Antikomintern paktum

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Kintomo Musakodzsi vikomt, Japán nagykövete és Joachim von Ribbentrop, a náci Németország külügyminisztere aláírják az antikomintern paktumot.

Az antikomintern paktumot az Adolf Hitler vezette Németország és a Japán császárság kötötte 1936. november 25-én Berlinben a Kommunista Internacionálé és különösen a Szovjetunió elleni együttműködésről.

Az egyezményhez 1937-ben Benito Mussolini Olaszországa is csatlakozott és ezzel hivatalosan is létrejött azon tengelyhatalmak együttműködése, amelyek később együtt vívták meg a második világháborút a szövetséges hatalmakkal szemben. Az együttműködést az 1940-ben kötött háromhatalmi egyezmény vonta szorosabbra.

Háttere[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Joachim von Ribbentrop.
Osima Hirosi

A paktum gondolatának gyökerei 1935-ig nyúlnak vissza, amikor számos német hivatalnok a külügyminisztériumon belül és kívül azon igyekezett, hogy összeegyeztesse a hagyományos Kína-barát német külpolitikát Hitler azon vagyával, hogy Kína ősellenségével, Japánnal lépjen szövetségre.[1] 1935 októberében az a gondolat merült fel, hogy egy antikommunista szövestégben lehetne egyesíteni a Kuomintang rezsimet, Japánt és Németországot.[1] Különösen tetszett az ötlet Joachim von Ribbentrop különleges nagykövetnek, a Dienststell Ribbentrop néven emlegetett árnyékkülügyminisztérium vezetőjének es a berlini japán katonai attasénak, Osima Hirosinak, aki azt remélte, hogy ez a szövetség Japán alárendeltjévé tenné Kínát.[1] Ez a terv a kínai érdeklődés hiánya miatt nem vált valóra, mindenesetre Ribbentrop és Osima kidolgozott egy Komintern-ellenes szerződést.[2] A paktumot az eredeti terv szerint 1935 novemberének végén kötötték volna meg és meghívást kapott volna a csatlakozásra az Egyesült Királyság, Olaszország, Kína és Lengyelország is.[2] A terv azonban egy évre a fiókba került, mivel Konstantin von Neurath külügyminiszter és Werner von Blomberg hadügyminiszter aggódni kezdtek, hogy tönkretenné a német-kínai kapcsolatokat, majd Japánban 1936. február 26-án katonai puccs tört ki, ami sikertelen maradt, de zűrzavart okozott.[3] 1936 nyarára megvaltozott a helyzet: a japán kormányban megnőtt a hadsereg befolyása, Berlinben és Tokióban aggodalmakat szült a francia-szovjet közeledés és Hitler drámai antikommunista gesztust akart tenni, amely esetleg német-brit szövetségkötéshez vezethetne. Mindezek miatt újraéledt az antikomintern paktum gondolata.[4] A kezdeményezés 1936. október 23-án történt meg és a paktumot november 25-én írták alá.[5] A Szovjetunióval való direkt ütközést elkerülendő a paktum csak a Komintern ellen irányult. Ugyanakkor tartalmazott egy titkos záradékot, amely szerint bármelyik aláíró hatalom keveredne háborúba a Szovjetunióval, a másik nem segítene a szovjeteknek és tárgyalásokat kezdene az együttműködésről a másik szerződővel.[5]

Létrejön a Tengely[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1937. november 6-án Olaszország is csatlakozott a paktumhoz[6] és ezzel létrejött az a szövetség, amelyet később tengelyhatalmak néven emlegettek. Az olasz lépés féligmeddig a Stresa front nevű hamvába holt francia-brit 1935-ös francia-brit kezdeményezésre volt reakció, amelynek vissza kellett volna tartania Németországot a határain való túlterjeszkedéstől. A franciák és a britek „a német expanzionizmus”, különösen az Ausztriával való egyesülés ellen léptek volna fel, és az utóbbi elleni harc Olaszországnak is alapvető érdeke volt. A gyanakvás az olasz kapcsolatokban és Benito Mussolini saját expanzionizmusa azonban növelte a franciák és a britek és a másik oldalon az olaszok közti távolságot. Olaszország 1935 októbereben lerohanta az afrikai Abesszíniát (Etiópia), anélkül, hogy az afrikaiak ezt kiprovokálták volna, ami a Népszövetség elveinek megsértését jelentette. A britek és a franciák azonban titkos egyezséget kötöttek Mussolinivel, amelyben Olaszország megkapta Abesszínia kétharmadát (Hoare–Laval-paktum). Amikor ez kiszivárgott, az egyezség Franciaországban és az Egyesült Királyságban is botrányt robbantott ki és Samuel Hoare brit külügyi államtitkárnak le kellett mondania. A Hoare–Laval-paktumot felmondták.

Kísérletek a brit-német viszony javítására[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Még a paktumtárgyalások kezdete előtt, 1935 júniusában meglepetésre megkötötték az Angol-Német Tengerészeti Egyezményt. Hitler ezután még több kísérletet tett a két ország kapcsolatának javítására, hogy szövetséget hozzon létre a Szovjetunió elszigetelésére, ugyanakkor a szovjetek és a britek Németország elszigetelésére törekedtek. Hitler megpróbalkozott azzal is, hogy rávegye Lengyelországot az antikomintern paktumhoz való csatlakozásra, megpendítve a német-lengyel területi viták rendezésének lehetőségét is.[7] Lengyelország azonban visszautasította a közeledést, mert a lengyelek attól féltek, hogy Németország bábállamává válhatnak.

A tengerészeti egyezmény a japán politikusok, köztük Iszoroku Jamamoto számára megdöbbentő volt, de a domináns katonia klikk vezetői úgy értékelték, hogy ezzel a németek csak időt akartak nyerni, hogy utolérhessék a brit flotta fejlettségét.

Hitler erőfeszítései a brit kapcsolatok javítására nem jártak sikerrel. 1939 augusztusában Németország az antikomintern paktum szellemével ellentétes lépést tett, amikor a Szovjetunióval aláírta a Molotov–Ribbentrop-paktum néven ismert megnemtámadási egyezményt. 1940-ben azonban már a Szovjetunió lerohanásanak terveivel kezdtek el foglalkozni és Ribbentrop külügyminisztert Japánba küldtek, hogy új egyezmenyről tárgyaljon a japánokkal. 1940. szeptember 25-én Ribbentrop táviratot küldött Vjacseszlav Molotov szovjet külügyminiszternek, amelyben arról tájékoztatta, hogy Németország, Olaszország és Japán katonai szövetségről szóló egyezményt készül aláírni. Arról próbálta meggyőzni Molotovot, hogy a szövetség az Amerikai Egyesült Államok és nem a Szovjetunió ellen irányul.

A felújított paktum[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Miután 1941-ben Németország megkezdte a Barbarossa-terv megvalósítását és lerohanta a Szovjetuniót, újjáélesztették az antikomintern paktumot, és november 25-én öt évvel meghosszabbították. Az aláírók ezúttal a következő államok voltak:

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. ^ a b c Gerhard Weinberg: The Foreign Policy of Hitler's Germany Diplomatic Revolution in Europe 1933-36, Chicago: University of Chicago Press, 1970, page 342.
  2. ^ a b Gerhard Weinberg: The Foreign Policy of Hitler's Germany Diplomatic Revolution in Europe 1933-36, Chicago: University of Chicago Press, 1970, page 343.
  3. Gerhard Weinberg: The Foreign Policy of Hitler's Germany Diplomatic Revolution in Europe 1933-36, Chicago: University of Chicago Press, 1970, pages 343-344.
  4. Gerhard Weinberg: The Foreign Policy of Hitler's Germany Diplomatic Revolution in Europe 1933-36, Chicago: University of Chicago Press, 1970 pages 344-345.
  5. ^ a b Gerhard Weinberg: The Foreign Policy of Hitler's Germany Diplomatic Revolution in Europe 1933-36, Chicago: University of Chicago Press, 1970, pages 346.
  6. Robert Melvin Spector. World Without Civilization: Mass Murder and the Holocaust, History, and Analysis, pg. 257
  7. Sean Greenwood: The Phantom Crisis: Danzig, 1939 pages 225-246 from The Origins of the Second World War Reconsidered edited by Gordon Martel, Routledge: London, United Kingdom, 1999 page 232; Anna Cienciala: Poland in British and French Policy in 1939: Determination To Fight-or Avoid War? pages 413-433 from The Origins of The Second World War edited by Patrick Finney, Edward Arnold: London, United Kingdom, 1997 page 414; Gerhard Weinberg: The Foreign Policy of Hitler's Germany Starting World War II 1937-1939, University of Chicago Press: Chicago, Illinois, United States of America, 1980 pages 558-562
  8. Edmund Osmańczyk: Encyclopedia of the United Nations and International Agreements, Taylor and Francis 2002, ISBN 0415939216, page 104

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ez a szócikk részben vagy egészben az Anticomintern Pact című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.