Magyar–horvát kiegyezés

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A magyar–horvát kiegyezés (horvátul hrvatsko-ugarska nagodba) a magyar Országgyűlés által 1868. június 25-én elfogadott 1868. évi XXX. törvénycikk közkeletűbb elnevezése, mely az 1867-es osztrák–magyar kiegyezést követően indult tárgyalások lezárása Horvátország és Magyarország egymáshoz fűződő viszonyának rendezéséről. Az egyezség Horvát-Szlavónországnak belügyi autonómiát biztosított.[1]

Tartalma[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A kiegyezés értelmében a magyar politikai elit elismerte a horvátot mint politikai nemzetet, és kimondta, hogy Magyarországon (Magyar Királyságon belül) a közigazgatási Magyarország, illetve Horvát-Szlavónország egy államközösséget képeznek. Az államon belül Horvát-Szlavónország külön territóriummal bíró politikai nemzet lett.[2]

Mivel Dalmácia Ausztria fennhatósága alatt volt, csak Horvátország, Szlavónia és a Határőrvidék egyesült Horvát-Szlavónország néven, azonban a törvény Dalmácia esetleges jövőbeni Horvát-Szlavónországhoz (és így Magyarországhoz) csatlakozását is szabályozta.

Horvát- és Szlavónország Horvát-Szlavónország néven a A Magyar Szent Korona tagországa lett, melynek élén a mindenkori magyar király által kinevezett bán állt. Belügy, igazságügy, vallásügy és közoktatásügy terén önkormányzati jogot kapott, viszont Magyarországgal közös ügy maradt az udvartartás költsége, az újoncmegajánlás, a véderő, és az ezekkel kapcsolatos pénzügyek.

A horvátot hivatalos nyelvként használhatták a belső közigazgatásban és önálló horvát kormány alakult Zágrábban a mindenkori horvát bán vezetésével. Ezeken felül a magyar Országgyűlésbe a horvát országgyűlés (Szábor) kezdetben 29, majd a katonai határőrvidék föloszlatása után összesen 42 képviselőt delegálhatott (40-et az alsóházba, kettőt a felsőházba) valamint a két ország kapcsolataiért felelős Horvát-szlavón-dalmát tárca nélküli minisztert.

Politikai értékelése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A horvát fővárosban már másnap tüntettek a megegyezés ellen. Noha előbbre lépést jelentett a korábbi helyzetéhez képest, a horvát államiságról való horvát elképzelések mégis sérelmet szenvedtek.[forrás?]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]