Harrer Ferenc

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Harrer Ferenc
Harrer Ferenc (1874–1969)
Harrer Ferenc (1874–1969)
Született 1874. június 2.
Budapest
Elhunyt 1969. november 21. (95 évesen)
Budapest
Foglalkozása várospolitikus,
miniszter,
jogász,
szakíró
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Harrer Ferenc témájú médiaállományokat.

Harrer Ferenc (Budapest, 1874. június 2.Budapest, 1969. november 21.) magyar várospolitikus, miniszter, jogász, szakíró.

Élete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Édesapja Harrer Pál, Óbuda polgármestere volt. Állam- és jogtudományi doktorátust szerzett 1896-ban, ezt követően lépett a főváros szolgálatába. A székesfőváros tanácsjegyzője lett, majd 1911-ben tanácsnokká választották, és a városépítési ügyosztály vezetője lett. Már az első világháború előtt is foglalkozott a városi közigazgatás jogi hátterével, tanulmányokat írt, Nagy-Budapest koncepciójának első kidolgozója volt, 1912-ben magántanári habilitációt is szerzett, 1914-től a József Műegyetemen községi politikát adott elő. A Városi Szemle alapító szerkesztője volt 19081918-ig. A Magyar Városok Országos Kongresszusát megszervezte, majd azt főtitkárként, később ügyvezető elnökként vezette.

1917–ben a legégett Gyöngyös város újjáépítésének kormánybiztosa lett, e tisztségét két évig viselte. 1918-ban Budapest alpolgármesterévé választották. 1918. október 25-étől a Nemzeti Tanács tagja volt. Károlyi Mihály 1918. november 11.december 2. között bécsi követté nevezte ki.

Polgári demokrata politikusként 1918 decemberében előbb pár napig a külügyminisztérium megszervezésével és vezetésével megbízott külügyminiszter, majd külügyminiszter-helyettes, 1919. január 24.március 21. között a Berinkey-kormány ideiglenes külügyminisztere lett.

1919. augusztusában rövid ideig Budapest polgármesteri teendőivel is megbízták, de pár nap elteltével nyugdíjazását kérte. 1925-től vett részt újra a közéletben, a budapesti törvényhatósági bizottság tagjává választották demokrata párti programmal. 1925-től 1942-ig a Fővárosi Közmunkák Tanácsának tagja volt, közben 1934 és 1943 között Budapest képviseletében az országgyűlés felsőházi képviselője is.

1945-től újra aktív lett a közéletben, címzetes egyetemi tanári munkája mellett ismét tagja a Fővárosi Közmunkák Tanácsának, a fővárosi törvényhatósági bizottságának és az Országos Építésügyi Tanácsnak, majd 1946-tól a jogi reformbizottságnak is. 1947-ben a két évvel korábban Halász Aladárral közösen újraalapított Polgári Radikális Párt elnöke lett.

1949–től haláláig, 1969-ig tagja volt az országgyűlésnek, mindvégig annak korelnökeként. Itt jogi, államigazgatási és igazságügyi bizottságokban töltött be vezető szerepet. 1954-től a Hazafias Népfront Országos Tanácsának alelnöke, és a budapesti népfrontbizottság elnöke volt. 1968-ban Pro Urbe díjat kapott.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Magyar életrajzi lexikon
  • Budapest lexikon I. (A–K). Főszerk. Berza László. 2., bőv. kiadás. Budapest: Akadémiai. 1993. 538–539. o. ISBN 963-05-6410-6


Elődje:
Berinkey Dénes
Magyarország külügyminisztere
1919. január 24. – március 21.
Utódja:
Kun Béla