Gömbös Gyula

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Gömbös Gyula
GyulaGombosByTiborPolya.jpg
A Magyar Királyság 29. miniszterelnöke
Hivatali idő
1932. október 1.1936. október 6.
Előd Károlyi Gyula
Utód Darányi Kálmán

Született 1886. december 26.
Murga
Elhunyt 1936. október 6. (49 évesen)
München
Párt Országos Kisgazdapárt
(1920–1922)
Egységes Párt
(1922–1924)
„Fajvédő Párt”
(1924–1928)
Egységes Párt → NEP
(1928–1936)
Választókerület Abádszalók

Házastársa Greta Reichert (első)
Szilágyi Erzsébet (második)
Greta Reichert (harmadik)
Foglalkozás katonatiszt
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Gömbös Gyula témájú médiaállományokat.

Vitéz jákfai Gömbös Gyula (Murga, 1886. december 26.München, 1936. október 6.), császári és királyi (k. u. k.) vezérkari tiszt, magyar királyi szolgálaton kívüli gyalogsági tábornok, politikus, országgyűlési képviselő, titkos tanácsos, honvédelmi miniszter, Magyarország miniszterelnöke.

Ifjúsága, út a politikába[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Gömbös Gyula 1886. december 26-án született a Tolna vármegyei Murgán evangélikus tanítói családban. Édesapja idősebb Gömbös Gyula, a falu elemi iskolájának evangélikus felekezetű tanítója, édesanyja Weitzel Mária volt. Ősei főként németek voltak, ám magyar nemesi felmenőkkel is büszkélkedhetett. Az elemi iskolát Murgán végezte (1893-1897), majd családjával Sopronba költözött, ahol az evangélikus líceumban (1897-1901) folytatta tanulmányait. 1901-től a pécsi honvéd hadapród iskola növendéke lett. 1905-ben zászlóssá avatták, első állomáshelye a zágrábi 25. honvéd gyalogezred volt. 1912-ben főhadnagyként vonult be a bécsi hadiiskolába, ahol vezérkari tiszti képzésben vett részt. Az első világháború végére már vezérkari százados volt. 1918-ban Budapestre sietett és a harmadik Wekerle-kormány hadügyminisztériumában vállalt tisztséget: egy ideig katonai attasé volt Zágrábban, illetve a balkáni hadműveletekért felelős csoportot vezette.

Gömbös még 1918 végén sem akarta feladni a háborút. Wekerle Sándornak írt emlékiratában a magyar hadsereg újjászervezésével, a tartalékosok és a „fölöslegessé vált” haderő mozgósításával magyar szempontból még megmenthetőnek tartotta a helyzetet. Még az őszirózsás forradalom után is tett kísérletet megmenteni történelmi magyar területeket; ezen lépések egyike vezetett a Magyar Országos Véderő Egylet (MOVE) megalakulásához 1919. január 19-én, a Gólyavárban.

Politikai pályafutása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Károlyi Mihály, majd Berinkey Dénes polgári demokratikus kormánya felismerte, hogy a fegyveres MOVE potenciális veszélyforrás a forradalmi berendezkedésre nézve. Gömbös a letartóztatást elkerülendő Bécsbe emigrált, ahol a Magyar Tanácsköztársaság kikiáltása után csatlakozott a Bethlen István vezette ellenforradalmi Anti Bolsevista Comitéhez (ABC), mely legfőbb feladatának a proletárdiktatúra megdöntését tartotta. Az ABC megbízásából Belgrádban tárgyalt a megszálló francia erőkkel, majd Szegedre ment Károlyi Gyula ellenforradalmi kormányához. Egyes források szerint Károlyi az ő javaslatára hívta Aradra Horthy Miklóst, hogy kormánya honvédelmi minisztere legyen. (Horthy a kormány Aradra költözése után a franciák nyomására kilépett a kormányból és a szerveződő Nemzeti Hadsereg fővezére lett.) Az időközben szegedi ellenkormány által bécsi megbízottnak kinevezett Gömbös a kormánytól függetlenedő fővezért mindvégig támogatta.

A Tanácsköztársaság bukása után belépett a Nagyatádi Szabó István vezette Országos Kisgazdapártba, amelynek színeiben 1920-ban Törökszentmiklós nemzetgyűlési képviselőjévé választották. Támogatta Horthy kormányzóvá választását. 1921 októberében a király második visszatérési kísérlete idején fontos szerepet játszott a visszatérő IV. Károly király csapataival szembeszálló kormányhű erők (elsősorban az egyetemi zászlóaljak és a budapesti helyőrség) mozgósításában, és a budaörsi csatában.

A fajvédelemtől a miniszterségig[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A kormánypárt és a kisgazdák fúziója révén 1922 februárjában Bethlen vezetésével létrejött Egységes Pártban ügyvezető alelnöki funkciót töltött be. 1924-ben néhány elvbarátjával (pl. Eckhardt Tibor, Bajcsy-Zsilinszky Endre) kilépett az EP-ből, mert szembekerült Bethlennel a bethleni konszolidáció, a Népszövetséghez való csatlakozás és a népszövetségi kölcsön ügyében. Ekkor megalakította a Magyar Nemzeti Függetlenségi (Fajvédő) Pártot, mely ezután a kormánypárt jobboldali ellenzékeként volt jelen a Nemzetgyűlésben. Továbbra is vezető szerepet játszott a MOVE-ben és más, a korra jellemző titkos szervezetekben, így például az Etelközi Vérszövetségben (EX). Szoros kapcsolatot tartott németországi szélsőjobboldali mozgalmakkal, jelentős szerepe volt abban, hogy Magyarországon menedéket kaptak a müncheni Kapp-puccs vezetői, például Wolfgang Kapp, Erich Ludendorff és Trebitsch-Lincoln.

1928-ban, látva az EP megingathatatlan fölényét, Gömbös feloszlatta a Fajvédő Pártot, megígérte az akkori zsidó hitközség vezetőjének, hogy nem rendez pogromot, hivatalosan is bejelentette "Revideálom álláspontomat", szakítva addigi nézeteivel. Ismét belépett az Egységes Pártba. 1928. szeptember 5-étől 1929. november 10-éig honvédelmi államtitkár, majd 1932. november 1-jéig honvédelmi miniszter volt. 1929-ben Horthy szolgálaton kívüli tábornokká nevezte ki és felvételt nyert Vitézi Rendbe (innentől teljes neve vitéz jákfai Gömbös Gyula). Hadügyminiszterként tartózkodott a politizálástól, és sokat tett a hadseregfejlesztés érdekében. Miután a nagy gazdasági világválság hatására Bethlen István lemondott, majd Károlyi Gyula kormánya megbukott, 1932. október 1-jén a határozott programmal fellépő Gömbös lett a miniszterelnök.

Miniszterelnöksége[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kormányra lépését követően kidolgozta kormányprogramját, a 95 pontos Nemzeti Munkatervet (kritikusai elnevezésével „Álmoskönyv”-et), amit publikált is. A Nemzeti Munkaterv a közjogi, államigazgatási, gazdasági, kulturális stb. berendezkedés átalakítását, racionalizálását és korszerűsítését hirdette meg, szociális, és a parasztság helyzetét javító intézkedéseket helyezett kilátásba, egyben lépéseket tett a tekintélyuralmi állam kialakítására (elsősorban olasz mintára). Törekvései egy részének – legalábbis átmenetileg – sikerült megnyernie a harmincas években meginduló falukutató mozgalom sok reprezentánsát, szélsőjobboldali csoportok mellett az ún. népi baloldal egy részét is. A részben Mussolini ihlette program nagyrészt nem valósult meg, azonban kezdeti támogatást biztosított Gömbös számára a néptömegek körében.

Kül- és belpolitikája[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Gömbös igyekezett a befolyását továbbra is megtartó Bethlen-csoporttal együttműködve kiutat találni a válságból, közben a bázisát is növelni próbálta. Egyik első lépése a Károlyi Gyula miniszterelnöksége alatt bevezetett statárium felszámolása volt, mivel helyesen ismerte fel, hogy a szükségállapot felesleges, hiszen nem alakult ki tömegmozgalom a fennálló rendszer ellen.

A gazdaság helyzetén protekcionizmussal és exportösztönzéssel kívánt javítani, amiben nagy segítségére voltak tehetséges szakminiszterei, a gazdasági tárcát vezető Imrédy Béla és a külügyek élén álló Kánya Kálmán. Első külföldi útja Rómába vezetett, ahol nemcsak Mussolini, de XI. Piusz pápa rokonszenvét is sikerült elnyernie. 1933-ban kereskedelmi egyezmény született Ausztriával, 1934-ben pedig a római jegyzőkönyvek révén megszületett az osztrák-olasz–magyar hármas szövetség.

Adolf Hitler hatalomra kerülésekor a miniszterelnök sietett gratulálni az újdonsült kancellárnak, majd 1933 júniusában elsőként a vezető európai politikusok közül Berlinbe utazott, ahol kereskedelmi egyezményt kötött Németországgal. Piacszerzés reményében a közép-európai térségben elsőként a magyar állam felvette a diplomáciai kapcsolatot a Szovjetunióval 1934. április 12-én, miután ezt Magyarország előtt 1933. november 16-án az Egyesült Államok, a nagyhatalmak közt utolsóként, megtette.[1] Erre azért nyílhatott lehetőség, mert a Szovjetunió mérsékelte a versailles-i békék elleni kritikáját, és Németország sakkban tartása végett ki akart törni diplomáciai elszigeteltségéből. A kezdődő magyar-szovjet barátkozás azonban szinte azonnal megrekedt, az 1935-ös szovjet-francia szövetség és az 1936-os Antikomintern paktum létrejöttével a két állam hamar szembekerült egymással egészen 1939. augusztus 23-áig, a német-szovjet viszony rendezéséig.[2]

Az osztrák, olasz és német piac megnyílása segített a magyar gazdaságnak kilábalnia a válságból. Ennek kézzelfogható eredményei voltak a megindult beruházások, a kommunális és szociális fejlődés, a lakosság életkörülményeinek javulása, a külpolitikai sikerek pedig részben enyhítették a trianoni diktátum kudarcélményét. Gömbös a revízió ügyét csak kevéssé használta fel politikájában. Ilyen irányú elképzelései enyhék voltak más korabeli és korábbi elképzelésekhez képest. Nem hitt abban, hogy diplomáciai úton végre lehet hajtani a revíziót, különsképpen nem az integrális revíziót. Mussolini kérésére 1934-ben bemutatott egy határtervezetet, amely azonban az etnikai revíziós elképzeléseken túli területi igényeket is tartalmazott, így a teljes Kárpátalját, Kelet-Szlovákiát, Dél-Szlovákiának egyes tisztán szlováklakta részeit, Nyugat-Erdélyt és a Délvidéket. Mégis ez volt az első olyan terv kormánytag részéről, amely nem a teljes revízió igényével lépett fel. Tervében a Magyar Királyság területe 195 000 km²-re nőtt volna.[3]

Kultúrpolitia[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Gömbös-kormány nyitotta meg azt a nyilas hatalomátvételig tartó szakaszt, amelyben Magyarország történetében először nem volt hivatalos kultúrpolitikai irányzat, a kormánypolitika nem határozta meg, nem befolyásolta a szellemi életet. Szabad teret kapott a társadalomkritikai irodalom is, a népi írókkal Gömbös megalapította az Új Szellemi Frontot, de ezzel párhuzamosan a népi-nemzeti irodalom már volt kötelező és kizárólagos irodalmi irányzat, Ady Endre és Babits Mihály költészete is teret kapott.[4]

Az átalakítási kísérlet[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Miután Gömbös helyzete konszolidálódott, hozzálátott a kezdettől fogva tervezett szerkezetváltás megvalósításához. Az addigi konzervatív-liberális bethleni szisztémához képest irányvonalát a jobbra nyitás, a modernizáció és az autokratizmus jellemezte. Egy új, keresztény-nemzeti tekintélyuralmi állam létrehozására törekedett.

Már 1932-ben átalakította az Egységes Pártot a Nemzeti Egység Pártjává (NEP), amiben fokozatosan háttérbe szorította Bethlent és konzervatív-liberális csoportját. Szándéka szerint modern tömegpártot hozott volna létre. 1933-ban keresztülvitte a kormányzói jogkör kiszélesítését, így megszerezte Horthy támogatását, 1934-ben pedig titkos paktumot kötött a kisgazdákkal, akik támogatásukról biztosították a Bethlen-klikkel szemben – cserébe a titkos választások bevezetését kérték.

Az 1935-ös választás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1935-ben átalakította kormányát, ahova saját híveit (például Kozma Miklós, Darányi Kálmán, Bornemisza Géza) ültette. Elérte, hogy Horthy 22 tábornokot nyugdíjaztatott, így a hadsereg fiatal, Gömbössel rokonszenvező tisztekkel töltődött fel.

Gömbös Gyula és felesége síremléke a Kerepesi temetőben

Márciusban Horthy feloszlatta az Országgyűlést, mire Bethlen és csoportja kilépett a NEP-ből. Gömbös elérte Horthynál, hogy politikai céljai (Bethlen híveinek és az FKGP-nek a visszaszorítása) érdekében még a titkos szavazás bevezetése előtt írja ki a választásokat, amin igen durva, erőszakos eszközökkel (endrődi sortűz) pártja és támogatói elsöprő győzelmet arattak mind a konzervatív, mind a baloldali erők felett.

A kormánypárt 171 mandátumával megerősödve került ki a küzdelemből. Az eredmény kialakításában a szokásos választási csalások és kormányprivilégiumok felhasználása – az ellenzék ajánlási íveinek visszautasítása, a választók közvetlen befolyásolása, a hatalmas kampánypénzek, a rádiónak, mint propagandaeszköznek a monopolizálása – jelentős szerepet játszott. Az ellenzék szinte minden árnyalata egyetértett abban, hogy ezen a választáson történt a legtöbb törvénysértés és csalás. A legdurvább eset Tarpán történt, ahol Gömbös a hozzá csatlakozni nem akaró Bajcsy-Zsilinszky Endre ellenében olyan személyt választatott meg képviselőnek, akiről utóbb kiderült, hogy nemcsak a neve hamis, hanem még választójoggal sem lett volna szabad rendelkeznie. Minden addiginál nagyobb számban, összesen 38 mandátumot támadtak meg petícióval, s ebből 17-nél a Közigazgatási Bíróság az eredményt megsemmisítette.[5]

Bukása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Úgy tűnt, hogy Gömbös kísérlete végül sikerrel jár: a parlamentet és a fejlődő hadsereg vezetését is támogatóival, híveivel töltötte fel, és az adminisztrációs rendszer modernizációja is folytatódott. Azonban az átalakítás összességében nem hozta meg a várt eredményt. Hagyományos eszközökkel a magyar politikai rendszerben nem lehetett a totális uralom kialakításának zálogául szolgáló tömegpártot létrehozni a NEP-ből. Ráadásul a tekintélyuralmi állam kialakítását Horthy és a hagyományos vezetőréteg is ellenezte.

1936 elején Gömbös Gyula már bukott politikus volt. Menesztését Horthy csak a miniszterelnök halálos betegségére való tekintettel halogatta.[6] A krónikussá váló vesebaja végül 1936. október 6-án végzett vele, amikor éppen Münchenben tartózkodott kezelésen. Bár Gömbösnek nem sikerült kialakítania a tekintélyuralmi államot, az általa véghezvitt intézkedések nagyban befolyásolták a későbbi eseményeket, így a magyar–német viszony alakulását és a szerepvállalást a második világháborúban.

Emlékezete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1932-ben, már miniszterelnökként Orosháza díszpolgárává választották.

1934-ben Esztergom díszpolgárává választotta, de az oklevelet Gömbös nem vette át.

1934. szeptember 10-én Zala község díszpolgárává választották.

1935-ben Szeged díszpolgárává választotta.[7]

1933-ban Gyula díszpolgárává választotta a miniszterelnököt.

Források és jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Horthy Miklós: Emlékirataim 176.o. (Európa-História, 1990)
  2. Romsics Ignác: Magyarország története a 20. században. Osiris Kiadó, Budapest, 2005
  3. Eiler Ferenc: Kisebbségvédelem és revízió, a kisebbségi kérdés helye a magyar kormánypolitikában. Kisebbségkutatás. (Hozzáférés: 2014. május 21.)
  4. Szabó Miklós: A harmincas évek – a magyar szellemi élet nagy korszaka, in Beszélő, 2013. március 11.
  5. Magyarország a XX. században, I. kötet 91-94. oldal
  6. Más vélemények szerint viszont Horthy egyáltalán nem szorgalmazta Gömbös lemondatását, az csak ellenfelei, Bethlen és köre vágya volt. Horthy emlékirataiban talán csupán mentegetőzésképpen hivatkozott Gömbös betegségére. (Gergely Jenő: Gömbös Gyula. Politikai pályakép. Vince Kiadó, [Bp.] 2001. p. 26.)
  7. hirszerzo.hu: Nem hagyta a Fidesz elvenni Gömbös Gyula díszpolgári címét

Irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Gergely Jenő: Gömbös Gyula - Vázlat egy politikai életrajzhoz, Elektra Kiadóház, Szeged, 1999, ISBN 963-9205-25-7
  • Gergely Jenő: Gömbös Gyula hatalomra kerülése és kormányzása, 1932-1936, Új Palatinus Könyvesház, 2004, ISBN 963-9487-47-3

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Gömbös Gyula témájú médiaállományokat.


Elődje:
Károlyi Gyula
Magyarország miniszterelnöke
1932–1936
A magyar miniszterelnöki pecsét 1848-ból
Utódja:
Darányi Kálmán
Elődje:
Csáky Károly
Honvédelmi miniszter
1929. november 10.1936. szeptember 2.
Insignia Hungary Army shield v2.svg
Utódja:
Kozma Miklós
Elődje:
Puky Endre
Magyarország külügyminisztere
1933. január 9. – február 4.
(ideiglenes)
Utódja:
Kánya Kálmán