Buda ostroma (1849)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
További jelentéseket lásd a Buda ostroma egyértelműsítő lapon!
Buda ostroma (1849)
Than Buda ostroma.jpg
Az ostrom Than Mór ábrázolásában

Konfliktus 1848–49-es forradalom és szabadságharc
Időpont 1849. május 4. - 1849. május 21.
Helyszín Buda
Eredmény Magyar győzelem
Szemben álló felek
1848as zaszlo.png Magyarország Flag of the Habsburg Monarchy.svg Habsburg Birodalom
Parancsnokok
Flag of Hungary.svg Görgei Artúr
Flag of Hungary.svg Kmety György
Flag of the Habsburg Monarchy.svg Heinrich Hentzi
Szemben álló erők
31 000 fő kb. 5000 fő
92 ágyú
Veszteségek
370 halott, 670 sebesült 710 halott, 4200 fogoly

Buda ostroma az 1848–49-es forradalom és szabadságharc tavaszi hadjáratának csúcspontja volt, amely 1849. május 4-étől május 21-éig tartott, és az ostromló magyar erők győzelmével ért véget.

A vár[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Buda vára már az 1686-os ostrom során sem számított korszerűnek, 1848-ra pedig végképp elavulttá vált. Nem voltak közvetlen megrohanást akadályozó védművei, rendes önálló vízellátása, és a környező magaslatokról be lehetett lőni a várba. Mindezen fogyatékosságok ellenére hozzáértő és elszánt védők kezében csak módszeres ostrommal volt bevehető, mint azt az 1849-es ostrom kitűnően mutatja.

Kiürítés és elfoglalás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Buda védelmének kérdése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Franz Kollarž: Buda ostroma

A téli hadjárat során a móri ütközetben Perczel Mór hadteste katasztrofális vereséget szenvedett a Jellasics vezette cs. kir. csapatoktól, és ezzel a főváros vonalának –a Duna felső szakaszának- védelmét a magyar hadvezetés tarthatatlannak ítélte. Vetter Antal és Klapka György által 1848. december 31-én felterjesztett, téli hadjárat második szakaszára vonatkozó haditervvel egyedül Perczel Mór nem értett egyet, aki szerint Buda télen „kissé jó védelem mellett” bevehetetlen – ezért még január 1-jén javasolta Kossuthnak minden erő Budán és Pesten való összpontosítását. Egyetlen, súlyos csatavesztéssel nemrég parancsnoki renoméját vesztett tábornok szavára azonban nem hallgattak, ami érthető is volt – a túlerő igencsak nyomasztónak látszott, a visszavonulás és vereségek kimerítették és demoralizálták a csapatokat, akiknek a felkészültségével is akadtak gondok.

Stratégiai helyzet[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ha a Duna felső szakaszának védelme nem is látszott ígéretes vállalkozásnak, Budavár védelmét mindenképpen meg lehetett volna kísérelni. Noha Windisch-Grätz fő célpontja Buda és Pest bevétele volt, fontos erőket tudott volna lekötni a főhadszíntérről (legkevesebb a feldunai hadsereget üldöző csapatokat gyengíthette volna, mint azt Lipótvár ostroma esetén is láthattuk), vagy az ostrom miatt használhatatlan várat a cs. kir. hadsereg nem védhette volna sikeresen a tavaszi hadjárat idején. Egyes mérlegelések szerint kis szerencsével még a négy hónap múlva visszatérő magyar csapatok felmentéséig is kitartott volna, ám ez elég valószínűtlennek tűnik. Figyelembe kell vennünk azt is, hogy az erőd védelmére hátrahagyott katonaság és hadianyag minden bizonnyal teljes mértékben megsemmisült vagy az ellenség kezére jutott volna, amit a magyar hadsereg az adott helyzetben nem engedhetett meg magának.

A vár felújítása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Buda és Pest kiürítésekor tehát Buda várát is elhagyták a magyar csapatok. Windisch-Grätz a korábbi péterváradi várparancsnokot, a délvidéki erődben tanúsított megbízhatatlanságáért Pestre rendelt, majd a bevonuló cs. kir. csapatoknál szolgálattételre jelentkező Heinrich Hentzi von Arthurm vezérőrnagyot bízta meg. Hentzi műszakilag magasan képzett tisztje volt a cs. kir. hadseregnek: Windisch-Grätz megbízására kijavíttatta a falakat és bástyákat, a vízmű védelmére egy cölöpvédművet építtetett, amelyet összekötött a Lánchíd budai hídfőjével. A falakon és a védműveken 85, majd később 92 löveget helyezett el. A várőrséget osztrák és igen nagy számmal (és többnyire kényszerrel besorozott) olasz katonák alkották.

Az ostrom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Pest bombázása (Rohm Alajos színezett litográfiája)
A budai vár alaprajza

A tavaszi hadjárat során, Komárom felmentése és a cs. kir. csapatok kiűzése után Buda ostroma tűnt a szabadságharc legkönnyebb győzelmének, mind a szabad főváros jelentette politikai vonzatokat, mind a várban található készletek megkaparintása által elérhető katonai eredményeket figyelembe véve. A vár alá felvonuló magyar csapatok a következőképp helyezkedtek el: a Kmety-hadosztály állt a Vízivárosban, ehhez csatlakozott a Kálvária-hegy és a Kis-Sváb-hegy közötti szakaszon Knezich Károly III. hadteste, a Kis-Sváb-hegy és a Kis-Gellért-hegy között Nagysándor József I. hadteste foglalt állást, a Kis-Gellért-hegy és a Duna közötti szakaszt Aulich Lajos tartotta megszállva a II. hadtesttel.

Görgei 1849. május 4-én egy hadifogoly tiszt útján felszólította a védőket a megadásra, és becsületes hadifogságot kínált cserébe. Hozzátette, hogy Pest felől nem fogja ostromolni a várat, de ha Hentzi mégis lövetné Pestet, úgy ne számítson kegyelemre. Hentzi erre azt üzente, hogy ha Görgei nem hagy fel a falak lövetésével, úgy kénytelen lesz Pestet hatalmas ágyútűzzel elárasztani (Ennek később eleget is tett, és –többek között- megsemmisítette az Al-Dunasor szép klasszcista épületegyüttesét.).

Ezt követően Görgei elkezdte az ostrom hadműveleteinek koordinálását.

Roham a vízvédmű ellen[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kmety György Brocky Károly olajfestményén

Először Kmetyt küldte a vízvédmű ellen, azzal a céllal, hogy felgyújtsa. Kmety hiába vitte magával két hatfontos lövegén túl két, harcokban edződött délvidéki honvédzászlóalját, a 10.-et és a 33.-at, eredményt nem tudott elérni, és maga is megsebesült. A támadás kudarca nyilvánvalóvá tette, hogy a vár gyors bevételére nincs remény.

Ostromtüzérség működése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Görgei levelet írt Guyon Richárdnak, hogy Komáromból küldjön ostromlövegeket Buda alá. Guyon útnak is indított négy huszonnégy fontos és egy tizennyolc fontos ágyút május 6-án, amelyek május 8-án meg is érkeztek. Közben Görgei elrendelte a Nap-hegyen egy réstörő és egy leszerelő ütegállás kiépítését. Az ütegállások 14-én lettek készen, és a 15-éről 16-ára virradó éjszaka vontatták be ide a lövegeket.

Míg tehát az ostromtüzérség utazása és beállítása zajlott, az ostromlók és ostromlottak között rendszeresek voltak az összecsapások. Május 5-én Kmety ismét megközelítette a vízvédművet, azonban Hentzi elkezdte bombázni a Vízivárost, mire a magyarok visszavonultak. Május 11-én Hentzi elrendelt egy kitörést a vízivárosi osztrák sebesültek és betegek kimentésére. Ez az első roham visszaverése után másodjára sikerült is.

Az első roham[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Május 16-án az ostromlövegek megkezdték a falak lövését, és sikerült rést nyitniuk a falon. Görgei május 17-éről 18-ára virradó éjjel erőszakos felderítést rendelt el, amely kellő eredmények mellett rohamba mehet át, azonban a támadás kudarcba fulladt, a rés nem volt elég nagy, a honvédek létrái rövidek voltak és a terep is akadályozta őket a mozgásban. A kudarc után Görgei elrendelte, hogy éjjelente 4-4 század nyugtalanítsa a védőket (Kmety csapataiból kettő).

A döntő roham[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Heinrich Hentzi, a vár védőinek vezére. A döntő roham során halálos sebet kap.
Hentzi halála (egykorú rajz)

A döntő roham május 21-én hajnali három órakor indult, miután valamennyi löveg össztüzet adott a várra. A rés ellen az I. hadtest csapatai indultak támadásba, a II. hadtest délről, a III. hadtest északról támadott, Kmety pedig a vízvédművet foglalta el. A támadás nehezen indult, de később a magyarok sikeresen behatoltak a várba. Hamarosan elfoglalták a Ceccopieri-zászlóalj védte várkertet, de miután az ellenük harcoló magyarok erősítést kaptak, az olasz katonák rögvest megadták magukat. A vár reggel hétkor már az ostromlók kezén volt és Hentzi is elesett a védelem során. Az összecsapásban 368 magyar lelte halálát, és kb. 700-an sebesültek meg.

Elesettek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A május 4. és 21. közötti ostrom alatt az osztrák hadsereg négy elsőrendű hadosztályát veszítette el, 710 katona elesett, 4200 fő, köztük 113 tiszt hadifogságba került. A harc 370 magyar honvéd életét követelte, és 670-en sebesültek meg. [1]

Összegzés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A budai vár bevétele megkoronázta a dicsőséges tavaszi hadjáratot, így 1849. május 21. minden szempontból fordulópontnak bizonyult: pont ezen a napon állapodott meg Ferenc József osztrák császár I. Miklós orosz cárral, 200 000 katona magyarországi bevetéséről. Ugyanakkor az ostrom egy hónapját sokan elvesztegetett időnek tekintik, mivel a katonai jelentőséggel nem bíró Budavár ostrománál lekötött magyar erők nem tudták további nyomás alatt tartani a tavaszi vereségek nyomán meggyengült császári hadakat.

Más vélemények szerint a Magyar Állam nemzetközi elismertetése szempontjából alapvető jelentőségű volt a főváros felszabadítása.

A magyar hadvezetés nem mérte fel, hogy Buda ostroma felesleges időpocsékolás, noha a várnak sok ostroma már az előző évszázadokban is vagy sikertelen maradt, vagy túlságosan elhúzódott. 1686-ban is több mint három hónapos gyilkos ostrom után lehetett a várat védő törökök ellenállását megtörni.[2]

A magyar kormány 1992-ben döntött úgy, hogy az 1849-es ostrom emlékére május 21-én ünnepeljük a Magyar Honvédelem Napját.

Hivatkozások és lábjegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Múlt-kor2004
  2. BudapestCity.org

Felhasznált források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Hermann Róbert: 1848-49 A szabadságharc hadtörténete
  • Csorba Csaba: Rejtélyes váraink
  • Buda visszavívása. Múlt-kor történelmi portál, 2004. május 20. (Hozzáférés: 2011. október 27.)

További források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]