Dobi István

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Dobi István
Dobi István 1945.jpg
Dobi István (1945)
Magyarország miniszterelnöke
Hivatali idő
1948. december 10.1952. augusztus 14.
Előd Dinnyés Lajos
Utód Rákosi Mátyás
A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának 3. elnöke
Hivatali idő
1952. augusztus 14.1967. április 14.
Előd Rónai Sándor
Utód Losonczi Pál

Született 1898. december 31.
Szőny
Elhunyt 1968. november 24. (69 évesen)
Budapest
Párt FKGP
MSZMP

Dobi István (Szőny, 1898. december 31.Budapest, 1968. november 24.) politikus, országgyűlési képviselő, miniszter, miniszterelnök, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa elnöke.

Életrajza[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Szegényparaszti családból származott. Az elemi iskola hat osztályát végezte el, mielőtt 12 évesen munkát nem kényszerült vállalni. 1916. áprilisában besorozták katonának, ahonnét 1918 tavaszán szerelt le. A Magyarországi Tanácsköztársaság alatt jelentkezett a magyar Vörös Hadseregbe, akikkel a románok elleni, vesztes Tisza-menti csatában vett részt és esett fogságba. Ezután a románok internálták, csak 1920 februárjában szabadult a hajmáskéri táborból. Rövid időn belül behívták Horthy Nemzeti Hadseregébe, ahonnét novemberben szerelhetett le és térhetett haza szülőfalujába, ahol rendőri felügyelet alá helyezték. 1921-től kezdve fokozatosan kapcsolódott be a munkásmozgalomba, előbb belépett a Magyarországi Földmunkások Országos Szövetségébe, majd tagja lett a Magyarországi Szociáldemokrata Pártnak is. Még ebben az évben, mint világháborús veterán, két katasztrális hold földet kapott a Nagyatádi-féle földreform során, valamint sikerült elhelyezkednie a MÁV-nál is, kezdetben, mint pályafenntartási napszámos. Később a komáromi fűtőházban, végül pedig a Milch-féle fatelepen dolgozott, mielőtt 1931-ben munkanélkülivé vált volna. Innentől kezdve napszámból és alkalmi munkákból tartotta fenn magát és családját. Még 1921-ben nősült meg, három gyermeke született; Edit 1922-ben, István 1923-ban és Sándor 1925-ben. István fia még kicsi gyermekkorában, 1926-ban meghalt.

1930-ban az MSZDP szőnyi alapszervezetének alapító-elnöke lett. Az 1935-ös választások során került kapcsolatba a Független Kisgazdapárttal, ahol az FKGP helyi jelöltje mellett korteskedett. 1936-ban lépett át az FKGP-be, ahol a párt egyik vidéki szervezőtitkára, augusztus 20-án pedig az országos nagyválasztmány tagja, 1937-ben pedig a Földmunkás Tagozat elnöke lett. A pártban a Tildy ZoltánNagy Ferenc vezette balszárnyhoz tartozott. A párt közbenjárására 1936-ban három éves megbízatást (munkát) kapott Komáromban a Kisalföldi Mezőgazdasági Kamaránál. Az 1939-es választásokon pártja Komárom-Esztergom vármegyei területi listáján indult, de nem szerzett mandátumot. A kamarai munkája lejártával rövid ideig az almásfüzitői olajfinomítóban volt szakmunkás, majd kubikos lett. 1940-ben népfőiskolát végzett.

A Magyar Parasztszövetség alapítója, 1941. szeptember 28-án a szövetség függetlenített országos szervezőtitkára, 1943-tól pedig a Fölmunkás szakosztály elnöke lett. Ekkoriban ismerkedett össze számos baloldali egyetemistával, újságíróval, a szövetség titkára, Iliás Ferenc révén pedig az illegális Magyarországi Kommunisták Pártjával is.

Magyarország német megszállását követően bekapcsolódott az ellenállási mozgalomba, de csakhamar behívták katonának. Egy munkaszolgálatos század mellett teljesített szolgálatot, itt is került hadifogságba, ahonnét 1945 júniusában térhetett haza.

A második világháború után[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Még távollétében, 1945. január 24-én beválasztották az Ideiglenes Nemzetgyűlésbe. Augusztus 20-án az FKGP egyik alelnökévé, valamint a politikai bizottság és az országos intézőbizottság tagjává választották. Az 1945-ös választásokon a Fejér megyei pártlistáról jutott az Országgyűlésbe. Az alakuló Tildy-kormányban, majd az azt váltó Nagy Ferenc-kormányban előbb államminiszter lett 1945. november 15-e és 1946. február 23-a között, majd aznap földművelésügyi miniszterré nevezték ki. Ezt a tisztségét november 30-áig látta el, majd december 18-ától újra államminiszter lett egészen 1947. szeptember 24-éig. Közben a Kisgazdapárt vezetőinek „leszalámizása” következtében a párton belül egyre fontosabb pozíciókat szerzett. Előbb alelnök, majd 1947. június 1-jén a párt elnöke lett. Az 1947-es („kékcédulás”) választásokon újfent mandátumot szerzett. A Dinnyés-kormányban 1948. április 16-ától december 10-éig újfent földművelődésügyi miniszter volt. 1948-ban Kossuth-érdemrenddel (első osztály) tüntették ki.

A kommunistákkal való nyílt együttműködését az Új magyar lexikon így foglalja össze: „…a Kisgazdapárt jobboldali vezetőinek leleplezése után, őt választották a párt elnökének. Vezetése alatt tisztították meg a Kisgazdapártot a reakciós elemektől és állították a népfronton belül a népi demokrácia építésének szolgálatába.

Miniszterelnökből a minisztertanács elnöke[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Dinnyés Lajos 1948. december 10-ei lemondását követően Dobi István lett Magyarország miniszterelnöke. Kormánya működése alatt fejeződött be és vált véglegessé (legalábbis négy évtizedre) a kommunista hatalomátvétel.

1949. május 15-én tartották meg az első egypártrendszerű országgyűlési választást, melyen csak a Magyar Függetlenségi Népfrontba „tömörült”, a kommunistákkal együttműködő koalíciós pártok és pártonkívüliek közös listájára lehetett szavazni. Az új Országgyűlés 1949. augusztus 20-án fogadta el Magyarország első tételes írott alkotmányát. Ennek alapján Magyarország államformája népköztársaság lett, az államszervezetet teljes egészében átalakították szovjet mintára.

Az ekkoriban zajló politikai koncepciós perek a kormány egyes tagjait is elérték. Rajk Lászlót (1949-ben), Ries Istvánt (1950-ben) és Marosán Györgyöt (1950-ben) is hivatalban lévő miniszterként tartóztatták le. Rajkot halálra ítélték és kivégezték, Riest még a pere előtt agyonverték a börtönben, míg Marosán halálos ítéletét kegyelemmel életfogytiglani börtönre változtatták. Zöld Sándort is hivatalban lévő belügyminiszterként találták holtan otthonában családjával együtt 1951. április 20-án, miután előző nap Rákosi Mátyás élesen bírálta az ő és tárcája tevékenységét. Szintén ezen a napon tartóztatták le a hivatalban lévő külügyminisztert, Kállai Gyulát, valamint a Dobi-kormány korábbi belügyminiszterét, Kádár Jánost is.

Szintén 1950-ben tartóztatták le az Elnöki Tanács elnökét (azaz Magyarország államfőjét), Szakasits Árpádot is.

Dobi Istvánt 1952. augusztus 14-én mentették fel a minisztertanács elnökének tisztségéből, amikor megválasztották az Elnöki Tanács elnökévé.

Az Elnöki Tanács elnöke[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Egykori szolgálati villája
Budapest, XII. kerület, Karap utca 11.

Dobi 1952. augusztus 14-étől 1967. április 14-éig volt a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke. Dobinak folyamatos súrlódásai voltak Rákosival, aki utódja volt a minisztertanács élén, emiatt az elnöki hivatalt csakhamar az Országházból egy Városliget közeli villába költöztették át, s ott is működött Dobi nyugdíjba vonulásáig.

Ebbéli tisztségében hivatali ideje alatt formálisan ő iktatott be minden kormányt, így az 1956-os forradalom alatt a második Nagy Imre-kormányt is. A forradalom során támogatta az FKGP újjáalakítását, a Varsói Szerződés felmondását azonban nem. A szovjetek bevonulását követően november 12-én leváltotta Nagy Imrét és kabinetjét, majd kinevezte a Kádár János vezette Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormányt, amivel mindvégig szorosan együttműködött.

A Magyar Szocialista Munkáspártba Dobi 1959-ben lépett be, ahol egyből tagja lett a Központi Bizottságnak. Tevékenysége elismeréseként 1961-ben Nemzetközi Lenin-békedíjat, és 1967-ben a Szocialista Munka Hőse kitüntetést is megkapta.

Tagja volt 1954-től 1968-ig a Hazafias Népfront Országos Tanácsának, valamint 195565 között a Termelőszövetkezeti Tanácsnak. 1967. április 14-én vonult nyugdíjba. 1968-ban megválasztották a frissen alakult Országos Szövetkezeti Tanács elnökévé. Egyre súlyosbodó betegsége következtében végül 1968. november 24-én halt meg.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]


Elődje:
Dinnyés Lajos
Magyarország miniszterelnöke
1948–1952
A magyar miniszterelnöki pecsét 1848-ból
Utódja:
Rákosi Mátyás
Elődje:
Rónai Sándor
A Magyar Népköztársaság
Elnöki Tanácsának Elnöke

1952–1967
A Magyar Népköztársaság címere (1949–1989)
Utódja:
Losonczi Pál