Madarász Viktor

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Madarász Viktor
Madarász Viktor önarckép.jpg
A festő önarcképe 1863-ból
Született
1830. december 14.
Elhunyt
1917. január 10. (86 évesen)
Budapest
Foglalkozása festő
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Madarász Viktor témájú médiaállományokat.
Madarász időskori önarcképe
Madarász Viktor sírja Budapesten. Kerepesi temető: 19-1-34. Vígh Tamás alkotása.

Madarász Viktor (Csetnek, 1830. december 14.Budapest, 1917. január 10.[1]) a legnagyobb magyar történeti festők egyike és a hazai romantika egyik legjelentősebb alkotója.

Családja[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Szülei Madarász András és Mühlbahn Zsuzsanna, első felesége a francia Adeline Grosjean (†1883)[2], második Ziska Jolán volt.

Életpályája[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Gömör vármegyei vashámortulajdonos Madarász családnak régi, a Rákóczi-szabadságharcig visszanyúló forradalmi hagyományai voltak. Amikor 1848-ban kitört a szabadságharc, az iglói, pécsi, majd pozsonyi jogi tanulmányokat folytató Viktor és fivére, András is továbbvitte a családi hagyományt. Részt vett a szabadságharcban, és előbb a 41., később a 131. honvédzászlóaljnál szolgált a világosi fegyverletételig, amikorra már hadnagyi rangban szolgált. A szabadságharc meghatározó élménye maradt élete végéig, ám részvételéről keveset tudunk. Annyi bizonyos, hogy kardját és mentéjét megőrizte, még sírjába is maga mellé rakatta őket. A fegyverletételkor Eszékről gyalogszerrel tért haza, majd rövid rejtőzködés után Pécsett csatlakozott szüleihez. Kívánságuknak megfelelően folytatta jogi tanulmányait, de egyúttal egy Pósa Gábor nevű arcképfestőhöz is eljárt tanulni. Már korán kialakult realista stílusa, és szorgalma és tehetsége révén gyorsan elsajátította a festészeti fogásokat.

1853-ban a bécsi akadémia előkészítő évfolyamán, majd 1855-ig a történeti-festészeti szakosztályon volt hallgató, és Ferdinand Waldmüller magániskolájában is tanult. Ekkoriban készültek első történelmi tablói, amelyeket 1855-től láthatott a nagyközönség. A Kuruc és labanc című festmény hatalmas sikert aratott.

1856-tól kezdve Léon Cogniet párizsi műtermében és az École des beaux arts-ban tanulta ki az akadémikus-romantikus stílust. Leginkább Paul Delaroche történelmi festészete hatott rá. Párizsban, 1859 folyamán születtek meg legnagyobb művei: (Hunyadi László siratása, Zách Felicián és Zrínyi Ilona Munkács várában). 1864-ben készült el a Zrínyi és Frangepán a bécsújhelyi börtönben, 1868-ban a Dobozi és hitvese és a Dózsa népe címet viselő kompozíció. Ez volt művészetének csúcsidőszaka, a Hunyadi László siratása képéért az 1861-es párizsi Szalonon aranyéremmel jutalmazták.

1870-ben tért vissza Magyarországra, de a hazai kritika ellenségesen viszonyult franciás stílusához. Bethlen Gábor tudósai körében című pályamunkáját is visszadobták. 1873-ban visszavonult, az apjától örökölt üzletet vezette tovább. A közöny annyira elkedvetlenítette, hogy miután később Izabella királynő című nagyszabású történeti képe a nyakán maradt, végképp búcsút vett a művészettől, és olcsón túladott vázlatain.

Az ebben az időben készült Petőfi halála már a hanyatlást vetítette előre. A helyzetet súlyosbította, hogy üzlete tönkrement, és elárverezték (1902). Az idős Madarász 1903-ban ismét megpróbálkozott a festéssel, de arcképei és történelmi munkái nem ütötték meg a korábbi színvonalat. Szinte elfeledetten hunyt el 1917-ben.

Főbb művei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Madarász Viktor: Zrínyi és Frangepán a bécsújhelyi börtönben

Már a Bujdosó álmán (1856) észre lehetett venni, hogy eszmei tartalomra törekszik, Zách Klárája és Báthory Erzsébetje pedig annyi közvetlenséggel és erővel ábrázolta a kiszemelt mozzanatot, hogy bennük a történelem egy élő darabját látjuk magunk előtt, és az ábrázolt alakokkal együtt a kor szelleme is föltámadt. Különösen nagy hatása van a Báthory Erzsébet című képnek.

Az érzelmek erőteljes kifejezése jelenik meg Zrínyi és Frangepán című képén (1863). A magyar történet két mártírját mutatja a kompozíció, amint Bécsújhelyen 1671. március 31-én kivégzésük előtt egymástól búcsút vesznek. Hunyadi Lászlója (egy holttest letakarva fehér lepellel, a lábánál két térdeplő nőalak) igazi példányképe az egyszerűen nemes ábrázolásnak.

Értékelése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Művei jelentős részét a Magyar Nemzeti Galéria őrzi. Madarász minden bizonnyal legerősebb, legönállóbb tehetsége volt a fejlődésnek indult magyar művészetnek. A történeti felfogás erejét tekintve, vele festőink közül egy sem mérkőzhetett; ami pedig technikáját és koloritjának gazdagságát illeti: méltó versenytársa csakis később, Munkácsy Mihályban támadt.

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Halálesete bejegyezve a Budapest II. ker. polgári halotti akv. 100/1917. folyószáma alatt.
  2. XV. kerületi blog: Ember, város: Madarász Viktor és Madarász Adeline

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Madarász Viktor témájú médiaállományokat.