Munkácsy Mihály

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Munkácsy Mihály
MunkácsyandsignaturePM.jpg
A festő önarcképe aláírásával

Született 1844. február 20.
Munkács
Meghalt 1900. május 1. (56 évesen)
Flag of the German Empire.svg Endenich
Stílusa romantika, realizmus
Iskolái Bécsi Képzőművészeti Akadémia
Aki(k)re hatott Hollósy Simon
Thorma János
Tornyai János
Koszta József

Munkácsy Mihály, francia nyelvterületen Michel Léo de Munkácsy (született: Lieb Mihály Leó,[1] Munkács, 1844. február 20.Endenich, Németország, 1900. május 1.) magyar festőművész.

Munkácsy mélyről küzdötte fel magát, az asztaloslegényből híres festő lett, aki hatalmas méretű vásznaival az egész világot meghódította. A kor legnagyobb „szociológusa” is volt egyben, az európai és a magyar társadalom falusi és városi közösségeinek kiváló ismerője. Tanulmányozta és nagy műgonddal lefestette a sorsukba beletalált embereket. Európai, keresztény és magyar polgár volt egyszemélyben és zseniális tehetségű festő, de ahhoz, hogy hatalmas méretű életművét létrehozza, nagy szorgalom, megfeszített szellemi és fizikai munka szükségeltetett. Romantikusan realista festő volt, aki mindig invenciókkal teli munkákat alkotott. Nagy méretű vásznain készíti el kompozícióit gazdag embertípusokkal, eszköztárakkal, mintegy előrevetítve a 20. századi karakterszínészekkel, számos statisztával és pazar díszletanyaggal dolgozó, gazdag kiállítású színes, szélesvásznú filmek világát.

Élete és munkássága[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Gyermekkora[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kárpátalján, Munkácson született 1844. február 20-án a sóperceptori lakás sarokszobájában. Édesapja, a XVIII. század elején Magyarországra költözött bajor hivatalnokcsaládból származott Lieb Mihály (1800–1852; gyakran Lieb Leó Mihályként említik, holott a keresztségben csak a Mihály nevet kapta)[2] római katolikus vallású sóperceptor (kincstári sótiszt) volt Munkácson, később Ung és Bereg vármegyék táblabírája, édesanyja a Forgách grófok mándoki tiszttartójának leánya, az ágostai evangélikus vallású Reök Cecília. 1844. február 24-én a gyermek a keresztségben a Mihály Leó utónevet kapta, keresztszülei Steiner József és Reök Karolin, azaz édesanyja testvére és annak férje voltak. Lieb családi nevét 1868-ig használta, 1880-ig Munkácsiként írta a nevét.

A család 1848 végén költözött Miskolcra, mivel apja a forradalom és szabadságharc eseményei miatt családját biztonságos helyen akarta tudni. Mihály négyévesen került édesanyjával és testvéreivel Cserépváraljára nagybátyjához, Reök Antalhoz, aki Koburg herceg gazdatisztjeként dolgozott. Későbbi visszaemlékezéseiben Munkácsy így ír erről az időszakról: „Ide fűznek legboldogabb gyermekkori emlékeim: öreg kastély, a kapu bolthajtásai alatt egész fegyvertár, régi ágyúk – egyszóval minden, ami a gyermek- lélek kezdődő képzelőerejét foglalkoztatja.” A család végül a szabadságharc vége után Miskolcra költözött vissza, az édesapát a forradalomban történt részvétel miatt börtönbüntetésre ítélték.

Édesanyja 1850. január 12-én, édesapja 1852. május 14-én elhunyt, így a család döntésének megfelelően Mihály Békéscsabára került anyai nagybátyjához, Reök István ügyvédhez 1852 májusában. (Többi árván maradt testvérét is a Reök család tagjai nevelték, Emil és Gyula Reök Antalnál Cserépváralján, Aurél Kaplonyban, Szatmár megyében, Gizella pedig Békéscsabán Reök Saroltánál és Steiner Jakabnál.) Mihály a nagybátyjánál eltöltött idő alatt gyakran megfordult Steiner Jakabné házában, ahol a húga is nevelkedett. Később, amikor Reök István megházasodott, a család nagyobb házba költözött. A szomszédban lakó Vidovszkyék két fiával Munkácsy ekkor kötött barátságot, és később is jó kapcsolatban volt velük.

Tanulóévek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Reök István, mivel unokaöccse gyengébb tanuló volt, inkább azt javasolta a fiúnak, hogy az iparos mesterségek valamelyikét tanulja ki, a 1855. január 6-án Munkácsyt Lángi Mihály csabai asztaloshoz adta inasnak. Nagybátyja szerződésben rögzítette az alkalmazás feltételeit, Langi azonban nem tartotta be ezeket. A fiú 10-12 órákat dolgozott, ellátása rossz volt. Miután keserves inasévei leteltek, 1858. május 2-án szabadult fel. Ugyanez év novemberében Aradra ment, ahol Albrecht Ferdinánd műhelyében volt segéd, koplalás és nyomor között tengődött (feljegyzései szerint hat hónapig nem evett meleg ételt), csupán az itt tanuló békéscsabai barátaival való találkozásokban lelte örömét. A nélkülözések miatt súlyosan megbetegedett, majd 1860 végén visszatért ekkor már Gyulán lakó nagybátyjához.

1861 februárjában Fischer Károly rajztanárnál ismerkedett meg Szamossy Elek festővel, aki a gyulai Wenckheim kastélyban dolgozott. Márciustól már ő tanítgatta, majd vette magához Munkácsyt. 1862 januárjában együtt dolgoztak Aradon, Buziáson és Beodrán, majd ősszel Gerendásra ment, ahol megfestette Fonó nő és Levélolvasás c. olajképeit. 1863-ban Szamossy tanácsára képezni kezdte magát, májusban mestere ajánló soraival Pestre ment, ahol az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat titkárát, Harsányi Pált kereste fel. Ő hívta fel Ligeti Antal, a Magyar Nemzeti Múzeum Képtárának vezetőjének figyelmét az ifjú festőre. A társulat szívesen fogadta őt, mivel feladatuk volt a fiatal művészek pártfogása, tanácsokat adtak számára, és engedélyezték, hogy a múzeumban másoljon, majd bírálatot is adtak munkáira. Ligeti Antal személyében igazi atyai pártfogóra talált.

Ifjúkora[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A bogrács (1864)

Reök István megpróbálta unokaöccsét visszatéríteni az asztalosi pályára, ám Munkácsy és Ligeti makacsul ragaszkodtak hozzá, hogy festőként boldoguljon. Ney Ferenc, a Pesti Főreáltanoda igazgatója által 1864-ben kiadott műveltségi bizonyítvány tanúsága szerint Munkácsy tudása megfelelőként, hiányosságai pedig könnyen pótolhatóként voltak jellemezve.

Pártfogói biztatták arra, hogy életképeket fessen, ezek közül elkészült: a Falusi felolvasás újabb változata, a Kukorica-pattogtatás, valamint számos arckép a Reök család Pécsett élő tagjairól, melyeket a klasszicizáló romantika stílusában festett meg. Eladta a Kukoricapattogtatás című képét, majd pártfogói támogatásával 1865 első felében a Bécsi Képzőművészeti Akadémiára jelentkezett.

Itt előkészítő osztályba járt, Joseph von Führich és Theodor Franz Zimmermann tanították. Hatással volt rá Karl Rahl is, aki feltehetőleg készülő műveinek végezte korrigálását. Miután beiratkozott, a tandíjat megemelték, ezt nem tudván kifizetni, arra kényszerült, hogy fél év után otthagyja az akadémiát. Tanulmányaival egyidejűleg Bécs híres múzeumaiban, képtáraiban is megfordult, Rubens és Rembrandt művészete lenyűgözte. Itt látta meg Ludwig Knaus düsseldorfi festő Kartenspielende Schusterjugend című képét, amely hatást gyakorolt első korszakára. Knaus miatt ment később a Düsseldorfi Akadémiára is.

Búsuló betyár (1865)

Júliusban visszatért Pestre, szeptembertől pedig újból Gerendáson és Békéscsabán tartózkodott fél évig, ekkor megrendelésekre készített portrékat. Ebben az időszakban készült képei közül kiemelkednek: a Húsvéti locsolkodás, Vidovszky János és felesége arcképe, valamint a Búsuló betyár és az Estebéd pusztán című olajképei.

1866. január 6-án a csabai nagyvendéglőben lépett fel Szigligeti Ede A mama című vígjátékában, melyben Berky Ákost alakította.

Februárban szembetegség támadta meg, s bekerült a Rókus kórházba. Ligeti Antal és Than Mór ajánlásával került dr. Hischler Pál szemorvoshoz, az ő kezeléseinek hála, hogy néhány hét leforgása alatt látása rendbejött. Munkácsy hálája jeléül neki ajándékozta a Feldöntött bogrács című képét. Amíg lábadozott, gyakran megfordult a Kammon kávéházban, itt került baráti kapcsolatba Deák Farkassal, aki a Vasárnapi Újság, és Kazár Emillel, aki a Fővárosi Lapok munkatársa volt. Összeköttetéseinek köszönhetően a Magyarország és a Nagyvilág, illetve a Hazánk s a Külföld című lapok publikálták rajzait. Jankó Jánossal is barátságot kötött, és a még Aradon megismert Paál Lászlóval való kapcsolatát is felújította. Ekkoriban festette a Petőfi búcsúja a szülői háztól, a Paraszt-interieur című képeket és pár portrét. Az Akadémia palotájának második emeletén található Esterházy Képtárba is rendszeresen járt, a Magyarország és a Nagyvilág című lap közölt tőle egy cikket, melyet a Képtár megvásárlása érdekében írt.

Beleszeretett Rottermayer Izabellába, azonban annak jómódú orvos édesapja az ifjak kapcsolatát ellenezte.

Szeptemberben már újra Gerendáson találta a sors, majd októberben Ligeti ajánlólevelével a Müncheni Akadémiára iratkozott be, ahol festészetet tanult Wagner Sándor műhelyében, tanulmányait a Magyar Képzőművészeti Társulat támogatta. Fejlődésére hatást gyakoroltak: Wilhelm von Kaulbach, az akadémia igazgatója, illetve Adolf Lier és Eduard Schleich tájképfestő. Ekkor készítette az Árvíz című képét, melynek vázlata Kaulbach elismerését is kivívta. A Vihar a pusztán és a Dűlő szénásszekér című festményein Schleich hatását lehet érezni.

Munkácsi Lieb Mihály festésznövedéknek
Az állami költségvetésben 1867re a művészet felsegéllésére kivetett javadalmazásból Önnek ösztöndíjul nyolczszáz forintot engedélyezek, 's erről azon megjegyzéssel értesítem, hogy fennebbi összegnek hol, és mily módozatok melletti felvehetése Önnel később tudatni fog.
Folyó évi Február 18án kelt folyamodványa, mellékleteivel együtt ide csatoltatik, közvetlenül hozzám bemutatott műmellékleteit pedig elnöki irodámban veheti vissza.
Budán 1867 évi Julius hó 26án
B. Eötvös József [3]

1867 nyarán visszatért Pestre, magával vitte a Befordultam a konyhára című Petőfi-illusztrációját is, melyet a Képzőművészeti Társulat kiállítására szánt. Augusztusban Aradon dolgozott, a dalárünnepélyen rajzolt, később pedig visszatért nagybátyjához.

Kérelmének engedve Eötvös József miniszter 800 forint ösztöndíjban részesítette.

1867 októberében megállapodott a Vasárnapi Újság, valamint a Magyarország és a Nagyvilág szerkesztőségével, hogy rendszeresen küld tudósításokat és rajzokat a két lap számára. Ösztöndíjából október 15-én elutazott Párizsba és megtekintette a világkiállítást. Megismerkedett Camille Corot, Jean-Francois Millet műveivel, a legnagyobb hatást azonban feltehetőleg Gustave Courbet művei tették reá. Az itt szerzett élmények után átfestette a Dűlő szénásszekér című képe első változatát realista stílusúra. Visszatért Münchenbe, ahol 1868 júliusáig időzött, itt a német realista festő, Wilhelm Leibl baráti körében mozgott.

Münchenben befejezte Árvíz című képét és az Itatás második verzióját, két változatot festett a Lakodalmi hívogatókból.

Siralomház (1880-ban Munkácsy lemásolta saját 1869-es képét, e kitett kép az 1880-as másolat)

Ezután visszatért Pestre. A magyar minisztérium 1868. október 3-án kelt névmagyarosításra vonatkozó határozata engedélyezte a "Lieb" családnév "Munkácsy"-ra történő megváltoztatását. Szokoly Viktor felkérte, hogy rajzokat készítsen egy tervezett Honvéd-album számára a szabadságharc történetéből. A Regélő honvéd, és az Isaszegi csatatér című képei ebből az időszakból származnak. Októberében Ligeti tanácsát kérte, ajánlásával került Düsseldorfba Ludwig Knaushoz, aki Ligetit biztosítatta affelől, hogy Munkácsyt támogatni fogja. 1868. október 15-én érkezett meg Düsseldorfba. Itt együtt bérelt lakást és műhelyt Paál László festőművésszel.

Knaus dicsérettel illette az Árvíz és a Főkötő című munkáit. Az Ásító inas című művén a német életképfestészet, elsősorban id. Benjamin Vautier zsánerképfestő hatása érződik, de a realista Wilhelm Leibl hatása is megjelenik benne. Az alkotás során azonban mégis elszakadt addigi példaképeitől. Az ásító inas részlettanulmánya, a bonyolult művészeti anatómiai feladatot jelentő fej jelentősebb mű, mint maga az egész alakos végső kép. Munkácsy e kép készítése során találta meg a saját hangját.[4]

A nagy festőelődök közül leginkább Rembrandt holland festő munkái iránt lelkesedett, a kortárs impresszionista festők munkáit nem értékelte, Munkácsy a saját útját járta.

1869 áprilisában alkotói válságba került, de nekilátott az első jelentősebb művéhez, a Siralomházhoz. Az kép első vázlatát Knausnak mutatta meg, aki úgy vélekedett, az még túl nagy feladat Munkácsy számára, s megpróbálta róla lebeszélni, azonban sikertelenül, ugyanis Munkácsy makacsul kitartott elképzelése mellett. Elkészítette a Siralomházat, a képhez fontos szerepet játszottak mind gyermek-, mind ifjúkori emlékei, de a magyar lapillusztrációban oly' kedvelt betyártematika, valamint az 1848-as legendakör is befolyással volt rá. Drámai hatású mű kerekedett belőle, melyen alkalmazta a düsseldorfi iskola lélektani megjelenítésmódját. Szeptember 30-án Wilstack amerikai milliomos megtekintette a képet a műteremben, s 10 ezer frankért vásárolta meg. Munkácsyval megegyeztek, hogy még előbb kiállítja képét, s elküldte azt a Párizsi Szalonba, ahol aranyérmet nyert vele. Képét rengetegen látták, műve ismertté és elismertté tette őt, a külföldi és magyarországi lapok beszámoltak sikeréről.

Jól ismertem Munkácsyt, Münchenben 1866-1868-ban gyakran találkoztunk, eljött ő Leibl körébe, de mindenki lesajnálta. Nemcsak azért, mert németül csak gagyogott, s kifejezésein halálra kacagták magukat a fiúk, de sajnálták, hogy nem haladhat. Nem volt meg a kellő alapja, a tudása bizonytalan volt. Egy nap eltűnt közülünk, s mikor újra elénk került, nagyban újságolta, hogy Párizsban járt. Általános volt a vélemény, hogy kár volt az útiköltségért. Mindenki - kivétel nélkül - úgy ítélte meg, hogy nem foghat rajta Párizs. Mert hiszen ami munkát tőle láttunk, mind nagyon gyenge, rajzhibákkal teli volt. Mikor aztán a Siralomház-zal nagy sikert aratott és annak reprodukciója szemünk elé került, hogy egy szóval megmondjam, senki se hitte, hogy ő festette. Talán Knaus vagy más festő korrigált belé. A mesterségbeli tudásában nem hittünk...

– Szinyei Merse Pál [5]

1870 júniusában Pestre ment, majd augusztusban Békéscsabára, rokonlátogatásra. Ősszel már újfent Düsseldorfba utazott, a városban a porosz–francia háború miatt több tiszt, menekült és hadifogoly is tartózkodott. A sebesültek és a frontot megjárt katonák elbeszélték élményeiket, amelyek Munkácsy gyermekkori, szabadságharccal kapcsolat emlékeit is felidézték, ennek hatása alatt született meg a Tépéscsinálók című képe. Nyáron Paál László meghívta Hollandiába.

1870 karácsonyán egy vacsorára volt hivatalos Paállal együtt, a rendezvényre egy francia ezredestől kaptak meghívást. Itt kötött ismeretséget a de Marches házaspárral. A báró korábban már látta a Siralomházat, és az alkotójával való találkozásnak is megörült. Munkácsy egyre szorosabb kapcsolatba került a házaspárral, majd 1871 tavaszán látogatást tett náluk colpachi birtokukon.

Düsseldorfban Forbes angol műgyűjtővel is megismerkedett, az pedig meghívta Munkácsyt és Paált Londonba. Munkácsy itt Sir David Wilkie angol zsánerfestő képeit tekintette meg, ezek a Tépéscsinálók végleges változatára gyakoroltak hatást. A Tépéscsinálókat nem illették olyan elismerő kritikával, mint a Siralomházat. Ekkortájt festette meg a Koldusfiút és a Mosónőket, utóbbit még Hollandiában készítette. Düsseldorfban látogatást tett nála Zichy Mihály festő, az ő rábeszélésére döntött arról, hogy Párizsba költözik. Munkácsy egy hirtelen elhatározással a Weimari Akadémia tanári meghívását lemondta, majd 1871 novemberében (más források szerint 1872 januárjában) Párizsba tette át műhelyét.

Párizsban[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Párizsba történő megérkezését követően de Marches báró segítette és támogatta abban, hogy reprezentatív műtermet bérelhessen, nekifogott az Éjjeli csavargók megfestésének, ám cserbenhagyta őt alkotóereje. Tehetségét illetően kételyek között őrlődött, s műkereskedője, Goupil bírálatát is félreértette, amiért egy befejezetlen művét is megsemmisítette. De Marches báró ekkor meghívta őt a Luxemburggal szomszédos colpachi kastélyukba. Itt Munkácsy depressziója erősödött, öngyilkossági kísérletet hajtott végre: kiugrott az egyik emeleti ablakból. Szerencséjére azonban nem esett komolyabb baja, vendéglátói gondoskodtak róla, és csakhamar újra úrrá lett rajta az élet- és alkotókedv. Négy képet is festett colpachi szálláshelyének mennyezetére, ezek: Mosónők, De Marches báró és Ell plébános a park bejáratánál, Erdőrészlet és Rőzsehordó nő.

Miután visszatért Párizsba, újfent elutasította a Weimari Akadémia meghívását. Colpachon folytatta alkotói tevékenységét: megfestette de Marches báró és de Marches báróné arcképét, majd ezután Párizsban a Siralomház kétalakos változatát, illetve az Elítélt című művét. 1873-ban előtanulmányokat követően folytatta az Éjjeli csavargókat, elkészülte után a képet 40 ezer frankért adta el Goupil párizsi műkereskedőnek. Időközben de Marches báró elhunyt, így Munkácsy eljegyezte annak özvegyét, Cécile Papiert.

Cigánytábor (1873)
Munkácsy és neje 1874-ben (Borsos József felvétele)

1873 októberében Paál László meghívta Munkácsyt Barbizonba, itt festette a Rőzsehordó nőt. Ezután visszatért Párizsba, ahol bevégezte a még Colpachon megkezdett realista életképeit, a Búcsúzkodás és Köpülő asszony címűeket. Az 1873-as bécsi világkiállításon öt képe került bemutatásra: Éjjeli csavargók, Köpülő asszony, Őszi parkban, Részeges férj hazatérése, Férfi tanulmányfej. Jelentősebb munkái voltak még ebben az évben: a Cigányok az erdőszélen I. és II., illetve az Eltévedt gyermek.

Az év végén elfoglalta új, igen előkelő műtermét. Nem tartozott a barbizoni iskolához, de szívesen festett Barbizonban.

Miután a gyászév letelt, 1874. augusztus 5-én Luxemburgban, az Ell-i községházán házasságot kötött Cécile Papier-vel. A Kolpachról induló, a többek között Bázelt, Genfet, Freiburgot, Milánót, Velencét, Bécset és Pestet érintő nászút első állomása Pest volt. Ezután Békéscsabára indultak, hogy Munkácsy ismerőseit és rokonait meglátogassák. Itt műtermet rendezett be, ekkor készült a Kukoricás, a Poros út I. és a tanulmányok a Falu hőséhez. Elkészült a Zálogház végleges változata is, majd a Persely előtt és a Leány a kútnál című képek. A Salonban kiállította a Zálogházat.

Poros út (1874)

Ősszel visszatértek a francia fővárosba, a Parc Monceau mellett fényűző, műteremmel felszerelt lakást béreltek ki. Munkácsy életében ezzel egy új korszak vette kezdetét, s az új művészi image kialakításához nélkülözhetetlen társadalmi kapcsolatok egyre nagyobb szerepet kaptak benne. A palotában heti egy alkalommal délután fogadást adtak, de gyakorta rendeztek estélyeket és bálokat, amelyekre Európa híres közéleti személyiségei, művészei és arisztokratái is hivatalosak voltak. Nagybátyja, Reök István, 1874 április-májusában, majd 1876 áprilisában is meglátogatta Munkácsyt Párizsban.

Elkészült a Falu hőse című képe, tanulmányokat készített a Colpachi iskola, illetve a Műteremben című festményeihez. Utóbbi munkája ars poeticaként felfogható, művészetében az életkörülmények hatására stílusváltás következett be, új alkotói szakasz kezdődött. A kép párizsi bemutatása alkalmával a kritikusok dicsérettel említették a művész könnyed ecsetkezelését, illetve a kompozíció gazdag színvilágát és eleganciáját. A realista életképek közül ekkor készítette a Sebesült vándor, a Leány a tálcával és a Két család a konyhában című munkákat.

Párizsi műtermében folyamatosan dolgozott számos képterven. Ekkor született első „szalonkép”-nek nevezett alkotása, a Párizsi szobabelső (Olvasó nő), melyet Knoedler műkereskedő számára készített. Realista stílusú képei: a Falu hőse redukciója (körülbelül feles méretű változata), illetve az Újoncok (Újoncozás) és a Két család a konyhában végleges változata. Paál László arcképét is ekkor festette meg, s befejezte Milton című képét is, amely új korszakot nyitott számára. Lehetséges, hogy azért választotta a vak, beteg költő megjelenítését, mert Munkácsy saját egészségi állapota romlott, állandó idegfájdalmai voltak, az orvosok fürdőkúrát írtak elő számára.

Külföldi sikerek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Goupil nem vette át a Miltont, azonban Charles Sedelmeyer, 30 ezer frankért megvásárolta tőle, egyúttal a reprodukciót is megrendelte. A műkereskedővel végül tíz évre szóló szerződést kötöttek. A kép 1878-ban a párizsi világkiállítás magyar osztályán szerepelt, aranyéremmel díjazták. Neve ekkor vált ismertté nagyobb közönség előtt. Sedelmeyer a képet Európa számos művészeti központjában bemutatta, melynek köszönhetően Munkácsy világhírnévre tett szert. A mű tulajdonosa, Robert Lenox Kennedy a kiállítás-sorozatot követően Amerikába vitte, majd a New York-i Lenox (ma Public) Library-ben biztosított helyet számára, ahol jelenleg is megtekinthető. Ugyanebben az évben készítette Pávák című festményét, mely a szalonkép és a tájkép műfaját ötvözi.

A vak John Milton diktálja leányának az Elveszett paradicsom c. művét (1878)

1878-ban a Milton bécsi kiállítása alkalmából Budapesten vaskorona rendjelet és nemesi oklevelet kapott I. Ferenc Józseftől. Március 3-án barátja, Paál László elhunyt. Befejezte egyik legreprezentatívabb szalonképét, a Baba látogatóit, később a Délutáni látogatást és Sedelmeyer arcképét.

A Miltont több európai nagyvárosban is bemutatták, így Münchenben, Bécsben, Budapesten és Londonban, mely helyekre Munkácsy is ellátogatott. Egy új mű megfestéséhez fogott: Sedelmeyer visszaemlékezései alapján ő vetette fel Munkácsynak, hogy Krisztus kereszthalálát ábrázolja más témákkal együtt (Faust, Az orléans-i Szűz), a Pesti Hírlap tudósításai viszont arról számolnak be, hogy Ernst Renan 1863-ban megjelent Jézus élete című, nagy hatású könyvéből merítette az ötletet. A szerzővel Munkácsy többször is találkozott. 1880 júliusától kezdve egy esztendőn keresztül dolgozott a Krisztus Pilátus előtt című képén, a műhöz több színváltozatot és tanulmányt készített, mindegyikhez élő modelleket használt fel. Nem sikerült befejeznie a munkát 1881 tavaszára, mikor a Párizsi Szalon megnyílt, mivel családi tragédiák nehezítették életét. Újszülött gyermeke meghalt, palotája pedig kigyulladt. Sedelmeyer saját palotájában állította ki a művet, melynek hatalmas sikere volt. Ebben az időszakban készült még a Siralomház IV. számú változata, a Krisztus a sziklasírban, és az Önarckép II., valamint a tájképek közül a Nagymosás és a Holdkelte, szalonképei közül pedig a Reggeli a nyaralóban, a Pálmaházban, az Apa születésnapja, valamint ezeken kívül több virágcsendélet. A munka mellett folyamatosan rosszullétek kerítették hatalmába, ám ennek ellenére kitartóan dolgozott.

Sedelmeyer volt a szervezője a Krisztus Pilátus előtt utaztatásának, Londonban, Manchesterben és Liverpoolban is bemutatták a festményt. A kép bécsi kiállítása alkalmából kapta meg Munkácsy I. Ferenc Józseftől a Szent István-rend kiskeresztjét. Február és március hónapban Budapesten volt kiállítva a mű, itt 80 ezer ember látta a régi Műcsarnok épületében. Munkácsyt először Budapest, majd utána szülővárosa, Munkács választotta meg díszpolgárává 1880. november 4-én.[6]. A Hungária kávéház dísztermében megrendezett vacsorán mint Liszt Ferenccel egyenrangú művészt ünnepelték őt. A lelkes fogadtatásért cserébe Munkácsy évi 6000 frankos díjat alapított, mely fiatal művészek számára pályázat útján volt elnyerhető. Munkái közül ekkor készültek a Parc Monceau, a Hazafelé és a Legelésző csorda című tájképek, melyekben plein air szemléletmód jelenik meg, amely realista stílusjegyekkel keveredik. Szalonképei közül jelentősebbek a Zongoránál és Az agár négy különféle változata. Több virágcsendéletet is festett, valamint a Colpachi iskolát, ezenfelül a Zálogház II. és a Falu hőse című képek redukcióit is elkészítette.

Közben másik Krisztus-képén, a Golgotán is munkálkodott, ehhez sok kompozíciós vázlatot és tanulmányt készített. A Keresztre feszített Krisztus címűhöz mivel nem talált megfelelő modellt, saját magát feszíttette keresztre és fényképeztette le de Suse márkival. Emellett tájképeket (Mély út, Colpachi táj mosónőkkel) és szalonképeket (Kis cukortolvaj, Kis zongoraművésznő) is festett.

1884 tavaszán befejezte a Golgotát, ezt a képét a visszaérkezett Krisztus Pilátus előtt című munkájával együtt 1884. április 25-én húsvétkor Sedelmeyer palotájában állították ki. Hatalmas sikert aratott a bemutató, Maupassant Markovits Károly néven örökítette meg Munkácsyt Bel ami című regényében. A kiállítás után a kép budapesti, február 19-i, régi Műcsarnok-beli bemutatójára utazott el, az esemény során Ipolyi Arnold püspök és Haynald Lajos érsek köszöntötték. Egy hónap leforgása alatt 92 ezren látták a Golgotát. Sedelmeyer ezalatt Skóciában és Írországban mutatta be a Krisztus Pilátus előtt című munkát, később Brüsszelben, Amszterdamban, Berlinben és Hamburgban is kiállította. Munkácsy ezévben megfestette Haynald Lajos kalocsai érsek portréját, illetve az Anyai örömök (A dajka) című képeket. 1884 őszén Hans Makart elhunyt, ezért Munkácsy kapott megbízást a bécsi udvartól a bécsi Kunsthistorisches Museum (Képzőművészeti Múzeum) mennyezetfestményére. A reneszánsz apotheózisa című nagy művéhez három színvázlatot festett.

1885-ben Sedelmeyer intézkedett a Golgota további kiállításairól, a képet tavasszal Londonban, ezt követően Leeds-ben és Manchesterben mutatták be, később pedig Glasgow-ba vitték. Mindenütt nagy sikere volt. Ezidőtájt a Golgota redukcióját is elkészítette, egyúttal befejezte a Szent asszonyok a kereszt alatt című nagyméretű festményét, mely mint A drezdai Pietá lett ismert, és később, 1945-ben megsemmisült. Ősszel Munkácsy Salzburgba látogatott, és Münchenben is felkeresett pár múzeumot. Ekkor készült a Mézeshetek című szalonképe, illetve annak két vázlata, A reneszánsz apotheózisa című mennyezetképhez és a Mozart halálához újabb színvázlatokat készített.

Több tanulmányt követően fejezte be 1886-ban a Mozart halálát, melyet tavasszal tártak a nagyközönség elé. A kép mögött Mozart Requiem-jét játszotta a zenekar. A bemutató nem aratott olyan mértékű sikert, mint az előzőek, s több kritikát is kapott. Liszt Ferenc párizsi ünneplését Munkácsy felesége, Cécile szervezte meg, március 22-én adott estélyt a zeneszerző tiszteletére. A szüleihez írt levelében leírta, hogy „Az egész terem felállt, a lelkesedés leírhatatlan volt, Miska és Liszt megölelték egymást.” Három nappal később, március 25-én mutatták be a Saint Eustach-templomban Liszt Esztergomi miséjét, az eseményen a Munkácsy házaspár is jelen volt. Július 19-én Brüsszelben Liszt még egy utolsó nagy koncertet adott, és két héttel később elhunyt.

Nyáron Sedelmeyer amerikai milliomosokat hozott Munkácsy műtermébe, akikkel megállapodtak arról, hogy a Krisztus-képeket Amerikában is bemutatják. Munkácsy novemberben érkezett meg a bemutatóra, két napra rá pedig a Krisztus Pilátus előtt bemutatóját nyitotta meg. Fogadásán köszöntette Pulitzer József laptulajdonos és C. M. Depew szenátor, Washingtonban pedig Grover Cleveland, az Egyesült Államok elnöke. Még ebben az évben Colpachon elkészítette Liszt Ferenc arcképét, valamint a bécsi Kunsthistorisches Museum mennyezetéhez néhány színvázlatot. Tájképei közül említésre méltóak: A colpachi park bejárata, a Fasor, a Colpachi park, illetve Csevegés az erdőben, melyben a szalonkép-motívum is megjelenik, és a Három hölgy a parkban. Fontosabb szalonképei ezen időszakból: az Alvó nagyapó és a Nagyapó névnapja. Amerikai műgyűjtő milliomosoknak festett számos arcképet, csendéletet és szalonképet, amíg Amerikában tartózkodott.

Ballada (1888)

1887 januárjában visszatért Franciaországba, ezidőtájt a Golgota és a Mozart halála című képeit Amerikában állította ki Sedelmeyer, aki vevőt is talált mindkét képre. John Wanamaker multimilliomos amerikai kereskedő és reklámszakember a Krisztus Pilátus előttért 160 ezer, Golgotáért 175 ezer dollárt fizetett. Ezután a képeket kiállította saját házában, majd később a Philadelphiában található Wanamaker Áruházban is. Az 1887-es évben Munkácsy főként szalonképeket festésével foglalkozott (Alvó kisgyermek, Pamlagon, Merengő nő, Csevegés a parkban), további nevezetesebb munkái a Mosónők újabb változata, Mosónők az erdőszélen, valamint a Tájkép mosónőkkel.

Az amerikai milliomosok rendre felkeresték Munkácsyt műtermében, ahová Wanamaker és Pulitzer ajánlólevelével érkeztek. Többnyire arcképeket és szalonképeket rendeltek meg tőle. 1888-ban felbontotta tízéves szerződését Sedelmeyerrel, mivel úgy érezte, hogy a kereskedő kihasználja őt, azonban továbbra is tartotta vele a kapcsolatot. Ebben az évben is számos szalonképet festett, a Ballada két változatát, az Elbeszélést, a Flörtöt és a Hímző leányt. Befejezte a bécsi Kunsthistorisches Museum számára készített A reneszánsz apotheózisa című mű 4 x 4 méteres nagyméretű vázlatát is. Elnyerte az Országos Képzőművészeti Társulat aranyérmét, és tanítványa lett Rippl-Rónai József festőtanonc is, akinek érdekében szót is emelt. 1889-ben nagy szerepet játszott abban, hogy Magyarország méltóan részt vehessen a párizsi világkiállításon, a Párizsi Magyar Egylet és az Osztrák–Magyar Képzőművészeti Szakbizottság elnökeként el is érte célját.

Munkácsy párizsi műtermében (1894)

A reneszánsz apotheózisa 1890-ben került a helyére. 1890-ben a vértanúk emlékművének leleplezésére Békéscsabán át Aradra érkeztek feleségével, visszafelé megszálltak a Fiume Hotelben. Október 11-én tiszteletére estélyt rendeztek az Országos Kaszinóban, itt másokkal egyetemben Jókai Mór is köszöntötte Munkácsyt.

1891-ben az akkor épülő Országház számára megrendelt Honfoglalás című képhez különböző embertípusokról számtalan fotótanulmányt készített, modelleket, kosztümöket és kellékeket gyűjtött hozzá. Titkárával, Écsy Ferenc József festő-fényképésszel együtt járta be az országot ennek érdekében. Mindenhol lelkesen fogadták, Bánffyhunyadon például élőképpel emlékeztek Krisztus Pilátus előtt című képére. Ugyanebben az évben készítette el a Virágok áldozatát és a Pulitzerné és Blumenthálné arcképét. Szegeden megtekintette Balázs Sándor és Szigligeti Ede Sztrájk című előadását, feltételezhetően ennek hatására fogott hozzá Sztrájk című festményéhez. 1892-ben befejezte a Mosónők újabb változatát, illetve a Hírnök (Levelet olvasó hölgy) című képének tanulmányát és két variációját, melyek holland típusú szalonképek. Az Ebéd után című képéhez tanulmányt és több változatot készített, akárcsak a Szerelmi vallomáshoz. Honfoglalás (Árpád) című művéhez is nekilátott, két színvázlatot festett hozzá.

1893-ban fejezte be a Honfoglalást, s az év végén be is mutatták a párizsi Georges Petit Galériában, később pedig Magyarországon is. A Sirató asszonyok a keresztfánál című művéből két változatot is festett, a Búsuló betyárból két késői variációt készített, egyúttal harmadik Krisztus-képéhez, az Ecce homóhoz színvázlatokat és tanulmányokat festett. A kép nagyméretű színvázlatát egy antwerpeni kiállításra küldte be. Ugyanekkor készült el Sztrájk című képének három színvázlata, majd Türr István tábornok és Cecile von Barnewitz arcképei. A Murciai földrengés című képtervéhez is készített egy tanulmányt. Az 1894-es évben járt utoljára Békéscsabán.

Utolsó évei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Sztrájk (1895)

1895-ben többször is gondolkozott azon, hogy hazatér, ennek ügyében tárgyalásokat is folytatott. Levelei arról tanúskodnak, hogy egy akadémiai tanári állást szeretett volna betölteni, terve azonban nem vált valóra. Ebben az évben lett kész a Sztrájk végleges változata, a terebesi Andrássy-kápolna részére készített Sirató asszonyok a keresztfánál című nagyméretű művét is befejezte. A Ne sírj! (A nagy bánat) című munkájához két variációt, az Ecce homóhoz három tanulmányt festett. Visszautazott Párizsba, ahol titkárával, Malonyay Dezsővel leltárba vették a műterem állományát.

1896-ban az elkészült Ecce Homót, a Krisztus-trilógia harmadik darabját Budapesten mutatta be, és részt vett a millenniumi ünnepségeken. A végleges változat az Andrássy út végén felállított pavilonban került kiállításra. Nyáron a képre 315 ezer érdeklődő volt kíváncsi, bemutatója után ünnepségsorozatot rendeztek. Munkácsy megjelent az Apponyi grófnál megrendezett estélyen és az Akadémián megtartott fogadáson is. Utóbbi helyről azonban eljött, ugyanis rosszul lett.

Idegei felmondták a szolgálatot: 1897. február 4-én kitört rajta a téboly. Egyre romló idegállapota miatt először Baden-Badenba, 1897-ben a Bonn melletti, endenichi szanatóriumba szállították. Soha többé nem tért már magához.

Fiatal korában szifiliszt kapott, amelyből kigyógyult ugyan, de később visszaesett, és ebben halt meg 1900. május 1-jén. A Műcsarnokban történt felravatalozása után, melyet százezrek látogattak meg, örök nyugalomra helyezték 1900. május 9-én a Kerepesi úti temetőben.

Festészete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Világhírű a Siralomház című képével lett, melynek kompozíciója és ábrázolása eredeti és magával ragadó. Tájképfestészete és magyar történelemmel foglalkozó képei is figyelemre méltóak.

Debrecenben a Déri Múzeum őrzi az ún. Krisztus-triptichont (Ecce homo, Krisztus Pilátus előtt, Golgota). Azokat az érzéseket és esendőségeket eleveníti meg a Bibliából, amelyek minden keresztény embert megindítanak.

Van egy rendkívül sajnálatos körülmény Munkácsy Mihály festményeivel kapcsolatban: 10, de legkésőbb 20 év múltán besötétedtek, s bizony akkor már csak néhány szín és fény jelezte a kompozíciót, maga a kompozíció elveszett. Ennek az az oka – amint Malonyay írja[7]–, hogy Munkácsy főleg az 1880-as évekig, de sajnos még később is túlságosan bitümmel dolgozott. Ez a meleg tónusokat biztosító alapozó festék, amilyen hálás eleinte, gonosz és alattomos, amikor megvénül. Nagyobb mennyiségben alkalmazva nem szárad, nem hal meg, hogy az idő nemes patinája bevonhassa, hanem megöregszik és folyton élni akar, színét veszti, ráncosodik, melegben nyújtózkodik, hidegben összezsugorodik. Megviselte a bitüm a Siralomházat, a Tépéscsinálókat, a Miltont és a többit. A restaurátoroknak nem kis gondot okoz a Munkácsy-képek karbantartása.

Munkácsy Mihály hatása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Munkácsy Mihály kompozícióteremtő készsége és romantikusan expresszív realizmusa a magyar festőnemzedékek egész sorára volt hatással. Elég itt utalni Hollósy Simon, Thorma János, Tornyai János, Koszta József életművére.

Krisztus-trilógia[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A "Magic & Mystery" kiállítás bemutatóterme a bécsi Künstlerhausban, 2012. március 31.
Sosem próbáltam isteni személyt festeni, mivel ami isteni, azt az ember nem képes megfesteni. Én az emberi alakban megjelent Istent akartam ábrázolni.
– Munkácsy Mihály

A trilógia [8] képei közül a bibliai történések sorrendjében az első a Krisztus Pilátus előtt, ezt 1881-ben fejezte be Munkácsy (olaj, vászon, 417 x 636 cm, a kanadai Art Gallery of Hamilton tulajdona). A triptichon második darabja az Ecce Homo, amely 1896-ban készült el (olaj, vászon, 403 x 650 cm, a debreceni Déri Múzeum tulajdona), a triptichon harmadik darabja a Golgota 1884-ben készült el (olaj, vászon, 460 x 712 cm, Pákh Imre amerikai magyar műgyűjtő tulajdona). A három képet senki, még az alkotó sem látta soha együtt, amíg 1995-ben a Déri Múzeumban ki nem állították mindhármat. Azóta is a debreceni múzeumban vannak kiállítva, bár 2010-ben a múzeum felújítása miatt előbb Pécsen, majd a budapesti Magyar Nemzeti Galériában mutatták be őket; 2011. október 16-ig ott voltak láthatók.[9]

Egyesületi tagságai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az Országos magyar Képzőművészeti Társulat és a Nemzeti Szalon tiszteleti tagja, a bécsi, berlini, stockholmi, madridi és antwerpeni festőakadémiák tagja.

Kitüntetései[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Pro Litteris et Artibus tulajdonosa
  • A Szent István-rend kiskeresztje
  • A III. osztályú vaskorona-rend tulajdonosa
  • Ferenc József-rend lovagja
  • a francia becsületrend, a svéd Északi csillag-rend és a bajor Szt. Mihály-rend Commendeurje
  • Budapest és Munkács díszpolgára

Írásai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Naplótöredékek. Francziából ford. Malonyay Dezső. Bpest, 1894. (I-XXX. a Pesti Napló 132-145. sz).
  • Souvenirs. L'enfance. Préface par Boyer d'Agen. Páris, 1897. fénynyomatú arczképpel (1896-ban a Revue de Parisban jelent meg. Németre Walther Ilges fordította. Naumburg a. S. 1897. fénynyomatú arczképpel).

Levelezését és emlékezéseit Emlékeim (Bp., 1921 és 1951) és Munkácsy Mihály válogatott levelei (szerk. Farkas Zoltán, Bp., 1952) címmel adták ki.

Emlékezete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Munkácsy Mihály sírja Budapesten. Kerepesi temető: 33/34-sziget. Telcs Ede alkotása.
  • Szülőházát 1882-ben emléktáblával jelölték meg, melynek alkalmából Literáty Ödön ügyvéd és országgyűlési képviselő tartott beszédet.
  • Azon házat, ahol asztalosinas volt Békéscsabán, a város közönsége emléktáblával jelölte, melyet 1901. május 11-én lepleztek le.
  • Két nappal temetését követően elsőként neveztek el róla utcát Békéscsabán, 1950-től már tér is viselte a nevét ugyanitt.
  • 1951-ben Békéscsabán a megyei múzeum Munkácsy Mihály tiszteletére a Munkácsy Mihály Múzeum nevet vette fel. E múzeum kertjében őrzik Borsos Miklós Munkácsy Mihályról 1959-ben készített köztéri szobrát.
    1994-ben, születésének 150. évfordulója alkalmából Békéscsabán megalapították és működtetik a Munkácsy Mihály Emlékházat.
  • 2009-ben krátert neveztek el róla a Merkúron. (Ismeretes, hogy a Merkúr krátereit a legnagyobb ismert művészekről nevezik el. A Merkúron magyar művészek közül Jókai Mórról, Liszt Ferencről és Bartók Béláról és André Kertészről neveztek még el krátert.)
  • Életének regényét megírták Harsányi Zsolt (Ecce Homo) és Dallos Sándor (A nap szerelmese és Az aranyecset).
  • "Elvégeztetett" - felekezeti tárlatvezetések Munkácsy Mihály Krisztus-trilógiája előtt címmel jelent meg 2013-ban az az album, amelyben négy történelmi felekezet vezetője Munkácsy Mihály trilógiáját teológiai szempontból értelmezi. A kötetben olvasható Beer Miklós katolikus püspök, Fabiny Tamás evangélikus püspök, Gáncs Péter evangélikus püspök, Jelenits István piarista szerzetes, Kocsis Fülöp görög katolikus püspök, Szabó István református püspök és Ternyák Csaba katolikus érsek szubjektív tárlatvezetése, továbbá Zászkaliczky Zsuzsanna művészettörténész elemző tanulmánya.

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. 1874. augusztus 5-én, Luxemburgban, Ell-ben kelt házassági anyakönyvi kivonatában is "Michel Leo Lieb genannt Munkácsy", azaz Munkácsynak nevezett Lieb Mihály Leóként szerepel. URL: https://familysearch.org/pal:/MM9.3.1/TH-267-12877-161758-16?cc=1709358
  2. Születési, házassági és halálozási bejegyzésében is csak Mihályként szerepel.
  3. http://mek.niif.hu/01300/01332/html/eotvos.jpg
  4. Székely András: Munkácsy, Budapest, Corvina 2008. - 4. oldal
  5. Dr. Lázár Béla: Munkácsy Mihály 1844-1944, Emlékezések a művész születésének századik évfordulójára, Folio Könyvkiadó, é. n., 178-181. oldal
  6. ПОЧЕСНІ ГРОМАДЯНИ МУКАЧЕВА
  7. Malonyay: Munkácsy Mihály, 1. köt. 1907. i.m. 178.
  8. Sz. Kürti Katalin: Munkácsy Mihály Krisztus-trilógiája
  9. Mától látható Budapesten a Krisztus-trilógia (magyar nyelven). Heti Válasz, 2010. december 12. (Hozzáférés: 2010. december 30.)
  10. Száz szép kép Szerkesztette: Laskay Gabriella 2003.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Malonyai Dezső: Munkácsy Mihály. Budapest, 1897.
  • Malonyai Dezső: Munkácsy Mihály élete és munkái. Budapest, Singer és Wolfner, 1898. 235 o. 24 t.
  • Malonyai Dezső: Munkácsy Mihály. 1-2. köt. Ser. Művészeti könyvtár. Budapest : Lampel, 1907. ill. 192, 144 o.
  • Prém József: Munkácsy Mihály. Ser. Magyar könyvtár ; No. 482. Budapest : Lampel, 1907. 29 o. ill.
  • Feleky Géza: Munkácsy. Ser. Eggenberger művészkönyvei. Budapest : Eggenberger, 1913. Tevan Adolf könyvnyomdája, Békéscsaba, 1913. 71 o. (Munkácsy Műteremben c. képe ebben található, ld. címoldal versoja.)
  • Művészeti lexikon /szerk. Éber László. Budapest : Győző Andor, 1926. Munkácsy szócikkét ld. 522-524. o.
  • Lyka Károly: Munkácsy. Ser. A művészet kiskönyvtára. Budapest : Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata, 1964.
  • Czeglédi Imre: Munkácsy ősei és rokonsága. Békés Megyei Múzeumok Közleményei 31. Békéscsaba, 2007.
  • Végvári Lajos: Munkácsy Mihály élete és művei Akadémiai Kiadó, 1958.
  • Sz. Kürti Katalin: Munkácsy Mihály Krisztus-trilógiája, Gondolat Könyvkiadó, Budapest, 1989, ISBN 963-282-184-x
  • http://ifihaz.hu/m_kronologia.php
  • Révai nagy lexikona. Budapest: Révai Testvérek Irodalmi Intézet Részvénytársaság (1911–1935) 
  • Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái.
  • Munkácsy Mihály életrajza és alkotásai Bakó Zsuzsanna, Boros Judit és Sz. Kürti Katalin művészettörténészek Munkácsyra vonatkozó életrajzi művei alapján összeállított cikksorozat, Székelyhon.ro
  • Munkácsy ősei és rokonsága
  • Saját gyászjelentései
  • Пагиря В. В., Федів Є. Т. Творці історії Мукачева. — Ужгород : ТДВ «Патент», 2011. — 120 с., іл. ISBN 978-617-589-012-7).

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Munkácsy Mihály témájú médiaállományokat.

Munkácsy Ősei 1903-ban közölt táblázata helytelen. Helyesbítve lásd Czeglédi Imre: Munkácsy ősei és rokonsága. Békés Megyei Múzeumok Közleményei 31. Békéscsaba, 2007., 105 p.

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]