Rákosi Mátyás

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Rákosi Mátyás
Matyas Rakosi.jpg
Rákosi Mátyás 1956-ban
A Magyar Népköztársaság minisztertanácsának 2. elnöke
Hivatali idő
1952. augusztus 14.1953. július 4.
Előd Dobi István
Utód Nagy Imre
A Magyar Kommunista Párt főtitkára
Hivatali idő
19451948
Előd újonnan létrehozott tisztség
Utód a tisztség megszűnt
A Magyar Dolgozók Pártjának főtitkára
Hivatali idő
19481953
Előd újonnan létrehozott tisztség
Utód ő maga első titkárként
A Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőségének első titkára
Hivatali idő
19531956. július 18.
Előd ő maga főtitkárként
Utód Gerő Ernő

Született 1892. március 9.
Ada, Magyarország
Elhunyt 1971. február 5. (78 évesen)
Gorkij, Szovjetunió
Párt MKP, MDP, MSZMP

Házastársa Fenya Fjodorovna Kornyilova
Foglalkozás politikus
Vallás ateista
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Rákosi Mátyás témájú médiaállományokat.

Rákosi Mátyás (szül. Rosenfeld Mátyás, Ada, 1892. március 9.Gorkij, Szovjetunió, 1971. február 5.) 1945–56 között a Magyar Kommunista Párt, illetve a Magyar Dolgozók Pártja fő-, majd első titkára, 1952–53-ban a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke is.

Élete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Gyermekkora és iskolásévei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az akkor Magyarországhoz, ma Szerbiához tartozó bácskai Ada községben született a szegény, alig vallásos zsidó terménykereskedő Rosenfeld József és Léderer Cecília hatodik gyermekeként. Édesapja három, édesanyja hat elemit végzett.[1] Tizenkét testvére született, közülük tízen élték meg a felnőttkort; Ludovika Lujza és Jenő még kisgyermekkorukban meghaltak. (Béla 1886, Jolán 1888, Matild Gizella 1890, Izabella 1895, Margit 1896, Zoltán 1898, Mária 1902, Ferenc 1904, Dezső 1906 és Hajnal 1908).[2] Az apai nagyapja falusi kovács volt, és az 1848-as szabadságharc idején a helyi népfelkelők „kaszáit egyenesítette” és emiatt később menekülnie kellett. Apját a faluban „Kossuth-zsidó”-nak is hívták, mivel a Kossuth-párt támogatója volt. Apja 1904-ben változtatta családnevét Rosenfeldről Rákosira (helyenként tévesen olvasható, illetve elterjedt pletyka, hogy eredeti neve Roth Manó lett volna – valójában ez egy később ráragasztott gúnynév volt; a rot - németül vörös - a kommunisták által használt színre utalt). Sopronban végezte az elemi iskolát, majd 1910-ben érettségizett a szegedi főreáliskolában jeles eredménnyel. Ezután a Keleti Kereskedelmi Akadémia külkereskedelmi szakán tanult. 1912-től Hamburgban, 1913-ban Londonban tanult ösztöndíjasként.

Az I. világháború idején (1914–1918)[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Rákosi Mátyás beszédet mond 1919-ben

Még budapesti tanulmányai kezdetén, 1910-ben a Magyarországi Szociáldemokrata Párt tagja lett, majd részt vett a diákmozgalomban és titkára volt az antimilitarista Galilei Körnek, amelynek soraiból nem egy magyar kommunista került ki.[3] Az első világháborúban az orosz fronton harcolt, ahol 1915-ben hadifogságba esett, és egészen 1918-ig távol-keleti hadifogolytáborokban élt. Innen megszökött, és Pétervárra ment.

A Tanácsköztársaság idején (1919)[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Hazatérése után belépett a Kommunisták Magyarországi Pártjába. A Magyarországi Tanácsköztársaság idején helyettes kereskedelmi népbiztos, majd a szociális termelés népbiztosa volt, többször járt az északi és a román fronton, végül 1919. július végén rövid időre a Vörös Őrség parancsnoka lett. 1919. augusztus 2-án egy embercsempész segítette át az osztrák határon.

Börtönévek és emigráció (1919–1940)[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A bukás utáni frakcióharcban Kun Bélát támogatta, de egy beszéde miatt kitiltották és kitoloncolták Ausztriából. 1920 és 1924 között a Komintern megbízásából részt vett több közép-kelet-európai kommunista mozgalomban. 1924-ben illegálisan visszatért Magyarországra, ahol 1925-ben letartóztatták, és lázadás vádjával 8 és fél év börtönre ítélték. Máig tisztázatlan okokból a kommün alatti tevékenysége miatt nem folytatták le a bírósági eljárást, holott a népbiztosok perében vádolva volt, de szökésben volt, s ezért elfogatóparancsot bocsátottak ki ellene.[4] A per [5] nemzetközileg is híres lett Rákosi beszéde után az utolsó szó jogán, s elítélését Henri Barbusse francia költő-író is elemezte írásában, sok más közép-európai kommunista sorsával együtt. 1930-ban a szegedi Csillag börtönbe szállították. 1934 elején telt volna le a büntetése, de szabadulás helyett májusban - jogászi és politikai körök meglepetésére - "elővették" a kommün alatti tevékenysége miatt indított, le nem zárt eljárást, melyet 1925-ben kellett volna lefolytatni. Ebben az újabb perben a budapesti büntető törvényszék B.XIV.5736/1919/1035.sz. ítéletével kommün alatti tevékenységéért – felségsértés, lázadás, tettestársként 27 rendbeli gyilkosság, felbujtóként 17 rendbeli gyilkosság, pénzhamisítás bűntettekért – életfogytiglant kapott. A szegedi Csillag börtönben kivételesen jó elbánásban részesült, zárkája egész nap nyitva volt, szabadon járkált az írnoki helye és a cella között. Időnként a politikai foglyokkal párttaggyűlést tartott, és frakciózás címén kizárta a pártból azt, aki kifogásolni merte, hogy a többiektől eltérően a csomagját nem osztotta meg a rabtársak között.[6] Feltűnően sok pénze volt,[7] s különösen Domokos József ügyvédje útján állandó kapcsolatban volt Moszkvában lévő rokonaival, különösen Zoltán (1945 után Biró Zoltán) testvérével, aki figyelmeztette, hogy olyan idők járnak Moszkvában, hogy jobb helyen van a Csillagban mint a Szovjetunióban, s az ügyvédek útján küldött nagyobb összegeket.[8] Az akkori jogi szabályozás folytán is összbüntetésbe foglalták a két kiszabott büntetést, 1940-ben tehát nem kegyelemmel, hanem azért szabadult mert lejárt az összbüntetésre megállapított 15 év büntetés 1925-től számítva.[9] 1940. október 30-án egy államközi megállapodás értelmében Vas Zoltánnal együtt a Szovjetunióba távozhatott a cári csapatok által 1849-ben, a szabadságharc végén zsákmányolt honvédzászlókért cserében.


A Szovjetunióban (1940–1945)[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Szovjetunióban a munkásmozgalom hőseként fogadták; érkezése másnapján, 1940. november 7-én Sztálin mellett állhatott a Vörös téri felvonulás díszemelvényén. Bár eleinte megdöbbentették a sztálini politika által radikálisan megváltozott viszonyok, gyorsan akklimatizálódott, és mindenben követte Sztálint és az SZKP-t. Az emigráns Magyar Kommunista Párt vezetője lett, ő irányította az emigráns-magyar Kossuth Rádiót, és a magyar foglyok közötti propagandamunkát. Ezekben az években ismerte meg leendő feleségét, a jakut származású, 1903-ban született Feodora (Fenya) Fjodorovna Kornyilovát, akivel 1942-ben kötöttek házasságot. Gyermekük nem született; felesége első házasságából származó gyermekét azonban közösen nevelték fel, ahogy 1945-től Mátyás Hajnal nevű testvérének (aki a Bergen-Belseni koncentrációs táborban vesztette életét) Vlagyimir nevű fiát is. (Rákosi számos testvére élt hosszabb-rövidebb ideig a Szovjetunióban és hozzá hasonlóan egy részük „helyi” férjet, vagy feleséget választott.)

Visszatérése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1945. január 30-án érkezett haza a Szovjetunióból, és hamar nagy befolyásra tett szert a politikai életben. Még távollétében, 1944 végén beválasztották az Ideiglenes Nemzetgyűlésbe. Az ezt követő hónapokban taktikai okokból nem hangsúlyozta a kommunista hatalomátvétel szükségességét, amiben az is közrejátszott, hogy még Sztálin szándékai sem voltak egyértelműek Magyarországgal kapcsolatosan. Több nyelven kiválóan beszélt, ez tette lehetővé, hogy Trumannal angolul tárgyalhatott Washingtonban a békeküldöttség tagjaként, de emellett meg tudta magát értetni oroszul, németül és olaszul is. A politika volt a „hobbija”, amely élete minden percét kitöltötte. A Magyar Kommunista Párt, majd 1948-tól a szociáldemokrata párttal (SZDP) való egyesülése után a Magyar Dolgozók Pártja főtitkára lett. 1945-től miniszterelnök-helyettes államminiszter. Az 1945 őszi, 57%-os kisgazda győzelemmel zárult parlamenti választás után a szovjet csapatok és a kommunista irányítás alatt álló politikai rendőrség segítségével megkezdte az úgynevezett szalámitaktika érvényesítését, fokozatosan felszámolva a kisgazdákat és a többi demokratikus pártot.

A Rákosi-korszak[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Rákosi a tribünön (a kép bal szélén), 1949. augusztus 28.

1947 után egyre inkább úrrá lett rajta a megalománia, s lassanként a hatalom rabjává vált. Pozícióinak megszilárdítására minden eszközt használhatónak ítélt meg. A Svájcban éppen szabadságát töltő Nagy Ferenc miniszterelnök alig öt éves fiát elraboltatta, s csak a lemondásáért, illetve azért cserében engedte szabadon, hogy Nagy soha többé nem tér vissza Magyarországra. Saját bajtársait is habozás nélkül börtönöztette be, kényszerítette emigrációra, vagy végeztette ki, közülük Rajk László esete a legismertebb.

Koncepciós perek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A második Világifjúsági Találkozó felvonulása, 1949. aug. 28.

A nevével fémjelzett korszakban az emberi jogok súlyos sérelmet szenvedtek. Sokakat ért megtorlás: a koncepciós perekben kivégzettek száma száz és kétszáz fő közé tehető, 40 ezren voltak rendőri őrizetben, illetve internálva, közel 13 ezer főt (két és fél ezer családot) kitelepítettek, kitiltottak Budapestről. 195053 között egymillió embert vontak ügyészi eljárás alá, minden második ellen vádat is emeltek. A rövidesen bekövetkező változások során hozott közkegyelmi rendelet 748 ezer embert érintett. A Rákosi-rendszerben hozzávetőleg 300 ezer embert telepítettek ki és internáltak korábbi lakhelyéről. Főként korábbi földbirtokosok, módosabb gazdák, katonatisztek, állami alkalmazottak, gyártulajdonosok jutottak erre a sorsra. Lakásukat rendszerint a politikai rendőrség tagjai és kiemelt káderek foglalták el, és az ott lévő berendezési tárgyakat(sokszor nagy értékű műtárgyakat) sajátjukként vettek birtokba, minden törvényi felhatalmazás nélkül.

Szinte tragikomikus, hogy Rákosi 1948-ban, tehát az ún. fordulat évében meghirdette: az 1949-ben életbe lévő alkotmány folytán a jogszabályok alkalmazása terén beáll a diszkontiunitás, tehát az 1945. év előtti jogszabályok hatályukat vesztik.[10] Mindezt az elvet mellőzve a kitelepítéseket a Horthy-korszakban hozott jogszabályokra hivatkozással hajtották végre.[11] Összevetésül: Rajk Lászlót a Népbíróság ítélete szerint a hűtlenségről és kémkedésről szóló 1930. évi III. tc.-re hivatkozva akasztották fel.[12] A legtöbb kitelepítettet mezőgazdasági munkára fogták (pl. Hortobágy) és embertelen körülmények között tartották.

60. születésnapja[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Rákosi 60. születésnapjára kapott ajándéka a Magyar Optikai Művektől

A Rákosi-kultusz fokozatosan kiépülve 1952-re érte el tetőpontját, ekkor kezdték a „népünk bölcs vezére”, valamint a Sztálin legjobb magyar tanítványa” jelzőkkel illetni. 1952 elején 60. születésnapja alkalmából munkaversenyeket hirdettek országszerte. Ekkoriban alapították meg a Rákosi Mátyás Tanulmányi Versenyt (előtte és 1956-tól OKTV-t), a Rákosi-kupát és még számos elismerést, amit tiszteletére alapítottak. Minden magyarnak kötelező volt valamivel hozzájárulnia a nagy ünnepséghez: az óvodások rajzokat készítettek, az általános iskolások első fogalmazásukat neki írták, a felnőttek terítőkbe hímezték Rákosi nevét. A Magyar Optikai Művek dolgozói egy különleges órát küldtek az alkalomra (lásd a képen), augusztus 14-én pedig a Minisztertanács elnöke (azaz miniszterelnök) lehetett, s megalapíthatta saját kormányát, igaz Nagy Ferenc megzsarolása óta gyakorlatilag minden kormányt ő irányított, vagy legalábbis igyekezett a lehető legnagyobb kontrollt gyakorolni felettük.

Sztálin halála után[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Sztálin 1953. március 5-i halála után pozíciója hirtelen meggyengült; egy pártdelegációval az 1953-as „választás” után alig egy hónappal júniusban Moszkvába rendelték, ahol a Szovjetunió Kommunista Pártja vezetői szándékosan a vezetőtársai előtt súlyos személyes bírálatban részesítették a „beképzelt, (...) kollektív módon dolgozni képtelen” Rákosit. Berija igen ingerült hangon hozta Rákosi és a magyar küldöttség tudomására, hogy olyan miniszterelnök kell, aki nem zsidó.[13] Ezért kormányfői posztjáról Nagy Imre javára le kellett mondania, majd a Központi Vezetőség június végi ülésén önkritikára kényszerült, igaz ez utóbbi gesztus olyan titokban történt, hogy gyakorlatilag a hatalom legszűkebb felső vezetői körén kívül mások nem (még a párttársak sem) tudtak róla. A párt vezetője ő maradt ugyan, de már első titkárként, a főtitkári tisztséget megszüntették.

Ahogy a szovjet utódlási harcok közepette a vele leginkább ellenséges Lavrentyij Beriját letartóztatták, majd 1953 decemberében kivégezték, úgy kezdte újra magához ragadni a hatalmat, és visszafordítani a Moszkva által elrendelt enyhülést és a koncepciós perek áldozatainak rehabilitálását, sőt további elnyomó intézkedésekre és perekre is sor került.[14] Tette mindezt úgy, hogy például elérte, hogy a törvénytipró perek kivizsgálására összeállított bizottság elnöke legyen. 1956-ig váltakozó sikerű hatalmi harcot folytatott Nagy Imrével, akit rendszeresen személyesen igyekezett lejáratni Moszkvában. Ezekben az években is tanúbizonyságot tett kiváló taktikázó képességeiről, s végül 1955-re sikerült elérnie Nagy Imre leváltását. Helyére bizalmi embere, Hegedüs András került.

Második (és végső) bukása 1956 nyarán[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az SZKP XX. kongresszusa után, 1956. július 18-án szovjet nyomásra az MDP Központi Vezetősége első titkári tisztségéből eltávolította, ekkor a Szovjetunióba távozott, s többet már nem is tért haza. A pártfőtitkári székben a legközelebbi elvbarátjának számító Gerő Ernő követte.

Száműzetése és halála[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az 1956-os forradalom bukásával hatalomra került Kádár János Rákosi Mátyás személyi kultuszát jelölte meg az „ellenforradalom” egyik kiváltó okának. Bár Rákosi ismételt kísérleteket tett a hazatérésre, erre nem kapott engedélyt, Hruscsov Kádár mellett döntött. 1957. május 9-én az Országgyűlés megfosztotta elnöki tanácsi tagságától és parlamenti mandátumától is. Novemberben Moszkvából a mintegy 1500 kilométerre lévő Krasznodarba telepítették ki. Innentől kezdve rendíthetetlenül ostromolta a szovjet pártvezetést leveleivel, hogy járjanak közben visszatérésének ügyében.

Rákosi Mátyás sírja Budapesten, a Farkasréti temetőben (60-1-191/192. fülke)

1962. augusztus 15-én az MSZMP KB az általa dominált időszakban elkövetett törvénysértésekben viselt felelőssége miatt kizárta az MSZMP-ből. Pár nappal később a kirgizisztáni Tokmakba telepítették át. Innen 1967-ben térhetett vissza a Gorkiji területen fekvő Arzamaszba. Élete végéig abban a hitben volt, hogy őt Magyarországon szeretik és visszavárják. Az MSZMP KB sokat foglalkozott hazatelepedési kérelmeivel, amihez feltételül a közügyektől (vagyis a politikától) való eltiltást és a házi őrizetet ajánlották fel. Mivel Rákosi ezt nem fogadta el, Gorkijban maradt, és ott is érte a halál. Urnáját szűk családi körben a Farkasréti temetőben helyezték el, lényegében titokban. Az urnáját tároló rekeszről 2007-ben minden díszt és azonosítót eltávolítottak, hogy véget vessenek a folyamatos rongálásoknak.

Emlékezete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Rákosi Mátyásról több gyárat, üzemet neveztek el hatalma csúcsán, a legjelentősebb közülük a Rákosi Mátyás Művek, az egykori Weiss Manfréd Művek, későbbi nevén Csepel Vas- és Fémművek. Rákosiról kapta a nevét a Fejér megyéhez tartozó, 1952-ben alakult Mátyásdomb község, melynek neve később sem változott meg. A jelenlegi Miskolci Egyetem is viselte a nevét mint Rákosi Mátyás Nehézipari Műszaki Egyetem. Várpalotán Rákosi-telep nevű városrész viselte a nevét, amely ma Rákóczi-telep.

Észak-Koreában, Szarivon városában egy magyar segítséggel épült kórház viseli a nevét.[15]

Lásd még: Rákosi Mátyás Magyar Kórház

Művei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. A szerelmes Rákosi
  2. Pünkösti Árpád: A szerelmes Rákosi, Forrás folyóirat, 2003. októbere
  3. Propagandafilm forgatókönyve Rákosi Mátyás 60. születésnapjára (MOL M-KS 267. f. 65. cs. 388. ő. e. - Magyar Országos Levéltár MDP Rákosi Mátyás titkári iratai). Géppel írt másodlat.
  4. Érdekesség, hogy egy ideig a szegedi Csillag börtön „vendégeként” ugyanabban a cellában kapott helyet, mint korábban Szálasi Ferenc
  5. A Rákosi-per Összeállította: Győrffy Sándor, a Munkásmozgalmi Intézet tudományos munkatársa
  6. Normai Ernő: Beatrice egyik apródja. Tények és tanuk sorozat. Magvető kiadó 1987.
  7. Pünkösdi Árpád: Rákosi a hatalomért 9. oldal
  8. Pünkösti Árpád: Rákosi a hatalomért. Európa kiadó Bp. 1992.
  9. Domokos József: Emlékezik egy kommunista védőügyvéd, 323-327. oldal, Gondolat-Budapest, 1979.
  10. csupán jellemzésként a jogrendszer Janus arcára: a minden jogásznak alkalmazni kellett a 'Hatályos jogszabályok gyűjteménye' c. jogforrást, melyből például hiányzott a részvénytársaságokra vonatkozó törvény, közben létezett például a MAHART amely nemzetközi szerződések alanya volt.
  11. 8130/1939. min-elnöki, ill. 760/1939.sz. belügymin. rendelet.
  12. Iratok az igazságszolgáltatás történetéhez. 2. kötet. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó. Budapest 1993. 385. lap.
  13. Pünkösti Árpád: Rákosi bukása, száműzetése és halála.Európa Kiadó.2001.13.oldal.
  14. Az 1950-ben ártatlanul letartóztatott Kéthly Annát például 1954-ben ítélték életfogytiglani szabadságvesztésre, bár ugyanabban az évben szabadon engedték.
  15. A lepusztult Rákosi kórház Észak-Korea egyik legmodernebb egészségügyi intézménye, pokoli történetek (TV2), 2010. július 6.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Rákosi Mátyás témájú médiaállományokat.


Elődje:
Dobi István
Magyarország miniszterelnöke
1952–1953
A magyar miniszterelnöki pecsét 1848-ból
Utódja:
Nagy Imre