Orosháza

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Orosháza
Szt Istvan szobor.jpg
Szent István-szobor háttérben az evangélikus templommal
Orosháza címere
Orosháza címere
Közigazgatás
Ország  Magyarország
Régió Dél-Alföld
Megye Békés
Járás Orosházi
Kistérség Orosházi
Jogállás város
Polgármester Zalai Mihály
Irányítószám 5900
Körzethívószám 68
Népesség
Teljes népesség 28 888 fő (2013. január 1.)[1]
Népsűrűség 146,52 fő/km²
Földrajzi adatok
Terület 202,22 km²
Időzóna CET, UTC+1
Orosháza  (Magyarország)
Orosháza
Orosháza
Pozíció Magyarország térképén
é. sz. 46° 34′ 04″, k. h. 20° 38′ 34″Koordináták: é. sz. 46° 34′ 04″, k. h. 20° 38′ 34″
Orosháza  (Békés megye)
Orosháza
Orosháza
Pozíció Békés megye térképén
Orosháza weboldala
Az orosházi üveggyár légifotója
Orosháza belvárosa
A Zombáról áttelepülőknek emléket állító tábla a Zombai utca és a Dózsa György utca sarkán
Kossuth-szobor
"A legnagyobb magyar falu"
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Orosháza témájú médiaállományokat.

Orosháza város. Békés megye Orosházi járásának székhelye, a megye harmadik legnagyobb települése Békéscsaba és Gyula után.

Fekvése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Dél-Alföldön helyezkedik el, a Viharsarokban. Földrajzilag sík vidék, csak néhány halom található az északi területén. Folyója nincs, tavai csak a város határában. Természetes úton született a Gyopárosi tó, amely a nevét adta a helyi gyógy- és strandfürdőnek.

Megközelíthetősége[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A kezdetektől 1744-ig[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A település története az újkőkorig nyúlik vissza, melyet a környéken talált régészeti leletek igazolnak. Első lakói között a kutatók az ún. Körös-kultúra képviselőit tartják számon.

A korai vaskor ma is látható emléke a város délkeleti határán elterülő földvár, a Nagytatársánc. Itt, az Ős-Maros hordalékkúpján találtak otthont később maguknak a népvándorlás egymást követő népcsoportjai is, majd a honfoglaló magyarok vették birtokukba. A régészek következtetései szerint az iráni eredetű káliz nép élt az Árpád-korban Orosházán.[2] A tatárjárás pusztítása után lassan ismét benépesült a környék.

Orosháza nevével legelőször egy 1466-ban keltezett oklevélben találkozhatunk.

A középkori falunév a régi magyar Oros személynév és az „-a" birtokos személyraggal ellátott ház (otthon, lakhely) köznév összetétele. Maga az Oros személynév az „úr" köznév kicsinyítő képzős alakja – a település tehát első birtokosának nevét viseli. Eredetileg Zaránd megyéhez tartozott, annak 15. századi végleges megszüntetése után került Békés megyéhez.

Levéltári források szerint 1517-ben már Orosházi Tóbiás nevű hallgató tanult a krakkói egyetemen, Orosházi András pedig 1555-ben váradi kanonok volt.

Egy, a mohácsi csata előtti évben keltezett oklevél Orosházát mint egy Békés megyei uradalom központját említi, tulajdonosai ekkor a Komlóssyak voltak.

A török uralom alatt a település ismét a pusztulás sorsára jutott – az itt lakók a harcok áldozatai lettek, vagy elmenekültek a nagyobb biztonságot jelentő királyi Magyarországra.

Az újratelepüléstől a kiegyezésig[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Orosháza újkor-i története a vidék 18. századi betelepülésével kezdődik. A török uralom alatt elnéptelenedett vidékre a Tolna megyei Zombáról érkezett telepesek költöztek.

Az evangélikus hitüket féltő jobbágyok báró Harruckern Ferenccel kötöttek szerződést, s a 70 áttelepülő család 1744. április 24-énSzent György napján – tanítójuk, Dénes Sándor vezetésével megszállta az orosházi pusztát.

Hat héttel ezután megérkezett a telepesekhez nemes Horváth András evangélikus lelkész is, s vesszőből, sárból hamarosan felépítették az első templomot a Zombáról magukkal hozott harangnak.

A betelepülő lakosság elsősorban földműveléssel és állattartással foglalkozott, de hamarosan kifejlődött a kertkultúra is, majd a 18. században az iparos réteg is kialakult. A reformkortól kezdődően lassan megindult Orosháza mezővárosi jellegű fejlődése. A százéves településen az 1848–49-es forradalom és szabadságharc kitöréséig nagyobb politikai megrázkódtatások nélkül, csendesen folyt az élet. A márciusi forradalom hírét Mikolay lelkész Pesten tanuló fiának leveléből hallották először az orosháziak március 18-án.

A márciusi határozatokat március 20-án Gyulán egy népközgyűlésen ismerhették meg a meghívottak: első ízben vettek részt ezen a nemeseken kívül az úrbéres jobbágyok képviselői is.

A délvidéki rác dúlás után megalakult itt is a nemzetőrség, ahová 665 gyalogos és 149 lovas jelentkezett, majd Jellasics támadásának hírére újabb 172 honvédújoncot állított ki a község. A Vasvári Pál által alakított Rákóczi-csapatban 64 orosházi harcolt. A csapat 1849 közepén a román felkelők elleni csatában szinte teljesen megsemmisült.

A szabadságharc bukása után a szigorú megtorló intézkedések ellenére is tovább élt a forradalom szelleme. Sok bujdosó talált itt menedékre, köztük egy éjszakára Kossuth Lajos felesége is, kinek rejtegetéséért Mikolay Ferenc, (a tiszteletes fia) 10 év várfogsággal bűnhődött.

A következő évtizedek az evangélikus vallás visszaszorítását eredményezték. A Bach-rendszer éveiben felbomlottak a feudális viszonyok is. A birodalom belső piacának fejlődése az 1850-es évek végére a mezőgazdaság számára végre kedvező helyzetet teremtett. Felosztották a közlegelőket, tömegesen épültek a tanyák, fellendült a gabonatermelés.

A kiegyezéstől 1945-ig[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A helyi politikai élet aktivizálódását a kiegyezés hozta meg. A kiegyezés utáni viszonyokkal elégedetlen parasztok és kisiparosok 1869-ben Táncsics Mihályt választották meg Orosháza és környéke országgyűlési képviselőjének. 1899-ben a helység díszpolgárává avatta Kossuth Lajost. Az 1904-ben leleplezett Kossuth-szobor a Kossuth-kultusz jelképe lett. A csírázó agrárszocialista mozgalom országos visszhangot kiváltó szomorú eseménye volt 1891-ben az orosházi véres május elseje. Az Alföld–Fiumei Vasút megépítése (1870) felgyorsította a község gazdasági fejlődését. A később kiépített szárnyvonalak (köztük 1906-ban megnyílt a Szentes – Orosháza vasútvonal) révén Orosháza a Körös-Tisza-Maros közének vasúti csomópontjává vált.

Megerősödött a helyi kisipar és kereskedelem, s különösen a mezőgazdasági feldolgozó ipar indult virágzásnak: baromfifeldolgozás, malomipar, s ehhez kapcsolódva az építőipar. A két világháború között Orosháza mint „a legnagyobb magyar falu” szerepelt a köztudatban, 1936-ban már közel 25 ezer lelket számlált. A kisbirtokos réteg speciális gazdálkodási formája, a tanyavilág a paraszti polgárosodást tükrözte. A fiatalabb korosztály tanyáin a modern bútorok mellett megjelentek a könyvek, folyóiratok. Az egyre inkább mezővárosi fejlettségű településen pezsgő kulturális élet bontakozott ki.

A dualizmus korában kialakult egyesületi élet felvirágzott. 1891 és 1918 között 53 új helyi egyesület alakult: a hagyományos egyházi és polgári szerveződések mellett új jelenségként számos munkáskör, külterületi olvasókör és néhány sportegylet.

Kiemelkedő alakja volt a helyi szellemi életnek Veres József evangélikus lelkész, országgyűlési képviselő, Orosháza történetírója. Nevét a ma embere számára az „Orosháza, történeti és statisztikai adatok alapján” című, 1886-ban kiadott könyve őrizte meg.

Az Orosháza határában található Pusztaszentetornyai Justh-majori kastélyban született és nevelkedett Justh Zsigmond. Több elbeszélésének és regényének témáját és szereplőit merítette ebből az alföldi környezetből. 1892-ben kastélya parkjában parasztszínházat hozott létre, ahol parasztlányok és legények Shakespeare, Molière, Arisztophanész és Plautus műveit játszották.

Báró Eötvös József író és politikus pusztaszentetornyai földbirtokosként fejtett ki Békés megyében közvetlen közéleti munkásságot. Mint vallás- és közoktatási miniszter kezdeményezte egy orosházi tanítóképző létrehozását, melyet sajnos már nem tudott megvalósítani. A polgárosodás hívta életre 1890-ben a Polgári Fiúiskolát, melyet 1892-ben a Polgári Leányiskola követett. Thék Endre 1902-ben, elsőként az országban, elindította a bentlakó iparos tanoncok képzését 15 szakmában.

1898 decemberében pedig Thék Endre indítványára a város ipari és mezőgazdasági fejlődésének fellendítésére ipari kiállítás szerveződött Orosházi Iparkiállítás néven, amely 1899 húsvétján nyílt meg, kizárólag orosházi iparosok részvételével. A komoly törekvés mögé a magas minisztériumok is mögé álltak és ipari felügyelő miniszteri biztost is kineveztek Gerstler Miklós személyében. Összesen 312 kiállító mellett nagyszabású programokkal is vonzották a szépszámú látogatókat. A vidéken megrendezett iprai kiállítások közül az egyetlen volt, amely nyereséget is hozott, nem csak egy adott térség fellendülését. A kiállítást országos figyelem kísérte. Első nap közel 4000 látogatták meg a megnyitó ünnepséget, és a látogatók száma később magas volt. Első héten több , mint 12 000 váltottak jegyet. A kiállítás idején, a kimagasló ipari, és kézműves munkáért 7 első díjat, 29 második, és 38 bronz érmet osztott ki a grénium. (Képes Folyóirat, 25 kötet. 1899. I.rész)

Az orosházi mezőgazdaság hírneve – a gazdálkodók igénye a legfejlettebb termelési lehetőségek megismerése és alkalmazása iránt – inspirálta településünket arra, hogy a mezőgazdasági ismeretek oktatása is helyet kapjon az iskolában. Hosszú küzdelem után 1926-ban tettek érettségi vizsgát első ízben a Felsőmezőgazdasági Iskola növendékei. Az evangélikus népiskolából nőtt ki az 1930-as években szerveződő Evangélikus Gimnázium.

A történelem viharai Orosházát ugyanúgy érintették, mint az ország minden települését. A trianoni békeszerződés után Orosháza egyszerre a „kis Magyarország" határmenti régiójában találta magát, s ez a tény a további fejlődés meghatározója lett.

A második világháború jelentős anyagi és emberáldozattal járt, az áldozatok száma még ma sem ismert pontosan. Orosházát 1944. október 6-án egyetlen nap alatt foglalták el az orosz csapatok.

1945-től napjainkig[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az új rendszerben Orosháza ellentmondásosan fejlődött. 1946-ban – Szentetornya csatlakozásával – a település városi rangra emelkedett. Az ígéretesnek induló fejlődést azonban hamarosan a kisipari és kiskereskedelmi vállalkozások elsorvasztása, a parasztgazdaságok felszámolása követte. A tanyákat az 1960-as években nagyrészt lebontották, ugyanakkor fokozatosan megerősödtek az újonnan szerveződő termelőszövetkezetek és az állami gazdaság. Az orosházi parasztemberek munkaszeretetének, élniakarásának eredményeként a nagyüzemi mezőgazdaság kiemelkedő termelési-tenyésztési eredményeket produkált, országos hírnévre is szert téve.

Számottevőek az olaj-, a földgáz- és a termálvíz-feltárás eredményei is. Részben erre alapozódva alakult ki a fejlett gépipar, üvegipar és kohászat. 1963-ban kezdte meg a termelést az üveggyár, amely több ezer embernek adott munkát.

Megváltozott a város arculata is. Új épületbe költözött a mai Kossuth Lajos Mezőgazdasági Szakközépiskola, 1953-ban felépült a Táncsics Mihály Gimnázium, 1964-ben az Ipari Szakmunkásképző Iskola. Új kórház, múzeum, művelődési központ épült. A belvárosban a jellegzetes falusi utcák helyén ma lakótelepek emelkednek.

A város mellett fekvő Gyopáros-tó feltehetően az egykor itt is honos gyopár nevű virágról kapta elnevezését. Vizének elemzését 1869-ben László Elek községi orvos végezte el. Megállapították, hogy a tó vize gyógyhatású, így alkalmas mozgásszervi, krónikus ízületi, reumás, valamint nőgyógyászati betegségek gyógyítására.

1760 óta Orosházához tartozik Gáspártelek, amely nyilván egykori tulajdonosának nevét viseli.

Népcsoportok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

2001-ben a város lakosságának 98%-a magyar, 1%-a cigány és 1%-a egyéb (főleg német, román és szlovák) nemzetiségűnek vallotta magát.[3]

Híres orosháziak[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Orosháza belvárosa

Látnivalók[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Testvérvárosai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Magyarország közigazgatási helynévkönyve, 2013. január 1. (magyar és angol nyelven). Központi Statisztikai Hivatal, 2013. augusztus 27. (Hozzáférés: 2014. január 13.)
  2. MTI: Árpád-kori sírokra bukkantak Orosháza határában (magyar nyelven) (PHP). tudomany.ma.hu, 2013. június 14. (Hozzáférés: 2013. június 15.)
  3. A 2001-es népszámlálás nemzetiségi adatsora

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]