Julius Jacob von Haynau

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Julius Jacob von Haynau
Haynau táborszernagy (Johann Rauh litográfiája)
Haynau táborszernagy (Johann Rauh litográfiája)
Beceneve Bresciai hiéna
Született 1786. október 14.
Kassel
Meghalt 1853. március 14. (66 évesen)
Bécs
Szolgálati ideje 18011847
Rendfokozata táborszernagy (Feldzeugmeister)
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Julius Jacob von Haynau témájú médiaállományokat.
Giuseppe Bezzoli festménye Haynauról, a hadvezérről

Báró Julius Jacob von Haynau (Kassel, Németország, 1786. október 14.Bécs, 1853. március 14.) osztrák hadvezér, nevéhez fűződik az 1848-49-es forradalmat és szabadságharcot követő megtorlás és megfélemlítés.[1]

Családja[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Haynau anyja Rosa (Rebecca) Wilhelmine Dorothea Ritter[2] 1764-ben Johann Georg Ritter gyógyszerész és Maria Magdalena Witz gyermekeként, a svájci Bielben látta meg a napvilágot. Rebecca nem tudni pontosan mikor találkozott először Vilmos hessen-kasseli tartományi gróffal, de 1779–1786 között hét gyermeke született tőle, öt fiú és két leány. A gyerekek közül a legfiatalabb a kis Julius Jacob volt.[3] Szülei rangon aluli, morganatikus házasságot kötöttek, de apjuk mind a hét gyermekét törvényesnek ismerte el, és rájuk hagyományozta a von Haynau bárói rangot.

1808. október 11-én feleségül vette Theresia Weber von Treuenfelst (1787–1851), akitől egy leánya született, Clotilde von Haynau (1809–1897).

A magyar szabadságharc ellen[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Tapasztalt katonatiszt volt, akinek katonai pályafutása 1801-ben kezdődött az osztrák hadseregben. Részt vett a napóleoni háborúkban. Féktelen gyűlöletet érzett a forradalmárok iránt. Korán elhíresült kegyetlenségéről, erőszakosságát meg sem kísérelte irányítani. 1847-ben nyugalomba vonult, ám az 1848. évi forradalmak elleni fegyveres harcra jelentkezett az udvarnál. Előbb Itáliában harcolt, ahol az olasz szabadságharcosok elleni kegyetlenkedéseiről nevezték el „bresciai hiénának”. 1849 áprilisában leverte az osztrák önkényuralom ellen föllázadt Bresciát és brutális kegyetlenséggel üldözte; a kórházakban fekvő sebesült osztrák katonákat a forradalmároknak feladó, illetve lemészárló férfiakat kivégeztette, a nők egy részét pedig nyilvánosan megvesszőztette. A nemzetközi közvélemény felháborodott, Joseph Wenzel Radetzky az itáliai császári-királyi haderő főparancsnoka természetesen ismételten levélben köszönte meg a határozott fellépést.

Itáliai működése után rábízták a magyarországi megtorlást is és 1849. május 30-án őt nevezték ki Welden császári és királyi táborszernagy helyébe az Itálián kívüli császári haderők főparancsnokává. Amikor Welden megtudta, hogy Schwarzenberg utasította Radetzkyt, rendelje Pozsonyba Haynaut azért, hogy az ő segédtisztjévé nevezzék ki, május 30-án inkább lemondott.

Miután a cári intervenció elleni harc lekötötte a magyar honvédsereg erejének jelentős részét, több csatában győzött a magyar csapatok felett. Görgei Artúr világosi fegyverletételének helyét és idejét is az indokolta, hogy nem Haynaunak akarta magát megadni. [4]

Az ellenforradalmi megfélemlítés főalakja[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Haynau és törzskara 1849. augusztus 9-én Kis-Becskereknél

Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc bukása után Haynau mint Magyarország teljhatalmú katonai parancsnoka vezette a lázadó magyar forradalmárok elleni megtorlást. 1849. október 6-án kivégeztette az aradi vértanúkat és ugyanezen a napon a pesti Újépület udvarán Batthyány Lajos grófot, az első független magyar kormány elnökét. Az 1849. évben végrehajtott halálos ítéletek egy aradi kivégzéssel értek véget. Október 25-én reggel 7 órakor lőtték főbe Kazinczy Lajos ezredest, aki egy északkelet-magyarországi hadosztály és az észak-erdélyi csapatok maradványainak parancsnokaként augusztus 24-25-én Zsibónál feltétel nélkül megadta magát Magnus Johann von Grotenhjelm tábornok orosz csapatainak. A későbbiekben is sok más forradalmár esett Haynau áldozatául. Százakat küldött Kufstein, Munkács, Olmütz stb. várbörtöneibe. Ezrével soroztatta be a magyar honvédeket a Habsburgok olasz és német tartományaiban állomásozó seregeibe. Haynau 1849. július 1-jén, Győr elfoglalása után kiáltványt adott ki, ebben teljhatalmú osztrák fővezérként elrendelte, hogy minden, 1848. október 3-a után elkövetett és a magyarok szabadságharcával összefüggésben álló cselekményt ki kell vizsgálnia a haditörvényszéknek.[5]

Ő Cs. és K. Felsége folyó évi Május 30-áról szóló legfelsőbb Manifestuma által, a had– és ostromállapotban lévő Magyar és Erdély koronatartományra nézve reám ruházott kormányhatalomnál fogva, rendelem, mint következik:

[…] 4. §. Fegyver vagy lőszer eltitkolása a környülállások szerint hadtörvényi vagy rögtönitéleti biróság által tárgyaltatik. […] 7. §. Olly zsidóközségek, mellyek tagjai a pártütő kormány által elkobzott valamelly jószágot magokévá tesznek, a jószág visszaszolgáltatásán kívül, érzékeny pénzbeli büntetés alá esnek. Illyetén büntetéssel fenyittetik a zsidóközség azon esetben is, ha tagjai a pártütőknek kémekül szolgáltak, vagy azok ügyét bármi módon előmozditották.

Főhadiszállásomon Győrött Julius 1-jén 1849.

Báró Haynau,

táborszernagy és hadsereg főparancsnokja

– 1849. július 1. Haynau kiáltványa - PROCLAMATIO

A harcok befejezése után a pest-budai Lánchíd sérüléseit is kijavították, szeptember-októberben megépítették a végleges pályát, majd 1849. november 20-án Haynau, a bresciai hiéna, az olasz és a magyar szabadságmozgalmak vérbefojtója avatta fel.[6]

Haynau különös kegyetlensége[7] lassanként az osztrák udvar számára is kényelmetlenné vált, s 1850. július 8-án Ferenc József osztrák császár Julius Jakob von Haynau táborszernagyot visszahívta a Magyarországon állomásozó császári csapatok éléről, jelentős mennyiségű államkötvénnyel méltányolva véres szolgálatait.[8] Ezután Hajóson szerzett birtokán élte a békés földbirtokos életét, s a helyiek kedélyesen csak Hajnónak nevezték (Kossuth Rádió hajósi közvetítése, 2010).

Emléktábla Londonban, azon a helyen, ahol Haynaut az „osztrák mészárost” és kísérőit megverték a sörgyári munkások[9]

Haynaut Európa-szerte általános közutálat (The Hyena of Brescia, La Hyène de Brescia) övezte.[10] Az immár végleg nyugállományba vonult hóhér és obsitos katonatiszt hírhedtségére jellemző, hogy angliai utazása során, Londonban egy munkásgyűlés két magyar résztvevője felismerte és megverte, a híradások szerint az „Ezt Aradért kapod!” felkiáltások közben.

Legelőször egy zsupp szalmát, vagy egy kötés szénát ejtettek reá a padlásról s a munkástömeg erre nagy lármával megrohanta, megdobálták árpával, mindenféle szeméttel, lim-lommal és kezdték páholni söprűkkel, stb. Mindenfelől ordította a tömeg, hogy «Down with the Austrian butcher!» (Le az osztrák mészárossal) Haynau és társai erre keresztültörtek a haragos embertömegen s kiszaladtak a gyárból, de ismét vesztökre, mert odakünn már mintegy 500 főnyire becsült csőcselék várt reá, többnyire munkások, kőszénhordók (coal-heavers), utczai gyerkőczök és még asszonyok is, kik szitkolódva káromkodva ütötték-verték, letépték kabátját a hátáról és hosszú sárga bajuszánál fogva hurczolták még végig a Bankside nevű úton, mely a Themse partján húzódik végig. A tábornok esze-veszetten futott, míg végre eljutott egy korcsmához, a George public house-hoz, melynek nyitott ajtaján át bemenekült a házba, a korcsmárosné, Mrs. Benfield, nagy ámulatára és itt elrejtőzött egy ágy alatt. Legnagyobb szerencséjére a ház ódon szerkezetű volt sok ajtó­ val s ezért, midőn a tömeg utána nyomult s egymásután föltörte az ajtókat, nem akadtak reá. Meg is ölték volna talán, ha a megrémült korcsmárosné nem küldött volna gyorsfutárt a rendőrségért a közeli southwarki állomáshoz, honnan rövid idő múlva Inspector Squires több rend­őrrel megjelent a kik kiszabadították Haynaut kényes helyzetéből.
– Vasárnapi Ujság 1903. 50. szám Haynau kalandja Londonban [11][12]

Haynau a botrány után azonnal elhagyta az angol fővárost, de elutazása előtt még köszönetet mondott a helyi hatóságoknak a neki nyújtott oltalomért. Állítólag Giuseppe Garibaldi egy londoni látogatása során meg akarta keresni a két elkövetőt, hogy megköszönje nekik Haynau összeverését. Éppen így járt Brüsszelben is, ahol a nők korbácsolását vetették szemére. Párizsban a kormánynak mindent el kellett követnie biztonsága megóvására, Berlinben ellenben megünnepelték. Bécs immár reakciós városa visszatérése után díszpolgárává választotta.

Halála[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Haynau

1853. március 14-én az 1848-as vérnélküli pesti forradalom évfordulójának előestéjén hunyt el Bécsben, ahol barátaival éppen az észak-olaszországi felkelés leverését ünnepelte és a halálának okát a jelenlévők agyvérzésnek vélték, hisz nem tudhatták, hogy egy fejsérülése utóhatásaként Haynau rendszeresen elvesztette eszméletét. Később a halál pontos okának kiderítéséért elrendelték a holttest felboncolását, amit a koponyatető lefűrészelésével kezdtek el. Egy bécsi történet szerint az elborzadt orvosok akkor vették észre, hogy Haynau valójában él, mert a felnyitott koponyában az agyvelő még lüktetett.[13] A történet szerint az egyik orvos elájult, míg egy másik kollégája kést vágott a boncasztalon fekvő Haynau agyába. A valóságban azonban a kiérkező orvos meg tudta állapítani a halál beálltát, és élve boncolására nem került sor.[14][15]

Gyorsfutárt küldtek a lányához Szatmárba, aki négy nap múlva megérkezett Bécsbe, ám addigra katonai pompával apját már eltemették. Az asszony exhumáltatta apja holttestét. S valóban neki lett igaza, a táborszernagy csak rosszul lett, és nem halt meg a bécsi vendéglőben. Nagy megdöbbenésre hason feküdt a koporsóban, körmeire rászáradt a vér.” /Tóth Béla: Mendemondák - A világtörténelem furcsaságai/[J 1] A legenda valószínűleg Francois Prévost d'Exiles abbé, francia író esetén alapul. Az abbét a chantilly-i erdőn, 1763. november 23-án, séta közben, gutaütés érte, akit élettelenül találtak egy fa alatt. A bíróság bűntettet sejtett, s elrendelte a holttest felboncolását. Mikor azonban a kirurgus belevágott a testbe, Prévost feljajdult, és rögtön meg is halt: a bonckés ölte meg.

1853. március 17-én temették el a grazi St. Leonhard-Friedhof temetőben[16] a 111-010-014 számú sírhelyen.[17]

Lásd még[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Tóth Béla is megemlíti 1900-ban megjelent könyvében, hogy a történet Francois Prévost d'Exiles abbé esetén alapul, akit 1763-ban boncoltak fel élve – Hahner Péter: Újabb 100..., 225. old.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Julius Jacob von Haynau témájú médiaállományokat.
Elődje:
Ludwig Welden von Hartmann
Az osztrák császári haderő főparancsnoka A Habsburg Birodalom zászlaja
Utódja: