Világosi fegyverletétel

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Világosi fegyverletétel (Magyar festő, 19. század közepe)
Szkicsák-Klinovszky István:Világosi fegyverletétel

A világosi fegyverletétel az 1848–49-es forradalom és szabadságharc végét jelentette, amely után az osztrákok részéről véres megtorlás következett Julius Jacob von Haynau osztrák hadvezér rémuralma alatt.

A teljesen összeépült és azelőtt gyönyörű szőlőktől környezett két község, Magyarvilágos és Románvilágos felett emelkedik a világosi vár omladozó falaival, ahol (helyesebben a szöllősi mezőn) 1849. augusztus 13-án tette le a fegyvert Görgey Artúr magyar honvédhadserege az orosz cár inváziós hadserege előtt.

Világosi fegyverletétel (Vasárnapi Ujság, 1869. augusztus 15.)
Kossuth Lajos lemondólevele a kormányzóságról Görgey Artúrnak

Előzményei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az orosz intervenciót követően már csak idő kérdése volt, a jelentős túlerő miatt, a szabadságharc bukása. Az utolsó jelentős momentum a temesvári csata volt, mely után már csak két lehetőség maradt a magyar honvédek előtt: a teljes fizikai megsemmisülés vagy a kényszerű megadás.

Görgey Artúr már július 21-én fegyverszüneti ajánlatot kapott Hruljov (németesen: Chrurloff) tábornoktól. Az ajánlatot Kotljarovszkij (németesen: Katlaroff) huszárkapitány és gróf Rüdiger tüzér hadnagy adta át Görgeynek, aki Rimaszombatnál táborozott. Az ajánlat a tiszteknek és a legénységnek teljes szabadságot biztosított. Görgey válaszát gróf Batthyány László főhadnagy és báró Mednyánszky Ede százados vitte meg Hruljovnak. Görgey tudatta, hogy egyezség esetén nemcsak a hadsereget, hanem a lakosságot is biztosítani kívánja. Július 24-én Alsózsolcán, özvegy Bory Miklósné Hellenbach Karolina bárónő útján Rüdigertől is udvarias hangú felszólítást kapott a fegyverletételre. Ezt az ajánlatot is elutasította Görgey a magyar politikai álláspontra hivatkozva, egyúttal tárgyalást javasolt a magyar kormány és az orosz cári udvar között, az orosz hadsereg közvetítésével.

Mivel a orosz-magyar hadikövet-váltás incidens nélkül, kölcsönös ajándékozással, a diplomáciai szokások betartásával zajlott le, a magyar kormány, elsősorban pedig Kossuth Lajos komolyan reménykedni kezdett egy orosz-magyar különbékében. Július 30-án Szemere Bertalan és gróf Batthyány Kázmér vezetésével szabadságharcunk jogosságát kifejtő államiratot fogalmaztak meg és küldték el augusztus 5-én Görgeytől, Miloradovics orosz hadnaggyal az orosz táborba. Augusztus 6-án indult el Poeltenberg Ernő vezérőrnagy és Beniczky Lajos alezredes a második magyar államirattal, melyben a kormány megüzente, hogy a magyar nemzet az események akkori állása szerint szívesen látná, ha Szent István koronáját valamelyik orosz nagyherceg viselné. (A harmadik, a koronát legnyíltabban felajánló államiratot augusztus 10-én fogalmazta meg Kossuth, de már nem tudták elküldeni.) Paszkevics, az orosz fővezér azonban nem fogadta a követeket. Az ő nevében tábornoka, Rüdiger rövid levélben azt válaszolta Görgeynek, hogy hadserege csak katonai kérdésekről tárgyal és csak a hadsereggel, politikai kérdésekkel a magyar félnek az osztrákokhoz kell fordulnia. Az elutasító üzenettel augusztus 10-én, a temesvári csata utáni napon érkezett meg Poeltenberg az Aradon tartózkodó Görgeyhez, így a kormány már hiába hatalmazta fel Görgeyt az oroszokkal való béketárgyalásra.

A fegyverletétel[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Metszet Izsó Miklós (1831-1875) szobrászművész A haldokló honvéd című alkotásáról (Vasárnapi Újság, 1870.[1])

1849. augusztus 13-án, hétfői napon itt tette le a fegyvert a magyar honvédsereg Rüdiger orosz tábornok előtt. A Bohus-kastélyban írták alá a megadási okmányt.

A magyarok megadásának módja bizonyos szimbolikus jelentést is hordozott. Görgey ezzel kívánta jelezni, hogy a magyarokat nem a Habsburg Birodalom, hanem a cári haderő győzte le.

Következményei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Világos után az osztrákok véres megtorlásba kezdtek. Több száz katonát és civilt ítéltek halálra és még többet várfogságra. A foglyul ejtett katonákat erőszakkal besorozták az osztrák hadseregbe. 1849. október 6-án Aradon kivégezték a magyar forradalom 12 tábornokát és egy ezredesét, az aradi vértanúkat. Ugyanezen a napon főbe lőtték Batthyány Lajos első magyar miniszterelnököt is

Viták a fegyverletételről[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Lásd még[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Forrás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • 1848–1849. A szabadságharc és forradalom története. Szerk.: Hermann Róbert. Budapest, 1996. Videopont.
  • Hermann Róbert: 1848–1849. A szabadságharc hadtörténete. Budapest, 2001
  • Görgey Artúr: Életem és működésem Magyarországon 1848-ban és 1849-ben. Görgey István fordítását átdolgozta, a bevezetőt és a jegyzeteket írta Katona Tamás. Budapest, Neumann Kht., 2004, http://mek.oszk.hu/04700/04739/html/