Andrássy Gyula (politikus, 1823–1890)

id. Andrássy Gyula
Hivatali idő 1867. február 17. – 1871. november 14. a Magyar Királyság miniszterelnöke
Előd	Szemere Bertalan
Utód	Lónyay Menyhért
Született	Oláhpatak, Habsburg Birodalom 1823. március 8.
Elhunyt	Volosca (Fiume mellett), Osztrák-Magyar Monarchia 1890. február 18. (66 évesen)
Párt	Deák-párt
Házastárs	Kendeffy Katalin grófnő (1830-1896)

Idősebb csíkszentkirályi és krasznahorkai gróf Andrássy Gyula (Oláhpatak, 1823. március 8. – Volosca (Fiume mellett), 1890. február 18.); magyar politikus, államférfi, 1867–71-ig a Magyar Királyság miniszterelnöke, 1871–79-ig az Osztrák–Magyar Monarchia külügyminisztere, ifj. Andrássy Gyula apja.

Élete

Apja gróf Andrássy Károly (1792–1845), anyja Szapáry Etelka grófnő (1798–1876). Születési helyét illetően a források hol Tőketerebest, hol Kassát, hol Oláhpatakot említik. (Tőketerebesen ifj. Andrássy Gyula gróf született 1860-ban)

Ifjúkora

Hazafias szellemű nevelést kapott, a család hagyományosan ellenzéki szellemű volt. Középiskolai tanulmányait a Királyi Katholikus Egyetemi Főgimnázium (ma: Budapesti Egyetemi Katolikus Gimnázium) végezte. Ifjúkorában a reformkor pezsgése igen jelentős hatást gyakorolt rá. Jogi tanulmányainak befejezése után a korabeli arisztokrata ifjak szokását követve hosszú külföldi utazást tett. Példaképeként tisztelte Széchenyi Istvánt, akivel a Tisza szabályozása kapcsán személyesen is megismerkedett. A gróf felismerte kitűnő képességeit, és nagy jövőt jósolt az akkor politizálni kezdő fiatalembernek: „minden lehet belőle, még Magyarország nádora is”.

1847-ben Zemplén vármegye országgyűlési követe lett, a diétán többször felszólalt, Kossuth Lajos politikájának támogatójaként.

A szabadságharc idején

1848 áprilisától Zemplén vármegye főispánja, Jellasics betörése után a megyei önkéntes nemzetőrök parancsnokaként részt vett a pákozdi csatában, majd harcol Schwechatnál is. A tavaszi hadjáratban Görgey Artúr segédtisztjeként szolgált. 1849 tavaszán honvéd ezredessé léptették elő. A Szemere-kormány külügyminiszterének gróf Batthyány Kázmérnak megbízásából Konstantinápolyba utazott diplomáciai küldetésben, a szorongatott magyar szabadságharc számára igyekezett külföldi támogatást szerezni. Többször utazott Párizsba és Londonba is. A szabadságharc bukása után nem térhetett haza.

Száműzetésben

1851-ben távollétében halálra ítélték, és jelképesen (in effigie) felakasztották a szabadságharcban való részvételéért. Kisebb megszakításokkal Párizsban élt, élénken részt vett a társasági életben, kora egyik legszebb férfijának tartották. A párizsi hölgyek a „szép akasztott” (le beau pendu) néven emlegették. Malomvízi Kendeffy Katinka grófnővel az emigrációban kötött házasságot.

A kiegyezés

Andrássy Gyula kormánya megalakulásakor (1867. február 20.) Felül középen: Andrássy Gyula miniszterelnök ; felső sor balról: Eötvös József vallás- és közoktatásügyi miniszter, Wenckheim Béla belügyminiszter, Lónyay Menyhért pénzügyminiszter, Horvát Boldizsár igazságügy-miniszter ; alsó sor balról: Mikó Imre közmunka- és közlekedésügyi miniszter, Festetics György király személye körüli miniszter, Gorove István földművelés- ipar- és kereskedelemügyi miniszter (Barabás Miklós kőrajza)

1857-ben hazatérhetett. Azonnal bekapcsolódott a politikába, Deák Ferenc követőjeként. Kegyelmet nem kért, a főispáni tisztséget sem vállalta el újra, meg kívánta várni, míg újra alkotmányos viszonyok jöhetnek létre. Továbbra is kapcsolatban maradt az emigrációval. Sátoraljaújhely követe az 1861-es és az 1865–1868-as országgyűlésen, 1865 és 1867 között a képviselőház alelnöke volt. A kiegyezést előkészítő tárgyalások egyik vezetője lett, a kiegyezést megszövegező ún. Hatvanhetes bizottság tagjaként.

Deák Ferenc javaslatára 1867. február 17-én Ferenc József miniszterelnökké nevezte ki. Az Andrássy-kormány, Magyarország első kormánya az 1848–49-es forradalom és szabadságharc óta február 20-án tette le hivatali esküjét.

Június 8-án Ferenc József magyar királlyá koronázásakor során ő látta el a nádor feladatait a ceremónia során. A miniszterelnöki tisztséget 1871. november 14-ig látta el. Jelentős érdemeket szerzett a dualista államon belül az önálló modern magyar államszervezet megteremtésében. Politikai helyzete kényes volt, mivel miniszterelnökként nem ő, hanem Deák volt a parlamenti többség vezetője, másrészt ekkor még a kiegyezés ellenzőinek tábora is igen erős volt. Andrássynak jelentős szerepe volt a horvát-magyar kiegyezés (1868) létrejöttében, a nemzetiségi törvény megalkotásában és az önálló magyar Honvédség megalakításában. Miniszterelnöksége idején került sor az Állami Számvevőszék felállítására, a közigazgatás és a bíráskodás szétválasztására, a Határőrvidékek feloszlatására.

Közös külügyminiszterként

1871 és 1879 között az Osztrák–Magyar Monarchia közös külügyminisztere volt, egy ideig a közös pénzügyeket is felügyelte. E tisztségében átalakította a Monarchia külpolitikájának addigi irányvonalát, megszüntette az ország elszigeteltségét, közeledett a Német Császársághoz, az Orosz Birodalomhoz és Olaszországhoz is. Bismarck kancellárral baráti viszonyt ápolt. Később főleg a magyar közvélemény nyomására szakított az oroszbarát politikával, és a Monarchia semleges maradt az 1877–78-as orosz–török háborúban. Külügyminiszterségének legnagyobb eredménye az 1878-ban megtartott Berlini Kongresszus volt, amely gátat vetett a háború következtében a Balkán felé megindult orosz térfoglalásnak. A Balkán helyzetét rendező nagyhatalmi konferencia során az Osztrák–Magyar Monarchia lehetőséget kapott Bosznia-Hercegovina megszállására. Ennek kapcsán főleg a nagy költségek és az elrendelt mozgósítás miatt számos bírálatot kapott, ezek hatására lemondott. Még lemondása előtt sikerült megkötnie a Német Birodalommal azt az alapszerződést, amelyet a kiegyezés mellett élete másik fő művének tekintett.

Andrássy egy 1884-es felvételen

Utolsó évei

Élete utolsó éveit elhatalmasodó betegsége miatt visszavonulva töltötte kastélyában Tőketerebesen, továbbra is figyelemmel kísérve a közéleti eseményeket. A tőketerebesi kastélyparkban álló mauzóleumban nyugszik feleségével együtt.

Családja

Feleségét, Kendeffy Katalin grófnőt (1830–1896) 1856. július 9-én vette feleségül Párizsban. Három gyermekük született:

• Andrássy Tivadar (Párizs, 1857. júlis 10. – Budapest, 1905. május 13.) feleségétől, Zichy Eleonóra grófnőtől (1867-1945) 4 lánya született, köztük Katalin (Katinka, Katus, a „vörös grófnő”), aki nagykárolyi gróf Károlyi Mihály miniszterelnök, köztársasági elnök felesége lett. Tivadar halála után Eleonóra feleségül ment férje testvéréhez, az ifjabb Andrássy Gyulához, aki így a lányok mostohaapja lett.
• Ilona (1858–1952), ifj. gróf Batthyány Lajos (1860–1951) felesége.
• ifj. Andrássy Gyula („Duci”) (1860–1929), a Magyar Királyság bel-és külügyminisztere

Hivatkozások

Lásd még

• Andrássy Gyula-díj
• Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium

Külső hivatkozások

• Életrajz
• A csíkszentkirályi és krasznahorkai Andrássy család nyomában
• az Andrássy családfa

Elődje: Szemere Bertalan

Magyarország miniszterelnöke 1867–1871

Utódja: Lónyay Menyhért

Elődje: Friedrich Ferdinand von Beust

Az Osztrák–Magyar Monarchia külügyminisztere 1871. november 14. – 1879. október 2.

Utódja: Heinrich Haymerle

Elődje: Aulich Lajos

Honvédelmi miniszter 1867. február 17. – 1871. november 14.

Utódja: Lónyay Menyhért