Anarchokommunizmus

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Az anarchokommunizmus egy 20. századi eszmerendszer, amely a leninizmussal és a Szovjetunióval is szemben állt. Az anarchokommunisták elutasítottak mindennemű állami szervet, és az állam “elhalása” helyett annak azonnali eltörlését, forradalmi harcot követeltek. Az anarchokommunisták szerint ezt a diktatúrát az önmagát megszervező proletárosztály gyakorolja majd (e szerveződés megfelelő formájának többnyire a munkástanácsokat vagy a kommunákat tartották), amely kíméletlen diktatúrát gyakorol a burzsoáziával szemben, de adott esetben akár a mozgalmon belül jelentkező reformizmussal szemben is. Így elutasították a klasszikus anarchizmus univerzális szabadságképét, és sokkal kisebb hangsúlyt helyeztek az egyén szerepére, mint általában az anarchisták. Megtartották azonban viszolygásukat minden politikai szerveződéssel szemben: a forradalmat mindig a termelők önfelszabadításaként értékelték, és a gazdasági harc formáira, mindenekelőtt az általános sztrájkra és az abból-amellett kifejlődő fegyveres felkelésre helyezték a hangsúlyt. A célzott politikai merényleteket adott esetben elfogadhatónak, sőt szükségesnek tartották, ám ideológiájuknak ez csak periférikus része volt: az 1890-es évek híres anarchista merényleteiért magányos, individualista anarchisták, illetve ilyen elméleti alapon álló kis csoportosulások voltak inkább felelősek. Az anarchokommunizmus gyakran összefonódott a tanácskommunizmussal, különösen Németországban.[1]

A mozgalomnak Európában sok híve volt, főleg az 1930-as 1940-es években. Elterjedt volt Franciaországban, Németországban és Magyarországon is. Legismertebb magyar anarchokommunista Schiess József. Maroknyi csoportja elsősorban merényletekre koncentrált, kevésbé az ideológiai munkára. Schiess csoportját a negyvenes évek végére felszámolták.[2]

Az anarchokommunizmus fogalmát gyakran azonosítják az anarchista kommunizmussal, ám ez nem teljesen helytálló. Itt egy lényegében marxista irányzatról van szó, amely azonban mélységesen antietatista, és a szerveződésben elutasítja a hagyományos pártformát. Az anarchokommunizmus (Angliában anarchomarxizmusnak is nevezték) gyökerei a XIX. század hatvanas-hetvenes éveiig nyúlnak vissza; előképeit – Marx és Bakunyin mellett – Joseph Dietzgenben, Johann Mostban, Ricardo Flores Magonban stb. találta meg (akik mindnyájan fontosnak tartották a marxizmus és az anarchizmus “újraegyesítését”). Németországban az anarcho-szindikalizmushoz (Karl Roche és az FVGD-S), Angliában a Guy Aldred vezette Antiparlamentarista Kommunista Federációhoz (APCF), Franciaországban a “platformista” Pjotr Arsinovhoz és Nyesztor Ivanovics Mahnohoz, valamint az Anarchista-Kommunista Unióhoz (UAC) kötődött.

Napjainkban a szakszervezetek iránti kritikus attitűd jellemző erre a mozgalomra, így jelentős mértékben megkülönböztethető az anarcho-szindikalizmustól.

Az anarchokommunisták igyekeztek átültetni elképzeléseiket a gyakorlatba is, például az ukrajnai Mahnovscsina esetében.Erről az anarchista közösségek listája ír részletesebben.

Anarchokommunisták[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]