ben az Amerikai Egyesült Államokban fogadták el; ez az alkotmány mintaként szolgált a modern demokráciák számára.

Franciaországban[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Franciaországban az Általános rendi gyűlést először 1302-ben hívtak össze. A főnemesség, a főpapság rendjéből és a polgárság rendjének küldötteiből állt. Mindegyik rend egy szavazattál rendelkezett.[21] Franciaországban a francia forradalom után, 1789 augusztusában létrejött Emberi és polgári jogok nyilatkozata deklarálta először (és azóta is maradandóan) az emberi jogok sérthetetlenségét. Társadalmi nyomásra Franciaországban megváltoztatták a politikai rendszert és 1789. év őszén 83 hasonló nagyságú megyét hoztak létre. Így kialakult a hatalom három szintje és a következő év elején megtartották a helyi választásokat. Alulról szerveződő helyi önkormányzatokat hoztak létre. 1791. szeptemberére, az alkotmányozásra létrejött Nemzetgyűlés elkészítette az új alkotmányt és Franciaországot alkotmányos monarchiává nyilvánította. Az alkotmány alapján a törvényhozói feladatokat az újonnan megválasztott egykamarás Nemzetgyűlés látta el. A választójogot kiterjesztették, mivel csökkentették a szükséges vagyoni küszöböt. A kormány felelősséggel tartozott a Nemzetgyűlésnek. A király kétszer megvétózhatta a törvényjavaslatokat, de ha a törvényhozás továbbra is ragaszkodott hozzá, legkésőbb négy év múlva köteles volt jóváhagyni, tehát ezeket, a hatalmi ágakat szétválasztották.[22] 1792. szeptember 20-án összeült az új törvényhozás, a Nemzeti Konvent, és kikiáltotta a köztársaságot. Tagjait minden férfira kiterjedő választójog alapján, nyilvános szavazáson, közvetve, elektorok segítségével választották A forradalom hatására 1793. januárjában halára ítélték a királyt és kivégezték. Ezt követő királypárti felkelés miatt fokozatosan megszűnt a helyi önkormányzatok hatalma. A jakobinusok fokozatosan egy diktatórikus, központosított államhatalmat építettek ki. Franciaországban a hosszú viszályok után csak 1830-ban jött létre az 1791-eshez hasonló, de kevésbé demokratikus alkotmányos monarchia.[23] Ezek után Franciaország az 1980-as évekig egy gyenge helyi önkormányzattal rendelkező, erősen központosított, ország maradt.[24] Az elmúlt évszázadokban többször váltották egymás a politikai rendszerek és az államformák. Napjainkban ötödik köztársaságként működik Franciaország. Alkotmánymódosítást vagy új alkotmány megalkotását referendum hagyja jóvá Franciaországban. Lehetséges a külföldi államokat érintő ügydöntő referendum megtartása is.

A 20–21. században[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Economist Intelligence Unit demokrácia térképe 2012-ben.[25]
Valódi demokrácia:

██ 9.00-10.00

██ 8.00-8.99

Hiányos demokrácia:

██ 7.00-7.99

██ 6.00-6.99

Alaki demokrácia:

██ 5.00-5.99

██ 4.00-4.99

Önkényuralmi rendszer:

██ 3.00-3.99

██ 2.00-2.99

██ 0.00-1.99

Elégtelen információ, nincs értékelés:

██ 

A nők részvétele a demokratikus hatalomgyakorlásban az általános választójog elterjedésével és csak a 20. században vált általánossá.

A demokratikus rendszerek térnyerése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1943-1962. között: Nyugat-Németország, Olaszország, Japán és India.
1975-ben: Görögország, Portugália, Spanyolország és Latin-Amerika.
1990. év környékén: Közép-Európa és Kelet-Európa (volt szocialista tábor).
2003-ra a Föld országainak 63%-a és a világ népességének 70%-a lényegében demokratikus politikai rendszerben élt.[26]

Európai Unió[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Az Európai Unió Tanácsának[27] keretében az egyes tagállamok szavazatainak számát a Szerződések állapítják meg. A Szerződések rendelkeznek azokról az esetekről is, amikor a döntéshozatali eljárásban egyszerű többségi, minősített többségi szavazás vagy egyhangúság szükséges.
  • Az Európai Bizottság, az Európai Parlament (EP),az Európai Unió Tanácsa három fő döntéshozatali eljárást használ, mégpedig az „együttdöntési eljárást”, a „hozzájárulási eljárást” és a „konzultációs eljárást”.[28]

Jellemzői[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Hatalmi fékek és ellensúlyok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Elméleti síkon a felvilágosodás kora óta alapkövetelmény a hatalmi fékek és ellensúlyok rendszerének az érvényesülési elve a demokráciában.[3] Széles körű alkalmazása jótékonyan hat a jogállamiságra (korrupció csökkenésére), a felelős közösségi gazdálkodásra, a gazdaság gyorsabb fejlődésére stb..[13] Már az ókori görög demokráciában alkalmazták bizonyos módszereit, legismertebb a cserépszavazás.

Valós eszközei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A döntéshozók kötelesek figyelembe venni a döntéshozatalok során a választópolgárok tevékeny többségének a véleményét és az alkotmányt.

  1. Az alapszabályok és azt érintő változtatások népszavazás által való jóváhagyása az egyes hatalmi szinteken. Az alapszabály más megnevezésen: alkotmány, alaptörvény, statútum, charta stb..
  2. Titkos és rendszeres választásokon a hatalom kizárólag a választók szabad és egyenlően kinyilvánított akaratából származhat.
  3. A közjogi méltóságok passzív választójogának választási ciklusainak számszerű korlátozása. A közösségi tisztségek halmozásának a tiltása.
  4. A közösség döntéshozói csak az alkotmányból levezethető döntéseket hozhatnak.
  5. Érdekcsoportok vétójoga a politikai döntéshozók között.[29]
  6. A mindig érvényes és ügydöntő népszavazás, ésszerű és gyakori alkalmazhatóságának a lehetősége[19], a politikai döntés felülbírálhatóságára, új politikai döntés kezdeményezésére és a képviselő visszahívására. Népszavazás kezdeményezésnek előzetes és a döntések utólagos felülvizsgálatának a lehetősége:
    1. az államalakulat alapszabályának módosítása esetében társadalmi igazságosság szempontjából,
    2. az egyéb politikai döntések és kezdeményezések esetében a magasabb szintű jogszabályok alapján.
  7. Az egyes hatalmi ágak, mint a közigazgatás, jogszabályalkotás, igazságszolgáltatás, nyilvánosság, társadalmi szervezetek, stb. szétválasztása.
  8. A hatalom megosztása helyi, térségi és országos szintekre, valamint a kétkamarás (többlépcsős) jogszabályalkotás bevezetése.

Alaki eszközei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A döntéshozók nem kötelesek figyelembe venni a döntéshozatalok során a választópolgárok véleményét.

  1. Egyéni vagy népi kezdeményezéssel készülő beadvány.
    1. Országgyűlési biztos panasz alapján vizsgálatot indít, a jogsértőnek talált gyakorlatról a szerv értesítése és a panaszos jogainak képviselete. Az ombudsman nem hozhat kötelező intézkedéseket, nem alkalmazhat jogi szankciókat.
  2. A választójoggal rendelkező polgár kifejtheti álláspontját az adott kérdésekben a döntéshozók által készíttetett kérdőíveken, vagy közvélemény-kutatásban.
  3. A választott képviselők, és az önkormányzati intézmények számára lehetővé teszi a lakosság elvárásainak, kívánságainak jobb megismerését például lakossági fórumokon.
  4. A közösség tagjainak a kérésére ajánlásokkal záruló sajátos vitafolyamatot hoznak létre, ilyen az állampolgári tanács.
  5. A nyilvánosság vagy közszféra egy adott társadalom választópolgárok összessége, illetve az az intézményesített társadalmi tér, amelyben ezek a polgárok a gyülekezés, egyesülés és szabad szólás jogát és a politikai intézmények feletti ellenőrzést gyakorolják (közélet).[30]
  6. A véleménynyilvánító népszavazás, mely nem köti jogilag a közhatalmat, de mindenképpen befolyásolja döntése tartalmát a választópolgárok azonosuló vagy elutasító véleménye.
  7. Közvetlen akciót végrehajtani annyit jelent, hogy az ember(-ek) saját maga tesz valamit a környezetében felmerülő problémák elhárítására, ahelyett, hogy politikusokra vagy bürokratákra várna hogy „segítsenek”.

További jellemzői[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Az emberi jogok biztosítása. melyek olyan jogok és szabadságjogok, amelyek minden embert születésüktől fogva egyenlően megilletnek.
  2. A jogállam, ahol a közhatalmat a nyilvános és írott jogszabályok tartalmának megfelelően, és a jogszabályokban meghatározott eljárások keretében, arra feljogosított szervezetek és személyek gyakorolják.
  3. Az esélyegyenlőség általános alapelvének a betartása.
  4. Az ellenzék jogosítványainak tiszteletben tartása.
  5. Minden csoport politikai pártot alapíthat, amelyik betartja az alkotmányos elveket.

A demokrácia kormányzati rendszereinek alapvető típusai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az elnöki rendszer a kormányzat és a törvényhozás szétválasztásán alapszik. A „félelnöki” rendszerben a végrehajtó hatalom megoszlik a kormány és a nagyobb hatalommal bíró köztársasági elnök között. A kormány a törvényhozásnak tartozik felelősséggel, a kormányfő pedig a törvényhozásnak és az elnöknek egyaránt. Az elnöknek módjában áll, rendeletekkel való kormányzás, vagyis a törvényhozás megkerülése. Parlamentáris rendszerben a törvényhozás többségi része alakíthat kormányt. Itt sérül a hatalmi ágak szétválasztásának az elve. A direktoriális rendszerben a végrehajtó hatalom a törvényhozás által választott tanács kezében összpontosul, mely mellett ügyvezető kormány működik. Az elnököt évente egymást váltva maguk közül választják. A tanács nem váltható le.[26]

Osztályozása a döntéshozás feltételei szerint[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A demokrácia két alapvető típusa a közvetlen és a közvetett (képviseleti) demokrácia, attól függően, hogy a "nép", a közösség részvétele hogyan érvényesül a döntéshozatalban.[31]

Deliberatív demokrácia[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Deliberatív demokrácia vagy diskurzív demokrácia a demokrácia egyik fajtája, ahol a döntéshozatalban központi szerepe van a nyilvános vitáknak. A konszenzusos döntéshozatalból és a többségi elvből is alkalmaz elemeket. Különbözik a hagyományos demokrácia elméletektől, hogy hiteles mérlegelés és nem a puszta szavazás, az elsődleges forrása a törvény legitimitásának.

Félig közvetlen demokrácia[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A félig közvetlen demokrácia[32] lényege, hogy a közösség minden választójoggal rendelkező tagja részt vehet a közügyek eldöntésében, vagyis az önkormányzásban az adott térségben. A döntéshozatal módszerei a közvetlen, a félig közvetlen és a közvetett. A közvetett döntéseket a jogszabályok alkotói és/vagy a kormányzatok hozzák. A közvetett döntések általában felülbírhatóak közvetlen illetve félig közvetlen döntésekkel. Népi kezdeményezés esetén a folyamat következő szakasza a közvetett döntéshozók megegyezése a népszavazás kezdeményezőivel a jogszabály módosításáról vagy elrendelik a népszavazás. Az érintett térség választójoggal rendelkező lakosai népszavazási kezdeményezésének (iniciatívájának) másik lehetősége a félig közvetlen új döntéshozatal megindítása. A népszavazások kezdeményezéséhez 1-2 %-os támogatási küszöböt írnak elő az érintett térség választópolgáraitól. A népszavazás lebonyolítása előtt az ügyet széles körű társadalmi vitára bocsátják, majd minden szavazópolgárt kellő időben, írásban tájékoztatnak a mellette és az ellene szóló érvekről. A népszavazás mindig érvényes és az eredménye kötelező.

Gyámkodó demokrácia[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az úgynevezett gyámkodó demokrácia vagy más néven irányított demokrácia, korlátozott demokrácia igyekszik elhitetni az állampolgárokkal annak a tudatát, hogy az állam működése demokratikus keretek között, demokratikus döntések alapján történik – ez azonban egy eszköz a kormányzat kezében, ami valójában egy érdekkörnek, egy kisebbség uralmának manifesztációja.

Képviseleti demokrácia[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Közvetett , képviseleti demokrácia esetén a nép által közvetlen vagy közvetve választott képviselők hozzák meg bizonyos közügyekkel kapcsolatos döntéseiket, melyeket az alapszabály (alkotmány, törvény, szerződés) behatárol.

Konszenzusos demokrácia[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A megegyezéses , konszenzusos demokráciában közmegegyezésen alapuló, a harmóniára törekvő, nagy társadalmi egyetértés alapján, a különböző csoportok együttműködésével hozzák meg a döntésüket, így megelőzik a későbbi ellentéteket. A megegyezésre ösztönző eszközei: a társadalmi csoportok képviseletének vétójoga, kétkamarás azonos jogkörű és más összetételű képviselői testületek, a még nem hatályban lévő döntés előzetes vagy a hatályos döntés utólagos törvényességi felülvizsgálat bíróság által vagy a döntést felülbíráló népszavazás.

Konszociális demokrácia[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A konszociális demokrácia (konszociációs, társulásos, csoportarányos, érdekcsoportos demokrácia) a képviseleti demokrácia egyik típusa, amely különböző társadalmi csoportok arányos képviseletén alapul. Megkülönböztetünk területi, etnikai és ideológiai alapot.

Közvetlen demokrácia[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Direkt vagy közvetlen részvételen alapuló demokráciában a közösség minden tagja személyesen részt vehet a közügyek közvetlen eldöntésében. Ennek gyakorlásához szükséges egy népgyűlés (egy kis létszámú tevékeny közösség), vagy a népszavazás jogintézménye.

Likvid demokrácia[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A likvid demokrácia közvetlenül felhasználható vagy bármikor a képviselőre átruházható vagy tőle visszavonható szavazati jog rendszere. Ez egy folytonosan változó szavazati rendszer ezért nevezik likvid demokráciának.[33]

Parlamentáris demokrácia[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A parlamentáris demokrácia amelyben a törvényhozó és a végrehajtó hatalmi ágak nem különülnek el egyértelműen, a végrehajtó hatalom fölötti ellenőrzést is a törvényhozás látja el (a tényleges végrehajtói hatalommal rendelkező kormányfőt nem közvetlenül választják a választók, hanem a parlament szavaz neki bizalmat).

Pártmentes demokrácia[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Pártmentes demokrácia (vagy pártok nélküli demokrácia) a képviseleti kormányzás egyik lehetséges változata, ahol az általános és időszakosan tartott választások a politikai pártok részvétele, vagy azokra való utalás nélkül zajlanak.

Részvételi demokrácia[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A részvételi (participációs) demokrácia a demokrácia, vagyis a nép közügyekben való részvételének egy olyan megoldása, amikor a választásra jogosultak az eldöntendő ügyekben közvetlenül tudnak véleményt nyilvánítani, illetve részt venni a döntésekben.

Szovjet demokrácia[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Szovjet (népi) demokráciában kizárólag a döntéshozatal hierarchikus jellege és azok egységes végrehajtása érvényesült, így az elv ott valójában a diktatórikus hatalomgyakorlás egyik eszköze.

Többségi demokrácia[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A többségi demokrácia választási rendszere a győztesnek vagy a többséggel rendelkező szövetséges csoportoknak biztosítja egy határozott időre a „népuralmat”. Lényege, hogy döntéshozatalkor mindig az – egyszerű vagy a minősített – többség akarata érvényesül, vagyis ez a „többség diktatúrája”.

Osztályozása a működési szabályok értékrendje szerint[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Hagyományos demokrácia[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A konzervatív demokráciában a működési szabályok értékrendjére a konzervativizmus eszmerendszere a jellemző.

Szabadelvű demokrácia[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A liberális demokráciában a működési szabályok értékrendjére a liberalizmus eszmerendszere a jellemző, vagyis az egyén szabadságát jelölik meg, mint legfontosabb politikai célt. Ma már választójogot ad minden felnőtt állampolgárnak nemre, rasszra, nemzetiségre, vallásra, gazdasági státusra való tekintet nélkül. A politikai ellenzéket hagyja szabadon működni. A gazdasági élet alapja a magántulajdon és a magánszerződések. Előnyben részesíti ugyan a kormányzati beavatkozástól mentes szabadpiacot, de bizonyos közjavak esetén meghagyja az állam szerepét.

Kritikák[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Platón[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Platón azon a véleményen volt – és ebben más antik szerzők is követték –, hogy a demokrácia a csőcselék uralma (oklokrácia), azoké, akik a szabadságot megfelelő erények (például mértékletesség) hiányában a szélsőségességig fokozzák, s így a szabadságból szabadosság lesz. Állam című államelméleti műve nyolcadik könyvében megjegyezte, hogy a demokráciában mindenki a gazdagságot és a gyönyört keresi, ami káoszhoz, majd türanniszhoz vezethet. „A szertelen szabadság, úgy látszik, szertelen szolgaságba csap át, magán-, és állami életben egyaránt. […] Hihetőleg a türannisz nem más alkotmányból, de épp a demokráciából születik, a szertelen szabadságból támad a legvégső, legbőszebb szolgaság.”[34]

A demokrácia Arisztotelésznél[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Platón tanítványa, Arisztotelész a demokráciát az egyenlőség iránti (olykor túlzott) igény szülöttjének tartotta, az egyenlőtlenségre épülő oligarchiával szemben. Politika[35] című művében Arisztotelész a demokráciát, mint „államformát” a közjót szolgáló politeia elfajulásaként értékeli. Mind a demokráciának, mind az ugyancsak negatívan értékelt oligarchiának kiemeli azon lehetséges túlzásait, amelyek forrongáshoz és az „alkotmány” megdőléséhez vezetnek.

„A demokrácia például úgy keletkezett, hogy az egy bizonyos szempontból egyenlőeket általában egyenlőknek vették (azért, mert valamennyien egyformán szabadok, azt gondolják, hogy most már minden tekintetben egyenlőek); az oligarchia pedig abból, hogy azokat, akik csak egyvalamely szempontból nem egyenlőek, általában is egyenlőtleneknek tartják (mivel vagyoni szempontból egyenlőtlenek, általában véve is olyanoknak képzelik őket.)”

Választójog kiterjesztésének kritikája[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A 19. században a konzervativizmus és a klasszikus liberalizmus által egyaránt helyeselt műveltségi és vagyoni cenzus a későbbiekben fokozatosan megszűnt, az első világháború után Európa legtöbb országában bevezették az egyenlő, általános választójogot. A konzervatív politikai elit, mint a két világháború közötti Magyar Királyság vezetőrétege úgy vélte, hogy a választójog kiterjesztése a politikailag tájékozatlan néprétegek előretörésével és komoly belpolitikai krízissel járhat. Teleki Pál szerint „[…] a tekintély elvét, mint önként értetődőt ne önkényként alkalmazzuk, de úgy, hogy ne a számszerűség döntsön a kérdésekben, hanem az arra hivatott és arra jogosult tekintély – tehát nem numerantur, hanem ponderantur – és pedig vélemények és ellenvélemények meghallgatása után, megfontoltan és alaposan.”[36]

Tomáš Garrigue Masaryk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Tomáš Garrigue Masaryk, a demokrácia nagy cseh képviselője.[37]

Egyszer azt mondta a demokráciáról: "A demokráciának megvannak a hibái, mert az emberek sem tökéletesek. Ezért amilyen a mester, úgy mennek dolog. " Valamint: "A demokrácia egy vita." [38]

Winston Churchill[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Winston Churchill szerint: „A demokrácia a kormányzat rossz formája, amely azonban még mindig jobb az összes többinél.”

Oswald Spengler[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Oswald Spengler úgy vélte, hogy a parlamentáris demokrácia a sajtó által megalkotott illúzió, mely valójában a tőke uralmát szolgálja.[39] „A kétségbeesett harcban, amelyet a világmegváltók és a szabadság megszállottjai a pénz hatalma ellen is folytatnak, az a tragikomikus, hogy ezzel éppen a pénz hatalmát erősítik”; „Egy régi típusú demokrata ma nem sajtószabadságot, hanem a sajtótól való szabadságot követelne.”

ET Parlamenti Közgyűlése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése a 2003/1334. sz. határozata a demokráciáról, a többségnemzet és a kisebbségi nemzet párhuzamos nemzetépítéséről: „A demokrácia nem csupán annyit jelent, hogy a többség nézeteinek mindig diadalmaskodnia kell: olyan egyensúlyt kell kialakítani, amely biztosítja a kisebbségekkel szembeni igazságos és megfelelő bánásmódot, és megakadályozza a domináns pozícióval való visszaéléseket."

Források – külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Kislexikon - demokrácia 1
  2. ^ a b Az athéni demokrácia kialakulása jellemzői
  3. ^ a b Fékek és ellensúlyok - voltak
  4. Svájci történelmi lexikon fr.
  5. Svájci történelmi lexikon de.
  6. Magyar Nagylexikon 6. kötet 467. old.
  7. Idegen szavak gyűjteménye - demokrácia
  8. Más vélemények szerint Athén tengeri uralma, terjeszkedése, az általa vezetett déloszi szövetség és a megnyert háborúk okozták a gazdasági és kulturális fellendülést, és nem elsősorban Athén berendezkedése.
  9. Az athéni demokrácia fénykora és bukása
  10. DR. Ajtay Gábor : A svájci demokrácia
  11. Nők választójoga Svájcban
  12. Svájc
  13. ^ a b Hanspeter Kriesi: Közvetlen demokrácia Svájc esete
  14. A parlamentarizmus eszméjének kialakulása
  15. Abszolút monarchiák a 16-17. század fordulóján
  16. Magyarország jogi szempontból 1687-ig számított annak.
  17. Az angol parlament kialakulása (12-13. század)
  18. A parlamentáris monarchia kialakulása Angliában
  19. ^ a b Körösényi András: A népszavazások és a képviseleti demokrácia viszonya
  20. Az Egyesült Államok születése
  21. A francia rendi gyűlés kialakulása
  22. A francia forradalom előzményei
  23. A francia forradalom kirobbanása és monarchikus szakasza
  24. A francia forradalom köztársasági szakasza
  25. Democracy
  26. ^ a b Pénzes Ferenc:Közpolitika
  27. A Tanács: a politikai döntések legfőbb központja az Európai Unióban
  28. Döntéshozatal az Európai Unió intézményeiben
  29. Demokrácia-típusok és a konfliktuskezelés módszerei etnikailag megosztott társadalmakban
  30. Lovász Attila: Nyilvános, mert az enyém
  31. Magyar Virtuális Enciklopédia
  32. semi-direct democracy openpolitics.ca
  33. Kalózpárt - Likvid demokrácia
  34. Platón: Az állam. Nyolcadik könyv. Fordította Jánosy István.
  35. Arisztotelész: Politika (Gondolat, 1984) ISBN 963-281-365-0
  36. Romsics Ignác: A Horthy-rendszer jellegéről. Elitizmus, tekintélyelv, konzervativizmus. Rubicon történelmi magazin
  37. Demokracie
  38. 28.10. vznik samostatného československého státu
  39. Kovács Gábor: Meg akartunk szabadulni a pártoktól. Maradt egy: a legrosszabb. Oswald Spengler demokráciakritikája. In: Világosság, 1997.